bank

címke rss

Bekapcsolta a pénzmágnest a bankok egy része

Gazdaság2023.06.14, 09:44

Az utolsó hetekre a bankok és a biztosítók elkezdték az akciózást, hogy azok, akik a szocho miatt más megtakarítást választanának, kétszer is megfontolják, hogy teszik pénzüket. A Bank360.hu összeszedte a legvonzóbb, két számjegyű kamatot kínáló ajánlataikat.

Nagy bejelentést tett az OTP Bank

Gazdaság2023.06.13, 13:19

Mától az OTP Bank a többségi tulajdonosa Üzbegisztán ötödik legnagyobb pénzügyi szolgáltatójának, az Ipoteka Banknak, ezzel az első külföldi szereplőként vesz részt az üzbég bankszektor privatizációjában. Az akvizíció első lépése zárult most le: az OTP Bank az Üzbég Gazdasági és Pénzügyminisztérium tulajdonában lévő részvények 75 százalékát vásárolta meg, a második lépésben a fennmaradó 25 százalék megvásárlására pedig három év múlva kerül sor. A tranzakció új fejezetet nyit az OTP Csoport történetében, hiszen Üzbegisztán az első közép-ázsiai ország, ahol a Csoport megkezdi működését. Az Ipoteka Bank csaknem 1,5 millió fős lakosságii ...

Elmondta az MNB, milyen esetekben nem kapják vissza a pénzüket a csalók áldozatai

Gazdaság2023.06.09, 11:09

Korlátozott a lehetőség az ügyfél pénzének visszaszerzésére, ha az ő aktív közreműködésével szerzik meg azt a digitális adathalászok. A fogyasztó súlyos, szándékos gondatlansága esetén ráadásul a pénzforgalmi szolgáltatónak (pl. banknak) nincs kártérítési kötelezettsége sem. A gondatlanságot, netán csalárd szándékot viszont a banknak kell részletes vizsgálattal bizonyítania. Önmagában a bankkártya vagy mobilbank használata, a PIN-kód megadása vagy az erős ügyfél-hitelesítés még nem bizonyítja, hogy a tranzakciót az ügyfél indította - írja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közleményében.

Hogyan akadályozzuk meg a bankszámlánkkal vagy bankkártyánkkal történő visszaélést? - MNB Pénzügyi sarok

Gazdaság2023.06.07, 14:24

A jogosulatlan fizetési műveletek kapcsán egy dologgal mindenképpen szembe kell nézni: a visszaélések eddig ismert változatai minden esetben az ügyfeleket célozzák meg. Az általuk kiszolgáltatott adatok, információk és hozzáférések teszik lehetővé, hogy a csalások eredményesek legyenek. A célzott támadások különböző formákban jelenhetnek meg, mint például SMS, e-mail, WhatsApp, telefonhívások, hirdetések vagy éppen hamis banki oldalként. Előbb vagy utóbb várhatóan mindenki találkozni fog a bizalmas adatainak megszerzésére irányuló kísérlettel. Érdemes tehát erre felkészülni. A Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) tapasztalatai azt mutaatják, ...

Idős asszony megtakarítását akarta megszerezni egy budapesti férfi

Itthon2023.06.06, 14:12

Egy budapesti férfi azért ment be a bankba egy idős asszonnyal, hogy számlát nyisson neki. Ezzel az volt a célja, hogy az asszony külföldi számláján lévő pénzt megszerezze.       

A pénzügyi vállalkozásoknak jelentősen meg kell emelniük az induló tőkéjüket

Gazdaság2023.06.03, 11:09

A pénzügyi vállalkozásoknak idén december 31-ig, illetve 2026 december végéig – a biztonságos működés fenntartása érdekében – két lépésben jelentősen növelniük kell induló tőkéjüket. A tőkeemelés és a tulajdonosi befolyásoló részesedés változása bejelentési és/vagy engedélyezési kötelezettségekkel jár az érintett piaci szereplőknek - hívja fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank közleménye. Az MNB vezetői körlevéllel segíti a folyamatot, ám a tőkeemelést nem teljesítő piaci szereplők engedélyét vissza is vonhatja.

Rangos nemzetközi elismerést kapott az MBH Bank

Gazdaság2023.06.01, 10:05

Elnyerte első nemzetközi díját az MBH Bank, amellyel rögtön felkerült az amerikai Newsweek hetilap „Global Most Loved Workplaces 2023" listájára is. A bank a Best Practice Institute "Legkedveltebb munkahely", azaz "Most Loved Workplace" tanúsítványát nyerte el, és bekerült a 100 legjobb közé is a Newsweek választása alapján - írja a bank közleménye.

