baloldal

címke rss

Gyurcsány, Gyurcsány és megint csak Gyurcsány

Itthon2014.01.13, 13:54

A hétvégén kidolgozták az ellenzéki pártvezetők a baloldali összefogás részleteit, eldőlt, hogy Mesterházy Attila lesz a miniszterelnök-jelölt, és hogy az Együtt-PM több körzetben indíthat jelöltet, mint a DK - értesült az Origo. A megállapodást azonban még nem jelentik be, mert egyetlen vitás pont azért maradt: az Együtt-PM nem tudja elfogadni, hogy Gyurcsány Ferenc szerepeljen a listán. Bajnaiéknak hétfőn délelőtt dönteniük kell: vagy beletörődnek, vagy megint előkerülhetnek a külön listás forgatókönyvek.

Mesterházy Attila nevetésre készül

Itthon2014.01.13, 08:53

Néhány napra lesz még szükség a megállapodáshoz a baloldali egyeztetésen, írta vasárnap a honlapján Mesterházy Attila. Az MSZP elnöke szerint az az együttműködési modell jön létre, amelyet a szocialisták már 2012-ben is javasoltak, de Mesterházy szerint most legalább mindenki értékelni tudja a teljes összefogás fontosságát. Mesterházy szerint a baloldal fog nevetni a választások után.

"Régi elvtársak" jönnek össze a baloldalon

Itthon2014.01.10, 11:09

Nem számítanak arra a megkérdezett szocialisták, hogy a most kialakuló teljes összefogás alapvetően felforgatja az elfogadott jelöltlistájukat. Az MSZP-sek szerint a közös listán a szocialisták nagyjából a már elfogadott sorrendben fognak szerepelni, a DK-nak csak néhány körzetet fognak átengedni, a pórul járó szocialisták pedig majd az önkormányzati választásokon vigasztalódhatnak.

Juhász Péter nem kér a gyurcsányos listából

Itthon2014.01.09, 15:27

Biztosan nem szerepel a baloldali pártok közös listáján Juhász Péter, az Együtt-PM társelnöke, a Milla Platform vezetője. Juhász csütörtök délután közölte, hogy nem hajlandó Gyurcsány Ferenccel egy listán szerepelni, és Mesterházy Attila miniszterelnök-jelöltségét sem fogadja el. A Milla platformnak, amelyet eddig vezetett, felajánlotta lemondását. Kérdés azonban, hogy elindul-e majd egyéniben.

Bajnai próbálja egyben tartani a pártját

Itthon2014.01.09, 14:32

Juhász Péter, a Milla vezetője kiléphet az Együtt-PM-ből, és az egész pártja követheti őt - a politikus délelőtt erről egyeztet Bajnai Gordonnal. Juhász Péter azért dönthetett a távozás mellett, mert az új baloldali szövetségben valószínűleg Gyurcsány Ferenc is helyet kap.

Egy kampánygyőztes már van: Gyurcsány Ferenc

Itthon2014.01.09, 08:55

Ünneplik a DK-sok, hogy Mesterházy Attila és Bajnai Gordon megegyezett a közös listában és a közös egyéni jelöltekben, hiszen Gyurcsány Ferenc hónapok óta pontosan ezt szerette volna elérni. Az MSZP és az Együtt-PM a lehető leggyorsabban leül a DK-val, amely lényegében két dolgot akar: legyen DK-s induló nyerhető körzetben, és Gyurcsány Ferenc felkerüljön a közös listára.

Bajnai egyszerre enged és keménykedik

Itthon2014.01.08, 12:46

Újra egyeztet a baloldali összefogásról Mesterházy Attila és Bajnai Gordon. MSZP-s és Együtt-PM-es forrásaink szerint közel a megállapodás a közös listáról, már van olyan verzió, hogy Bajnai el tudja fogadni Mesterházy Attilát közös miniszterelnök-jelöltnek, de csak kemény feltételekkel.

