bank

címke rss

Hatodszor is a K&H az év bankja Magyarországon

Gazdaság2017.11.30, 11:59

A The Financial Times gondozásában megjelenõ The Banker nemzetközi pénzügyi magazin szakmai megmérettetésén a K&H idén ismét elhozta „Az Év Legjobb Bankja Magyarországon" elismerést. A K&H növekedésének és fejlõdésének kulcsa, hogy folyamatosan alkalmazkodik a változó ügyféligényekhez.

A jegybankároknak is fejtörést okoz a bitcoin

Archívum2017.11.28, 10:22

Noha a jegybankárok jelentõs része a buborékhatásnak tulajdonítja a bitcoin és más kriptovaluták sikerét, mégis úgy látják, igencsak oda kell figyelni az új megoldásokra. Már csak azért is, mert a teljes bankrendszer fölötti kontrollt is veszély fenyegeti.

Jön a nyitott bankolás

Gazdaság2017.11.27, 21:02

November 13-án kihirdették azt a törvénycsomagot, ami a pénzforgalmi szolgáltatásokat megreformáló uniós irányelv, a PSD2 rendelkezéseit ülteti át a magyar jogba. Az új jogszabály jelentõs változásokat hoz: megkezdõdik a nyitott bankolás korszaka, a pénzintézeteknek pedig változtatniuk kell többek között az online átutaláshoz, a számlalekérdezéshez és a bankkártyahasználathoz kapcsolódó biztonsági elõírásokon.

Megvan, mely napelemeket finanszírozzák szívesebben a bankok

Gazdaság2017.11.23, 13:21

Az elmúlt évek tapasztalatai és a piaci elõrejelzések szerint Magyarországon 2018-ban tovább erõsödik a napenergia szerepe és az ideinél is több napelemes erõmû építése indulhat el. Miután kevés szereplõ képes beruházását saját forrásaiból finanszírozni, a bankok szerepvállalása rendkívül fontos ma Magyarországon – áll a Manitu Solar közleményében. Most új osztályozási rendszer segíti a beruházókat és a pénzintézeteket is.

Érzelmek alapján kínál befektetési tanácsokat a robot

Gazdaság2017.11.22, 11:15

Több befektetési bank is használja már a mesterséges intelligenciát (MI) a mindennapi teendõk elvégzéséhez. Az MI gyakran képes hatékonyabban megoldani az összetett feladatokat, mint az emberi agy, ezért elõszeretettel használják a technológiát nagyobb mennyiségû adat elemzéséhez, vagy éppen piaci trendek elõrejelzésére. A Wells Fargo viszont azon kevés befektetési bank közé tartozik, amely nemcsak tehermentesítésre használja a mesterséges intelligenciát, hanem annyira megbíznak benne, hogy még befektetési tanácsokat is kínálnak a gép elemzése alapján.

A bankok elkezdtek készülni a legrosszabbra

Archívum2017.11.21, 12:01

A brit politikusok azért küzdenek, hogy még a jövõ év elsõ felében szülessen egy megállapodás, amely enyhítheti a brexittel kapcsolatos üzleti pánikot. Ez azonban egyes cégeknek valószínûleg túl késõ lesz, és már az év elején megkezdik a költözködést.

Több mint 32 milliárd forintos nyereséggel zárta az elsõ 9 hónapot a K&H Bank

Gazdaság2017.11.21, 11:23

Az elsõ háromnegyedévben 32,2 milliárd forintos nyereséget ért el a K&H Bank, a harmadik negyedévben 9,7 milliárd forint volt az adózott eredménye a nem auditált, konszolidált, IFRS (nemzetközi számviteli szabályok) szerinti adatok alapján.

Itt vannak a legjobb lakáshitelek a legkülönbözõbb élethelyzetekre

Gazdaság2017.11.17, 16:17

Rendszeresen elkészítjük a legkedvezõbben elérhetõ lakáshitelek listáját, ahol a fõ csoportosítási alapot a kamatperiódus szokta jelenteni. Most gondoltunk egyet, és az egyes ügyfélprofilok, vagyis a jövedelem típusa, a hitel nagysága és a megtakarítási képesség szerint csoportosítottuk a hiteleket. Hihetetlennek tûnik, de adott esetben már ott tartunk, hogy 2,11 százalékos THM-mel is kapunk lakáshitelt, de még ha a kiszámíthatóságot tartjuk szem elõtt, akkor is 4,85 százaléktól már tárt karokkal várnak a bankok. Ráadásul az olyan specialitásokkor, mint a KATA-s, osztalék, vagy külföldi jövedelem esetében is kedvezõ lehetõségekkel t ...

Lassan a bankoknak sem lesz szüksége emberekre

Gazdaság2017.11.16, 15:42

A robotok az élet egyre több területén jutnak szerephez, és sok helyen már az emberek munkáját is elvehetik. Korábban írtunk róla, hogy melyik szektorok a leginkább veszélyeztetettek és arról is, hogy kik tudhatják biztonságban a munkájukat. Nemrég azonban fókuszba került még egy terület, amire a jövõben különösen nagy hatással lehetnek a robotok. Úgy tûnik a bankoknak is egyre kevesebb emberi segítségre lesz szüksége, és inkább a gépek munkájára tartanak igényt.

