bántalmazás

címke rss

Tragédiától tartanak VV Virág követői

Tévé2023.07.22, 20:20

Korábban már megírtuk, rémisztő balhét rendezett VV Virág és párja. Élőben lehetett nézni a borzalmas veszekedést, félő volt, hogy nagyobb baj is lesz. A férfi valószínűleg megütötte a nőt.

Amit senki sem mondott el: a bántalmazás pszichológiája

She2023.07.20, 07:50

1973-ban Stockholmban rablók egy bankrablás során alkalmazottakat ejtettek túszul, akiket 131 órán át tartottak fogva. Ez idő alatt olyan erős traumatikus kötődés alakult ki a túszokban, hogy megpróbálták megakadályozni a kiszabadításukra tett kísérletet, majd gyűjtést rendeztek a fogvatartóik jogi védelmére, és megtagadták a tanúskodást a büntetőperben. Innen származik a jelenség elnevezése: stockholm-szindróma.

Iskolából hazafelé tartó gyerekeket ijesztgetett és vert meg egy férfi Dabason (18+)

Life.hu2023.07.20, 17:11

A Dabasi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki Dabas belvárosában iskolából hazafelé tartó gyerekeket ijesztgetett, illetve vert meg. A vádirat szerint a részeg férfi 2023. március 29-én a kora délutáni órákban több, éppen hazafelé tartó, kiskorú iskolásba kötött bele.

A gyerekek kegyetlenek tudnak lenni egymással - figyelj a jelekre!

Life.hu2023.07.17, 19:55

Zaklatás, bántalmazás, azaz legújabb és legtrendibb nevén bullying. Ez a jelenség sok esetben a legkisebbeket sem kíméli, ráadásul az sem ritka, amikor gyerekek követik el mindezt kortársaikkal. Az óvodai bullyingról egy óvodapedagógussal, fejlesztőpedagógussal beszélgetett a Life.hu újságírója.

Egy budapesti biztonsági őr brutálisan megvert egy férfit

Itthon2023.07.17, 14:50

Egy budapesti szórakozóhely biztonsági őre nem akart beengedni egy férfit, majd úgy megverte, hogy életveszélyes sérülése lett. 

Megverte a barátja Laky Zsuzsit

Tévé2023.07.14, 11:20

Laky Zsuzsit fizikailag is bántotta élete első szerelme, nehezen szabadult meg tőle.

Durva dolgokkal vádolja volt barátnője a csontsoványra fogyott Jonah Hillt

Tévé2023.07.10, 18:23

Mint arról korábban mi is beszámoltunk, felismerhetetlenre fogyott az egykor kórosan túlsúlyos Jonah Hill, aki 130 kiló volt, mielőtt életmódváltásba kezdett. Az életmódváltás azonban nemcsak az étrendjében, hanem magánéletében is bekövetkezett, ugyanis alig egy év ismerettség után vállaltak gyereket jelenlegi barátnőjével. Valószínűleg ez váltotta ki exbarátjőnéből azt a reakciót, hogy kitálaljon a színészről, akit durva dolgokkal vádolt meg.

Megrúgdosta volt élettársát egy kunszentmiklósi férfi

Itthon2023.07.10, 11:28

A Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság nyomozói őrizetbe vettek egy 39 éves helybélit június 9-én reggel rablás, magánlaksértés és könnyű testi sértés miatt.

Megszólalt a brutálisan megvert szekszárdi fiú

Itthon2023.06.24, 09:44

Közfelháborodást okozott az a felvétel, amin több fiatal összever egy gyereket. Rugdosták és fojtogatták, majd letérdeltették, hogy imádkozzon az életéért, ám még ekkor se fejezték be a bántalmazását. A fiú most megmutatta, hol történt az eset, és azt is elmondta, hogy háromszor is rátámadtak. A rendőrség garázdaság miatt nyomoz.

Megverte a barátja Singh Vikit

Tévé2023.06.03, 14:02

Singh Viki korábbi bántalmazó kapcsolatáról mesélt, amelyben megverte és megalázta a barátja.

Fiatalok gyújtottak fel egy férfit Németországban egy ünnepségen

Nagyvilág2023.06.01, 14:49

Az alsó-bajorországi Oberpöringben egy majálison két fiatal felgyújtott egy középkorú férfit. A fiatalok ellen súlyos testi sértés miatt nyomozás folyik.

Kétségbeesve üzent a megvert Opitz Barbinak az apja

Tévé2023.05.31, 16:08

Mint arról mi is beszámoltunk korábban, elfajult a helyzet Opitz Barbi és családja között. Elsősorban édesapjával romlott meg a viszonya, aki nyilvánosan üzent neki és barátjának, Serleg Albertnek, a fiút mindennek lehordva. A fiatalok azóta nem állnak szóba az énekesnő családjával, édesapja már az idegösszeomlás szélén áll, sokan ellene fordultak. Most mégis könyörög lányának, hogy költözzön haza, mert nagyon félti, főleg a minap történt incidens után, amikor Opitz Barbit súlyosan bántalmazták az egyik budapesti bevásárlóközpontban.

