bankadó

címke rss

Matolcsy: Nem enged a kormány a bankadóból

Archívum2010.07.18, 20:48

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter vasárnap kijelentette, hogy a kormány az IMF és az Európai Unió elképzeléseivel ellentétben bevezeti a bankadót, a két szervezet által javasolt megszorító intézkedések helyett.

Gondot jelent majd az osztrák bankoknak a magyar bankadó

Archívum2010.07.26, 11:54

A tervezett magyar bankadó hátrányos következményeire hívta fel a figyelmet az osztrák gazdasági miniszter Matolcsy Györggyel tartott hétfői munkamegbeszélését követően kiadott közleményében.

Matolcsy: Szeptemberben folytatódnak a tárgyalások az IMF-fel és az EU-val

Archívum2010.07.19, 18:07

A magyar kormány nem enged a 200 milliárd forint összegű bankadóból, csak így kerülheti el, hogy megszorító csomagot vezessen be - mondta Matolcsy Görgy nemzetgazdasági miniszter a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában. Matolcsy a CNBC amerikai televízió társaságnak nyilatkozva azt is közölte: a nemzetközi szervezetekkel szeptemberben folytatják a tárgyalásokat. Egy hétfői bécsi sajtótájékoztatón pedig elmondta, hogy a delegáció távozása nem jelent veszélyt a magyar gazdaság stabilitásra, a 3,8 százalékos idei hiányt is biztos tartja a kormány.

Kitart a bankadó mellett a Fidesz-frakció

Archívum2010.07.19, 13:46

Az eredeti terveknek megfelelően csütörtökön szavazni fog a bankadóról a parlament, mert a frakció hétfőn úgy döntött, ezt tartják az egyetlen jó intézkedésnek. A frakcióvezető nyugalmat kért a devizahitelesektől.

WSJ: Csányi Sándor szerint a bankadóra szükség van a hiánycél teljesítéséhez

Archívum2010.07.19, 22:01

Az új bankadó rontani fog az OTP eredményén, de a magyar kormánynak szüksége van rá, hogy teljesíthesse a 2010-es költségvetési hiánycélt, nyilatkozta Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója hétfőn a The Wall Street Journal című amerikai üzleti lapnak.

Navracsics: A bankadót és a 2011-es büdzsét is firtatta az IMF

Archívum2010.07.20, 23:28

Nincsenek abban a helyzetben, hogy "kötelezzenek erre vagy arra" - mondta a Nemzetközi Valutaalapról Navracsics Tibor, közigazgatási és igazságügyi miniszter. A valutaalap képviselői a jövő évi költségvetésről és a bankadó ütemezéséről is érdeklődtek, pedig a miniszter szerint csak a hiánycél megtartása tartozik rájuk.

MKKT: Kisebb lesz 200 milliárdnál a bankadóból származó bevétel

Archívum2010.07.21, 12:58

A bankadót érintő elfogadott módosító indítványok 10,5 milliárd forinttal, 183 milliárd forintra csökkentik a különadóból 2010-ben várható közvetlen bevételt - állapítja meg a Költségvetési Tanács szerdán az országgyűlésnek benyújtott értékelésében.

Másképp vezetné be a bankadót Orbán és Merkel

Archívum2010.07.21, 18:31

Kétórás megbeszélést folytatott Angela Merkel az egynapos látogatásra Berlinbe érkező Orbán Viktorral. A német kancellár és a magyar kormányfő is támogatja a bankadó ötletét, de Orbán azt emelte ki a közös sajtótájékoztatón, hogy Magyarország nem várhat tovább a bevezetésével.

Taktikai okból vonta vissza a kormány a "lex Járait"

Archívum2010.07.22, 21:21

A banki különadóról is rendelkező törvénycsomag zárószavazása előtt az Országgyűlés megszavazta azt a módosító javaslatot, amely törölte a törvényből a mások mellett a Járai Zsigmondhoz köthető biztosító bankadómentességét. Rogán Antal, az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke az [origo]-nak a szavazás előtt azt mondta, azért kerül ki a törvényből a hat cégnek kedvező passzus, mert félő, hogy túl sok kivételbe nem menne bele az Európai Bizottság.

A legfontosabb döntéseket a végére hagyta a parlament

Archívum2010.07.22, 09:40

A fontos döntéseket az utolsó nyári ülésnapra hagyta az országgyűlés, amelyen csütörtök délután felszólal Orbán Viktor kormányfő is. A parlament várhatóan Kövér Lászlót választja új elnökévé, Stumpf István pedig alkotmánybíró lehet. Némi halogatás után döntenek a médiafelügyeletről, és a nagy vihart kavart bankadóról is.