Baptista Szeretetszolgálat

címke rss

Megemlékezést szerveznek a meggyilkolt Szilágyi István házához

Itthon2020.05.07, 10:30

Megemlékezést szervez a Baptista Szeretetszolgálat a 82 éves Szilágyi István színész emlékére, akit a gyanú szerint a fia ölt meg egy kalapáccsal vasárnap reggel az otthonában. A szervezet programigazgatója azt mondta az Origónak, hétfőn délután lesz az esemény.

Soltész Miklós: Fontos az együttműködés az idősotthonok fenntartói és vezetői között

Itthon2020.04.25, 19:44

Fontos az együttműködés az idősotthonok fenntartói és az intézményvezetők között a koronavírus-fertőzés megelőzésében, valamint az otthonok vezetősége és az ott dolgozók között is - mondta Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár, a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács (NHKT) elnöke szombaton Dabason.

Közel negyedmilliárd forint adomány érkezett eddig a Nemzeti összefogás számlájára

Itthon2020.04.22, 13:42

Már csaknem negyedmilliárd forint adomány érkezett a Nemzeti összefogás számlájára, emellett a vállalatok is jelentős segítséget biztosítottak és nyújtanak folyamatosan termékek, eszközök, gépjárművek, élelmiszerek felajánlásával a koronavírus-járvány elleni küzdelemben - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán Pécsen.

Hatvanezer cipősdoboznyi ajándékot gyűjtött a Baptista Szeretetszolgálat

Life.hu2019.12.19, 18:12

Csaknem hatvanezer cipősdoboznyi ajándékot gyűjtött össze az Cipősdoboz Akció keretében a jótékonysági programot 16. alkalommal lebonyolító Baptista Szeretetszolgálat.

Limuzinnal járta a várost a Mikulás hírességek kíséretében

Life.hu2019.12.10, 17:43

Nem mindennapi élményben részesülhettek kicsik és nagyok, hiszen egy limuzinból osztotta az ajándékokat a Mikulás sztárvendégek kíséretében. Agárdi Szilvia, Tóth Andi és Szabó Ádám előadóművészek segítettek, hogy minél több csemetét meglephessenek.

Polgár Tünde rászorulókon segít, soha nem felejti el, hogy valaha ő is nélkülözött

Archívum2019.05.22, 20:36

Ma már sikeres üzletasszony a Feleségek luxuskivitelben című műsorból is ismert Polgár Tünde. Ám ez nem volt mindig így. Gyermekkorukban nem éltek túl jól, egyetemista korában pedig zacskós levesen élt. Most a rászorulókon segít a Baptista Szeretetszolgálattal karöltve.

Profi smink, fodrászat, manikűr, hála és mosoly: egy különleges nőnap a hajléktalanszállón

Life.hu2019.03.11, 17:34

Szépségszalonná alakult a Baptista Szeretetszolgálat Maglódi úti szolgáltató centruma egy napra. Nőnap alkalmából profi sminkesek, fodrász, manikűrösök, masszőr és hennafestő szolgáltatásai közül válogathattak az otthontalan vendégek. De volt ruhabörze, tombola, szerencsekerék és finom falatok is. A levegőben szálló púder és hajlakk illatában a hangulat éppen olyan volt, mint egy olyan szépségszalonban, ahová fizető vendégek érkeznek. A rendezvény háziasszonya Polgár Tünde volt. A Life.hu Jobb ember leszek! kampányának márciusi kihívásában is a segítségnyújtásra szeretnénk felhívni a figyelmet.

Még mindig lehet licitálni Chuck Norris cowboykalapjára

Itthon2019.02.01, 10:41

Chuck Norris budapesti látogatása alatt dedikálta és bocsátotta árverésre híres texasi cowboykalapját, melynek teljes bevételét a Tábitha Gyermekhospice Ház működésének támogatására ajánlott fel. Az online aukcióra már több jelentős ajánlat érkezett, de a felajánlásokat még február 28-ig várják.

Chuck Norris indította el az idei Cipősdoboz-akciót

Itthon2018.11.25, 10:25

Chuck Norris indítja el a Baptista Szeretetszolgálat 15. Cipősdoboz-gyűjtő jótékonysági akcióját.

Így érkezett meg Budapestre Chuck Norris: fotó

Life.hu2018.11.24, 19:32

Ma délután érkezett meg Budapestre Chuck Norris feleségével, Gennával. Az első fotót Vujity Tvrtko posztolta a sztárról.