Idén is az OTP lett az év bankja

Gazdaság2017.11.15, 16:28

Az év bankja versenyen idén nyolc bankszakmai kategóriában indulhattak a Magyarországon lakossági szolgáltatást nyújtó kereskedelmi bankok. A hangsúly a hétköznapi ember által igénybe vett szolgáltatásokra helyezõdött, azon belül is az ügyfélbarát, innovatív megoldások kiemelése, díjázása volt a cél. Összesen 63 pályázat érkezett 12 pénzintézettõl, melyeket  egy elõre meghatározott szempontrendszer alapján közel hatvan fõs szakmai zsûri értékelt.

A HSBC 300 millió eurós büntetést kapott

Gazdaság2017.11.15, 10:21

A HSBC beleegyezett, hogy 300 millió eurós bírságot fizet, amiért segítettek az ügyfeleknek elkerülni az adót. Európa legnagyobb bankja már házon belül is vizsgálódik az ügyben, beszámolók szerint a gyenge cégen belüli felügyelet miatt történhetett meg mindez.

Így használhatja legolcsóbban, vagy ingyen a bank pénzét

Gazdaság2021.11.09, 21:44

A következõ hetekben felpörög a kereskedelem az Amerikából indult Black Fridaynek és a karácsonyi idõszaknak köszönhetõen. Az ünnepi hetek a háztartásoknak is több kiadást jelentenek, de ennek fedezetére több megoldás is van. A BankRáció.hu praktikus tanácsokat bemutató összeállításából kiderül, hogy mik is ezek.

Több tízezer fõt építhet le a Deutsche Bank

Archívum2017.11.08, 16:44

A Deutsche Bank vezetõje az eddigi legvilágosabb nyilatkozatot adta arról, hogy a német pénzintézet a jövõben akár több tízezer álláshelyet építhet le. A csökkenõ bevételeket ugyanis ellensúlyozni tudná a technológia fejlõdés térnyerése a humán munkaerõ kárára.

Teljesen automatizált bankfiókot nyitott a Takarék Csoport

Gazdaság2017.11.08, 11:48

Az Alcsútdobozon megnyitott, alkalmazottak nélkül mûködõ kirendeltség nemcsak abban különleges, hogy teljesen automatizált, hanem abban is, hogy sokkal komplexebb szolgáltatásokat nyújt, mint egy bankfiók. Az ügyfelek nemcsak a pénzügyeiket intézhetik, például utalhatnak, valamint be- és kifizethetnek pénzt ATM-n keresztül, hanem postai szolgáltatásokat is lebonyolíthatnak.

Ne lepõdjön meg, ha sok rendõrrel találkozik a bankban

Gazdaság2017.11.08, 09:04

Készpénzszállítási tesztet végez szerdán a Magyar Nemzeti Bank, ezért egyes budapesti és nagyobb városok bank- és postafiókjainál a szokásosnál több, a tesztelésekben részt vevõ rendõr lesz - közölte a jegybank.

Ezeket mindenképpen tudnia kell a személyi kölcsönökrõl

Gazdaság2017.11.07, 13:11

A lakossági hitelfelvételi kedv jelentõsen nõtt az utóbbi idõben. Amellett, hogy a lakáshitelek iránt nagy az érdeklõdés, a személyi kölcsönökre is komoly igény mutatkozik – jelentette a Bankmonitor. A bankok hitelkihelyezése személyi kölcsönökbõl 50 százalékkal nõtt tavalyhoz képest. Nem véletlen, hogy ilyen nagy népszerûségnek örvend ez a hiteltípus. Amellett, hogy gyakorlatilag bármire felhasználható, fedezetet sem kell mögé felajánlani, ráadásul a legjobb ajánlatok kamata is 10 százalék alá süllyedt.

Bátrabban veszünk fel hitelt

Gazdaság2017.11.07, 12:17

Tovább tart a lendület a lakáshitelezési piacon. A bankok egyre kedvezõbb konstrukciókkal jelennek meg, és a fogyasztóbarát hitelek sokak számára bizalomkeltõnek tûnnek, ismét egyre bátrabbak vagyunk a hitelfelvételnél.

Ismét leállt az OTP netbankja

Gazdaság2017.11.07, 14:01

Olvasóink jelezték, hogy a délelõtti órákban leállt az OTP netbank, a felhasználók nem tudtak belépni a felületre. Már a múlt héten is akadtak problémák a rendszerrel.

MNB: a digitális jegybankpénz megtermelésének számos elõnye lenne

Gazdaság2017.11.06, 16:00

Az MNB igazgatója szerint számos elõnye lenne pénzforgalmi szempontból a digitális jegybankpénz megteremtésének. Többek között nem jelentének gondot a lakosságnak a bankcsõdök. Bartha Lajos szerint azonban az elektronikus fizetés még nem eléggé elterjedt hazánkban.

A befektetõk kezdenek kifogyni a készpénzbõl

Archívum2017.10.30, 11:17

Egyre több cég kongatja meg a vészharangot, ahogy a befektetõk készpénzállományai megközelítették a történelmi mélypontokat. Ez ugyanis súlyos fenyegetést jelenthet a jelenlegi részvénypiaci ralira nézve is.

Hatalmasat ugrott Európa legnagyobb bankja

Archívum2017.10.30, 11:15

Mintegy 448 százalékkal emelkedett éves alapon az HSBC adózás elõtti nyeresége az idei harmadik negyedévben. Noha jóval szerényebben, de a bevétel is erõsödni tudott. A látványos ugrás elsõsorban az ázsiai részlegnek köszönhetõ.

