Baranya megye
címke rss- legfrissebb
- legrégebbi
Tízmilliókat csalt két alkalmazott munkaadójától
A gyanú szerint egy Baranya megyei multinacionális cég két alkalmazottja másfél év alatt több tízmillió forinttal károsította meg munkaadóját. A beszállítóval összejátszva olyan árukért fizettetett a céggel, amelyek nem érkeztek meg vagy nem a megrendelt árut tartalmazták - írja a Világgazdaság.
Karádon ismét a korábbi polgármestert választották
A képviselő-testület önfeloszlatása miatt kellett időközi választást tartani a Somogy megyei Karádon. A választók többsége ismét a korábbi polgármestert, Baranyai Károlynét válaztotta a település vezetőjének.
750 ezer tonna föld indult meg a Duna felé
Omlani kezdett a löszfal a Baranya megyei Dunaszekcsőn. A Duna fölé tornyosuló falról egy 750 ezer tonna súlyú, 500 ezer köbméteres darab szakadt le. A meginduló földtömeg lakott területet nem veszélyeztet, a közeli vízártárózót azonban odább kell helyezni.
Zárt részvénytársasággá alakul egy rendelő
Nonprofit zártkörű részvénytársasággá alakulhat a közeljövőben Baranya legnagyobb rendelőintézete, az Egyesített Egészségügyi Intézmények (EEI) - írta az Új Dunántúli Napló.
További postákat adnak partnerségbe
A második ütemmel folytatódik a Magyar Posta (MP) Zrt. postapartner programja, és március 11-én megjelenik a Közbeszerzési Értesítőben újabb 218 postahivatal vállalkozásba adásának tendere - mondta el Szivi László, a társaság üzleti vezérigazgató-helyettese az MTI érdeklődésére, csütörtökön. A második ütemben Baranya megyében 66 postára, Budapesten 9-re, Csongrádban 21-re, Fejérben 44-re, míg Veszprém megyében 78 postahivatalra pályázhatnak a vállalkozók.
Újabb posták üzemeltetésére lehet pályázni
A második körrel folytatódik a Magyar Posta Zrt. postapartner programja. A közbeszerzési felhívás szerint most néhány budapesti, valamint Baranya, Csongrád, Fejér, Veszprém megyei, összesen 218 postahivatal szolgáltatásainak ellátására várnak vállalkozókat - értesült a Napi Gazdaság.
Háziorvos nélkül maradhat két falu
Anyagiak miatt maradhat háziorvos és védőnő nélkül 600 ember Baranyában. Kilépett ugyanis a vásárosdombói körjegyzőségből két falu, Gerényes és Kisvaszar. A lépéstől azt várták, hogy az új körjegyzőség, Alsómocsolád majd segít nekik a fejlesztésekben. Így viszont fejlesztések helyett egyelőre úgy tűnik, háziorvos nélkül maradnak, mivel a praxist eddig Vásárosdombó tartotta fenn, erre viszont a kilépést követően már nem hajlandó.
Mérgező gáztól lettek rosszul négyen Hidason
Négy ember rosszul lett egy Baranya megyei településen, miután ismeretlen eredetű mérgező gázt lélegeztek be. A rosszul lett emberek már elhagyhatták a kórházat. A katasztrófavédőknek nem sikerült megtalálniuk a vegyszerszag forrását.
- címkék:
- Baranya megye
- Baranya
- kórház
- gáz
- Címkefelhő »