Stabil pénzügyi alapokon valósult meg a történelmi bankfúzió Magyarországon

Gazdaság2023.05.31, 15:21

Az MBH Bank legfrissebb pénzügyi jelentése alapján a pénzintézet 10.447 milliárd forintos mérlegfőösszeggel, és több mint 90 milliárd forint korrigált adózás utáni eredménnyel zárta 2023 első negyedévét. A bank betétállománya 6421,8 milliárd forintot, a bruttó ügyfélhitelállomány 4955,8 milliárd forintot tett ki március végén. Az MBH Bank saját tőkéje 831,7 milliárd forintra nőtt, míg tőkemegfelelési mutatója továbbra is erős maradt, így a változó piaci körülmények ellenére is rendkívüli stabilitás mellett valósulhatott meg a MKB Bank és Takarékbank április 30-i egyesülése.

Itt a bejelentés: megvásárolnak egy hazai bankot

Gazdaság2023.05.31, 14:16

A Cofidis SA megállapodást írt alá a napokban a BNPP PF Group magyarországi leányvállalatának megvásárlásáról, így a Magyar Cetelem Bank részvényei a Cofidis SA tulajdonába kerülnek - jelentette be a fogyasztási hitelszolgáltató szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Rekordnyereségről és élen járó innovációkról számolt be a Gránit Bank

Gazdaság2023.05.30, 19:15

2022-ben is rekordnyereséget ért el a Gránit Bank, 30 milliárd forinttal nőtt a saját tőke, a szektorátlagot meghaladó mértékben növekedett minden célszegmensben, és az Equilorba történő tranzakcióval a befektetési szolgáltatási szektorban is erősítette pozícióját. Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója szerint a kiemelkedő eredmények receptje egyszerű: „innovációk, szakszerűség, biztonság, tőke és kiszámíthatóan korrekt árazás". A közgyűlést követő sajtótájékoztatón az elnök-vezérigazgató bemutatta a megújult mobil banki applikációt is.

Ez lehet az állampapírok új sztárja

Gazdaság2023.05.30, 11:56

Csökken az újonnan érkező, extrém népszerű Prémium Magyar Állampapírok kamata, emiatt – közel két hónapig – biztosan a Bónusz Magyar Állampapír kínálja a legmagasabb megtérülést.

Hatalmas forrásbevonást hajtottak végre a magyar fejlesztési bankok a nemzetközi pénzpiacokon

Gazdaság2023.05.26, 14:13

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó Exim Magyar ExportImport Bank Zrt. (EXIM) és a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB) az elmúlt egy hónapban összesen 2,375 milliárd dollárnyi forrást vont be a nemzetközi pénzügyi piacokról.

Megválik egyik külföldi érdekeltségétől az OTP Bank

Gazdaság2023.05.24, 13:16

Megválik romániai kirendeltségétől az OTP Bank. A hírek szerint a terjeszkedési potenciál hiánya, valamint a bukaresti hatóságok viszonyulása vezetett a pénzintézet döntéséhez.

Egy tízéves lány egymillió forintot költött egy online játékra az anyja tudta nélkül

Gazdaság2023.05.23, 14:08

Egy 10 éves kislány körülbelül 2500 fontot (1,1 millió forintot) költött a Roblox nevű játékra úgy, hogy az anyja egy ideig észre sem vette. A Tesco Bank kezdetben megtagadta a visszatérítést, azonban később elfogadták a szülő kérését a pénz visszaadására.

Jókora pofont kaphat a Revolut

Gazdaság2023.05.22, 12:35

A Revolut 2021-ben nyújtotta be arra irányuló kérelmét az Egyesült Királyságban, hogy banki tevékenységet végezhessen. Egyelőre úgy tűnik, hogy ezt a kérelmet el fogják utasítani. Amennyiben így történik, az hatalmas csapást jelenthet az Európa egyik legértékesebb privát technológiai cégeként számon tartott neobank számára.

PM-MNB: Háborús időkben felértékelődik a fiskális és monetáris politika együttműködése

Gazdaság2023.05.19, 13:24

A kormány és a jegybank együttműködése hozzájárul ahhoz, hogy év végére egyszámjegyűre csökkenjen az infláció, mérséklődjenek a kamatok, tovább javuljanak az egyensúlyi mutatók, és visszatérjen a magas ütemű gazdasági növekedés - hangsúlyozta a Pénzügyminisztérium (PM) és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken közös közleményben, amelyben bejelentették, hogy szakmai egyeztetés keretében ismét találkozott Varga Mihály pénzügyminiszter és Matolcsy György jegybankelnök.