Chuck Norris Budapestre jön

Kultúra2018.11.13, 11:20

A Baptista Szeretetszolgálat meghívására érkezik Budapestre Chuck Norris, aki feleségével együtt vesz részt a szervezet karácsonyi jótékonysági rendezvényén.

Budapestre érkezik Chuck Norris

Life.hu2018.10.20, 15:53

A Baptista Szeretetszolgálat meghívására Budapestre érkezik Chuck Norris Az egykori legendás akcióhős, a híres színész, Chuck Norris Magyarországra érkezik feleségével, hogy részt vegyen a Baptista Szeretetszolgálat karácsonyi jótékonysági rendezvényén, a Cipősdoboz gálán november 24-én a Papp László Budapest Sportarénában. Ezzel útjára indítják az országos akciót, mely során cipősdoboznyi ajándékokat gyűjtenek a rászoruló gyermekeknek.

Szenczy Sándor: Hétfőn csoda történt

Itthon2018.09.12, 19:00

A Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány „A karitatív szervezetek infrastrukturális fejlesztései a hátrányos helyzetűek (re)intergrációja érdekében” című projekt keretében tartott sajtótájékoztatót hétfőn, amelyre a szervezet logisztikai központjának alapkőletételi ünnepsége szolgált kitűnő alkalommal.

Ha egy ember életét megmented, akkor az egész világot mented meg

Itthon2018.05.08, 15:13

Szenczy Sándor baptista lelkipásztor számos gyülekezet növekedéséhez járult hozzá. A vezetésével 1996-ban létrejött Baptista Szeretetszolgálat mára több kontinensen dolgozó, nagy szervezetté nőtt, de munkájuk oroszlánrészét határainkon innen végzik.

Elindult a Baptista Szeretetszolgálat Cipősdoboz akciója

Itthon2017.12.01, 14:08

Pénteken kezdetét vette a Baptista Szeretetszolgálat Cipősdoboz akciója, amelynek keretében idén hatvanezer doboznyi ajándék összegyűjtését tűzte ki célul a szervezet.

Észrevenni és betölteni a szükséget

Itthon2016.11.21, 11:59

Interjú Révész Szilviával, a Baptista Szeretetszolgálat kommunikációs igazgatójával és Bánffy Miklóssal, a Johannita Lovagrend kommendátorával. A téma a Jószolgálat-díj, a szociális szférában dolgozók, valamint önkéntesek és jó érzésű civilek új elismerése.

Több fronton zajlik a Simicska–Matolcsy-háború

Gazdaság2015.08.29, 15:46

Magyar ügyfelek tízezreit érinti a román Astra biztosító csődje. Kirobbant a nyilatkozat- és perháború Simicska Lajos Magyar Nemzetje és Matolcsy György Nemzeti Bankja közt. Összességében csökkent a közintézmények adóssága, az állami iskolafenntartóé, a Kliké nőtt. A kormány még egymilliárd forintot szán menekültellenes kampányra, a MÁV ennyiből vesz új formaruhákat. Nőtt a kiskereskedelmi forgalom és a foglalkoztatás, csökkent a munkanélküliség, de tovább tart állást találni. Ez volt a héten a gazdaságban.

A NAV milliárdok után nyomoz a Baptista Szeretetszolgálatnál

Gazdaság2015.08.25, 14:13

Különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozást indított a NAV a Baptista Szeretetszolgálat állami támogatású házi segítségnyújtás szolgáltatásával kapcsolatban.

Félmillióba sem került Tóásó Előd kimentése

Itthon2015.05.04, 12:04

Különleges mozgósítást nem igényelt Tóásó Előd hazahozatala Bolíviából, csak a repülőjegy jelentett költséget a Baptista Szeretetszolgálat számára.

Másfél éves kislányt hoznak haza Nepálból

Nagyvilág2015.05.01, 22:45

Egy másfél éves magyar kislány hazautazását szervezte meg Nepálból a Külgazdasági és Külügyminisztérium a konzuli együttműködés lehetőségét kihasználva.