Opitz Barbi és családja között dúl a háború: az énekesnő édesapja megbánta, hogy békülni próbált

Life.hu2023.05.30, 14:16

Májusban kezdte újra kapcsolatát Opitz Barbi és Serleg Albert, ami miatt az énekesnő családja és barátai is kiborultak. Barbi édesapja Instagramon üzent Albertnek, aminek a vége egy folyamatos ado-kapok lett, amire az apa úgy akart pontot tenni, hogy békejobbot nyújtott a szerelmespárnak, de már bánja. 

Ezt gondolja legjobb barátja Opitz Barbi kapcsolatáról

Tévé2023.05.26, 13:47

Korábban már írtunk róla, oda-vissza megy az üzengetés Opitz Barbi, párja és édesapja között. Az énekesnőért karácsony környékén nagyon aggódott a családja, akkor úgy tűnt, elrabolta barátja, Serleg Albert. A lány azóta ezt cáfolta, és kibékült a fiúval. Szerinte apja zaklatja őket.

Egy apa a fiát védte egy iskolai összetűzés során, megölték

Nagyvilág2023.05.25, 11:31

Egy marylandi apa szombaton meghalt, miután életveszélyes sérüléseket szenvedett el, amikor gyermekét védte meg egy iskolai verekedés során.

A verbális bántalmazás is fájhat annyira, mint egy pofon!

She2023.05.24, 14:55

Vivien üveges tekintettel meredt a semmibe, kezében egy majdnem üres pohár. A maradék gin-tonicját lötykölte ide-oda. Körülötte mindenki táncolt. Vörös és fekete miniruhák keveredtek elengás öltönyökkel, elmosodó arany foltokkal, vidám kacajokkal.

Húsklopfolóval verte a felesége fejét, aztán összeszurkálta a kegyetlen férj Nyírtelken

Itthon2023.05.22, 11:23

Brutálisan összeverte, és megalázta feleségét egy férfi. Előbb olyan erővel verte, egy húsklopfolóval a nő fejét, hogy annak eltört a nyele. Aztán két késsel is szúrkálta. Ezután a fejsze következett volna, de a nőnek volt annyi lélekjelenléte, hogy rájött, ha halottnak tettei magát, a férfi ott hagyja. Ez volt ugyanis a férfi célja, hogy megölje a feleségét. A férfi ezután fel akarta vágni a saját ereit. A véres jelenetsort a pár másfél éves kislánya végignézte.

Kozsót bűnözők bántalmazták a börtön fürdőjében

Tévé2023.05.18, 06:32

Szakemberek, gyógyszerek és a kedvese, Ágica segítségével próbál túljutni Kozsó a négy évvel ezelőtti floridai bebörtönzése okozta traumán. Például azon a ma is kísértő emléken, hogy veszélyes bűnözők bántalmazták.

Rendszeresen verte a gyerekeket egy óvónő egy Csongrád-Csanád vármegyei óvodában

Itthon2023.05.15, 16:40

Legalább 9 óvodást megütött egy óvónő egy Csongrád-Csanád vármegyei óvodában, volt akit többször is. Mindezt azért, mert nem fogadtak szót neki.

Súlyosan bántalmazták a magyar Ken babát

Tévé2023.05.14, 11:10

Meghökkentő történetet mesélt el Einwiller Gregor. Azt állítja, évekig bántalmazták szóban, olyannyira, hogy azt hitte, depressziójából nincs visszaút.

Élet egy bántalmazó kapcsolat után

She2023.05.09, 14:43

Valószínűleg mindannyian belefutottunk már legalább egy olyan párkapcsolatba, ahol már az ismerkedés elején érezhető volt, hogy nem fog jót tenni a dolog, mert inkább rombolt, mint épített, de mégis belesodródtunk. 

Megvertek egy légiutas-kísérőt az Egyesült Államokban - videó

Nagyvilág2023.05.03, 16:17

Letartóztattak és testi sértéssel vádolnak egy férfit a United Airlines járatán történt incidens miatt. A személyzet egyik tagja közölte vele, hogy ő és a felesége rossz helyen ülnek, erre a férfi megverte a légutas-kísérőt - írta az ABC News.

Brutálisan bántalmazott egy férfi egy 17 éves lányt Karcagon

Life.hu2023.05.02, 15:42

A gyanúsítottegész éjszaka ütlegelte a fiatalkorú lányt, mert nem akart külföldön prostituáltként dolgozni. A feltételezett elkövető szerette volna ebből biztosítani saját külföldi megélhetését.

Kábítószerért adta el hároméves kislányát egy paraguayi anya

Nagyvilág2023.04.28, 15:35

Sokkoló és szívszorító felvételek rögzítették azt a pillanatot, amikor egy crackfüggő anya 10 font (4250 forint) értékű kábítószerért eladta hároméves gyermekét. A kis Luz Maida szörnyen összevert holttestét április 22-én találták meg, egy férfi ingébe csavarva egy elhagyatott házban, az ágy tetején – írja a Daily Star.

