baloldal

címke rss

Hídfoglalás: baloldali politikusok szerepét vizsgálhatja az ügyészség

Itthon2022.07.19, 20:39

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) indíthat nyomozást a baloldali politikusok által támogatott múlt hét keddi hídfoglalás ügyében – derült ki a Mediaworks–Hírcentrum birtokába jutott hatósági határozatból. Aznap baloldali politikusok kezdeményezésére a kata módosítása ellen tüntető tömeg a Margit hídra és az Erzsébet hídra is átvonult, ahol blokkolták a forgalmat, és mind az autók közlekedése, mind a tömegközlekedés leállt, emiatt pedig feljelentették az érintetteket.

Az ellenzék ott is kikapott, ahol kormánypárti jelölt nem is indult

Itthon2022.07.18, 13:46

Nincs vége az ellenzék kálváriájának, sem a Fidesz-KDNP sikerszériájának: vasárnap mintegy 11 településen tartottak időközi választásokat. Az eredmények igazolják, hogy a csekély létszámú, főként baloldali politikus mantráitól hangos tüntetések ellenére a közvélemény továbbra is kormánypárti - írja legújabb elemzésében az Alapjogokért Központ. Hozzáteszik, hogy június 26-án 32 kormánypárti indulóból 28 nyert, július 3-án 14 helyen indult Fidesz-KDNP-s jelölt, 9 közülük győzni tudott. Most vasárnap 5 kormánypárti politikusból 4 aratott győzelmet.

A baloldal hergeli és provokálja az embereket - videó

Itthon2022.07.17, 10:02

A baloldal politikusai megint hangoskodnak, de a magyar emberek nem ülnek fel a provokációnak. Alig párszázan voltak kíváncsiak a bukott Márki-Zay Péter zagyva beszédére - írta közösségi oldalán megosztott videója mellé Deák Dániel. A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint most azok a pártok és bukott gyurcsányista politikusok akarnak hangulatot kelteni, akik az elmúlt években és a kampányban is elmondták, hogy a rezsicsökkentés szerintük népbutítás, és azt azonnal el kell törölni.

Szánthó Miklós: Hullanak a politikai nagyvadak az ellenzéki pártoknál

Itthon2022.07.15, 16:59

Hosszú április 3-ánk van. Bő 3 hónap alatt ugyanis szinte minden ellenzéki párt vezetőjét leváltották vagy visszaléptették. Egy valaki azonban dörzsölheti a tenyerét: Gyurcsány Ferenc a mai napig a DK elnöke és vezetője, aki 11 év alatt leszámolt az ellenzéki vetélytársainak 100 százalékával - írja Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója Facebook-bejegyzésében.

Szóváltás, megütött rendőr, sörösüveggel megdobott rendőrautó

Itthon2022.07.14, 23:58

Csütörtök este utcai rendbontásba kezdett fordulni a baloldal tüntetéssorozata, péntek reggelre a város megbénítását tervezték - írja a Magyar Nemzet.

A reggeli csúcsforgalmat is megbénítaná a baloldal

Itthon2022.07.14, 23:11

Néhány száz tüntető csütörtök éjjel is az utcán maradna, és megbénítanák a péntek reggeli csúcsforgalmat - számolt be róla az egyik aktivista a 444 nevű Soros-blognak. Kérdés, hogy a baloldal által szervezett, kedd óta tartó tüntetéssorozatnak mi köze az eredeti célkitűzéshez, a kisadózó vállalkozások tételes adója, vagyis a kata módosítása elleni tiltakozáshoz. A demonstrációk az elmúlt napokban is éjszakába nyúltak, s korábban ugyancsak egy csupán pár száz főből álló csoport próbálta megbénítani a forgalmat a Margit hídnál és a főváros más útszakaszain - számolt be róla a Magyar Nemzet.

Pucér fenekét mutogatja a tüntető - videó

Itthon2022.07.14, 21:01

Tetőfokára hágott a hangulat a szerda esti KATA-tüntetésen! Egy, a HírTV birtokába került videófelvétel tanúsága szerint egy úriember úgy próbálta meg kifejezni elégedetlenségét, hogy pucér feneket villantott a kamera előtt, majd a nagy bátorság gyorsan tovaszállt, amikor a rendőr felszólította, ismételje meg, ha az éjszakát a rácsok mögött akarja töltenni...

Kata-tüntetés: Márki-Zay állt a demonstrálók élére

Itthon2022.07.14, 20:41

Csütörtökön Márki-Zay Pétert állt a kedden kezdődött tüntetéssorozat élére, amelyet a kisadózó vállalkozások tételes adója, vagyis a kata módosítása elleni tiltakozásként szervez a baloldal Budapesten. A baloldal korábbi közös miniszterelnök-jelöltje valamivel 20 óra előtt lépett a színpadra, s jelen lehet a hétvégére tervezett tüntetésen is. Eredetileg Kétfarkú Kutyapárt hirdette meg csütörtök délutánra a „hídfoglaló túlórázást" az Erzsébet hídra, a korábbi két napon, kedden és szerdán pedig a Momentum vitte utcára az embereket - írja a Magyar Nemzet.

Káoszba fulladt a kata-tüntetés

Itthon2022.07.14, 16:06

A tegnapi, mindössze néhány száz ember forgalomakadályozó akciójává alakult kata-demonstráción sok tüntető alkoholos befolyásoltság alatt állt, kábítószer gyanús anyagok birtoklása és használata miatt pedig számos esetben állítottak elő személyeket - értesült a Magyar Nemzet rendőrségi forrásokból.

Néhányszáz ember járkált fel-alá tegnap este Budapesten, ez volt a tüntetésük

Nagyvilág2022.07.14, 15:45

Ahogy többször leírtuk: Gyurcsány Ferenc ifjúsági tagozatával, a Momentummal tüntetést szervezett kedden és szerdán is. Kedden nagyjából 600, szerdán maximum 800 embert tudtak kirángatni az utcára. A tüntetés lényege az volt, hogy láthatóan céltalanul bolyongtak a városban ide-oda. Késő estére ez a szám nagyjából a negyedére olvadt.