bank

címke rss

Mely fogyasztói hitelekre vonatkozik a törlesztési moratórium?

Gazdaság2020.04.01, 16:27

A törlesztési moratórium a 2020. március 18-ig folyósított hitel-, kölcsön- és lízingszerződésekre vonatkozik, ideértve a munkáltatói kölcsönöket is. A törlesztési halasztás kiterjed továbbá a Nemzeti Eszközkezelő Programban részt vevők esetén a bérleti díj fizetésére és a vételár részletfizetésre is, azaz ezek teljesítésére is haladékot kapnak a fogyasztók. A már felmondott vagy végrehajtás alatt lévő, korábbi hitelek esetében viszont nem lépett életbe fizetési moratórium.

Megmutatjuk, hogyan bankoljon a kijárási korlátozás alatt

Gazdaság2020.03.30, 10:00

Továbbra is minden bankban folyik a munka a március 28-tól elrendelt kijárási korlátozások ideje alatt, és minden bank elérhető, de amit csak lehet, érdemes elektronikus csatornákon bonyolítani. 

Jelentősen nőtt tavaly az MKB Csoport nyeresége

Gazdaság2020.03.26, 11:52

Az MKB csoport tavaly kiemelkedő, 37,4 milliárd forint korrigált adózás utáni eredményt ért el, ami az előző évhez viszonyítva 5,6 százalékos emelkedést jelent – közölte a pénzintézeti csoport csütörtökön.

A kormány mindent megtesz a koronavírus okozta gazdasági gondok enyhítésére

Gazdaság2020.03.23, 14:24

A héten a magyar kormány mellett a világon több tucat államban jelentettek be gazdaságvédelmi intézkedéseket. A pénzügyminiszter szerint a hazai bankrendszer felkészült a rendkívüli helyzetre. Európában sorra zártak be a nagy autógyárak, és ez Magyarországot is érinti. Az NKM, az E.ON és az ELMŰ pedig bejelentette, hogy felfüggesztik a mérőórák leolvasását. A múlt hét gazdasági összefoglalója.

Érkeznek a banki közlemények a hitel törlesztőrészletek felfüggesztéséről

Gazdaság2020.03.19, 16:16

A bankok követik a kormányrendeletben foglaltakat, és hozzáláttak a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak enyhítésére hozott azonnali intézkedések rendeleteinek végrehajtásához az MTI-nek küldött közleményeik szerint.

Leállították a törlesztőrészletek beszedését a bankok

Gazdaság2020.03.19, 14:51

A pénzügyi szféra, a bankok és a lízingcégek megkezdték a kormányrendelet által előírt intézkedések végrehajtását, csütörtöktől leállították a törlesztőrészletek beszedését - közölte a Magyar Bankszövetség.

Az MNB törlesztési moratóriumra szólít fel

Gazdaság2020.03.17, 10:18

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) felszólította a bankokat, hogy rendeljenek el törlesztési moratóriumot a vállalati hiteleknél. A moratórium az év végéig tartana.

Készülnek a bankok a hitelesek megmentésére

Gazdaság2020.03.16, 13:28

A koronavírus-járvány valószínűleg megállítja, sőt recesszióba sodorja a régióban a gazdaságokat. A bankok már dolgoznak azon, hogyan kerüljék el a tömeges hitelbedőléseket, így készülhet majd valamilyen pandémiás hitelcsomag a leginkább érintett cégek számára.

Az MNB 20 millió forintra büntette a KDB Bankot

Gazdaság2020.03.13, 11:27

Az MNB összesen 20,75 millió forint bírságot szabott ki a KDB Bankra a felügyeleti vizsgálata során feltárt hitelkockázatkezelési, számviteli, adatszolgáltatási, betétbiztosítási, piac- és partnerkockázati, illetve az IT és IT-biztonsági területet érintő hiányosságok miatt, és kötelezte a hitelintézetet a jogsértések megszüntetésére. A feltárt problémák nem hordoznak rendszerkockázatot, nem veszélyeztetik a bank megbízható működését.

Rendkívüli intézkedések a bankoknál a járvány miatt

Gazdaság2020.03.12, 16:32

A hazai bankok is rendkívüli intézkedésekkel készülnek a koronavírus-járványra, a Magyar Bankszövetség is kiadott egy ezzel kapcsolatos ajánlást. Megtiltott utazások, otthoni munka, fertőtlenítő takarítások vannak a megelőzési listán. Az ügyfeleknek pedig digitális ügyintézést javasolnak.