baloldali összefogás

címke rss

Óriási dilemma: kormányváltás-kísérlet vagy megmaradás

Itthon2016.12.30, 11:43

Befagyott a támogatottsága az LMP-nek és a parlamenti képviselővel igen, de frakcióval nem rendelkező kis pártoknak 2016-ban. Ezek az alakulatok komoly dilemmában vannak, mivel ha összefognak a nagyobb baloldali erőkkel, akkor feloldódhatnak, ha pedig önállóan indulnak, akkor pedig a 2018-as kormányváltás esélyét csökkentik.

Kiderült, hány körzetet nyerne most a Fidesz

Itthon2017.01.02, 13:56

Kétharmad közeli többséget szerezne a Fidesz-KDNP az Országgyűlésben a 2016. decemberi közvélemény-kutatások összesítése alapján – derült ki az Origo által készített mandátumbecslésből. Ha közösen indulna a baloldal, akkor két egyéni körzetben tudnának diadalmaskodni, míg a Jobbik egyben sem. Négy évvel ezelőtt a baloldali ellenzék népszerűbb volt, mint a Fidesz-KDNP.

Botka Lászlóval nem tud mit kezdeni a baloldal

Itthon2017.01.17, 16:35

Az állóvizet mindenképpen felkavarta a baloldalon, hogy Botka László bejelentette, hogy bizonyos feltételek teljesülése esetén szívesen lenne miniszterelnök-jelölt. A szegedi polgármester feltételei azonban egyelőre teljesíthetetlennek tűnnek. A szentendrei bukás sem tett jót a baloldalnak.

Puccskísérlet Gyurcsány ellen a baloldalon

Itthon2017.02.06, 12:43

A DK szerint Lengyel László politológus Gyurcsány nélküli baloldali összefogást kezdett szervezni.

Lengyel László az Origónak: Gréczy Zsolt számomra nem létezik

Itthon2017.02.06, 14:51

„Valamit mondani kellene a DK-nak, hogy mire alapozza azt, hogy összeesküvést szőnék ellenük” – ezt mondta az Origónak Lengyel László. A Pénzügykutató elnöke szerint az tény, hogy egy szegedi konferencián egyértelműen kiállt Botka László jelöltsége mellett, mert nem lát rajta kívül semmilyen komolyan vehető jelöltet a baloldalon. Gyurcsány Ferenc hétvégi évértékelő beszédében titkos összeesküvésről beszélt a DK ellen, míg Gréczy Zsolt arról írt, hogy a háttérben Lengyel áll.

Hadházy Ákos is része a titkos baloldali összeesküvésnek

Itthon2017.02.07, 09:42

Hadházy Ákos, az LMP társelnöke is részt vett a Lengyel László-féle titkos találkozókon, de arról nem beszélt, hogy ki és miért hívta meg. A baloldalon óriási zavart okozott, hogy kiderült, Lengyel László a DK-s Niedermüller Péter segítségével mozdította volna el Gyurcsány Ferencet a DK éléről. 

Gréczy: Le kellett leplezni az összeesküvést

Itthon2017.02.07, 12:28

A belső ellentétek ellenére folytatódnak a tárgyalások az ellenzéki pártok között – mondta az Origónak Gréczy Zsolt, a DK szóvivője. A napokban ugyanis Gyurcsány Ferenc DK-elnök azt állította, hogy az MSZP őt megkerülve próbált megállapodni a választási indulásról egy DK-s politikussal. Később kiderült, hogy Lengyel László politológus Niedermüller Péter segítségével mozdította volna el Gyurcsány Ferencet a DK éléről. A titkos találkozón Hadházy Ákos, az LMP társelnöke is részt vett.

Gyurcsányék hazaküldték a befolyásos MSZP-s politikust

Itthon2017.02.08, 10:42

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke szerint jó döntést hozott azzal, hogy nyilvánosságra hozta a pártját érintő összeesküvést, majd azt is elárulta egy interjúban, mire kérték Niedermüller Pétert. De kiderült az is, hogy Molnár Zsoltot hazaküldték Gyurcsány február 4-i évértékelőjéről, hogy ne hozzák kínos helyzetbe. 

Kósa Lajost egy gittegyletre emlékezteti a baloldal

Itthon2017.02.08, 14:39

A gittegylet szó jutott az eszünkbe, a semmit csinálják nagyon elszántan magukat rendkívül komolyan vevő urak – mondta Kósa Lajos, a Fidesz-frakcióvezetője, amikor arról kérdezték, hogy Lengyel László közgazdász, politológus szervezésében titkos ellenzéki egyeztetés tartottak politikusok.

Így nézne ki a parlament, ha most szavaznánk

Itthon2017.03.19, 21:21

Stabil többséget szerezne a Fidesz–KDNP az Országgyűlésben az Origo által készített mandátumbecslés alapján, amihez a februári közvélemény-kutatásokat használtuk föl. Abban az esetben, ha az ellenzéki pártok külön indulnának, akkor a kormánypártoknak még a kétharmados többség megszerzésére is jó esélyük lenne.