Baltimore

címke rss

Leállt egy amerikai megye közoktatása

Techbázis2020.11.26, 11:27

Zsarolóvírus terjedt el a számítógépes hálózatán.

A radikális baloldalt segítené Joe Biden győzelme a republikánusok fekete, női képviselőjelöltje szerint

Nagyvilág2020.10.30, 13:41

A Newsmaxnak adott interjút az amerikai sajtó által a Republikánus Párt új, fekete ikonjának nevezett Kimberly Klacik, aki az évtizedek óta demokrata párti politikusok által irányított Baltimore-ban indul a választáson.

Holttestet találtak a baltimore-i stadion melletti mobilvécében

Nagyvilág2019.12.16, 11:03

A holttest már napok óta a Baltimore Ravens amerikaifutball-csapat stadionja melletti mobilvécéjében lehetett. Csak a boncolás fogja kideríteni, hogy hogyan halt meg.

Rakétaindítót adott fel a csomagjában egy utas

[origo] utazás2019.07.31, 10:32

Egy hatástalanított rakétaindítót találtak egy férfi feladott csomagjában Baltimore repülőterén.

Két hete áll Baltimore informatikája

Techbázis2019.05.25, 16:30

Először egy zsarolóprogram, utána pedig a Google lőtte le a városházát.

Egy férfi saját lányával együtt gyilkolta meg a feleségét

Nagyvilág2019.03.05, 19:22

A rendőrség szóvivője elmondta, hogy az 52 éves Keith Smith és a 28 éves lánya, Valeria Smith ellen vádat emeltek hétfőn. A gyanú szerint ők ölték meg a férfi felségét. A gyilkosságot egészen mostanáig egy koldusra fogták. 

Tbc-fertőzés veszélye miatt lezártak egy kórházat Baltimore-ban

Nagyvilág2018.07.06, 07:31

Tuberkulózisfertőzés veszélye miatt csütörtökön, helyi idő szerint a délutáni órákban lezárták a Baltimore-i Johns Hopkins kórházi központ egy részét és a környező utcákat.

Súlyos természeti katasztrófák az Egyesült Államokban

Nagyvilág2018.05.28, 11:42

Áradások és hatalmas mennyiségű eső okozott gondot Maryland államban, míg az Alberto nevű trópusi vihar miatt Floridában evakuáltak ezreket. Komoly természeti csapásokkal kell megküzdeniük az amerikaiaknak.

Bosszút állt a lelőtt vadlúd

Itthon2018.02.04, 18:30

Csaknem belahalt a vadászatba egy amerikai férfi. Az 51 éves Robert Meilhammer egy vadlúdat lőtt le, de az rázuhant a fejére. A vadász szerencséje az volt, hogy nem egyedül ment a marylandi folyópartra, így időben kórházba tudták szállítani - írta meg a Bors.

A baltimore-i tőzsdeügynök legendája

Gazdaság2017.09.29, 17:58

Napjainkban megszámlálhatatlanul érkeznek e-mailfiókukba a kéretlen levelek. Vannak olyanok, amelyek kuponokat tartalmaznak, van, ami garantált módszert kínál a nyelvtanulásra vagy a pénisznövelésre, és szinte biztos, hogy akad olyan, amelyik a meggazdagodás gyors lehetőségével kecsegtet. De mi van akkor, ha olyan levelet kapunk, amely egy komoly pénzintézet előrejelzéseit tartalmazza, és úgy tűnik, hogy az ügynök nem tud tévedni. Érdemes ilyenkor befektetni?

Lerángattak egy nőt a repülőről az allergiája miatt

[origo] utazás2017.09.28, 17:04

Néhány hónapja hatalmas botrányt okozott, hogy a United Airlines egyik gépéről erőszakkal lerángattak egy utast a járat túlfoglalása miatt. Most a Southwest légitársaságnál történt egy eset, amelyről videó is készült, és erősen megosztotta a közvéleményt.

Két halottja van a baltimore-i tűzszünetnek

Nagyvilág2017.08.07, 23:28

Baltimore-ban történelmi rekordokat dönt a gyilkosságok száma. Még májusban hirdették meg a Facebookon a 72 órás „tűzszünetet" augusztus első hétvégéjére. Több mint harminc rendezvényre került sor a témával kapcsolatban, de beárnyékolta a hétvégét, hogy két embert is agyonlőttek szombaton.

Hatan meghaltak egy amerikai buszbalesetben

Nagyvilág2016.11.01, 16:04

Egy távolsági és egy iskolabusz ütközött össze az Amerikai Egyesült Állaokban, Baltimore-ban. A hat halálos áldozat egyike sem gyerek, mert gyerekek nem utaztak az iskolabuszon. A balesetet vélhetően egy személyautó okozhatta, ami előtte az iskolabusszal ütközött.