Itt a teljes lista a szuperhitelrõl

Gazdaság2017.10.28, 17:31

Négy hónap alatt az összes hazai nagybank felfedte a lapjait és sikerrel pályázott a jegybanknál, ezzel megkapták egy, vagy több hitelükre is a fogyasztóbarát lakáshitel minõsítést. Idõrendben utolsóként a Budapest Bank érkezett meg, velük együtt tovább erõsödött a verseny az 5 és 10 éves kamatrögzítésû hiteleknél. A következõkben áttekintjük, milyen induló kamattal adnak hitelt a bankok és mennyit lehet a minõsített hitellel nyerni.

Népszerûek az új készpénzbefizetésre alkalmas ATM-ek

Gazdaság2017.10.27, 10:24

Ugrásszerûen megnõtt idén a készpénzkiadó automatáknál végrehajtott befizetések száma Magyarországon – írja a Világgazdaság a Magyar Nemzeti Bank adataira hivatkozva.

Szédületes tempóban bõvült idén a lakáshitelek piaca

Gazdaság2021.11.09, 21:04

Jelentõsen növekedett a hitelfelvételi kedv idén a magyar jelzálogpiacon. Augusztusban például több mint 63 milliárd forint értékben kötöttek új lakáshitel szerzõdéseket a bankok, ez 33 százalékos növekedésnek felel meg éves szinten – áll a BankRáció.hu legfrissebb elemzésében. A portálnál arra hívják fel a figyelmet, érdemes idõt és energiát szánni a bankok ajánlatainak összehasonlítására.

Veszélyes szelek fújnak Svédországban

Archívum2017.10.25, 13:59

Megérkeztek az elsõ jelei az ingatlanpiaci korrekciónak Svédországban, és ezt már érzik is az ingatlankezelõi iparágban. Az elemzõk szerint senki nem tudja, pontosan milyen kockázatok fenyegetnek.

A japánok inkább otthon gyûjtögetnek bankbetétek helyett

Gazdaság2017.10.23, 20:25

Kulturális tradíciókra is visszavezethetõ, hogy a japán a világ leginkább takarékoskodó nemzetei közé tartozik. A fiatalokat egészen kiskoruktól fogva abban a szemléletben nevelik, hogy keményen kell dolgozni és lehetõleg minél többet megtakarítani, hogy késõbb ne legyen másra rászorulva az ember – már csak a kiemelkedõen magas várható élettartam miatt is. Ami azonban most zajlik Japánban, az új dimenzióba emeli, nem csak az idõsebb korra való spórolást, hanem a készpénz versus bankkártya örökrangadót is. A japánok ugyanis inkább otthoni széfekben gyûjtik a készpénzt, semhogy bankjukra bíznák.

Fontos díjat nyert a GRÁNIT Bank

Gazdaság2017.10.17, 11:49

A GRÁNIT Bank kapta a Figyelõ TOP 200 „Az év pénzintézete" díját. A díjat a GRÁNIT bank az öttagú szakmai zsûri indoklása szerint elsõsorban a kis- és középvállalatok hitelezésében és a digitális bankszolgáltatások fejlesztésében nyújtott teljesítménye alapján érdemelte ki.

Ezek a szektorok dobnak mentõmellényt a befektetõknek

Archívum2017.10.09, 16:34

A befektetõknek érdemes elkerülniük azt a csapdát, hogy ráülnek a ralira – mondják a Bank of America elemzõi. A bank szerint ugyanis kifizetõdõbb az igazán erõs szektorokra fókuszálni, melyek egy korrekció idején is talpon maradhatnak.

Ezek 2017 legjobb nyugdíjpénztárai

Gazdaság2017.10.05, 14:50

Hónapokon belül megkapják a pénztártagok az éves teljesítményrõl szóló kimutatásukat. Nagy eltérések voltak a portfóliók között, a hozam 0,6-9,1 százalék között mozgott, attól függõen, hogy milyen kockázatot vállalat a pénztár és éppen mennyire jött be a számítása.

A vacsora, amely megváltoztatta a pénzügyi világot

Gazdaság2017.10.04, 18:34

Ma már jól ismert a hitelkártya fogalma, viszont ez nem mindig volt így. Az 50-es évek elején az Egyesült Államokban egy cég vezetõje gondolt egy merészet, és létrehozta a hitelkártya elsõ változatát. A találmány meghódította a világot, és jelenleg is az egyik legtöbbet használt pénzügyi eszköznek számít. A hetente megjelenõ cikksorozatunk második részében bemutatjuk a Diners Club és a hitelkártya történetét.

Elkényeztetheti a brexit a londoni bankárokat

Archívum2017.10.02, 15:42

Miközben a bankok százas – ha nem ezres – nagyságrendben költöztethetnek el dolgozókat Nagy-Britanniából a brexit miatt, most úgy tûnik, a költségek elérhetik a cégenkénti 500 millió dollárt is.

Az OTP tovább terjeszkedik, öt bankot vásárolna

Gazdaság2017.10.02, 11:27

Az OTP vezére, Csányi Sándor nyilatkozott a Bloombergnek. Ebben többek között az árulta el, hogy legalább öt bankot vásárolna fel a régióban. A pénzintézet részvényei az elmúlt egy évben szárnyaltak.