Kemény kritikát fogalmazott meg Tóth Andi

Tévé2023.04.27, 12:42

A napokban terjedt el két megrázó videó, melyeken miskolci diáklányok terrorizálják egy kortársukat. Az egyik felvétel a Miskolci Pláza tetején készült, a másik pedig a pláza parkolóházában, ahol trágár szavakkal illetik egymást, majd az egyikük a bántalmazott lányt meg is üti. A nagy felháborodást keltő videók eljutottak Tóth Andihoz is, aki nem tudta szó nélkül megállni a látottakat és éles kritikát fogalmazott meg a történtekkel kapcsolatban.

Shane Tusup elárulta, mi történt közte és Szabó Zsófi között

Tévé2023.04.27, 12:16

Már lassan egy éve, hogy szakított Szabó Zsófi és Shane Tusup, akik állítólag azért bontották fel jegyességüket, mert az úszóedző erőszakosan viselkedett az egykori sorozatszínésznővel. A párhoz közel álló informátorok tálaltak ki arról, hogy mi vezetett a kapcsolat végéhez, és szinte mindenki Tusupot okolta. Most a férfi úgy döntött, tisztázza a nevét és elárulja, hogy valóban agresszív viselkedése miatt szakítottak-e egykori menyasszonyával.

Díszkarddal bántalmazta élettársát a féltékeny férfi Kiskunfélegyházán

Life.hu2023.04.25, 22:53

A Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség személyi szabadság megsértése és könnyű testi sértés miatt vádat emelt egy helybeli férfival szemben, aki a vád szerint féltékenységből ütlegelte, hajánál fogva az udvarra rángatta, majd egy díszkarddal többször fejbe vágta élettársát.

Megláncoltak és úgy akartak pálinkával itatni egy fogyatékkal élő idős férfit - a bántalmazást videóra vették

Life.hu2023.04.25, 22:10

Korábban agyvérzése volt, így lett sérült az az idős ember, akit három fiatalabb férfi kötözött meg lánccal egy erdőben, radásul egyikük videóra is vette a bántalmazást. A Hargita megyei Csíkdánfalván történt esetről készült videó az áldozat lányához, Moisă Tündéhez is eljutott, aki rendőrségi feljelentést tett.

A bántó kommentek miatt éheztette magát a Született feleségek gyerekszínésze

Life.hu2023.04.22, 10:39

Madison De La Garza, aki Demi Lovato fiatalabbik húga, felidézte, hogyan „éheztette" magát, miután gyerekkorában bírálat érte a megjelenése miatt. 

A hajánál fogva rángatta diákját a tanár Borsodban - videó

Itthon2023.04.21, 20:41

Videó készült arról, ahogy egy tanár a hajánál fogva rángatja végig az osztálytermen 13 éves diákját Kesznyétenben. A kislány közben hangosan sikítozik.

Tönkretetted a gyerekkoromat, de megbocsájtok, mert te is áldozat vagy

She2023.04.19, 15:21

Emesét ambivalens érzések kerítik hatalmába, ha a gyerekkorára gondol. Egyrészt eszébe jutnak a kirándulások, amikor húsvét előtt barkát szedtek a szüleivel, a tengerparti nyaralások, de az is felvillan a fejében, amikor az apja magából kikelve ordított és azzal fenyegette a családot, hogy álmában lemészárol mindenkit.

Karddal és kalapáccsal kínozta terhes exbarátnőjét, mert azt hitte, megcsalta

Nagyvilág2023.04.08, 13:37

A 27 éves Amy McFarlane terhességének 36. hetében járt, amikor kegyetlen barátja rátörte otthona ajtaját, ahol a radiátorhoz bilincselte, és négy órán át válogatott kínzásoknak vetette alá - írja a Bors.

Ököllel ütötte tanárát egy 15 éves diák, mert az elvette a telefonját – videó

Nagyvilág2023.04.08, 09:33

Egy texasi középiskolás diák arcon ütötte a tanárát, az ijesztő esetet videóra vették.

Családi dráma és verekedés lett a közös piknikezés vége

Itthon2023.04.06, 16:04

Piknikezni indult volt élettársával és közös gyerekükkel egy férfi, a szülők azonban vitába keveredtek egymással, aminek a vége az lett, hogy a férfi magával akarta vinni Budapestre a gyereket. Volt párja megpróbálta ezt megakadályozni, ezért a férfi többször megütötte, és nem engedte ki a kocsiból.

Max Verstappen apja tagadja a súlyos vádakat: "Soha nem bántottam a fiamat"

Gphírek2023.04.06, 10:46

A kétszeres Forma-1-es világbajnok Max Verstappen édesapja, Jos Verstappen tagadja azokat a vádakat, miszerint korábban bántalmazta a fiát.

Horror Újbudán: szörnyű körülmények között raboskodott egy sérült asszony és egy rákos kutya

Life.hu2023.04.05, 14:14

Az állatvédők egy újbudai pincében borzalmas körülmények között találtak rá egy asszonyra és egy beteg kutyára a XI. kerületi Bartók Béla utcában.