Nepáli földrengés: 10 magyarról nincsen hír

Nagyvilág2015.04.27, 12:11

Műholdas összeköttetéssel teremtene kapcsolatot a Nepálban lévő magyarok és Magyarország között a Baptista Szeretetszolgálat. Szenczy Sándor az Origónak azt mondta, nem a Himalájában fognak dolgozni a munkatársaik, így hegymászókkal nem találkoznak majd. A szombati nepáli földrengésnek már 3700-nál is több halálos áldozata van, csaknem egymillió gyerek került nagyon nehéz helyzetbe.

Nepálba mennek a baptisták

Nagyvilág2015.04.26, 13:38

A Baptista Szeretetszolgálat Rescue 24 elnevezésű speciális mentőcsapata vasárnap délben indul útnak a földrengés sújtotta Nepálba - tájékoztatott a szolgálat.

Kimenekítették Bolíviából Tóásó Elődöt

Nagyvilág2015.04.26, 11:36

Magyar idő szerint péntek délután a Baptista Szeretetszolgálat a Külgazdasági és Külügyminisztérium technikai segítségével kimenekítette a magyar Tóásó Elődöt és a horvát Mario Tadicot Bolíviából.

Éhezőket várnak a Batthyány térre

Itthon2015.01.08, 15:28

Két nap alatt ezer adag meleg ételt oszt ki a Batthyány téren a máltai és a baptista szeretetszolgálat, a rászorulók ingyenes orvosi ellátást is kapnak. A felmérések szerint az éhezők fele nem hajléktalan, tehát sokan szorulnak rá úgy az adományra, hogy van fedél a fejük felett, de élelmiszert már nem tudnak vásárolni.

Ötvenezernél több cipősdoboznyi ajándék

Itthon2014.12.24, 08:47

Az adományozóknak köszönhetően 51 300 cipősdoboz ajándékot gyűjtött és osztott szét a rászoruló gyerekek között a Baptista Szeretetszolgálat. Az ajándékok összértéke mintegy 150 millió forint. 

A többi gyerek majd holnap eszik

Itthon2014.12.06, 09:45

Pénteken és szombaton 500-500 adag meleg ételt oszt ki a rászorulóknak a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Baptista Szeretetszolgálat a Batthyány téri máltai központ udvarán. Van, aki minden hétvégén az ilyen helyeket járja, hogy a családjának enni tudjon adni. 

Hétfőtől adhatod oda cipősdoboznyi ajándékodat

Life.hu2014.12.01, 00:12

Országszerte 200 gyűjtőponton várják a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai és önkéntesei a cipősdoboz ajándékokat hétfő reggeltől. Az akció központi gyűjtőhelye, a belváros szívében lévő Cipősdoboz Vár vasárnap nyílt meg.

Mindenki a baptistákat akarta a váci középiskolában

Itthon2014.01.29, 14:22

Szeptembertől a Baptista Szeretetszolgálathoz kerül a Boronkay György Műszaki Középiskola, Gimnázium és Kollégium. Az iskola és a szülők már régóta át akarta adni valamelyik egyháznak az iskolát.

Így mentették ki a Fülöp-szigeteken eltűnt magyart - Videó

Life.hu2013.11.17, 15:18

Ahogy a Life.hu is beszámolt róla, helikopterrel menekítették ki a természeti csapás sújtotta területről azt a 29 éves magyar férfit, akiről napokig nem lehetett tudni semmit a Fülöp-szigeteki tájfun után. A mentésről videó is készült.

Ezt soha nem fogom tudni elfelejteni

Nagyvilág2013.11.15, 19:17

Buldózerrel takarított halottakról, rizsért gyilkoló szökött rabokról, romok alá beköltözött túlélőkről, víz- és ételhiányról számolnak be a Fülöp-szigetekre utazott magyar segélycsapatok. A reformátusok és a baptisták is azt mondják, a Haiyan tájfunban megsemmisült Tacloban városa a legsúlyosabb helyzetű katasztrófaövezet, amelyben valaha jártak, és van köztük olyan, aki nem is bírta elviselni a lelki megpróbáltatásokat.

Kimenekítették az eltűnt magyart a Fülöp-szigetekről

Life.hu2013.11.15, 12:10

Helikopterrel kimenekítették a természeti csapás sújtotta területről azt a magyar állampolgárt, akiről napokig nem lehetett tudni semmit a Fülöp-szigeteki tájfun után. Közben a Külügyminisztérium közölte: még két magyart keresnek a térségben - tudósít az MTI.

