Baltazár Színház

címke rss

Pénteken a Baltazár Színházról beszélgethetsz

A Baltazár Színház Magyarországon az egyedüli hivatásos színtársulat, amely sérült színészekből áll. A társulatot működtető Baltazár Színház Alapítvány úttörő feladatot lát el azzal, hogy a fogyatékosságot háttérbe szorító és a művészi sorsot előtérbe helyező látásmóddal rendelkezik.

Elek Dóra: A célom megmutatni a rejtett szépséget

Vendégszoba2005.10.10, 18:49

Elek Dóra, a Baltazár Színház vezetőjeként sérült fiataloknak segít abban, hogy kibontakoztathassák tehetségüket, és megmutathassák a világnak, hogy művészként is megállják a helyüket. A Baltazár Színház Alapítvány segítségével ezek a fiatalok magas fokú színészképzésben részesülnek, sőt, a színészmesterség mellett harcművészeti órákat, kulturális antropológiát, viselettörténetet, művészettörténet, táncórákat vagy éppen jógát is tanulnak. Hogy hány tagja van a színháznak, milyen típusú előadásaik vannak, és egyáltalán, miből tudják fenntartani magukat, megtudhatjuk Elek Dórától, aki a Társalgóban olvasóink kérdéseire válaszolt.

A művészet nem szociális alapon működik

Karácsony2009.12.16, 15:54

A Baltazár Színház Magyarországon az egyedüli hivatásos társulat, melyet sérült színészek alkotnak, jelenleg hat előadásuk fut. Pár éve az alapítvány megalapította a Baltazár Művészeti Központot, melynek célja, hogy a társulat tagjain kívül más sértült emberek számára is lehetővé tegye a művészeti képzést. Az origo riportere a Baltazár Színház marketing-felelősével beszélgetett.

A Baltazár Színházzal forgatott az HBO

Tévé2011.06.28, 15:02

A Varázslatos gladiátorok, a magyar HBO saját gyártású dokumentumfilmjének premierje június 30-án lesz a csatornán: a film a Baltazár Színház mindennapi életét és egy darabra való felkészülését mutatja be, az egyetlen hivatalos színtársulatét, ahol a tagok értelmi sérült színészekből állnak.

Nem a kromoszóma számít, hanem a tehetség

Archívum2014.11.16, 10:07

Zsazsa Tax transzvesztita előadóművész csak nyomta a poénokat, a legváratlanabb pillanatokban énekelni kezdett, lendületesen vezényelt az értelmi sérültek hamiskás kórusának a Ferencvárosi Művelődési Ház egyik félreeső termében. Ordított mindenkiről, hogy jól érzi magát, szabályosan dőltek a röhögéstől.

Értelmi sérültek fogadják az országba érkezőket

Kultúra2015.12.01, 13:41

Reklámfotókból nyit kiállítást a Baltazár Színház a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A 12 Parancsolat címet viselő tárlaton látható képek az emberi értékekre hívják fel a figyelmet.

A Down-szindróma világnapjának alkalmából

She2017.03.21, 17:14

A Down-szindróma világnapjának alkalmából Bege Nóra fotográfus és művészetterapeuta mesél csodaszép missziójáról. Arról, hogy hogyan is tudjuk szolgálni Down-szindrómás embertársainkat.

Előző
  • 1
  • 2
Következő