Börtönbüntetésre ítélték a rendőrt, aki lelökte terhes barátnőjét a lépcsőn

Life.hu2023.03.30, 15:01

Rács mögé került egy rendőr, aki hosszú ideig lelkileg és fizikailag is bántalmazta élettársát. A férfi a nőnek elmondta, hogy nem akart gyereket, ezért azon dolgozott, hogy párja elvetéljen. 

Három idős embert rabolt ki egy 55 éves férfi: az egyik áldozata életveszélyes sérüléseket szenvedett

Life.hu2023.03.30, 14:17

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy 55 éves férfi ellen, aki két napon belül három idős embert rabolt ki, egyikük a bántalmazás következtében életveszélyes állapotba került.

Egy rekesz sörért adta el 14 éves lányát egy kézdivásárhelyi férfi

Nagyvilág2023.03.29, 13:19

Egy 14 éves kézdivásárhelyi kislányt apja több férfinak "eladta". Ötven lej készpénzt és egy láda sört kapott érte. A kiskorúnak azonban sikerült elmenekülnie és panaszt tennie, de a rendőrség állítólag nem reagált a beadványára. Most elítélték a bűnösöket – írja a maszol.ro.

Évekig bántalmaztak és szexuálisan zaklattak egy mentálisan beteg kislányt egy újpesti gyermekotthonban

Life.hu2023.03.29, 13:26

Az anya felügyeleti jogát elvették, így nem hozhatja ki az intézetből 13 éves kislányát, pedig évekig bántalmazták és zaklatták.

Képtelen vagyok kimondani, hogy szeretlek...

She2023.03.26, 14:31

Szeretlek. Bár soha nem mondtam még neked. Hiszem, hogy érzed, milyen sokat jelentesz nekem. Hogy a mindenem vagy. Lehet, hogy néha ridegnek tűnök. Azt hiheted, hogy valami nincs rendben. De minden rendben van, drágám. Velünk legalábbis. Egyszerűen csak van egy titkom. Amiről még neked sem tudok mesélni.

Átkutatta ismerőse házát, majd a lopott fejszével támadt rá, miután az tetten érte

Itthon2023.03.21, 12:17

Besurrant ismerőse házába, majd amit talált, magával vitt egy hajdúböszörményi férfi, amikor pedig ismerőse tetten érte, és visszakövetelte az értékeit, megrugdosta, és a tőle lopott fejszével verte fejbe. A férfit korábban már többször is büntették, ez alkalommal pedig hosszú évekre fegyházba kerülhet.

Hagyta meghalni 15 hónapos fiát az anyja

Nagyvilág2023.03.19, 06:55

Rövid és rendkívül keserves élet adatott meg Jacob Lennonnak, aki mindössze 15 hónapos korában halt meg. A kisfiú nem bírta tovább elviselni a kínzásokat, amit anyja új élettársa követett el ellene.

Bántalmazó baloldal

8882023.03.18, 13:19

A bántalmazás és annak formái az utóbbi években a tabu kategóriájából átkerültek a mainstream témák közé: ez azt is jelenti, hogy az ingerküszöb egyre nő, de azt is, hogy a téma, az ügy már egyre kevésbé ismeretlen, ez pedig adott esetben életmentő is lehet. Vajon felismerjük azt, amikor egy politikai közösség alkalmaz bántalmazó módszereket? Egyáltalán: Hogyan néz ez ki a gyakorlatban? A videóból kiderül!

Megvertek a buszon, mert nem tetszett nekik a külsőm

She2023.03.15, 17:38

Soha nem értettem azt az embertípust, amelyik képes beleállni valakibe csupán a megjelenése miatt. Az ilyennek nincs jobb dolga?!

Órákig kínozta párját egy férfi

Itthon2023.03.14, 16:02

Egy férfi hónapokon keresztül zaklatta, majd fél napon át bántotta és kínozta a párját, akit végül súlyosan sérülésekkel kezeltek. A nő azóta meghalt.

A legtöbb ember észre sem veszi, hogy bántalmazó kapcsolatban él

She2023.03.11, 14:58

Sokan nem értik, hogy egy nő, vagy akár egy férfi miért marad benne egy bántalmazó kapcsolatban. Nyilván kívülről nincsen annál világosabb, hogy ahol nem bánnak veled méltó módon, onnan menni kell, de amikor az ember benne van egy ilyen helyzetben, akkor ez egyáltalán nem ilyen egyszerű.

Aaron Carter édesanyja azt állítja, hogy bántani akarták a fiát: vérfagyasztó fotók a halála helyszínéről (18+)

Life.hu2023.03.03, 14:46

Ahogy arról mi is hírt adtunk, tavaly novemberben elhunyt Aaron Carter. Az énekes halálának körülményeiről most újabb információk derültek ki. 

Sokkoló felvétel: az iskola folyosóján verte eszméletlenre tanárnőjét a 17 éves fiú (18+)

Life.hu2023.03.02, 12:37

A 17 éves diák azért támadta meg középiskolai tanárát, mert a tanárnő az órán elvette tőle a játékát.

