Bánffy György

címke rss
A nagy színésznő, akit a kommunizmus idején sokszor megaláztak, mégis itthon maradt

A nagy színésznő, akit a kommunizmus idején sokszor megaláztak, mégis itthon maradt

Szakmai indulásakor, filmszerepei okán külföldön is jegyzett művész volt. Ám több mint öt évtizedes színészi pályáját jórészt vidéken töltötte. 1963-tól a Szolnoki Szigligeti Színház, 1969-től a Miskolci Nemzeti Színház, 1970-től a József Attila Színház, 1972-től ismét a Miskolci, 1979-től a Pécsi Nemzeti Színház, majd 1981-től 2014-ig a Győri Nemzeti Színház (1992-ig Kisfaludy Színház) társulatának tagja volt. Az utóbbi időben szabadúszó. 2019-ben elnyerte a Kossuth-díjat. Mostanában a fővárosi közönség is találkozhat vele a budapesti Nemzeti Színház Macskajáték című előadásában, Giza szerepében, Udvaros Dorottya partnereként. Sztaankay ...

Tudathasadásos állapot délelőtt egérnek lenni, este meg macskának

Archívum2019.09.22, 21:03

A Kossuth-díjas színésznő világhírűvé lett évfolyamtársak társaságában végezte a konzervatórium zongora szakát – az ének tanszak mellett –, majd bekerült a Színház- és Filmművészeti Főiskola prózai színész szakára. Már főiskolás korában megismerte az ország Keleti Márton Csínom Palkó című mozifilmjének női főszerepében, majd színvonalas televíziós játékokban alakította sorra a klasszikus és kortárs hősnőket – miközben pályakezdő éveinek színházi jelenléte saját megítélése szerint is lehetett volna fajsúlyosabb. Aztán a Macskák című musical 1983-as Madách Színházi bemutatója után - mely produkció előadásain nyolcszázszor bújt bele a ...

Így halt meg a Kossuth-díjas színművész

Archívum2013.05.09, 15:41

Bánffy György Kossuth-díjas színművészt korfui nyaralásán érte a halál. A napokban megjelent könyből kiderül, hogy az önkéntes tűzoltók találtak rá a holttestére.

Várhatóan hétfőn hozzák haza Bánffy György színművész holttestét

Archívum2010.09.10, 14:44

Bánffy György Várhatóan hétfőn hozzák haza a Korfu szigetén egy hete elhunyt Bánffy György színművész holttestét, miután a hazaszállításhoz szükséges okmányok már elkészültek - közölte az MTI-vel az athéni magyar nagykövetség konzulja. A család hozzájárulásával nyilatkozó Kaizinger Tibor konzul pénteken elmondta: most már csak arra várnak, hogy olyan repülőjárat érkezzen a Görögországhoz tartozó szigetre, amelynek megfelelő kapacitása van a hazaszállításhoz. A 83 éves, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színészt múlt pénteken, korfui nyaralásának utolsó napján érte a halál.

Meghalt Bánffy György színész

Archívum2010.09.03, 20:14

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=2cJyNiK48Rj4YiRz Arany János A walesi bárdok című verse Bánffy György előadásában "Ha az Isten kegyes lesz hozzám, akkor a halálom is úgy következik be, hogy nem ágyban, párnák közt, hanem a csatamezőn, azaz a színházi életben ér majd el a vég." - fogalmazott Bánffy György tavaly egy interjúban.

Előző
  • 1
Következő