Kimentették a bajba jutott magyart a Fülöp-szigetekről

Nagyvilág2013.11.15, 08:56

A férfi európaiként egyre kevésbé érezte biztonságban magát a katasztrófa sújtotta szigeten. Helikopterrel hozták ki a baptisták.

Csatasorban a magyarok a tájfun térségében

Life.hu2013.11.13, 13:27

A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai a Fülöp-szigetekre érkeztek, hogy az eltűnt magyar fiatalember keresésére induljanak és a Haiyan szupertájfun túlélőinek segítsenek.

A Fülöp-szigeteken ment a Baptista Szeretetszolgálat

Nagyvilág2013.11.13, 10:12

A Baptista Szeretetszolgálat több munkatársa a Fülöp-szigetekre érkezett, hogy segítsen a Haiyan szupertájfun pusztítását túlélőknek. A magyar segélyszervezet egy emberét a tájfunban eltűnt 29 éves magyar férfi keresésére küldte.

Indulnak a tájfun helyszínére a magyar segélyszervezetek

Nagyvilág2013.11.12, 22:59

A magyarországi baptista és a református egyház is elindított egy-egy csapatot a Haiyan tájfun pusztítása által sújtott Fülöp-sziegetekre. Várják az adományokat.

A rózsaszín elhajlik a vénában

Itthon2012.05.09, 12:12

Fecskendő, műanyag kanál, C-vitamin - a Baptista Szeretetszolgálat tűcserés kisbuszán kábítószeren kívül minden van, ami a drogozáshoz kell. A busz vezetője, Oláh Miklós korábban rendőrként járt a drogosok nyomában, most a lányával együtt próbálja őket biztonságra szoktatni. Vallja, hogy a tűcsereprogram nem a drogosokat segíti, hanem azt akadályozza meg, hogy a hepatitisszel, HIV-vírussal fertőzött fecskendők kikerüljenek a szemétbe, az utcára.

R-kedvezmény - testükkel fizetnek a rendőröknek a magyar prostituáltak

Itthon2011.09.14, 21:26

A megkérdezett szexmunkások tíz százaléka természetben fizet a rendőröknek azért, hogy békében dolgozhasson - derült ki egy felmérésből, amelyben a prostituáltak egészségügyi helyzetét mérték fel. A vizsgálatban több mint 250 embert kérdeztek meg, többségük még nincs 25 éves. Volt olyan lány is, aki 12 éves korában került az utcára. A Babtista Szeretetszolgálat egy vándorkiállítással mutatja meg a középiskolásoknak, hogy milyen könnyen áldozatai lehetnek az emberkereskedőknek.

"Karóval ültem az ágyban" - emlékek idézik a földi poklot Kiskunmajsán

Itthon2010.12.26, 18:54

Családjukat elveszítő anyák élnek együtt hajléktalanokkal embertelen körülmények között - állapította meg a kiskunmajsai menedékvárosról egy decemberi ombudsmani jelentés. Az otthonban tett látogatás alapján a helyzet egészen más. Összetört és félresiklott életüket egyben tartani próbáló emberek laknak egymás mellett elfogadható körülmények között. Többségük látta az élet sötét oldalát, és az otthon igazgatója szerint olyan is van, aki kibeszélő show-kban bocsátotta áruba rossz tapasztalatait. Az embertelen körülmények helyett azonban a remény az úr a Menedékvárosban.

Együtt jók vagyunk

Karácsony2010.12.02, 15:10

Bögre, csoki, üres kazetta - hosszú évekig ezek voltak a leggyakrabban felbukkanó ajándékok a karácsonyi osztályünnepségen. A kalapból húzás véletlenszerűsége és az összeghatár persze nem nagyon engedik kibontakozni a kreativitást, így lehet, hogy érdemes valami másban gondolkodni. Hisszük vagy nem, de egy osztály vagy egy munkahely együtt már egész sokra képes - most be is bizonyítjuk.

Sáros ivóvíz és elöntött temető maradt az ár után Pakisztánban

Nagyvilág2010.08.16, 14:34

Sok helyen sáros ivóvíz jut csak az embereknek, van olyan település, ahol több ezer házból egyetlen egy maradt épen a pakisztáni áradások után - mondta az [origo]-nak az áradások sújtotta térségbe gyógyszeradományt szállító Baptista Segélyszervezet koordinátora. Az áradások már 20 millió embert és az ország területének egyötödét érintik, és egész Pakisztán stabilitását fenyegetik.