Franciakulccsal támadott meg egy férfit egy kiskunhalasi nő

Itthon2023.03.01, 16:56

Elfogatóparancs alapján kapták el a rendőrök azt a nőt, aki franciakulccsal ütötte meg barátját, hogy hozzájusson a pénzéhez, majd mielőtt elmenekült, az ajtót is rázárta. Ugyanez a nő korábban több helyről is lopott a városban, még a saját ismerőseitől is. A legtöbb esetben társai is voltak, akik közül két férfit már kihallgattak, egy nőt pedig még keresnek a rendőrök.

Újabb gusztustalan botrány az RTL Klub szégyenműsorában

8882023.02.27, 18:43

Úgy tűnik, kis társadalmunknak sok minden belefér, még a bántalmazás is, így kezdi írását Kovács Nikol, a 888.hu újságírója.

12 évre börtönbe mehet az a 74 éves asszony, aki halálra verte 81 éves, beteg férjét

Life.hu2023.02.24, 23:12

A Szombathelyi Törvényszék tizenkét év fegyházra ítélte az idős asszonyt.

8 éves volt a sztárszínésznő, amikor megerőszakolta a mostohaapja, majd a következő mostohaapja is megerőszakolta

Nagyvilág2023.02.19, 22:01

Marilyn Monroe az egykori szexszimbólum mindössze nyolcéves volt, amikor megerőszakolták. A mostohaapja zaklatta szexuálisan. Ezután egy másik családhoz került, ahol az új mostohaapa is megerőszakolta. Az eset megrázó, de egyáltalán nem egyedi. Több későbbi sztárnak is hasonló borzalmakat kellett átélnie gyerekkorában. A "Rock of Ages" sztárját is kisgyerekkorában erőszakolták meg, amikor a szülei egy angliai drámaiskolába küldték tanulni. "10 éves voltam, de úgy néztem ki, mint egy 28 éves érzéki táncosnő. Egy zaklatott kislány voltam, akinek szexinek kellett tűnnie, mivel ez volt a munkám és az életem. A szívemben azonban ugyanaz ...

Történet a lányról, aki gyerekkoromban annyit bántott

She2023.02.20, 07:54

Szerda volt, kevesen voltak a parkolóban. Magassarkú csizmám kopogása eltörpült a Kopaszi gát melletti híd autózajában. Dermesztő hideg volt, hiszen a tél közepét tapostuk, így elkezdtem lépteimet gyorsítani, hogy odaérjek időben az étterembe.

Bántalmazták, hajléktalan volt: most milliókat keres az ötgyerekes anyuka

Life.hu2023.02.07, 13:31

Gyermekkorában sokszor bántalmazták, 16 évesen már három munkahelye volt, és a férfiakkal sem volt szerencséje. Hajléktalanságból küzdötte fel magát a most 40 éves vállalkozónő, aki üzletasszonyként milliókat keres. 

A tanár biztatására bántalmaztak társai egy 12 éves fiút - A pedagógust kihallgatta a rendőrség

Life.hu2023.02.01, 08:10

Gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók kedden egy tanárt egy mezőcsáti általános iskolában tanuló diák bántalmazásával összefüggésben - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Saját osztálytársa törte el egy kisfiú mindkét karját Zagyvarékason

Life.hu2023.01.26, 09:31

Két tanóra között, a szünetben támadt osztálytársára egy zagyvarékasi diák.

Conor McGregor megvert egy nőt a jachtján, az áldozat a tengerbe vetette magát

Sport2023.01.24, 13:22

Komoly bajba kerülhet a ketrecharcos Conor McGregor, ugyanis a The Sun azt írja, hogy a spanyol rendőrség újraindította a vizsgálatot egy nő ügyében, aki azt állítja, hogy az ír UFC-legenda megtámadta őt a luxusjachtján.

A TEK kommandósai fogták el a családját évekig kegyetlenül bántalmazó férfit Óbudán - videó

Itthon2023.01.20, 14:41

Egy férfi évek óta, rendszeren bántalmazta a párját és a közös gyereküket. Ez mostanra addig fajult, hogy kedden az esti órákban a Terrorelhárítási Központnak kellett elfognia a férfit, aki a fiával együtt elbarikádozta magát az otthonában. Az elfogás pillanatairól felvétel is készült.

Lecsapott a TEK Óbudán: élettársát bántalmazta a férfi, majd túszul ejtette közös gyereküket

Life.hu2023.01.19, 14:56

A budapesti rendőrök a TEK munkatársaival fogták el azt a férfit, aki a gyanú szerint bántalmazta az élettársát, majd közös gyermekükkel bezárkózott III. kerületi lakásukba.

Megverte élettársát, majd túszul ejtette közös gyereküket egy férfi Budapesten - videó

Itthon2023.01.19, 08:28

A budapesti rendőrök a Terrorelhárítási Központ munkatársaival fogták el azt a férfit, aki bántalmazta élettársát, majd közös gyerekükkel bezárkózott III. kerületi lakásukba.