Régi meccset játszik újra Mesterházy és Bajnai

Itthon2014.01.07, 20:24

Kedden délután az MSZP székházában arról egyezetett Mesterházy Attila és Bajnai Gordon, hogy közös lista esetén ki legyen a baloldal miniszterelnök-jelöltje. Az Origo információja szerint azon megy a vita, hogy Mesterházy Attila ragaszkodik ahhoz, hogy ő legyen a listavezető, míg Bajnai Gordon egy külső szereplőt támogatna.

Gyurcsányék visszamásznak az ablakon

Itthon2014.01.07, 07:46

Minden korábbi nyilatkozattal ellentétben Gyurcsány Ferenc és a DK helyet kap az ellenzéki összefogásban. Nagy kérdés azonban, hogy miként írják át az MSZP és Bajnaiék nehezen kiizzadt megállapodását. Nem lesz egyszerű menet: jelenleg három forgatókönyvet vizsgálnak a baloldali pártok, és mindenkinek más-más verzió tetszene.

Feri addig üti őket, amíg a keblükre nem ölelik

Itthon2013.11.12, 06:53

Egyre több kellemetlenséget okoz Mesterházy Attilának és Bajnai Gordonnak Gyurcsány Ferenc, akinek eltökélt célja, hogy bevegyék őt az összefogásba. Gyurcsány a pártja jövőjéért és a politikai túlélésért harcol, egyre keményebb lesz, és ha nem megy szép szóval, akkor akár az MSZP-s és az Együtt-szavazók elcsábításával kényszeríti ki, hogy szóba álljanak vele. Úgy tűnik, sikerrel járhat, az MSZP-ben és az Együttben is felvetették már, hogy minden sérelem ellenére szükség van rá és a DK-ra.

Bajnai Gordon: Egy év múlva miniszterelnök leszek

Itthon2014.05.07, 17:30

Elege van abból, hogy a baloldal önmagával foglalkozik, és végre Orbán Viktorra szeretne koncentrálni Bajnai Gordon. Orbán leváltásáért mindent megtesz, de Gyurcsány Ferenccel nem beszél, mert nincs meggyőződve arról, hogy ő is a 2014-es győzelemre hajt, vagy csupán a parlamentbe akar bejutni. Az Együtt-PM vezetője az Origónak beszélt arról, hogy az elmúlt egy évben miben hibázott, de úgy látja, sokat tanult ezekből, és minden esélye megvan ahhoz, hogy jövőre ő legyen a miniszterelnök.

Gyurcsány nem kér bocsánatot

Itthon2013.10.28, 10:59

Nem hallotta Bajnai Gordon nyilatakozatát, és nem érti, miért kellene bocsánatot kérnie, mondta Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke szerint az október 23-i demonstráción történetek miatti vita sehová sem vezet, és már túl kéne lépni rajta.

Bajnai Gordon nagyon mérges Gyurcsányra

Itthon2013.10.28, 12:57

Nem tud túllépni a baloldal az október 23-ai tüntetésen történt dolgokon, Mesterházy Attila MSZP-elnök szerint ugyanis még soha nem volt példa arra, hogy hasonló célokért felsorakozó szervezetek rendezvényén az egyik felszólalóba szervezetten belefojtják a szót. Bajnai Gordon az ATV-ben azt mondta, hogy nagyon mérges Gyurcsányra, és szerinte a DK elnökének bocsánatot kell kérnie tőlük.

Valahogy el kell rejteni Ferit a színpadon

Itthon2013.10.09, 06:57

Gyurcsány Ferenc nem hogy visszavonult volna, hanem még jobban rákapcsolt az elmúlt hetekben. Így látják az MSZP és az Együtt politikusai, és ezért attól félnek, hogy rátelepszik a baloldali pártok október 23-i ünnepére. Úgyhogy úgy döntöttek, hogy megpróbálják eldugni.