Borzasztó összeomlást jósol a guru

Gazdaság2017.09.29, 16:41

Elég sokan vannak azon a véleményen, hogy túl nagy volt az emelkedés a piacokon és egy nagyobb esés veheti hamarosan kezdetét. Esetleg, ha Ön is tart egy ilyen forgatókönyvtõl, akkor érdemes lehet az abszolút hozamú alapok felé fordulni. Megnéztük, hogy az utóbbi egy évben, mely alapok vitték a prímet, és a legjobb hozam 20 százalékos volt. Ez persze nem lehet kiindulópont, de mutatja, hogy kiugró teljesítménnyel is megajándékozhatnak az alapok.

Többe kerül bankolni mint néhány évvel ezelõtt

Gazdaság2021.11.09, 20:55

Az elmúlt években jelentõsen, az inflációt meghaladó mértékben drágultak a legalapvetõbb banki szolgáltatások a hivatalos inflációs adatok szerint - derül ki a BankRáció.hu legújabb elemzésébõl, amely szerint komoly eltérések lehetnek a banki szolgáltatások díjai között. A portál szerint továbbra is érdemes figyelni a bankszámlavezetés és a bankkártyák költségeire.

Repülõjegyet részletre? Az Etihadnál lehetséges

Travelo2017.11.24, 13:09

Repülõjegyet részletre? Az Etihadnál lehetséges.

Döntött az Uniós bíróság!

Gazdaság2017.09.20, 12:39

A külföldi pénznemben meghatározott hitelszerzõdések esetén a pénzügyi intézménynek átfogó tájékoztatást kell nyújtana a kölcsönfelvevõ számára ahhoz, hogy ez utóbbi tájékozott és megalapozott döntést hozhasson - közölte az Európai Unió Bírósága.

A következõ válság a Szilícium-völgybõl indulhat

Gazdaság2017.09.19, 15:22

Immáron tíz év telt el a legutóbbi pénzügyi válság óta, és egyesek már azon gondolkodnak, vajon mennyire van közel a következõ krízis. Azonban ha újra beüt az összeomlás, az valószínûleg nem a Wall Streetrõl, hanem a Szilícium-völgybõl indul majd el.

Nagy címletû bankjegyek miatt tömõdött el egy bank és több étterem vécéje

Nagyvilág2017.09.18, 20:48

Mintegy 100 ezer eurónyi (31 millió forint) nagy címletû bankjegy dugította el egy genfi bank és három étterem vécéit. A hatóságok vizsgálatot indítottak az ügy felderítésére.

A banki álláshelyek 30 százaléka tûnhet el öt éven belül

Archívum2017.09.14, 10:46

A technológiai fejlõdés miatt a banki álláshelyek mintegy 30 százaléka tûnhet el a következõ öt évben – mondja a Citigroup volt vezérigazgatója, Vikram Pandit.

A brexit sem törte le London vonzerejét

Archívum2017.09.11, 15:34

Miközben folyik annak számolgatása, hogy mekkora károkat okoz a brexit a brit gazdaságnak és konkrétan Londonnak, egy friss felmérés szerint a szigetország fõvárosa még növelni is tudta elõnyét a legvonzóbb globális pénzügyi központ címéért folytatott versenyben.

A németek megkongatták a vészharangot

Archívum2017.09.08, 13:20

Kiemelten fontos kockázati tényezõt jelentenek az alacsony kamatszintek következményei – mondja a német pénzügyi szabályozó hatóság elnöke. Ezzel együtt a szektor vezetõi úgy látják, kezdenek veszélyesek lenni az eszközárak.

A céges bankolásban is elõretör a digitalizáció

Gazdaság2017.09.06, 11:43

Az okostelefon és a digitális szolgáltatások egyre fontosabbá válnak a bankok üzleti ügyfeleinél is – derült ki az IFUA Horváth & Partners német nyelvterületen végzett felmérésébõl. A nyereségesség megõrzése érdekében a bankoknak a vállalati üzletágban is kombinálniuk kell a személyes kiszolgálást a minél teljesebb körû online megoldásokkal.

Már Kínában is megjelent a buborékpánik

Archívum2017.09.05, 17:11

Az nem újdonság, hogy a világ egy része attól retteg, mi lesz, ha kipukkad a kínai adósságbuborék. Az viszont friss, hogy immáron a kínai bankvezérek is elismerik, valóban buborékról van szó. Egyre feszültebb a helyzet Kína adósságpiacán.

Így járhat túl a bankok eszén hitelkártyával

Gazdaság2017.09.04, 14:56

Sokak fejében élhet az a képzettársítás, hogy bármilyen hitel, így a hitelkártya is veszélyes dolog, ezért jobb inkább távol maradni tõle, mert akkor biztosan nem kerülünk adósságba. Ez azonban egyáltalán nem így van. Ha arra használjuk a hitelkártyát, amire a bank kitalálta, akkor a készpénzes költésnél is olcsóbban jövünk ki a hónap végére. A BankRáció.hu segítségével most megmutatjuk, hogy mindez hogyan lehetséges.

Gyerekenként 1 millió forinttal csökkenthetõ a jelzáloghitel-tartozás

Gazdaság2017.08.31, 16:54

2018. január 1-tõl a harmadik és a további gyermekeket vállalók jelzáloghitel-tartozása 1-1 millió forinttal csökkenthetõ gyermekenként – jelentette be az Emberi Erõforrások Minisztériuma (EMMI) a szerdai kormányülésrõl tartott mai sajtótájékoztatóján. A korábban született gyermekeknél sincs felsõ életkori határ.