Tucatnyi nőt megerőszakolt egy szadista perverz brit rendőr

Nagyvilág2023.01.17, 14:27

A most 48 éves David Carrick 17 éven keresztül magas pozíciót töltött be a londoni fővárosi rendőrségen, ennek ellenére most Nagy-Britannia egyik legdurvább szexuális ragadozójaként tartják számon: közel két évtizedes pályafutása alatt legalább 12 nőt zaklatott, illetve erőszakolt meg, visszaélve a hatalmával.

Két hónap alatt felesége több csontját is eltörte egy agresszív kecskeméti férfi

Itthon2023.01.13, 18:59

Január 10-én elfogták és őrizetbe vették azt a 31 éves kecskeméti férfit, aki többször is félholtra verte élettársát. Az eset kapcsán a rendőrök felhívják a figyelmet arra, hogy senkinek sem szabad eltűrnie, ha családi erőszak áldozatává válik, ehelyett értesíteni kell őket.

13 éven keresztül ütötte-verte és rendszeresen megerőszakolta gyerekeit és feleségét

Itthon2023.01.13, 17:22

18 évről 21 évre súlyosították a fegyházbüntetését annak a férfinak, aki 2008-tól 2021 tavaszáig rendszeresen megverte és megerőszakolta feleségét, és saját-illetve nevelt gyerekeit.

Önsorsrontás, bántalmazó házasság: miért nem mentette meg valaki Whitneyt?

She2023.01.12, 07:15

Mindig is imádtam Whitney Houston zenéjét, a Több, mint testőrt már legalább ötször láttam, ezek után nem is volt kérdés, hogy megnézem az I Wanna Dance With Somebody – Whitney Houston története című filmet.

Cserép persellyel, ököllel, térddel ütötte-verte a feleségét egy dorogi férfi

Itthon2023.01.04, 13:59

Elítélte az Esztergomi Járásbíróság azt a férfit, aki rendszeresen bántotta a saját feleségét, amivel a nőnek testi és lelki szenvedést okozott. Az ítélet nem jogerős. 

Hamarosan szabadulhatnak a szadista szülők, akik miatt le kellett amputálni gyermekük lábát

Life.hu2023.01.01, 14:10

A rettenetes szülők mindössze öt évet töltöttek a rácsok mögött, miután olyan súlyosan bántalmazták gyermeküket, hogy a csecsemőnek mindkét lábát le kellett vágni. A kisfiú most retteg, hogy a szülei kikerülnek a börtönből. 

Kiderült az igazság Opitz Barbi eltűnéséről

Tévé2022.12.27, 21:44

Ahogy korábban írtuk, karácsony előtt családja kétségbeesetten kereste Opitz Barbit, akit nagyon féltenek jelenlegi párjától, Serleg Alberttől. Korábban már többeknek feltűnt az énekesnő közösségi oldalán, hogy szakíthatott a férfivel, majd ezt hamar megcáfolták újabb közös fotóval. Feltehetően akkor is egy balhé állhatott a mosolyszünet hátterében, legalábbis Opitz Barbi egy jóbarátjának elmondásai alapján, aki azt is elárulta, mi történt azon az ominózus estén.

Amikor rájössz, hogy a főnököd egy szexuális ragadozó...

She2022.12.26, 23:27

A munkahelyeden ünnepi vacsorát szerveznek a cég dolgozóinak. Az eseményre kisebb csoportokban kerül sor, mert a cég vezérigazgatója minden munkatárssal személyesen szeretne találkozni. A résztvevőket úgy sorsolják össze, így mindenkinek lehetősége nyílik, ritkán látott munkatársakat is megismerni.

Tényleges életfogytiglant kértek a barátnőjét puszta kézzel megvakító magyar férfira

Life.hu2022.12.21, 20:28

Hivatalosan is vádat emeltek arra a Gy. Attilára, aki egy veszekedés során bosszúból elvette egykori élettársa szeme világát.

A lányom minden nap úgy jött haza az oviból, hogy bántották - muszáj volt cselekednem...

She2022.12.18, 22:30

Amikor gyerekünk elkezdi az óvodát, izgalommal teli aggodalommal kísérjük be az intézmény kapuin, reménykedve, hogy élete következő három évében szeret majd a csoportba járni, barátokat szerez, és mindenkivel jól kijön majd. Én is hasonlóképpen indítottam el a lányomat ősszel az oviba. Aztán jött a csoporttársa, aki folyton bántotta...

Elvesztette a lábait a kisfiú, akit anyja majdnem halálra kínzott - sírva kérdezte, mikor nőnek vissza

Nagyvilág2022.12.15, 06:42

A most nyolcéves Tony Hudgell életveszélyes sérüléseket és vérmérgezést szenvedett, miután anyja és élettársa rendszeresen verték. Végül mindkét lábát amputálni kellett. A nyolcéves gyerek ma már szerető, gondoskodó családban él, kezeléséhez pedig több mint egymillió fontnyi összeggel járultak hozzá az adományozók, de lelkileg még mindig nem dolgozta fel az elszenvedett traumákat.