"Mérhetetlen a pusztulás" - egy orvos helyszíni jelentése Haitiről

Nagyvilág2010.01.19, 14:39

Továbbra is káosz uralkodik az egy hete összedőlt haiti fővárosban, Port-au-Prince-ben. A vízhálózat összeomlott, néhányan pocsolyákból próbálnak vizet nyerni, az üzemanyag ára a négyszeresére emelkedett, a túlélők egyre türelmetlenebbül várják a segélyeket. A katasztrófa és az embertelen körülmények ellenére a helyiek többsége tudomásul vette a helyzetet. Helyszíni beszámoló Haitiről.

Magyar gyógyszersegélyt visznek Észak-Koreába

Itthon2008.11.13, 21:35

Gyógyszereket és vetőmagot szállít Észak-Koreába a Baptista Szeretetszolgála, hogy ezzel segítsen meg egy gyermekkórházat és a környező falvakat. A gyógyszereket egy multinacionális gyógyszercég magyar leányvállalata ajánlotta föl.

"Autóval, hajóval, ha nincs más, vállon"

Nagyvilág2008.06.28, 15:30

Több mint 130 ezren haltak meg a Nargis ciklon miatt, amely május elején sújtott le Mianmarra. Sok helyi szerint az országot irányító katonai junta tudott a veszélyről, mégsem figyelmeztette az embereket, csak a repülőgépeiket helyezték biztonságba. A gyerekeknek, öregeknek alig volt esélyük a túlélésre, a nemrég hazatérő magyar segélymunkások találkoztak olyan anyával, aki egyik gyerekét veszni hagyta, hogy legalább kisebb testvérét megmenthesse. A Baptista Szeretetszolgálat munkatársa mondta el az [origo]-nak, mit látott a letarolt, máig vízzel borított ázsiai országban.

Kenyai menekülttáborból hoztak haza egy magyar lányt

Itthon2008.06.18, 17:57

Több tízezer szomáliai menekült között egy tizennyolc éves magyar lányra bukkantak egy kenyai táborban. A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai hazahozták a lányt, aki szerdán érkezett - életében először - Magyarországra. Magyar édesapját Szomáliában gyilkolták meg három éve.

Profin dolgoznak a kínai mentők

Nagyvilág2008.05.19, 16:11

Professzionális mentést végeznek a kínaiak, csak azt nem szeretik, ha fotóznak a külföldiek - mondta az [origo]-nak Pavelcze László, aki a Baptista Szeretetszolgálat vészhelyzetkezelési igazgatójaként a földrengés epicentrumától 10 kilométerre osztott segélyt a rászorulóknak. Már 34 ezer fölé emelkedett a kínai földrengés halottainak a száma, és több mint 37 ezer eltűntet tartanak nyilván.

Iskolapadba ülnek a kubai menekültek

Itthon2007.10.10, 20:52

Kivételes elbánásban részesül az a 28 kubai menekült, akiknek a befogadásáról a magyar kormány és az amerikai elnök állapodott meg. Míg más menekülteknek hatvan napot kell várniuk kérelmük elbírására, a kubaiak esetében ez csak két hét, ráadásul minden bizonnyal hivatalosan is meg fogják kapni a státust. Lakást, otthont a Baptista Szeretetszolgálat keres majd nekik, a költségeket pedig az amerikaiak állják. Idén a most érkezetteken kívül három kubai próbált menekültstátust szerezni Magyarországon, senkinek sem sikerült.

Ma indul Jakupcsek új tévéműsora

Tévé2006.11.06, 12:14

Ma este indul útjára Jakupcsek Gabriella dokumentum-sorozata, Világ árvái címmel. A műsorvezető a Baptista Szeretetszolgálat munkatársaival utazott.

Imákkal felvértezve gyógyítottak a baptisták

Itthon2006.08.04, 17:45

Hallották a belövéseket, látták a robbanásokat, de nem volt dolguk háborús sérültekkel a Libanonban szolgálatot teljesítő Baptista Szeretetszolgálat munkatársainak. A négyfős egészségügyi csoport az elmúlt egy hétben azokon a libanoniakon próbált segíteni, akik a közel-keleti ország ellen indított izraeli offenzíva miatt a határ menti területekről a fővárosba menekültek. A baptisták pénteken érkeztek haza Libanonból, az [origo] a reptéren készített interjút a szeretetszolgálat munkatársaival.

Előző
  • 1
  • 2
Következő