Varga Mihály: A kormány jövőre kivezeti az extra terheket

Gazdaság2023.05.19, 13:33

A kormány jövőre azzal számol, hogy kivezeti az extra terheket, ahogy azt korábban ígérték - jelentette ki a pénzügyminiszter a Magyar Bankszövetség 34. éves testületi ülésén pénteken Budapesten.

Közöltek egy számot a világ adósságáról, még kimondani is nehéz

Gazdaság2023.05.18, 17:07

Az idei első negyedévben közel rekordszintre nőtt a teljes globális adósság - áll az Institute of International Finance (IIF), a pénzintézetek globális nemzetközi szervezetének legfrissebb jelentésében.

Közel 100 millió forinttal támogatást ajánlott fel az MBH Bank

Gazdaság2023.05.18, 13:49

Stratégiai partnerségre lép az MBH Bank és az Ökumenikus Segélyszervezet. Az együttműködés keretében több tízezer nehéz körülmények között élő embernek segítenek. A legnagyobb magyar tulajdonú pénzintézet az üzleti, fenntarthatósági és társadalmi felelősségvállalás stratégiájában foglalt értékek mentén kialakított, közel 100 millió forintos programcsomaggal támogatja a Segélyszervezetet. Az MBH Bank amellett, hogy a Segélyszervezet Országos Segélyközpontjának támogatásával krízisbe került családok tízezreinek megsegítéséhez járul hozzá, olyan modellek kialakítását is lehetővé teszi, melyek a pénzügyi és energetikai tudatosságra, az ...

Kiderült, hogy mennyi ATM-et kell telepíteniük a bankoknak

Gazdaság2023.05.18, 09:15

A Covid előtti ATM-számot kell a bankoknak újra elérniük - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a beérkezett adatok alapján. Akkor mintegy 400-zal több ATM működött Magyarországon, mint most. A jegybank januárban adta ki az ATM-hálózatok fejlesztéséről szóló rendeletét, a hitelintézeteknek május 10-ig kellett beszámolniuk arról, hány készpénzes automatával rendelkeznek - tudta meg a Bank360.hu.

Indulnak az MBH Bank digitális kioszkjai

Gazdaság2023.05.17, 16:09

Az MBH Bank ügyfelei találkozhatnak először azokkal a hazai fejlesztésű, univerzális ügyfélkiszolgáló pontokkal, amelyekben személyes emberi közreműködés nélkül, biztonságosan és kényelmesen lehet ügyet intézni. A magyar FaceKom által fejlesztett, első körben 10 darab digitális banki kioszkot magyarországi egyetemeken telepítik. Miskolcon debütált az első ilyen MBH Digitális Zóna, ahol a gyors ügyfélazonosítási folyamatot követően, videós távsegítséggel számlát nyithatunk. A tervek szerint a későbbiekben további banki szolgáltatásokkal bővül a digitális kioszkok kínálata. Az év végéig további egyetemi helyszíneken is elérhetővé váliik ...

Közel kétszeresére emelkedett a bankok tartalék kötelezettsége

Gazdaság2023.05.17, 10:29

Áprilisban a bankrendszer szabad forintlikviditása - elsősorban a kötelező tartalékrendszer átalakítása miatt - szűkült, ami főként az egynapos betétek átlagállományának csökkenésében tükröződik - állapította meg előzetes statisztikai mérlegéről kiadott jelentésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

Az MBH Bank átadta első megújított fiókját

Gazdaság2023.05.16, 15:39

Az MBH Bank átadta kedden Miskolcon első, a pénzintézet új arculati elemeit megjelenítő és a változó hazai ügyféligényeknek megfelelően, átfogóan megújított fiókját.

Csökkenésnek indulhatnak a lakáshitel-kamatok

Gazdaság2023.05.15, 10:23

Jelentősen, 0,4-0-1,1 százalékponttal csökkent egy hónap alatt a lakáshitelek kamatszintjét befolyásoló mutató, a BIRS (Budapesti Kamatswap Ügyletek) értéke. Közben a Hitelintéző szolgáltatás adatai alapján a lakáshitelek iránti érdeklődés 17 százalékkal nőtt áprilisban az előző hónaphoz képest. Ha tartós marad ezt a trend, akkor mind a lakáshiteleknél, mind a lakáspiacon élénkülés várható.