Banknál robbantotta fel magát egy merénylõ Afganisztánban

Nagyvilág2017.08.29, 10:12

Kabul egyik bankjánál robbantotta fel magát egy merénylõ. A bank közvetlenül az amerikai nagykövetség és a NATO helyi központjának szomszédságában van. 

Amit érdemes tudni a MiFID 2 szabályozásról

Gazdaság2017.08.24, 15:43

A K&H Bank összegyûjtötte a legfontosabb tudnivalókat az MiFID 2-vel (Markets in Financial Instruments Directive) kapcsolatban. A szabályozás a vártak szerint jelentõs változásokat hozhat majd a befektetõk és a befektetési szolgáltatók életében.

A legkisebb cégek kerülik az online bankolást

Archívum2017.08.22, 12:53

A mikro- és kisvállalatok többsége már leginkább online intézi banki ügyeit, mintegy 40 százalékuk azonban továbbra is személyesen keresi fel a bankfiókot - derül ki a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. országos, reprezentatív kutatásából.

Sztrájkolnak a bankszektorban dolgozók Indiában

Gazdaság2017.08.22, 13:17

A tüntetõk azért gyûltek össze, hogy tiltakozzanak az indiai kormány bankszektort érintõ tervezett reformjai ellen.

Tudatosabban választanak az emberek személyi kölcsönt és lakáshitelt

Gazdaság2017.08.21, 11:08

Egyre többen igényelnek személyi kölcsönt idén, de a lakáshitelek piaca is komoly erõsödést mutat. Ez többek között a felvenni kívánt összeg nagyságának emelkedésébõl látszik: idén 75 százalékkal többet szeretnének lakásvásárlásra kapni bankjuktól a magyarok mint 2015-ben. Aggodalomra a jelek szerint nincs ok: a rendszerben lévõ fékek meggátolják a túlzott eladósodást.

Az orosz bankrendszer két hónap alatt tejesítette a tavalyi profitot

Gazdaság2017.08.20, 11:14

Az oroz bakrendszer két hónap alatt érte el azt a mennyiséget, amely tavaly egész év alatt sikerült- állt az orosz jegybank jelentésében.

A Barclays érzékelõkkel figyelteti alkalmazottait

Gazdaság2017.08.19, 22:27

A bankárok teljesen le voltak döbbenve, amikor asztalukhoz rögzítve felfedeztek egy fekete dobozt. Mint késõbb kiderült, nyomkövetõ eszközök voltak.

Folytatódik az európai bankok felemelkedése

Archívum2017.08.18, 16:48

Elég szép talpra állást mutatnak az európai bankpapírok a tavaly elért mélypontot követõen. Ráadásul a mostani felívelés továbbra is folytatódhat a Citi szerint.

A K&H figyelmeztet a befektetési kiskapukra

Gazdaság2017.08.16, 12:17

Az eurózóna fellendülése az év eleje óta a befektetõk egyik kedvence témája, az euró erõsödése azonban lehiggasztotta a vállalati profitok emelkedésére számító befektetõket.

A dánoknak elegük van a készpénzbõl

Gazdaság2017.08.16, 13:33

Dániában világrekordot jelentõ mélységben van a jegybanki alapkamat. Ezek ellenére a bankbetétek állománya folyamatosan nõ, amit a Danske Bank megelégelt. Ennek oka a szigorú pénzintézetekre vonatkozó likviditási szabályozás.

Több bank segíti ügyfeleit a hitelfelvétel elõminõsítésével

Gazdaság2021.11.09, 21:32

Az ingatlanvásárlás egyik legizgalmasabb része az adásvételi szerzõdés után a banki hitelfelvétel. Persze nem a szó kalandfilmes értelmében: az új otthon megvásárlásának általában legfeszültebb idõszaka az, amíg a vevõ a banki hitelbírálatra vár, és reménykedik, hogy megkapja a hiányzó összeget, miközben aggódik is, hogy ne veszítse el a foglalót. Pedig a dolog egyszerûen megúszható, ha kicsit alaposabban tájékozódunk bankunknál – hívta fel az Origo figyelmét a BankRáció.hu portál.

10 éves csúcsra futott az OTP-részvény

Gazdaság2017.08.11, 14:48

Az OTP csoport történelmének eddigi legmagasabb negyedéves eredményét érte el idén az április-júniusi idõszakban.

Még mindig büntetik a bankokat a válság miatt

Archívum2017.08.09, 16:32

A pénzügyi cégekre kiszabott amerikai bírságok mértéke nemrég elérte a 150 milliárd dolláros szintet. Ráadásul ezek csak azok a bírságok, melyek a 2008-as válsággal összefüggõ tevékenységekre vonatkoznak, és a folyamatnak még nincs vége.

Újabb adathalász támadássorozat banki ügyfelek ellen

Gazdaság2017.08.08, 16:34

Tegnap írtunk róla, hogy a Budapest Bankot adathalász támadás érte. A támadók egy e-mailben küldött link segítségével próbáltak adatokat ellopni az ügyfelektõl. Az e-mail nagyon hasonlít egy hivatalos levélre, azonban a bank már tegnap jelezte, hogy õk nem küldtek ilyesmit.

