bankadó
címke rss- kapcsolódó címkék:
- bank
- Orbán Viktor
- Matolcsy György
- adó
- Orbán-kormány
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Csont nélkül ment át a Járai-biztosítót is segítő javaslat
Érdemi vita nem volt, sőt az ellenzék két pártjának képviselői jelen sem voltak azon a bizottsági ülésen, ahol döntés született a bankadó szabályainak egyes biztosítók számára kedvező módosításának kezdeményezéséről. A kedvezményezett cégek között van egy olyan biztosító, amelynek tulajdonosai, illetve vezető tisztségviselői között a Fideszhez kötődő személyek vannak.
Csányi: Nem lehet áthárítani az emberekre a bankadót
Nem volt téma a bankadó Orbán Viktor bejelentése szerint azon a csütörtöki találkozón, ahol a kormányfő az MLSZ új elnökével, az OTP Bankot vezető Csányi Sándorral találkozott. Csányi a megbeszélés után azt mondta, hogy a bankadót nem lehet áthárítani az emberekre, ő pedig nem volt részese a sikertelen egyeztetési folyamatnak.
- címkék:
- Csányi Sándor
- Orbán Viktor
- bankadó
- adó
- bank
- Címkefelhő »
Költségvetési Tanács: Megérzi a lakosság a bankadót
A Költségvetési Tanács szerint a lakossággal szembeni erős banki alkupozíció miatt az áthárított bankadó legnagyobb része, mintegy 50 milliárd forint a lakosságot fogja terhelni.
- címkék:
- adó
- bankadó
- költségvetési tanács
- Címkefelhő »
Die Presse: Nehezen közvetíthet az IMF a bankadó ügyében
Nincs jó helyzetben a Nemzetközi Valutaalap, ha megpróbál közvetíteni a magyarországi bankadó ügyében éppen most, amikor az újabb hitelmegállapodásról készül tárgyalni - írja az egyik osztrák napilap. Egy másik osztrák újság szerint a térség nagybankjai már nem olyan elkötelezettek a régió országai iránt, mint voltak.
Hat bank az IMF-nél lobbizik a magyar bankadó ellen
Az Orbán-kormány tervezett 120 milliárd forintos bankadója ellen lépett fel levélben a Nemzetközi Valutaalapnál hat külföldi bank - értesült az osztrák Der Standard.
A bankadó idei szabályairól már nem tárgyal a kormány
A kormány a bankadó idei évi szabályairól már nem tud tárgyalni az érintettekkel - ezt Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter jelentette ki. A miniszter leszögezte: az IMF-tárgyalás őszi fordulóján dönti el a kormány, hogy Magyarország köt-e új megállapodást.
A bankadó miatt bírálja a kormányt a jegybank
A monetáris tanács bírálta a bankadó tervét, mert szerintük az rontja az ország növekedési potenciálját és veszélyezteti a gazdaság stabilitását.
- címkék:
- bankadó
- MNB
- MNB Monetáris Tanácsa
- Címkefelhő »
Szász: Nincs napirenden az MNB-vel való egyesülés
Nincs napirenden a PSZÁF és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) egyesülése. A PSZÁF olyan törvényjavaslatot terjeszt be, ami növeli hatáskörét - jelentette ki a Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) új elnöke hétfőn a Reutersnak.
FT: Az IMF is felemelheti a szavát a magyar bankadó ellen
A nyugat-európai bankházak az IMF-től várják, hogy elérje a budapesti kormánynál a bankadó-szabályozás megváltoztatását.
- címkék:
- bankadó
- adó
- bank
- IMF
- Címkefelhő »
Megegyezés nélkül beterjesztették a bankadóról szóló törvényt
Megérkezett a parlamenthez az Orbán-kormány 16 témát felölelő, gazdasági törvényeket érintő módosító csomagja. A törvénytervezetben a bankadóként ismertté vált szabályokat úgy nyújtják be, hogy arról nem állapodtak meg a pénzintézetekkel, amelyeknek összességében 200 milliárd forintot kell a tervek szerint befizetniük a költségvetésnek ebben az évben. A benyújtott törvénycsomag részletezi a kormány több más gazdasági intézkedéstervét is a társasági adó csökkentésétől a szabad pálinkafőzésig.