Nyilvánosságra hozták a felvételt: ököllel ütöttek, köpdöstek társai egy diáklányt Zemplénben

Nagyvilág2022.12.10, 07:28

Általános iskolás fiúk verték össze a buszon utazó lány társukat, a rémült gyermek megtámadását, szenvedését több felnőtt is szó nélkül nézte végig a buszon - írta a Bors. 

Megrázó vallomás: szexuálisan zaklatta és bántalmazta nevelőapja a gyönyörű hírességet

Life.hu2022.12.07, 14:01

Bár Shania Twain Grammy-díjas kanadai énekesnő élete jelenleg csillogónak és mesésnek tűnhet, tinédzserkorában megjárta a poklok poklát.

Tanult tehetetlenség: amikor annyira hozzászoksz a fájdalomhoz, hogy már nem menekülsz előle...

She2022.12.06, 23:16

Az oviban a csöpp kislány fülig érő szájjal, örömmel szaladt a szülei felé, akik hirtelen azzal szembesültek, hogy szemük fénye megtorpant, mosolya elhervadt és valósággal gyökeret eresztett a földbe. Fejét lehajtotta, karjait maga mellé engedte. Döbbenten nézték, mi történhetett.

Bántalmazási vádak miatt óvodapedagógusokat tartóztattak le Japánban

Nagyvilág2022.12.05, 12:15

A rendőrség letartóztatott három óvodapedagógust egy Japán középső részén működő óvodában, mert azzal gyanúsítják őket, hogy rendszeresen bántalmazták a kisgyermekeket.

Borzalmas trauma érte Hajdú Pétert gyerekkorában: egy tanára addig verte, hogy bepisilt

Life.hu2022.12.05, 11:05

Hajdú Pétert általános iskolásként hatalmas trauma érte egy táborban, amit egy tanár okozott a médiaszemélyiségnek. 

Megerőszakolták VV Bibit: megrázó videó került fel a netre

Life.hu2022.12.01, 08:44

Amikor elindult az idei ValóVilág első tematikus hete, talán senki sem gondolta, hogy egy ennyire kemény téma a felszínre fog kerülni.

Rendszeresen verte és megalázta barátnőjét egy süttői férfi

Itthon2022.11.29, 15:13

A férfi többször is brutálisan megverte barátnőjét. Volt, hogy hasba rúgta, de oylan is volt, hogy ököllel verte. Közben pedig kegyetlenül megalázta. 

Meglepő, mit választottak az év szavának

Tudomány2022.11.28, 11:50

A gázlángozást (gaslighting) választotta az év szavának idén a Merriam-Webster szótár.

Bántod a gyereked? Nem kifogás, hogy veled is ezt tették!

She2022.11.25, 10:15

A nehéz gyermekkor hatása sosem múlik el nyomtalanul. Akár érzelmi, akár fizikai bántalmazást szenvedett el valaki gyermekként, biztos, hogy egy életen át cipeli magával az emlékeket - ahogyan az őt ért sérelmek pszichés következményeit is.

Tönkretettelek, hogy ne legyen önbizalmad elhagyni...

She2022.11.25, 18:28

A nő az ágyán feküdt. Öt perce ébredt, és azt hitte, csak aludnia kellett ahhoz, hogy újra nyugalom, béke és boldogság legyen a szívében.

Rátámadt egy buszsofőr egy fiatal egyetemistára

Itthon2022.11.23, 15:02

Felfüggesztett börtön, és foglalkozástól eltiltás várhat arra a buszsofőrre, aki egy korábbi vita miatt bántotta egy fiatal utasát, és ki akarta zárni az utazásból annak ellenére, hogy ehhez semmilyen joga nem volt.

Bántalmazó sztárok: A gonoszságot felülírja a tehetség?

She2022.11.21, 18:58

A napokban felmerült egy beszélgetés kapcsán: vajon van közünk ahhoz, hogy a tehetséges emberek - akik valamilyen szempontból akár példaképeink is lehetnének - mit csinálnak magánemberként? Az elért kiemelkedő eredmények felülírják a rossz tetteket?

Kifosztással és veréssel állt bosszút ismerősén egy kalocsai férfi

Itthon2022.11.18, 12:48

Egy fiatal kalocsai férfi idén nyáron megütötte és meglopta ismerősét. Mindezt azért, mert az megvádolta, hogy gyerekként ellopta a kisautóját.

Brutálisan verte az apját és a lakótársát is egy dunaharaszti férfi

Itthon2022.11.15, 15:47

Egy dunaharaszti férfi többször is úgy megverte az apját, hogy a férfi majdnem belehalt. Egyszer a lakótársát is megtámadta. Őt is brutálisan megverte. 

A férjemnek két énje van: a gyengéd és a bántalmazó... (18+)

She2022.11.11, 12:29

"Elejtettem a poharam, ami hangos csattanással ért földet. A vörösbor előbb felfröccsent, majd lassan szivárogni kezdett az üvegcserepek közt. Ahogy néztem, arra gondoltam, olyan, mintha vér lenne a lábam körül. Elsírtam magam. Több szempár szegeződött rám. Elöntött a szégyen.