Kétszer annyian gyûjtenek utazásra mint egy évvel korábban

Gazdaság2017.08.07, 15:55

Felmérést készített az egyik bank arról, mire gyûjtenek azok a magánszemélyek, akik az átlagnál többet tudnak félretenni. A K&H jelentésébõl kiderül: továbbra is az általános tartalék a legfontosabb, de egyre többen fektetnek be azért, hogy késõbb utazhassanak, lakást- vagy gépjármûvet vásároljanak.

Ne a plázák standjainál igényeljünk hitelkártyát

Gazdaság2021.11.09, 19:37

Alaposan érdemes megfontolni, szeretnénk-e hitelkártyát, és ha igen, akkor milyen típusút. Alapvetõen nem az átmeneti pénzzavar kezelésére szolgál a kártya, ha ilyen gondjaink vannak, sokkal jobb megoldás a folyószámlahitel. A hitelkártya akkor a leghasznosabb, ha a kártyabirtokosnak alapvetõen van pénze.

A bankoknak is drága lesz a brexit

Archívum2017.08.01, 12:34

A brexit utáni idõszakban 30 és 50 milliárd dollár közti friss tõkére lesz szükségük a bankoknak, hogy támogassák a mûködésüket az új európai környezetben.

Többszörös különbségek mutatkoznak a diákszámlák költségeiben

Gazdaság2017.07.26, 11:37

Nem csak a lakáspiac, a bankok is rámozdulnak a felsõoktatási ponthatárok kihirdetésére: a számlacsomagok díjszabása mellett az elektronikus ügyintézéssel igyekeznek megnyerni maguknak a fõiskolás és egyetemista gólyákat.

Nem mindig drága dolog a hitelkártya használat

Gazdaság2017.07.21, 11:32

Az alapvetõen igen jól hangzó hitelkártya ajánlatok sok buktatót rejtenek magukban, többek között azért is, mert a hirdetésekben 40-45 napos kamatmentességet ígérnek, és emiatt sokaknak kedve támad költekezni vele. Azonban abban a pillanatban, hogy elkezdünk vele készpénzt felvenni, azonnali kamatozás áll be.

Mikorra lesz céges hitele ténylegesen a számlán?

Gazdaság2017.07.21, 10:56

Nem szerencsés, ha valaki az utolsó pillanatban fordul bankhoz hiteligényléssel, ugyanis már elõtte érdemes idõt szánni a szükséges dokumentumok beszerzéséhez, valamint számtani kell a banki jóváhagyási folyamatok idejére is.

Otthonról is lehet bankszámlát nyitni a Gránit Banknál

Gazdaság2017.07.20, 10:03

A Gránit Bank a legmodernebb technológiai követelményeknek megfelelõ Gránit VideóBankon keresztül elindította a videó-azonosítással összekapcsolt online számlanyitást. A mai naptól, az ügyfelek az ország bármely területérõl tudnak bankszámlát nyitni anélkül, hogy személyesen megjelennének a banknál.

Újabb pozitív jóslat érkezett a dollárról

Archívum2017.07.19, 16:14

Erõsödhet a dollár az év második felére, ahogy az infláció egyre jobban támogatja a zöldhasú árfolyamát – mondják a JPMorgan elemzõi. A banknál ezzel együtt viszont túl drágának tartják az amerikai részvényeket, így inkább Európára és Japánra szavaznak.

Gátlástalanul segíti a bankokat a volt bankvezér francia elnök

Nagyvilág2017.07.10, 17:58

Törvénytervezetet nyújtott be Emmanuel Macron francia elnök miniszterelnöke, Edouard Philippe, amelynek hivatalos célja, hogy a Brexit miatt Londonból elköltözõ bankok ne Frankfurtba, hanem Párizsba menjenek. Mivel Frankfurt elõnye óriási Párizzsal szemben, a terv valószínûtlen, hogy megvalósul. Viszont az eszközök, amelyekkel a Macron-kormány ezt el akarja érni, kizárólag a bankároknak kedveznek: többet kereshetnek majd, a bankoknak pedig utánuk kevesebb adót kell fizetni. 

Veszélyesek az újra divatba jött bankpapírok

Archívum2017.07.05, 14:28

Felpörögtek az amerikai bankrészvények, miután a legnagyobb pénzintézetek sikerrel vették az jegybank stressz tesztjét. Mindazonáltal az alacsony kamatkörnyezet és a nyomott volatilitás aggodalomra ad okot a befektetõk körében.

A csalások melegágya a nyersanyagpiac

Archívum2017.07.04, 16:28

Noha a globális pénzügyi piacokat ma már behálózzák a legmodernebb elektronikus rendszerek, a nyersanyagpiacnak még mindig van egy szeglete, amelyben a nyomtatott papír a meghatározó. Ez pedig erõsen kiszolgáltatja a kereskedõket a csalóknak. A veszteségek így elérik a több százmillió dolláros nagyságrendet.

Kemény negyedévük volt a technológiai papíroknak

Archívum2017.07.03, 16:33

Elkezdett elpártolni a tõke a technológiai szektor papírjaitól a második negyedévben, miután az iparág részvényei korábban lendületesen emelkedtek. Ráadásul az idei június egy éve nem tapasztalt rossz hónap volt a technológiai cégeknek.

Az elektronikus fizetéssel mindenki nyer

Gazdaság2017.07.03, 07:47

Egy olcsó, mindenki számára elérhetõ bankszámlacsomagról tárgyal Nemzetgazdasági Minisztérium mondta a Világgazdaságnak Hornung Ágnes, a tárca pénzügyekért felelõs államtitkára. Céljuk, hogy javítsanak az ügyfelek pénzügyi tudatosságán.