A rabló helyett magát lőtte meg a rendőr

Nagyvilág2016.10.14, 06:25

A baklövés Baltimore-ban történt, az Egyesült Államokban. A rabló meglépett, a rendőr még kórházban lábadozik, de már jól van. 

Lövöldözés volt Baltimore-ban

Nagyvilág2016.09.25, 09:13

A Washingtonhoz közeli Baltimore városában szombaton éjjel lövöldözés volt, az első sajtójelentések nyolc sebesültről, köztük egy hároméves kislányról számoltak be.

Gyerekkel a kezében posztolta a rendőri akciót, lelőtték

Nagyvilág2016.08.03, 17:32

Korryn Shandawn Gaines a Facebookon közvetítette a rendőrök akcióját annál a háznál, amelyben ő is tartózkodott. A felvételeken jól látszott, hogy egy 5 éves gyereket tart a karjában, amikor egy rendőr megjelenik az ajtóban. Rendőrök lőtték agyon. A felvételeket eltávolíttatta a baltimore-i rendőrség.

Pandajelmezben akarta felrobbantani a baltimore-i tévéállomást

Nagyvilág2016.04.29, 09:56

Azonosították azt a férfit, aki pandajelmezben azzal fenyegetőzött, hogy felrobbant egy baltimore-i tévéállomást. Mint kiderült, a bomba hamis volt. A férfit súlyos állapotban szállították kórházba.

Lepusztult épületek szívszorító magánya

Life.hu2016.04.29, 14:53

Baltimore az Amerikai Egyesült Államok huszadik legnépesebb városa. Kül- és elővárosaival együtt népessége körülbelül 2,6 millió fő. És mégis: a metropoliszban jelenleg több mint 16 ezer lakás árválkodik üresen, és áll a teljes pusztulás szélén. 

Elszabadult egy madárpók a Delta járatán

Archívum2015.09.25, 20:14

Az utasok csak több órás késéssel érkeztek meg célpontjukra.

Vádat emeltek hat baltimore-i rendőr ellen

Nagyvilág2015.05.22, 06:39

A vádesküdtszék vádat emelt csütörtökön hat baltimore-i rendőr ellen egy fekete fiatalembernek, Freddie Graynek az őrizetbe vétel után bekövetkezett halála miatt.

Ébredünk még véres napra?

Kultúra2015.05.13, 12:53

"Ébredünk még véres napra? Tegyük inkább el a fegyvereket" - énekli az amerikai énekes a baltimore-i zavargások által ihletett számában.

Az államügyészt támadják a megvádolt baltimore-i rendőrök

Nagyvilág2015.05.09, 08:17

Az ellenük felhozott vádak ejtését vagy az ügyüknek az őket megvádoló Marilyn Mosby államügyésztől való elvételét kérelmezte pénteken az a hat baltimore-i rendőr, akit egy 25 éves afroamerikai őrizetes, Freddie Gray halála miatt vettek őrizetbe.

Már ki lehet menni éjszaka Baltimore-ban

Nagyvilág2015.05.03, 17:44

Feloldotta az éjszakai kijárási tilalmat vasárnap Baltimore polgármestere, miután a városban lecsillapodtak a kedélyek a hét eleji zavargások óta.

Gyilkosságért felelnek a baltimore-i rendőrök

Nagyvilág2015.05.01, 17:40

Freddy Gray halála emberölésnek minősül, amiért az őt őrizetbe vevő rendőrök ellen vádat emelnek - mondta pénteken az egyesült államokbeli Baltimore-ban Marilyn Mosby államügyész.

Amerikában zenével csillapítják az erőszakhullámot

Kultúra2015.06.10, 12:13

Hétfőn robbantak ki a zavargások Baltimore-ban, amelyeket Freddie Gray halála váltott ki. Az afroamerikai fiatalember a rendőri őrizet során elszenvedett súlyos gerincsérülésbe halt bele. 

Kihalt lesz a stadion a baltimore-i zavargások miatt

Sport2015.04.29, 10:56

A baltimore-i zavargások miatt az észak-amerikai baseball-liga145 éves történetének első zárt kapus mérkőzését játsszák szerdán.

Nem akarta, hogy a fia is holtan végezze

Nagyvilág2015.04.29, 10:26

Valóságos hős lett az Egyesült Államokban az a baltimore-i édesanya, aki észrevette a fiát a rendőrökkel összecsapni készülő tömegben, és szó szerint hazapofozta a gyereket. A közösségi médiában már az év édesanyjának kiáltották ki, és köszönetet mondott neki a város rendőrfőnöke is.

Újabb összecsapások Baltimore-ban

Nagyvilág2015.04.29, 09:13

Füstgránátokat, paprikasprayt és gumilövedékeket vetett be a rohamrendőrség Baltimore városában a több száz emberből álló tiltakozó tömeg ellen, amely dacolt a helyi idő szerint kedd este tíz órakor életbe lépett kijárási tilalommal.