Medgyessy: Bajnai nem közgazdász, Matolcsy igen

Itthon2013.10.05, 10:11

Még nem alakult ki a Mesterházy Attila vezette MSZP önálló, sajátos és megkülönböztető világképe, meg kellene fogalmazniuk saját magukat - erről Medgyessy Péter volt kormányfő beszélt a Magyar Nemzetnek. A volt MSZP-s miniszterelnök bírálta a korábbi is jelenlegi kormányfőket azért, mert nem veszik figyelembe a közgazdasági alapelveket. Medgyessy szerint Bajnai Gordon Matolcsy Györggyel vagy Varga Mihállyal ellentétben nem közgazdász.

Miféle baloldal?

Vélemény2013.10.03, 09:15

Az MSZP éppoly reménytelennek tűnik, mint volt. Kérdés, hogy érdemes-e választást nyerni velük, kockáztatva, hogy a szoci mocsár elnyel mindenkit, beleértve az MSZP-t is? Lehet-e reformálni a baloldalt az MSZP-vel, az MSZP ellenére?

Mesterházy rezervátumba küldi a szocialista mamutokat

Itthon2013.09.24, 11:10

A napokban tárgyalja az MSZP vezetése, hogy kik indulhatnak jövőre a párt országos listáján. A legnagyobb meglepetés több szocialista szerint az lesz, hogy az elmúlt évtizedekben meghatározó politikusok a névsor második felében kaphatnak csak helyet, így a frakció nagy része lecserélődik. Az MSZP vezetése arra számít, hogy a régi arcok egy része mindent bevetve küzd majd a parlamenti székéért, de "a szocialista mamutok" végül bele fognak törődni, hogy lejárt az idejük.

Bajnai hiányos listát küldött az MSZP-nek

Itthon2013.07.15, 09:34

Az Együtt-PM szövetség elküldte jelöltnévsorát az MSZP-nek, a lista azonban a lehetséges 106 név helyett csak 90-et tartalmaz - írta hétfői számában több napilap. Szigetvári Viktor, az Együtt 2014 társelnöke szerint a hiányzó neveket majd a keddi egyeztetésen szóban közlik a szocialistákkal. Karácsony Gergely szerint gesztus az MSZP-nek, hogy több helyen nem neveztek meg jelölteket.

Egy mikrofont kapott Mesterházy és Bajnai Szárszón

Itthon2013.06.23, 18:31

Főként a kormányváltásról és a baloldali ellenzéki összefogásról beszéltek a XII. Szárszói találkozó előadói vasárnap Balatonszárszón. Az eseményen, amelynek Farkasházy Tivadar volt a házigazdája, beszédet mondott Mesterházy Attila és Bajnai Gordon is. Egy színpadon álltak, és egy mikrofont kaptak.

Őszre halasztja a nagy összecsapást az ellenzék

Itthon2013.06.22, 16:24

A következő hetekben a programról tárgyal az MSZP és az Együtt-PM szövetség, és csak ezután, várhatóan őszre lesz megegyezés a közös jelöltekről, listáról, stratégiáról és a miniszterelnök-jelölt személyéről - állapodott meg a két párt vezetősége szombaton. A tárgyaláson elhangzott az is, hogy Mesterházy Attila és Bajnai Gordon is el tudná fogadni a másikat listavezetőként.

Kísérlet a baloldali blokk helyreállítására

Vélemény2013.06.24, 15:15

A saját belső dominanciaharcait lezáró MSZP élénken húzódozik Bajnai Gordon miniszterelnök-jelöltségétől, ám a baloldal egésze nem áll annyira jól, hogy az ezután megnyerendő választók körében a volt kormányfőnél kevésbé alkalmasnak látott személyt állíthasson összefogása élére. Valamiféle közös választási mondanivalót hamarjában össze lehet fésülni, már csak azért is, mert ez eddig sem volt sokkal több annál, mint a "remény" és a "jó kormányzás", a "demokrácia helyreállítása" általánossága. Az ország valamennyi egyéni választókerületére kiterjedő együttes jelöltállításra viszont rendkívüli nehézségei miatt még senki nem tett kísérlletet ...