Ne kerüljön idõzavarba, mert bukhatja a céges hitelét

Gazdaság2017.07.02, 14:43

Mivel a folyószámlahitelek évente megújuló hitelek, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy az 1 éves futamidõ elteltével, „automatikusan" újranyithatók. Az „automatikusan" szó nem véletlenül szerepel idézõ jelben. Ha a bank az utolsó másodpercben kirántja a hitelt a cég alól, komoly káosz fenyeget... Mi a veszély és hogyan kerülhetõ az el?

Egyre többen kérik a csokot

Gazdaság2017.07.01, 11:18

Majdnem minden banknál megugrott a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) igénylése az elmúlt öt hónapban. Ráadásul egyre többen adnak be kérelmet az új lakások építésére, mint korábban a használt lakásokra.

Vihar törheti meg az évek óta tartó nyugalmat

Archívum2017.06.29, 10:48

Az elmúlt napokban a Bank of America már a második olyan amerikai nagybank, amely a túlzott és immáron veszélyessé váló piaci nyugalom veszélyeire, és az azt követõ esetleges bonyodalmakra figyelmeztetett. 

Eldõlt: Frankfurt lesz az új London, a nagybankok már csomagolnak

Archívum2017.06.23, 11:31

Úgy tûnik, Frankfurt lehet a tavalyi brexitszavazás legnagyobb nyertese, ahogy a világ számos nagy bankja választja a német várost új székhelyéül az Európai Unión belül.

Válsággal fenyeget a kínai irányváltás?

Archívum2017.06.09, 15:33

A kínai jegybank politikájának érzékelhetõ változása nyomán egyre többen tartanak attól, hogy egy hitelválság küszöbén állunk. A Fidelity International szerint ez nem valószínû, és a közelmúltban végrehajtott szigorítások valójában a helyes irányba tett lépésként értelmezhetõk, mivel javítják az ország hitelpiacainak stabilitását.

Újra fújják az amerikai ingatlanhitelezési lufit

Archívum2017.05.10, 15:30

A kereskedelmi ingatlanhitelek állománya a tavalyi év végén elérte az 1630 milliárd dolláros átlagot az Egyesült Államokban. Ez pedig felülmúlja a 2008-as csúcsot is, ami az S&P szerint egyre nagyobb kockázatokkal fenyeget.

Egyre több lakáshitelt veszünk fel

Gazdaság2017.05.10, 15:57

Az elsõ negyedévben csaknem a felével több lakáshitelt igényeltek Magyarországon, mint az elõzõ év azonos idõszakában. Az ügyfelek jelentõs része kiszámíthatóságra és biztonságra törekszik, ezért fix törlesztésû kölcsönt választ – olvasható a Bankráció elemzésében.

Az SMS kód sem mindig állítja meg a netbankos fosztogatókat

Techbázis2017.05.08, 11:56

Súlyos sebezhetõség lapul a mobilhálózatok egyik alapvetõ protokolljában.

Egyre kevesebb bankfiók lesz az országban

Gazdaság2017.05.08, 12:08

A jövõben a digitális megoldások veszik át a szerepet a mindennapi bankolásban, az ügyfelek pedig egyszerû, könnyen összehasonlítható és online intézhetõ megoldásokat várnak el – olvasható a Bankráció elemzésében.

Megtorpanhat a londoni City a brexit miatt

Gazdaság2017.05.05, 15:19

A Goldman Sachs bankcsoport vezetõje szerint a londoni City pénzügyi központja valószínûleg nem épül le a brit uniós tagság megszûnése után, de fejlõdése megtorpanhat, ha a Londonban honos pénzügyi szolgáltató vállalatok nem férnek hozzá maradéktalanul az európai piachoz.

Készülnek a bankok a nagy kivonulásra

Archívum2017.05.03, 15:37

Miközben egyre több nemzetközi pénzintézet dolgoz ki forgatókönyveket a brexit utáni idõszakokra, az amerikai JPMorgan közölte, rövid távon mintegy 300 alkalmazottat költöztetne át három európai országba Londonból.

Ötven éve adták át az elsõ bankautomatát

Gazdaság2017.04.28, 16:46

Az elsõ bankautomata üzembe helyezése óta pont 50 év telt el. A digitális pénztárcák terjedésének korában az új ATM-ek funkcióit kibõvítik, így gyakorlatilag önkiszolgáló bankfiókokként mûködhetnek. Ma egymillió emberre vetítve a legtöbb bankautomata Portugáliában mûködik, a legkevesebb pedig a skandináv államokban, ahol már a készpénzmentes világ felé tartanak.

Nincs nagy verseny a magyar bankok között

Gazdaság2017.04.25, 19:20

Európa legdrágábban mûködõ bankrendszere a magyar, mondta Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a Portfolio konferenciáján. Úgy fogalmazott, hogy Magyarország továbbra is "túlbankosított", és az MNB fenntartja, hogy öt nagybankra van szükség, emellett nagyobb verseny kedvezõbb lenne a lakossági hitelezés terén.

Egyre népszerûbb a csok

Gazdaság2017.04.14, 10:17

További felfutást várnak a családi otthonteremtési kedvezmény igénylésekben idén. A legtöbb kérelmet befogadó OTP Bank 42 százalékkal több kérelmet regisztrált idén az elsõ három hónapban, mint tavaly ugyanekkor.