A Nemzeti Gárda tartja fenn a rendet Baltimore-ban

Nagyvilág2015.04.28, 15:41

Rendkívüli állapotot és éjszakai kijárási tilalmat vezettek be Baltimore-ban, ahová már meg is érkezett a Nemzeti Gárda, hogy szükség esetén fenntartsa a rendet. A városban súlyos zavargások robbantak ki, miután eltemettek egy afroamerikai fiatalembert, aki belehalt a rendőri őrizetben elszenvedett súlyos gerincsérülésébe.

Lyukat ütött a madár a repülőgép szárnyán

[origo] utazás2014.12.14, 12:02

A Southwest Airlines San Antonióból Baltimore-ba tartó Boeing 737-700-os gépe 142 utassal és ötfős legénységgel a fedélzetén kényszerleszállást hajtott végre, miután egy madár átlyukasztotta a repülő egyik szárnyát.

Milliárdokat kapnak a kukkoló nőgyógyász áldozatai

Nagyvilág2014.07.22, 11:14

A baltimore-i nőgyógyász nyakában egy minikamerával fogadta a pácienseket. Több mint nyolcezer nőről készített felvételeket. Amikor lebukott, megölte magát.

Sokkoló videó egy baltimore-i utca összeomlásáról

Nagyvilág2014.05.02, 08:34

Pár másodperc alatt eltűnt a föld színéről egy baltimore-i utca fele. A napok óta tartó heves esőzések annyira alámosták a területet, hogy az utca szélén parkoló autók egy gödörbe csúsztak, amikor az út összeomlott.

Segédmunkás voltam Isten vállalkozójánál

Nagyvilág2012.12.09, 16:05

Egy megcsömörlött üzletember álmával kezdődött, és mostanra a világ egyik legnépszerűbb jótékonysági szervezete lett belőle. A Habitat for Humanity szegény családoknak épít olcsó házakat, és az Egyesült Államokban olyan sok önkéntes akar nekik segíteni, hogy vannak, akik várólistára szorulnak. Az [origo] munkatársa csatlakozott az egyik brigádhoz.

Ide ne utazz! - A világ legveszélyesebb városai

Life.hu2012.11.29, 20:46

Idegen városokat turistaként felfedezni az egyik legjobb dolog a világon, de csak akkor, ha bizonyos helyeket messziről elkerülünk - hacsak nem rajongunk a fegyveres rablásokért, lopásokért és más bűncselekményekért. A világ legveszélyesebb városai ugyanis dúskálnak az erőszakban, és gyakran nem válogatnak az áldozatok között.

Elvesztett szelvényről beszél a világrekorder lottónyertes

Nagyvilág2012.04.07, 10:14

Nem találja a nyertes lottószelvényt - állítja a múlt heti Mega Millions amerikai lottójáték egyik nyertese. Kollégái szerint csak dugdossa, hogy ne kelljen osztozni a százmillió dolláros nyereményen.

Ketten meghaltak egy tűzpárbajban Baltimore-ban

Nagyvilág2011.01.09, 13:33

Lövöldözés tört ki vasárnap egy Baltimore-i bár előtt, a két áldozat egyike rendőr.

Megölte beteg anyját, majd öngyilkos lett egy baltimore-i férfi

Nagyvilág2010.09.16, 21:57

Öngyilkos lett és az anyjával is végzett az a férfi, aki csütörtökön lőfegyverrel megsebesített egy orvost a baltimore-i Johns Hopkins kórházban.

Meghalt a híres magyar származású idegsebész, George Udvarhelyi

Itthon2010.06.25, 22:22

Elhunyt a magyar származású, Baltimore-ban nagy tiszteletnek örvendő, híres idegsebész, George B. Udvarhelyi életének 90. évében - írja a The Baltimore Sun, amely hosszú nekrológot közöl az orvosról. Udvarhelyi a második világháború után hagyta el Magyarországot, előtte Raoul Wallenbergnek segített a zsidók megmentésében, utána pedig Eva Perón, az argentin diktátor feleségének orvosa volt. Diákjai és orvos barátai kifogástalan, művelt úriemberként emlékeznek rá.

Elsüllyedt egy amerikai sétahajó

Nagyvilág2004.03.07, 11:26

Elsüllyedt egy sétahajó szombaton Baltimore kikötőjében, két ember  meghalt, és három személyt még mindig nem találnak.

Rálőttek egy pedofil papra Baltimore-ban

Nagyvilág2002.05.15, 06:16

Az egyesült államokbeli Baltimore-ban kedden lőfegyverrel megsebesítettek egy katolikus papot, aki bevallotta, hogy szexuális viszonyt folytatott egy kiskorú fiúval. Az 56 éves Maurice Blackwellt súlyos, de nem életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. A tettes a pedofil pap egy másik áldozata, és önként feladta magát.

Előző
  • 1
Következő