MSZP kontra Együtt: harc az utolsó csepp vérig

Itthon2013.06.13, 09:27

A jövő héten indul az egyeztetés az MSZP és az Együtt 2014-PM között arról, milyen programmal, milyen jelöltekkel győzzék le a Fideszt. Még el sem kezdődtek a tárgyalások, máris patthelyzet van: Mesterházy Attila és Bajnai Gordon is közös miniszterelnök-jelölt akar lenni, és egyikük sem fogadja el, hogy a másik vezesse a közös listát. Ha nem tudnak megegyezni, az Együtt külön indul.

Tojik a kritikákra a viskólakó elnök

Nagyvilág2013.05.31, 22:25

Az emberiség jövőjéről szóló elmélkedéseiről híres, de fel van vágva a nyelve, és gyakran meggondolatlanul is eljár a szája. A világ legszegényebb elnökeként is ismert uruguayi José Mujica a hazájában már kevésbé népszerű, de van, aki szerint kijárna neki a Nobel-békedíj.

Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen

Itthon2013.05.22, 08:30

Kínkeserves munkával szilárdította meg a hatalmát, és amikor végre elkezdhette volna élvezni, akkor az egészbe belerondított Bajnai Gordon. Ilyen utat járt be az elmúlt években Mesterházy Attila, aki eleinte azért küzdött, hogy egyáltalán meghallgassák, aztán azért harcolt, hogy ne darálja be a saját pártja, most pedig attól retteg a leginkább, hogy elárulják vagy faképnél hagyják. Az MSZP irányítását vasmarokkal vette át, de ezzel együtt be is zárta, népszerűbbé tenni pedig nem tudta a pártot. Hol tart, és milyen messze van Orbán Viktortól a legnagyobb ellenzéki párt vezetője?

Nekiestek Bajnainak az MSZP-s oroszlánbarlangban

Itthon2013.04.30, 13:34

Több hónapos feszültségüket vezették le a szocialisták szombaton Bajnai Gordonon, mielőtt az MSZP és az Együtt 2014 megállapodott volna a szoros együttműködésben. Volt, aki az SZDSZ-hez hasonlította Bajnaiékat, mások azt sérelmezték, hogy az Együtt megpróbálja magához csábítani a szocialistákat. Az MSZP-sek ugyanakkor örülnek a közös jelöltállításról szóló megállapodásnak, mert szerintük a szocialisták helyben sokkal erősebbek. Bajnainak viszont az volt a legfontosabb, hogy az MSZP-sek ne kiáltsák ki Mesterházyt miniszterelnök-jelöltnek.

Bajnai csalódott, de nem érzi, hogy rosszul állna

Itthon2013.04.15, 09:50

Fél éve nagyot robbantott, azóta viszont akadozik a Bajnai Gordon körüli ellenzéki összefogás. Ősz óta legalább háromszor kellett stratégiát váltaniuk, és szűkebb körben Bajnai is hangot adott csalódottságának. Tudják, hogy az utolsó pillanatban járnak, és valamit tenniük kell, hogy megmutassák magukat. A Fideszhez kötött, Bajnait lejárató kampánynak még örülnek is, mert ott legalább komolyan veszik őket.

Új alkotmányt visz a tárgyalásra az Együtt 2014

Itthon2013.01.02, 14:30

Alternatív alkotmánytervezettel készül az Együtt 2014 a szerda délután kezdődő baloldali ellenzéki tárgyalássorozatra. Az Együtt 2014 tárgyalódelegációját Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter vezeti, az MSZP-ét pedig a fia, Bárándy Gergely szocialista képviselő. Az Együtt 2014 egyik vezetője azt is bejelentette, hogy tüntetést szerveznek a Parlament elé a választási feliratkozás ellen, ha a kormány az alkotmánybírósági döntés ellenére is bevezeti.

