Banai Péter Benő

címke rss

Átadták a Lámfalussy- és a Popovics-díjat

Gazdaság2018.02.13, 09:56

A Magyar Nemzeti Bank az euró "atyjáról elnevezett Lámfalussy-díjat idén Zhou Xiaochuan kínai jegybankelnöknek, míg az első magyar jegybankelnökről elnevezett Popovics-díjat pedig Banai Péter Benőnek, a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkárának ítélte oda.

Az NGM és a jegybank szerint is szükség volt a nyugdíjrendszer átalakítására

Gazdaság2018.02.09, 17:18

A 2011-ben végrehajtott nyugdíjreformra szükség volt a költségvetés egyensúlyba hozásához, és így a Magyarországgal szemben 2004 óta folytatott túlzottdeficit-eljárás 2013-as lezárásához, derül ki Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkárának és Palotai Dániel, a Magyar Nemzeti Bank gazdaságtudományi és kiemelt ügyekért felelős ügyvezető igazgatójának közös elemzéséből.

A kormány 4 százalék feletti gazdasági növekedéssel számol idén

Itthon2018.02.08, 20:47

A kormány az idén 4 százalék feletti gazdasági növekedéssel és 2,4 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal számol – mondta Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Másfél évtizedes rekordtöbblet az államháztartásban

Gazdaság2017.03.21, 12:26

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden közölte, hogy az év első két hónapját 180,4 milliárd forintos többlettel zárta az államháztartás központi alrendszere. Ez az elmúlt több mint másfél évtized legkedvezőbb egyenlegének számít.

Banai: a módosított hiánycél teljesíthető

Gazdaság2016.10.21, 14:34

Az államháztartás idei első kilenchavi adatainak tükrében elmondható, hogy a módosított, ez évi 1,7 százalékos hiánycél biztonsággal teljesíthető - mondta Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára Budapesten.

Ez egy félrevezető jelentés a magyar büdzséről

Gazdaság2015.09.10, 11:57

A költségvetési törvényjavaslat nyilvános, bárki számára hozzáférhető a mintegy 1200 oldalas dokumentum, amely egy-két oldalba sűrítve összefoglalva is bemutatja a mintegy 17 ezer milliárdnyi közpénz felhasználását - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkára. Egy nemzetközi felmérés szerint az európai országok közül Magyarország költségvetése a legkevésbé átlátható. 

Előző
  • 1
  • 2
Következő