Banglades
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Dakka
- India
- kékfény
- Mianmar
- sziámi ikrek
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Nyugdíjba küldték a szegények bankárát Bangladesben
Eltávolították az általa alapított Grameen közösségi bank éléről a mikrohitelezés úttörőjeként emlegetett Muhammad Yunus bangladesi közgazdászt. Külföldi lapok már korábban arról írtak, hogy összehangolt politikai támadás folyik a Nobel-békadíjas bankár ellen, amiért még évekkel ezelőtt politikai szerepet vállalat, és korruptnak nevezte a bangladesi politikai elitet.
Politikai lejáratókampány folyik a szegények bankára ellen?
Több fronton támadják a mikrohitelezés Nobel-békedíjas atyját, Muhammad Yunust. Nem csak sikkasztással és becsületsértéssel, de még joghurthamisítással is megvádolták. Közben az általa alapított bank ellen vizsgálatot kezdeményezett a bangladesi kormány, ami ráadásul többségi tulajdonhoz is szeretne jutni benne. A mikrohitelezés etikusságát pedig már nem csak politikusok, hanem szakértők is megkérdőjelezik. Ugyanakkor tény, hogy az elüzletiesedett mikorhitelezést vehemensen kritizáló Yunus bankja az elmúlt években több nemzetközi vállalattal is közös céget hozott létre Bangladesben.
70 korbácsütéssel verték halálra a 14 éves lányt
Megerőszakolta a nős unokatestvére, majd a "viszonyuk" miatt halálra verték a 14 éves kislányt.
Csak nőket és gyerekeket ragadott el a süllyedő hajó Bangladesben
Legalább 32 ember meghalt szombaton Bangladesben, miután egy ütközés után elsüllyedt egy nagyjából ötven embert szállító hajó. A halálos áldozatok között csak nők és gyerekek vannak.
- címkék:
- Banglades
- hajóbaleset
- Címkefelhő »
Zavargások törtek ki Bangladesben
Tüntetők és rendőrök csaptak össze egymással Bangladesben, legkevesebb három embert lelőttek, tucatnyian megsérültek - közölte a helyi rendőrség. A rohamrendőrök gumibotokkal és könnygázzal oszlatták szét a magasabb fizetésért demonstráló ruhagyári munkásokat Dakkában és Csittagongban.
- címkék:
- Banglades
- tüntetés
- zavargások
- Címkefelhő »
Banglades és India a két legnagyobb klímavesztes
A jövő nagy gazdaságait érintheti a legérzékenyebben a klímaváltozás hatása - ez derült ki egy napokban közzétett klímajelentés szerint. A Maplecroft szakemberei szerint Banglades és India lakói nézhetnek szembe a legnagyobb veszélyekkel. A szakemberek 170 ország gazdaságát, populációját, természetes élőhelyeit vették számba, valamint azt, hogy a klímaváltozás okozta szélsőséges időjárás hogyan befolyásolja az ország jólétét, a sűrűn lakott területeket, valamint a várható áradások-szárazságok milyen hatással lehetnek az államok mezőgazdaságára. Azt is figyelembe vették a modellezéseknél, hogy milyen felkészülten várják az ország pollitikusai, ...
Féktelen rombolás Bangladesben az argentin meccs miatt
Féktelen rombolásba kezdett szombaton több ezer bangladesi szurkoló, amikor áramszünet miatt elsötétültek a tévék az Argentína-Nigéria meccs közben. A megvadult focirajongók kivonultak az utcákra, majd törtek-zúztak a fővárosban.
- címkék:
- Banglades
- fovi-vb
- Címkefelhő »
Több mint száz halott a bangladesi tűzvészben
Több mint 150 ember is meghalhatott a bangladesi fővárosban csütörtök este kitört tűzvészben. A lángok több üzletet és zsúfolt bérházakat is elpusztítottak lakóikkal együtt, az egyik épület tetején egy teljes násznép vesztette életét.
- címkék:
- Banglades
- tűzvész
- Címkefelhő »
Mohamed-karikatúrák miatt tiltották le a Facebookot Bangladesben
Az ország vezetőit "nem megfelelő módon" ábrázoló képek, illetve Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrák miatt a bangladesi hatóságok elérhetetlenné tették a Facebook közösségi oldalt. Korábban a fővárosban azért tüntettek, hogy az iszlámellenes propaganda miatt tiltsák be a Facebookot.
- címkék:
- Banglades
- internetcenzúra
- Címkefelhő »
21 ember meghalt egy kigyulladt bangladesi kötödében
- címkék:
- Banglades
- tűzesetek
- katasztrófák
- Címkefelhő »