Messze még az új alkotmány

Itthon2013.01.03, 13:37

Új alkotmányt szeretnének a baloldali pártok, ezért kétharmaddal szeretnék megnyerni a választásokat. Ebben értettek egyet a résztvevők a baloldali ellenzéki egyeztetésen, amelyet valaki egykori MSZP-s taggyűléshez hasonlított. Arról már nagyobb vita várható, hogyan jut el a baloldal az új alkotmány elfogadásáig, a részletekről a jövő héten folytatják az egyeztetést. Az Együtt 2014 addig nem is hajlandó másról tárgyalni, míg nem tisztázzák a közjogi kérdéseket.

Nacionalista-e a kereszténység?

Vélemény2012.04.13, 15:42

Születésekor mind a nacionalizmus, mind az internacionalizmus keresztényellenes gondolat volt. Aztán a történelem során mégis a nemzet internacionalista meggyengítésével és elárulásával, birodalmi elnyomásával, majd pedig nacionalizmussal vádolták a keresztény egyházakat. De mi az igazság, illetve van-e egyáltalán olyan?  

Balorbán

Vélemény2012.03.21, 13:30

Gyurcsány Ferenc vagy Eörsi Mátyás, Mesterházy Attila vagy Konrád György a magyarok Nyemcovjai, Kaszparovjai, Limonovjai. Megszűntek érdekesnek lenni. A 2010-es évek nem róluk szólnak. A magyar baloldali-liberális ellenzék feladata hatalmas: a maga Orbán Viktorját kell megtalálnia.

Gyurcsány: A reálbércsökkenés elsodorhatja a kormányt

Itthon2011.11.11, 09:00

Gyurcsány Ferenc természetes folyamatnak tartja, hogy új pártok alakulnak a baloldalon, mert a kormánnyal szemben eddig létező két ellenzéki alternatíva, az MSZP és az LMP egyike sem volt képes magához vonzani a bizonytalan szavazókat. Szerinte a kormány a legfontosabb ügyekhez nem tud, nem mer hozzányúlni, emiatt Magyarország pozíciója ma rosszabb, mint másfél éve volt.

Súlyos vereséget szenvedett a brit Munkáspárt

Nagyvilág2008.05.03, 01:25

Minden negatív várakozást alulmúlt a brit Munkáspárt szereplése az angliai és walesi helyhatósági választásokon, ami súlyos csapás Gordon Brown kormányfőre. A brit baloldal becsületét Ken Livingstone londoni polgármester menthette volna meg, de ő is elbukott.

A baloldal áll nyerésre Franciaországban

Nagyvilág2008.03.16, 23:48

Az első becslések szerint a választásra jogosultaknak a Franciaországban megszokotthoz képest alacsony, 65,5 százalékos részvétele mellett Nicolas Sarkozy államfő kormányzó jobbközép pártja, a Népi Mozgalom Uniója (UMP) vereséget szenvedett vasárnap a helyhatósági választások második fordulójában.

Fidesz-fityiszről beszélt Gyurcsány

Itthon2008.03.01, 13:21

Többnyire az ellenzéket támadták az MSZP politikusai szombati nagygyűlésükön. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint például a népszavazás nem a baloldal bukása lesz, hanem véget ér "a jobboldal politikai ámokutása", amely "fityiszt mutat" a jövőnek. Az MSZP arra is biztatta híveit, hogy mindenképpen vegyenek részt a népszavazáson, és szavazzanak nemmel. A Millenáris parkban tartott nagygyűlés szigorú biztonsági ellenőrzések és rendőri felügyelet mellett zajlott le.