Életfogytiglanra ítéltek egy férfit, mert súlyosan bántalmazott áldozata 21 év után meghalt

Life.hu2022.11.11, 09:46

Másodszor is életfogytig tartó börtönre ítéltek csütörtökön Nagy-Britanniában egy férfit, aki 1998-ban felgyújtotta volt élettársát, a nő akkor súlyos sérülésekkel túlélte a támadást, viszont 2019-ben meghalt, és a bíróság most úgy ítélte meg, hogy halálát a sérülések okozták.

Másodszor is életfogytig tartó börtönre ítéltek egy brit férfit

Nagyvilág2022.11.10, 19:21

Másodszor is életfogytig tartó börtönre ítéltek Nagy-Britanniában egy férfit, aki 1998-ban felgyújtotta volt élettársát. A nő akkor súlyos sérülésekkel túlélte a támadást, viszont 2019-ben meghalt, és a bíróság most úgy ítélte meg, hogy halálát a sérülések okozták.

Brutálisan verte lányunokáját egy Dunakesziben élő asszony

Itthon2022.11.08, 11:13

A rendőrség befejezte a nyomozást az ellen a 47 éves, Dunakesziben élő asszony ellen, akik azzal vádolnak, hogy rendszeresen verte az unokáit. Az nő tagadja, hogy bántotta volna a gyereket. Szerinte a sebesüléseket a társaikkal való verekedések során szerezték, vagy maguknak okozták.

Eszméletlenre rugdosta az edzője a Grand Slam-döntős teniszezőnőt

Sport2022.11.05, 14:55

Jelena Dokic fájdalmasan emlékezett vissza az őt ért bántalmazásokra azután, hogy az interneten elterjedt egy videó, amelyen egy belgrádi teniszpályán egy apa többször megüti és megrúgja a lányát.

Pofon vágtál, mégis hozzád megyek...

She2022.11.01, 18:02

Mindene remegett, miközben nézte a lába előtt térdelő férfit. A tétova, kisfiús mosolyt, a bizonytalan, könyörgő tekintetet... Nem tudta, mit mondjon. Félresöpört egy arcába lógó tincset, de aztán rájött, nem az zavarja a látásban, hanem a könnyei.

Azért bánthattál, mert én megengedtem neked... De ennek itt és most vége!

She2022.10.30, 20:27

Mit tanultam abból, hogy bántottak? Például azt, hogy mindenfajta magyarázkodás nélkül elsétálhatok onnan, ahol bántanak. Nem kell udvariasan kezelnem a helyzetet és a mérgező viselkedést. Egészen egyszerűen, ha valakinek természetes létállapota az, hogy bánt másokat, azt nem kell győzködni, hanem el kell jönni tőle.

Krimibe illő támadás áldozata lett lett egy 13 éves kislány Skóciában

Nagyvilág2022.10.27, 11:47

A gyerek hétfőn, késő este hazafelé tartott egy barátnőjétől, amikor váratlanul odalépett hozzá egy férfi, és rátámadt. A szerencsének köszönhetően a lány nem sérült meg komolyabban, de lelkileg nagyon megviselte az eset a DailyRecord cikke szerint.

"Elkezdődött a fizikai és lelki terror" - Mohamed Fatima családon belüli erőszak áldozata volt

Life.hu2022.10.26, 20:05

Mohamed Fatima fiatalon vált családon belüli erőszak áldozatává: nevelőapja bántalmazta őt és édesanyját is.

Megrázó dolgokat mondott családjáról Mohamed Fatima

Tévé2022.10.26, 08:45

Ahogy korábban megírtuk, nagy változások történtek Mohamed Fatima életében. Közel száz kiló feleslegtől szabadult meg és bejelentette, hogy hamarosan újra összeáll a Fekete vonat együttes, mellyel korábban népszerű lett. Most magánéletéről is őszintén mesélt és megrázó dolgokat vallott be a gyerekkoráról.

Leszajházták, megalázták Szilágyi Liliána nagyanyját - alaptalan vádakkal vitték őt a sírba

Life.hu2022.10.29, 14:19

Egy ország ismeri az Európa-bajnoki ezüstérmes úszónő tragikus történetét: édesapja éveken át durván bántalmazta, illetve szexuálisan zaklatta őt és anyukáját. Sajnos nem ő az egyetlen a családban, akinek hasonló megpróbáltatásokat kellett átélnie.

Belehalt sérüléseibe egy 44 éves nő Szegeden, akit élettársa bántalmazott

Life.hu2022.10.20, 08:56

Belehalt sérüléseibe egy nő Szegeden, akit élettársa bántalmazott. A rendőrök őrizetbe vették a feltételezett elkövetőt.

A tanáraik előtt agyba-főbe verte a budapesti iskolást három osztálytársa

Itthon2022.10.20, 17:51

Tele van kérdéssel annak az általános iskolás fiúnak az édesapja, akit néhány diáktársa megütött és megrugdosott az osztálykiránduláson. Mint kiderült, a verés a tanárok előtt történt. A hetedikes kisfiút annyira megviselték a történtek, hogy ki kellett venni az iskolából.

Előző
Következő