Bánfalvy Ágnes

címke rss
Bánfalvy Ágnes elárulta, miért mondott nemet élete egyik nagy lehetőségére

Bánfalvy Ágnes elárulta, miért mondott nemet élete egyik nagy lehetőségére

A Dankó Rádió Jó pihenést! című műsorának legutóbbi adásában Nádas György műsorvezető Bánfalvy Ágnessel beszélgetett. A közkedvelt színművész nemcsak ikonikus filmszerepéről, az Abigél Tormájáról mesélt, hanem arra is kitért, karrierje elején miért utasított vissza egy kecsegtető lemezszerződést.

Godard: „A magyarnak duplájára emelem a gázsiját!”

Film2020.12.13, 13:01

Minden rezdülésre érzékeny volt a környezetében, és válogatás nélkül nagyon szerette a színészeit, mindegy volt honnan érkezett és mekkora sztár volt az illető – emlékezett Bánfalvy Ágnes színésznő, Jean-Luc Godard-ral közös munkájára a Passiójáték (1982) című film forgatásán. A francia új hullám kiemelkedő egyéniségét – aki december 3-án töltötte be 90. életévét – mélyen érintette az is, ha valaki nem tanúsított szolidaritást kollégáival, vagy a filmbeli partnerség nem írta felül emberi gyengeségeit. Egy alkalommal habozás nélkül felmondott egy színésznőnek, mert az féltette kölcsönadni ballonkabátját egy jelenet erejéig.

Elbúcsúztatták Gesztesi Károlyt a Vígszínházban: videó

Life.hu2020.01.14, 06:16

A Vígszínház Házi Színpadán hétfő este 19.00–23.00 között tartották Gesztesi Károly búcsúztatóját, ahol számtalan ismert ember és rajongó is megjelent. A művész 1994 és 1998 között volt a Víg társulatának tagja. Gesztesi Károly január 4-én, 56 évesen hunyt el szívinfarktusban. A megemlékezésen Bánfalvy Ágnes a Life.hu-nak elmondta, miért pótolhatatlan Gesztesi Károly.

Még nem tudni, ki veszi át Gesztesi Károly szerepeit

Life.hu2020.01.11, 15:07

Ahogy megírtuk, Gesztesi Károly éppen Szegedre igyekezett egy fellépésre, amikor tragikus halála bekövetkezett. A színésznek körülbelül 25 előadása volt havonta, a Bánfalvy Stúdió szinte minden darabjában játszott, háromban főszerepet. Annyira bíztak benne, hogy beugrója sem volt, így adódik a kérdés, ki veszi át a szerepeit.

Gesztesi-ügy: "Vannak dolgok, amelyek öltözőn belül maradnak"

Life.hu2015.12.12, 07:42

Ahogy már írtunk róla, kiakadtak a nézők Gesztesi Károlyra, aki a minap nem érkezett meg győri fellépésére. A színész nem kívánt nyilatozni arról, hogy mi történt, a darab producere, Horváth Csaba azonban a Life.hu-nak elmondta: elnézést kérnek a közönségtől, és szeretné majd ő is megtudni, miért nem érkezett meg az előadásra Gesztesi, nélküle ugyanis nehéz a darabot színpadra vinni. Úgy tűnik, tartottak attól, hogy a színész a szegedi előadás előtt is köddé válik, így kollégái vitték le Gesztesit vidékre. 

Kiakadtak a nézők Gesztesi Károlyra

Life.hu2015.12.11, 12:52

Csalódott volt a közönség, amiért a színész nem jelent meg a győri Vaskakas Bábszínházban tartott előadáson.

E-mailben mondott fel Xantus Barbara

Life.hu2015.08.03, 09:18

Váratlanul, e-mailben mondott fel a Bánfalvy Ágnes és férje, Horváth Csaba által vezetett stúdiószínházban Xantus Barbara. 

Liptai Claudia védelmébe vette Gesztesi Károlyt

Archívum2015.03.21, 02:29

Ahogy arról korábban a Life.hu beszámolt, vélhetően alkoholproblémái miatt kiírták a Jóban Rosszban sorozatból Gesztesi Károlyt. Most Liptai Claudia is megszólalt az ügyben.

Bánfalvy Ági kiáll Gesztesi Károly mellett

Archívum2015.03.19, 18:10

Bánfalvy Ági megdöbbent a Gesztesi Károlyról napvilágott látott híreken. A színésznő csak pozitívan tud nyilatkozni közös munkájukról, amely során mindig megbízható, színvonalas teljesítményt nyújtott kollégája.

Bánfalvy Ágnes kiállt Gesztesi Károly mellett

Tévé2015.03.19, 17:18

Bánfalvy Ágnes megdöbbent a Gesztesi Károlyról napvilágot látott híreken, csak pozitívan tud nyilatkozni közös munkájukról, ami során kollégája mindig megbízható, színvonalas teljesítményt nyújtott. Gesztesi március 20-án is színpadra áll a Bánfalvy Stúdió Ma estére szabad a kecó, avagy a londoni szextett című darabjában.

Hujber Ferencre cserélték Rékasi Károlyt

Archívum2014.11.06, 12:11

Lezárult egy korszak, négy év után, a századik előadás felé közeledve Hujber Ferenc váltja Rékasi Károlyt az óriási sikerrel futó Figaro házassága vígjáték címszerepében.

Kereszttűzbe került Liptai Claudia

Archívum2013.08.31, 08:58

Amíg az idősebb férfi-fiatalabb nő kapcsolatát teljesen természetesnek tekinti a társadalom, addig a fordított helyzetre a legtöbben felkapják a fejüket. Liptai Claudia ismét botrányhősnő lett. A kérdés: miért?

Nem tette ki férje Bánfalvy Ágit az Abigélből

Life.hu2013.01.26, 01:26

Továbbra is szerepel az Abigél című színdarabban Bánfalvy Ágnes, akinek rendező-producer férje a Blikk információi szerint beleszeretett egy ifjú színésznőbe.

Az Európa Expressz és a Szőke kóla alkotói filmesítik meg az Abigélt

Film2010.10.06, 13:49

Mozifilm készül Szabó Magda Abigél című népszerű ifjúsági regényéből. A filmváltozat Horváth Csabának, az Európa Expressz című 1998-as akciófilm író-rendezőjének a produceri irányítása alatt valósul meg. Horváth írja a forgatókönyvet is, Barnóczky Ákossal, a Szőke kóla rendezőjével együtt. A filmet Bánfalvy Ágnes színésznő rendezi, aki ugyan színházban már rendezett (Figaró házassága), de filmet még egyáltalán nem csinált. Bánfalvy szerepelt a regény 1978-as tévéfilmsorozat-változatában: ott Torma Piroskát, Vitay Georgina osztálytársát formálta meg. A film szereplőit még keresik az alkotók. Tasi Géza, Szabó Magda keresztfiia ...

Előző
  • 1
Következő