Baloldali elnöke lesz Szlovéniának

Nagyvilág2007.11.12, 00:35

Elsöprő győzelmet aratott a baloldal elnökjelöltje, Danilo Türk Szlovéniában. Az ország január 1-jén veszi át az Európai Unió soros elnöki tisztségét.

Szili cintányérok között érzi magát

Itthon2007.11.09, 09:12

A kormányt kritizáló nyilatkozatai miatt Szili Katalin házelnököt többen bírálják az MSZP-n belül. Szili azt mondta, úgy érzi magát, mintha cintányérok között lenne, Lendvai Ildikó frakcióvezető viszont attól, hogy valaki aggódik a baloldalért, még figyelnie kell arra, mit mond a nyilvánosság előtt.

Róma sztárja az olasz baloldal új reménysége

Nagyvilág2007.10.17, 16:58

Gyerekkora óta rajong a politika iránt, ügyesen kezeli a nyilvánosságot és profi imázsépítő - ismerői szerint ilyen Walter Veltroni, Róma polgármestere, aki vasárnap óta az új olasz baloldali gyűjtőpárt vezetője. Veltroni nincs könnyű helyzetben: a baloldali kormányt az ellenzék mellett saját szövetségesei is szorongatják, népszerűsége másfél év alatt 55-ről 20 százalékra zuhant. Többen Veltroniban látják Romano Prodi olasz kormányfő lehetséges utádját, akivel akár egy előrehozott választásnak is nekivághat az olasz baloldal.

A korszellemhez igazítaná pártját Orbán

Itthon2007.07.21, 19:41

Meghaladta az idő a hagyományos, bal-jobb politikai berendezkedést - mondta Tusványoson Orbán Viktor, aki szerint az új jobboldalnak egyszerre kell nemzetinek, demokratának, versenypártinak és szociálisnak lennie. A Fidesz elnöke szerint a középosztálynak össze kell fognia szegényekkel az oligarchia ellen, amit a baloldal képvisel. A kormányszóvivő szerint Orbán rárontott a baloldalra.

Ő a Gyula

Itthon2007.07.07, 14:29

Aki Horn Gyulát bántja, az MSZP-t bántja, mert ő a baloldal hőse - demonstrált az egykori miniszterelnök mellett az MSZP és holdudvara a 75. születésnapjára rendezett fogadáson. A Budai Várban tényleg mindenki ott volt, aki számít a baloldalon, még Mihail Gorbacsov is Budapestre érkezett, hogy köszöntse Hornt.

Előretör a francia elnökválasztás sötét lova

Nagyvilág2007.02.28, 16:00

Francois Bayrou, a jobbközép UDF elnökjelöltje már 19 százalékot kapna, ha ma lenne a francia elnökválasztás és legyőzné a két főesélyest, Nicolas Sarkozyt és Ségolene Royalt is, ha bejutna a második fordulóba - derül ki az IFOP legújabb felméréséből. Bayrou támogatóinak felét a baloldalról szerezte.

A baloldal megújulásáról szónokolt Gyurcsány

Itthon2007.02.25, 12:12

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP most megválasztott elnöke megtartotta székfoglaló beszédét a párt vasárnapi kongresszusán. A kormányfő a szocialista párt megújulásának módjáról beszélt, és bejelentette, hogy jövő év végére felépül az új központ.

Elmélkedéssel kezdődött Gyurcsány interjúsorozata

Itthon2007.01.30, 11:59

A Fideszt ezúttal nagyrészt békén hagyta, sőt még azt is elismerte, hogy a baloldal nem vett tudomást arról, mekkora médiahátránnyal kezdte a demokráciát a jobboldal - Gyurcsány Ferenc négyszer egyórás interjút adott Friderikusz Sándornak, amelynek első részét hétfőn sugározták. A rendszerváltásról, a magyar társadalmi kultúráról és a baloldalról elmélkedő műsort megnézheti az [origo]-n.