Olyan bank indulhat el hamarosan Európában, amilyen még nem volt

Gazdaság2023.05.10, 13:18

Az Európai Parlament elfogadta a kriptovaluták szabályozásáról szóló uniós rendeletet (MiCA), és máris innovációs áradat indult az európai kriptoközösségben - írja a Bitcoinbázis. A szabályozás elfogadásának egyik közvetlen következménye lehet, hogy hamarosan egy új banktípus első képviselője kezdheti meg működését a kontinensen.

Megvalósult a hazai banktörténelem legnagyobb fúziója

Gazdaság2023.05.03, 11:51

2023. április 30-án megvalósult az MKB Bank Nyrt. és a Takarékbank Zrt. fúziója, május 1-jétől a létrejött hitelintézet MBH Bank Nyrt. néven, új, egységes arculattal folytatja tevékenységét. A mögöttük álló hosszú hétvégén a fúzióhoz kapcsolódó technikai és informatikai átállás sikeresen lezajlott. Az alapos előkészületeknek és az átállás ütemtervszerű megvalósításának köszönhetően a bank az előre jelzett határidőre újra üzembe helyezte az érintett rendszereket és csatornákat. Így május 1-jétől az MBH Bank szolgáltatásai már zavartalanul működnek, május 2. reggel óta pedig a bankfiókok is a szokásos nyitvatartás szerint várják az üggyfeleket. ...

Másfél millió lakossági ügyfél bankolását érinti az, ami a hosszú hétvégén történik

Gazdaság2023.04.25, 14:33

Az MKB Bank és a Takarékbank a hosszú hétvégén április 30-tól egyesül és létrejön a Magyar Bankholding (MBH), amely egységes arculattal működik tovább, és Magyarország második legnagyobb mérlegfőösszegű pénzintézetévé válik - közölték a pénzintézetek vezetői sajtótájékoztatón, Budapesten.

Leállás lesz az egyik hazai banknál

Gazdaság2023.04.24, 17:07

A CIB Bank egyes szolgáltatásai nem, vagy csak korlátozottan lesznek elérhetőek szerdán este 10 órától csütörtökön hajnali 1 óráig az informatikai rendszer fejlesztése miatt - közölte a pénzintézet a honlapján.

Ezzel az új módszerrel kényelmesen befizethetők a csekkek

Gazdaság2023.04.24, 16:44

A Gránit Bank arculata megújult, és ezzel egy időben új innovációkkal is jelentkezik a bank. Közülük edukációs célokat is szolgál a mobilappban gyakorlatilag egy kattintással megvalósítható csekkbefizetés. Nem kell utazni, nem kell postafiókat keresni, pusztán egy okostelefonra van szükség és az otthon kényelméből, akkor, amikor az ügyfél szeretné, öt másodpercen belül megtörténik az átutalás.

Megújult arculat a Gránit Bank mobilalkalmazásában

Gazdaság2023.04.24, 16:25

E héttől megújult arculattal, az „Ott vagyunk Neked" üzenettel jelentkezik a Gránit Bank, jelezve a bank fiatalok iránti elkötelezettségét és azt, hogy gyakorlatilag minden fontos élethelyzetben, minden korcsoportban kínál digitális megoldást, legyen szó babaváró hitelről, szelfis számlanyitásról, lakáshitelről, Gránit Family szolgáltatásról, vagy egy kattintással elintézhető tranzakciókról.

Fióktelepet nyitott Magyarországon a China Construction Bank

Gazdaság2023.04.20, 09:31

Fióktelepet nyitott Magyarországon a China Construction Bank (Kínai Építési Bank, CCB), amely eszközállománya alapján a világ második legnagyobb hitelintézete - jelentették be az ünnepélyes megnyitón a Pesti Vigadóban.

Mi lesz a pénzével, ha megjönnek a földönkívüliek?

Gazdaság2023.04.19, 20:40

A világ helyzetét, a gazdasági kilátásokat, a jövővel kapcsolatos várakozásokat beárnyékoló jelenlegi nehézségek mellett 2022 végén, 2023 elején kevés figyelem jutott egy érdekes (amerikai) bejelentésre. Arra, hogy tavaly drámaian, szinte exponenciálisan megnövekedett az ufók, pontosabban a megmagyarázhatatlan égi jelenségek észlelésének száma. Bár a kérdés is egyelőre hipotetikus, de időzzünk el egy kicsit a válasznál: mi történne a pénzügyekkel, és általában a világ gazdaságával, ha valóban sor kerülne a Földön egy idegen civilizációval való kapcsolatfelvételre? S mi akkor, ha kiderülne, hogy a földönkívüliek már köztünk, de legallábbis ...

