bányászat
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Törökország: halálos áldozatok a szénbányában
Több halálos áldozatot követelt péntek estig a bányaomlás a kelet-törökországi Erzurum tartomány Askale városának bányájában.
Szénerőmű ellen tiltakoznak a környezetvédők és a régészek
A Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet tiltakozik egy Szombathely közelébe tervezett szénerőmű ellen. A környezetvédők szerint az erőműhöz kapcsolódó lignitbánya komoly kárt okozna az őrségi tájban és a széntüzelésű erőmű jelentős légszennyezéssel is járna. A régészek pedig arra hivatkozva tiltakoznak az erőmű ellen, hogy a bánya, illetve az erőmű építkezései nagy jelentőségű régészeti lelőhelyeket semmisíthetnek meg.
Bányaszerencsétlenség Ukrajnában
Hét embert temetett maga alá a leomlott kőzet egy Donyeck megyei bányában szombaton. Négy bányászt sikerült kimenteni, egy társuk holttestét megtalálták, két bányász után folytatják a kutatást.
Balesetet szenvedett Papcsák Ferenc
Szombaton a 3-as főúton, a bükkábrányi bánya közelében autójával megcsúszott és fejreállt Papcsák Ferenc fideszes képviselő. A politikus könnyebb sérüléseket szenvedett, vasárnap várhatóan kiengedik a kórházból.
7500 éves sóbányára bukkantak Franciaországban
Régészek a Francia-Alpokban rábukkantak Európa legrégibb sóbányájára. A több mint 7500 éves bányát egy XVII. században létesített kút fenekén fedezték fel Moriez-ben - közölte a Centre national de la recherche scientifique (CNRS) kutatási központ. A neolit korszak kezdetén létesült bánya az eddig ismert legrégibb sóbánya Európában.
- címkék:
- Franciaország
- Európa
- bányászat
- sóbánya
- CNRS
- Címkefelhő »
Greenpeace-tüntetés a verespataki aranybánya ellen
Hatalmas aranybánya megnyitása ellen tiltakoztak a Greenpeace aktivistái a romániai Verespatakon. A bányában a tiszai ciánmérgezést okozó káros anyagok többszörösét használnák, ezért működése komoly veszélyforrást jelentene. A bányát megnyitni készülő cég több ezer embert telepíttetne ki, és templomokat romboltatna le az aranybánya előkészítésekor.
Túl vannak az életveszélyen a bányászok
Már nincs életveszélyben az a három bányász, akik egy tegnap esti balesetben sérültek meg a Márkus-hegyi bányaüzemben. A bányában tegnap este kőomlás történt, a három súlyos sérültet a fehérvári kórházban ápolják.
- címkék:
- kórház
- kékfény
- baleset
- bányászat
- Címkefelhő »
Újabb bányarobbanás Ukrajnában
Ukrajna legnagyobb bányájában legalább 19 ember meghalt, és ketten eltűntek egy robbanás után. Egy hónapon belül ez már a harmadik bányaszerencsétlenség a szovjet utódállamban. Az ukrán bányákban tavaly 300 bányász halt meg, idén eddig 150.
30 bányász rekedt a föld alatt Ukrajnában
Tűz ütött ki vasárnap hajnalban egy ukrán bányában a donyecki szénmedencében. A tárnákban tartózkodó 104 bányász közül sokat felhoztak, de több mint 30-an a föld alatt rekedtek. A hatóságok szerint azonban hamarosan őket is kimentik.
- címkék:
- Ukrajna
- bányászat
- bányász
- tárna
- Címkefelhő »