Rogán is feltűnt a baloldali minitüntetésen

Itthon2006.10.04, 18:03

Érdektelenségbe fulladt az a baloldaliként hirdetett demonstráció, amelyre ismeretlenek email-ben és sms-ben terjesztettek meghívókat. Az MSZP közleményében azt írta, hogy nincs köze a tervezett tüntetéshez. A helyszínen feltűnt Rogán Antal, frissen megválasztott fideszes polgármester is, aki megjegyezte: látszik, hogy nem ő szervezi az MSZP rendezvényeit.

Gyurcsányról vitázik a francia baloldal

Nagyvilág2006.09.21, 15:04

A legnépszerűbb francia baloldali politikus szerint Gyurcsány Ferencnek le kellett volna mondania, miután bevallotta, hogy hazudott. Ségolene Royal szavai, aki esélyes arra, hogy pártja jelöltje legyen a 2007-es elnökválasztáson, kritikákat váltottak ki párttársaiból.

Bejelentette távozását Tony Blair brit miniszterelnök

Nagyvilág2006.09.07, 18:18

Bejelentette távozását a miniszterelnöki posztról Tony Blair brit kormányfő. Blair csütörtökön nyilvánosan is megerősítette, hogy 12 hónapon belül lemond. Mivel a következő választást legkorábban 2009-ben tarthatják Nagy-Britanniában, így nem tölti ki teljes ciklusát a baloldal egykori fenegyereke.

Mexikóban kihirdették Calderón győzelmét

Nagyvilág2006.09.05, 22:19

A konzervatív Felipe Calderónt hirdette ki a mexikói szövetségi választási bíróság a latin-amerikai állam elnökének kedden, véglegesítve a baloldali elnökjelölt, Andrés Manuel López Obrador által két hónap óta kétségbe vont választási eredményt. A két jelöltre leadott szavazatok között mindössze 0,56 százalék volt a különbség, és a baloldal közölte, hogy nem ismerik el a választási eredményt.

Orbán a Mein Kampffal bírálta a baloldalt

Itthon2006.05.22, 16:21

A Fidesz szóvivője, Szijjártó Péter elismerte, hogy Orbán Viktor pártelnök a szombati zárt kongresszuson Adolf Hitler Mein Kampfjából idézett. Szijjártó szerint Orbán ezzel a baloldal gyűlöletpolitikáját akarta jellemezni.

2008-ig mindent átalakítana Gyurcsány

Itthon2006.05.13, 14:43

Június 14-én alakulhat meg az új kormány - jelentette be szombaton az MSZP választmányi ülésén Gyurcsány Ferenc. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje beszédében kisebb és olcsóbb kormányzatot, létszámleépítést a közigazgatásban, enyhe reálbér-növekedést, a kistelepülési iskolák megőrzését és nemzeti kockázatközösségen alapuló, szabályozott egészségügyet ígért. Gyurcsány szerint az alapvető, mindenre kiterjedő átalakításokat 2008-ig elvégzik.

Szerdán megválaszthatják az új olasz elnököt

Nagyvilág2006.05.10, 08:39

Szerdán megválaszthatják az új olasz államfőt. A baloldal jelöltjéről már hétfőn is szavaztak, ám akkor nem sikerült megválasztani Giorgio Napolitanót, a jobboldal elutasítása miatt.

Kardjába dőlhet a baloldal csodagyereke

Nagyvilág2006.05.08, 14:39

Saját párttársai és 12 éve hű szövetségese, Gordon Brown pénzügyminiszter szorította sarokba a hétvégén Tony Blair brit miniszterelnököt, amikor felszólították, hogy közölje, mikor mond le. A születőben lévő belső puccs forrása a Munkáspárt számára történelmi kudarccal végződött helyhatósági választás. Úgy tűnik azonban, hogy Blair korábban elsöprő lendületű politikája és személyisége is vesztett varázsából. Bírálói szerint szépen lassan leereszt az újbalos lufi és Blair európai politikustársai sorsára jut: jelentősebb eredmények nélkül kell távoznia a hatalomból.