Teret nyert a mobilos bankolás a Gránit Bank felmérése szerint

Gazdaság2023.04.19, 10:59

A magyar banki ügyfelek egyre inkább preferálják a mobilbanki ügyintézést, ez derül ki a Gránit Bank megbízásából készített kutatásból. Ma már az ügyfelek kétharmada rendelkezik mobilapplikációval, és 58 százalékuk intézi pénzügyeit okostelefonon is. A Gránit Bank ügyfeleinek digitális képességét jelzi, hogy közel 80 százalékuk aktív mobilalkalmazás felhasználó, ami jelentősen meghaladja a piaci átlagot. A Gránit Bank mobilapplikációjával az ügyfelek 90 százaléka elégedett, akik elsősorban azt értékelik, hogy a bank évről évre olyan piacvezető innovatív pénzügyi megoldásokkal jelenik meg, amelyek révén a bankolás gyorsabb, egyszerűbbb, ...

Hetek alatt árának sokszorosára drágult egy különleges emlékérme

Gazdaság2023.04.18, 12:07

A vietnami háború lezárására készült új ausztrál 2 dolláros érme értéke az egekbe szökött, és most akár 1.200 ausztrál dollárért is árulják az interneten.

Azt mondta a szekszárdi férfinak, hogy csalók meglopták igazából végül ő szerzett meg tőle milliókat

Itthon2023.04.14, 15:06

Egy szekszárdi férfi szilveszter előtt tett feljelentést, miután meglopták. Egy férfi egy ismert bank ügyintézőjének kiadva magát azzal kereste meg telefonon, hogy bankszámlájával egy jogosulatlan tranzakciót kíséreltek meg végrehajtani külföldön. A telefonáló rávette arra, hogy telefonjára egy távelérést biztosító programot telepítsen, melyről azt állította, hogy a fentiekhez hasonló támadások kivédhetőek. Az egész hazugság volt. A férfit addig nem lopták meg, azután viszont igen.  

Így tegyünk panaszt külföldön egy bankkal szemben - MNB Pénzügyi sarok

Gazdaság2023.04.13, 09:07

Az elmúlt néhány évben megszaporodtak azok a külföldi társaságok, akik fióktelep nyitása nélkül nyújtanak pénzügyi szolgáltatásokat hazánkban. Ezzel a pénzügyi piacon is nagyobb lett a verseny, ami elvileg a fogyasztónak kedvezőbb, hiszen most már temérdek szolgáltató és termék közül választhat bárki a piacon. E nagy választékban azonban talán még nehezebb megtalálni a legjobb lehetőséget. Már az üzleti kapcsolat felvétele előtt célszerű tájékozódnunk a külföldi pénzügyi szolgáltatóról, s tisztázni azt is: mit tehetünk, ha vele szemben panaszt tennénk. Dr. Cserépi Judit, a Magyar Nemzeti Bank mellett működő Pénzügyi Békéltető Testüllet ...

Akciófilmbe illő jelenetek, így lőtték agyon a rendőrök a louisville-i ámokfutót - videó

Nagyvilág2023.04.12, 11:08

Ahogy arról az Origo korábban beszámolt, egy fegyveres behatolt az Old National Bankba, ahol lövöldözés során öt embert lelőtt, kilencet pedig megsebesített az Egyesült Államokban, Kentucky állam fővárosának, Louisville-nek a központjában.

Egyre több pénzt tesznek furcsa nyílásokba a magyarok

Gazdaság2023.04.11, 13:12

Bár minden adat az elektronikus fizetés előretörését mutatja, továbbra is megfigyelhető jelenség, hogy a hónap elején, fizetésnapot követően sorok kígyóznak az ATM-ek előtt. Ugyanakkor száz emberből 13 ma már azért látogatja meg ezeket a készülékeket, hogy pénzt fizessen be a számlájára – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

Megvan, hogy melyik napon érkezik az áprilisi nyugdíj

Gazdaság2023.04.11, 11:27

Mutatjuk annak dátumát, amikor áprilisi járandóságuk bankszámlán való jóváírására számíthatnak az arra jogosultak.

