Band Aid

címke rss

Band Aid, kicserélt arcokkal

A Live Aid segélykoncert közelgő huszadik évfordulójára készülő DVD heteken belül a boltokban lesz, és a jelek szerint újra felveszik mai előadókkal a Do They Know It's Christmas? című, 1984-ben kiadott lemezt, amelynek bevételéből annak idején a Band Aid alapítvány szintén az éhezők millióit támogatta.

McCartney is csatlakozott a fiatalokhoz

Archívum2004.11.03, 12:34

Nagy név állt a kezdeményezés mögé, Sir Paul McCartney is beszáll az új Band Aid projektbe, ő is zenél majd a kislemezen. A Sugababes is a napokban jelezte, hogy nem szeretne lemaradni a listáról.

Civakodnak egy dal egyetlen során

Archívum2004.11.11, 10:49

Több neves énekes szeretne részt venni az új Band Aid projektben, és ezek igen nagy része egyetlen sort szeretne magának: pont azt, amit Bono adott elő húsz éve, és amit igen szívesen énekelne fel újra a kislemezre.

Nagy siker a második Band Aid

Archívum2004.11.22, 16:55

Minden idők egyik legemlékezetesebb, legsikeresebb kislemezének kiadása után ismét összeálltak a brit hírességek, hogy újra felvegyék a Bob Geldof inspirálta, jótékonysági célból írt dalt, a Do They Know It's Christmas? című nótát. Ön most megnézheti a klip egy részét - a bemutatót húszmillióan figyelték.

Az év dobása lehet az új Band Aid

Archívum2004.11.29, 12:45

Ma jelent meg a második Band Aid jótékonysági célokból kiadott kislemeze, az 1884-es Do They Know It's Christmas? című dal új verziója.

Bizakodnak a Band Aid tagjai

Archívum2004.12.02, 13:02

A második Band Aid csapat maxija és kislemeze - a Do They Know It's Christmas? - az első napon 72 ezer példányban kelt el, ami a mai lemezpiaci helyzet mellett igen jó eredménynek számít. A projekt szóvivője nagyon elégedett az eladási adatokkal.

Band Aid 30 - Az ebola elleni harcra gyűjtenek a sztárok

Archívum2014.11.17, 16:44

Harminc éve jelent meg először a Do They Know It’s Christmas című dal, akkor az afrikai éhező gyerekeknek gyűjtöttek.

Világsztárok hívják fel a figyelmet az Ebola megfékezésére

Archívum2014.11.20, 16:14

A Band Aid Ebola-járvány elleni harcra mozgósító Do They Know It's Christmas? című dala máris eladási rekordot döntött. Számos világsztár, például Bono, Rita Ora vagy Ed Sheeran is közreműködik benne. Egy másik kezdeményezésben pedig szótlanul néznek veled farkasszemet a hírességek.

Ha ez sem menti meg a házasságot, akkor semmi

Archívum2017.05.16, 09:50

Forrás: IFC Films middle on 1280 1896

Előző
  • 1
Következő