A részvényesek elkaszálhatják a bónuszokat

Gazdaság2017.04.11, 15:10

A Glass Lewis tanácsadócég azt javasolja a Credit Suisse részvényeseinek, hogy utasítsák el a bank javaslatát, melynek alapján a svájci pénzintézet 26 millió svájci frankot fizetne ki rövid távú bonuszok formájában az igazgatótanácsnak.

Még ragyognak a bankok, de sötét lehet a jövõ

Archívum2017.04.03, 15:39

Noha Kína öt legnagyobb bankja a vártnál szebb pénzügyi teljesítményt ért el 2016-ban, az elemzõk arra figyelmeztetnek, hogy az ingatlanpiaci kockázat továbbra is erõsen fenyegeti a világ a második legnagyobb gazdaságát.

Raliznak az európai bankok

Archívum2017.03.31, 16:06

Igen erõs hónapot produkáltak márciusban az európai bankok, a befektetõk pedig még ennél is jobb idõszakra számítanak. Ennek köszönhetõen pedig soha nem látott szintekre futottak föl a növekedésre kötött részvénypiaci fogadások.

Újra bankpánik fenyegeti Görögországot

Archívum2017.03.24, 16:05

A görögországi betétek kiáramlása arra késztette az ország jegybankját, hogy megemelje a bankok számára elérhetõ sürgõsségi likviditási keretet. A bankszanálási folyamatban beálló patthelyzet pedig újra azzal fenyegeti a megtakarítókat, hogy a 2015-ös válsághoz hasonlót élhetnek át.

Az amerikai bankok lenyomják a világot

Gazdaság2017.03.23, 10:45

Amellett, hogy tavaly nem történt trónfosztás a befektetési bankok globális versenyében, az látszik, hogy az elsõ öt helyezést simán viszik az Egyesült Államok pénzintézetei. Ez pedig arra is rávilágít, hogy az európai bankok továbbra is erõsen küzdenek a nehézségeikkel.

Frankfurtba menekülhetnek a londoni bankok

Archívum2017.03.22, 14:37

Frankfurt az éllovas a londoni bankok átcsábításáért folyó versenyben. Egy másik kiút lehet Dublin, Íroszág fõvárosa.

13,1 milliárd forint a Budapest Bank nyeresége

Gazdaság2017.03.21, 14:56

Közzétette a Budapest Bank csoport a 2016-ra vonatkozó eredményeit. Sikerült növelni a mérlegfõösszeget az elõzõ évhez képest. 13,1 milliárdos nyereségük elmarad a tavalyelõtti adattól.

Új vezérigazgató a K&H élén

Gazdaság2017.03.17, 10:44

Rik Scheerlinck, a K&H Bank jelenlegi igazgatója egy új pozíció miatt távozni kényszerül. Helyére David Moucheront jelölték, aki május 5-tõl veheti át a vezérigazgatói pozíciót.

A bankok újra megrémültek az ingatlanpiactól

Archívum2017.03.15, 09:38

Az ingatlanbefektetésekre elérhetõ globális tõke elõször zsugorodott 2011 óta éves bázison. A csökkenést Európa vezette, ahogy egyre kevesebb felkínált hitel áll a befektetõk rendelkezésére.

Hogy válasszunk bankot a cégünknek?

Gazdaság2017.03.13, 13:05

Érdemes gondot fordítani a mikrovállalkozásoknak a megfelelõ bankszámla kiválasztására, egy nem megfelelõ számlacsomag ugyanis akár tízezres nagyságrendû pluszkiadást jelenthet éves szinten. A Sberbank szakértõi szerint a legalacsonyabb számlavezetési díjat úgy lehet a legjobban belõni, hogy a vállalkozás megnézi, milyen feltételekhez kötik a bankok a kedvezõ számlavezetési díjat. Jellemzõen adott összegnek minden hónapban érkeznie kell a számlára, de elõírás lehet csoportos beszedési megbízás vagy állandó átutalás beállítása is. 

Jön a fogyasztóbarát lakáshitel

Gazdaság2017.03.09, 18:20

A Magyar Nemzeti Bank tovább akarja élénkíteni a bankok közti árversenyt, ezért minõsíteni fogja a legjobb hiteleket. A jegybank szerint a lakáshitelezésben nem elég nagy az árverseny.

Mesterséges intelligenciával bankolhatunk

Gazdaság2017.03.07, 15:40

Az okostelefonok elterjedésével a mobilbankolók száma is nõ. 2030-ra már a mesterséges intelligencia is bekapcsolódhat a bankolásba. Az ügyfelek egy virtuális asszisztenst faggathatnak számlájukról vagy a bank szolgáltatásairól.

Véget vetettek annak, hogy a bankok kifosztják az adósokat

Itthon2017.03.07, 15:05

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetõje szerint ha egy család önhibáján kívül ellehetetlenül, akkor segítséget kell nyújtani számára, amit az államnak és a pénzintézetnek is kötelessége megadnia.

Eladóként a bankok is megjelentek a lakáspiacon

Gazdaság2017.03.07, 10:24

A bankok több mint 1000 olyan lakóingatlant hirdettek meg az elmúlt egy évben, amit piaci áron kívántak értékesíteni. Ugyan folyamatosan csökken a lakossági hitelek aránya, de még mindig jelentõs a bankok kezében lévõ lakóingatlan-állomány, amely korábban bedõlt hitelek fedezetéül szolgált.