Nagy bejelentést tett az OTP

Gazdaság2023.04.11, 09:30

Adatlopás gyanúja esetén az OTP internet- és mobilbank új funkciója egy kattintással letiltja a belépést, így, ha fennáll a veszély, hogy a belépési adatok adathalászok kezébe kerülhettek, illetéktelenek nem tudnak hozzáférni a számlákhoz (például egyenleget nézni vagy utalni) az OTP InternetBankban és az OTP MobilBankban.

Felfüggesztették egy globális üzleti partnercég egyik üzletágának szétválását

Gazdaság2023.04.03, 13:39

A Világgazdaság számolt be róla, hogy áll a bál az EY-nál, az amerikai részleg ugyanis szabotálja a globális cég szétválását.

Riasztott a Magyar Államkincstár, támadás érheti a számlatulajdonosokat

Gazdaság2023.04.03, 12:30

A Magyar Államkincstár felhívja ügyfelei figyelmét arra, hogy telefonos csalók adathalász program letöltésére próbálhatják rávenni a bankok és a Kincstár ügyfeleit, ezzel szerezve meg gyanútlan emberek számlaadatait.

Erős volt az MKB Csoport tavalyi éve

Gazdaság2023.03.30, 12:17

Százmilliárd forint feletti számviteli adózott eredménnyel, és javuló jövedelmezőséggel zárta a tavalyi évet az MKB Csoport, miközben több területen javultak a piaci pozíciói is - tudósít a Világgazdaság.

Jó hír érkezett az olcsóbb bankszámlát keresőknek

Gazdaság2023.03.30, 09:45

A kormány rendeletében a jelenlegi 3000 ezer forintról a harmadára, 1000 forintra csökkentette a bankoknál vezethető alapszámlák maximális havidíját – hívja fel a figyelmet a Bank360.hu.

Elképesztő mértéket ért el az Új Selyemút tavalyi forgalma

Gazdaság2023.03.28, 16:36

Egyre több refinanszírozási hitelt helyeznek ki az Új selyemút együttműködési programban - állapította meg a németországi Kielben működő világgazdasági kutatóintézet (IfW) egy kedden ismertetett tanulmányában.

Megszállták nyomozók öt francia nagybank székházát, sokmilliárd eurós bankcsalás derült ki

Nagyvilág2023.03.28, 13:08

A francia bankvilág legnagyobb csalássorozata derülhetett ki, pontosabban bizonyulhatott igaznak. 2021 végén még gyanúról beszéltek, a mai házkutatássorozat öt párizsi nagybank székházában már jóval többet sejtet. 140 milliárd eurós pénzmosásról van szó, ennyi pénz után nem kellett külföldi ügyfeleknek adót fizetniük, a pénz - könyvelési - eltüntetésében a bankok segíthettek.

Ez nem vicc: ők voltak a csődbe ment amerikai bank vezetői - és még énekeltek is, hallgassa meg! - videó

8882023.03.21, 22:19

Miután New York állam szabályozói lehúzták a rolót a Signature Bank nevezetű pénzintézetnél, a cég által készített woke videók vírusszerűen kezdtek el terjedni az interneten. A kritikusok sem unatkoztak, remekül szórakoztak azon, hogy nem csoda, hogy a bank tönkrement, ha a számok helyett a hülyeségre összpontosítottak.

A svájci UBS veszi át a pénzügyi nehézségekkel küzdő Credit Suisse-t

Gazdaság2023.03.19, 21:05

  A svájci UBS bankház veszi át a pénzügyi nehézségekkel küzdő riválisát, a Credit Suisse pénzintézetet - közölte vasárnap este a svájci nemzeti bank (SNB).

Varga Mihály: A magyar bankrendszer erős és működőképes a romló nemzetközi környezetben is

Gazdaság2023.03.17, 13:42

A magyar bankrendszer stabil, a romló nemzetközi környezetben is erős és működőképes - hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségimédia-oldalán Tények a magyar bankrendszer stabilitásáról 5 pontban címmel közzétett pénteki bejegyzésében.

Csődközelbe került Európa egyik legnagyobb bankja

Nagyvilág2023.03.16, 12:59

Szerdán nagyot estek az európai tőzsdeindexek, a páneurópai STOX 600 három százalékkal végzett gyengébben, január 3. óta a legalacsonyabban. A Mandiner szerint az indexcsökkentést a Credit Suisse likviditási gondjai miatt a bankszektorral szemben felmerült befektetői aggodalmak váltották ki. A STOXX banki indexe hét százalékot veszített, ami több mint egy éve a legnagyobb esést jelenti.

Előző
Következő