Emberarcú populizmus

Nagyvilág2006.05.08, 17:45

Az Egyesült Államokban aggódva figyelik a latin-amerikai populista baloldal előretörését. A vezető baloldali magazin publicistája viszont megvédi a populizmust.

Fiatalítást hirdettek a szocialisták

Itthon2006.05.01, 20:41

A zuhogó eső ellenére is sok százan voltak a Városligetben, hogy meghallgassák Gyurcsány Ferencet. A miniszterelnök azt ígérte a szocialista párt szimpatizánsainak, hogy a szolidaritás, a szabadság és a rend fogja vezetni kormányát. Hiller István pártelnök szerint egyre több fiatal bevonásával kell folytatni a baloldal átalakítását.

Jobb baloldal

Nagyvilág2006.04.24, 13:46

A kommunista baloldalból kinőtt modern baloldal felveszi a harcot a populista-nacionalista baloldallal. Latin-amerikai körkép.

Prodi ötéves kormányzásra készül

Nagyvilág2006.04.23, 16:34

Öt éven át tartó kormányzásra készül Prodi, az olasz parlamenti választásokon többséget szerzett baloldal vezetője. A leköszönő kormányfő, Silvio Berlusconi a napokban tette egyértelművé, hogy a kompromisszumok nélküli ellenzék szerepére készül.

Hivatalos az olasz baloldal választási győzelme

Nagyvilág2006.04.19, 20:23

Az olasz legfőbb semmitőszék megerősítette szerdán este a baloldali ellenzéki koalíció parlamenti választási győzelmét.

Koalíciós győzelmet jósol a Capital Research

Itthon2006.04.13, 15:18

A Capital Research legfrissebb közvélemény-kutatása szerint a baloldal 7-10 százalékkal több szavazatra számíthat a második fordulóban, mint a Fidesz, függetlenül attól, hogy visszalép-e az MDF vagy sem. A felmérésből az derül ki, hogy az emberek többsége szerint bátran politizál az MDF és Dávid Ibolya.

Berlusconi a baloldal ellen szítja a katolikusokat

Nagyvilág2006.04.05, 20:18

Az olasz miniszterelnök felszólította szerdán a katolikus hívőket, hogy ne szavazzanak a családot semmibe vevő baloldali ellenzékre az április 9-10-i parlamenti választásokon.

A baloldal nyerte a hollandiai helyhatósági választást

Nagyvilág2006.03.08, 01:35

A baloldali ellenzék vezető ereje, a Munkapárt (PvdA) nyerte a Hollandiában kedden rendezett helyhatósági választásokat összesen 23,4 százaléknyi szavazattal, 1988 önkormányzati képviselői hely megszerzésével az éjjel közzétett nem hivatalos végeredmény szerint. Négy évvel ezelőtt az akkor még kormányon lévő PvdA csupán 1317 helyet (15,8 százalék) szerzett, majd elbukott az általános választáson is.

Balos latinok aggasztják Busht

Nagyvilág2006.01.23, 17:38

Nem terroristák, nincsenek titkos atomprogramjaik, mégis komoly fejfájást okoznak a jelenlegi egyetlen szuperhatalomnak, az Egyesült Államoknak. Olyan latin-amerikai baloldali vezetőkről van szó, akik közül többen egyre radikálisabb hangot ütnek meg, ráadásul próbálnak valamifajta egységfrontba is tömörülni. Idén nyolc országban tartanak szavazást, és a baloldalnak jó esélyei vannak szinte mindenhol. A kérdés az, hogy melyik irányzat lesz uralkodó: az Hugo Chávez venezuelai elnökhöz köthető radikális vagy a Lula brazil vezető nevével fémjelzett mérsékeltebb vonal?

Orbán: Lehet nemzeti egység

Itthon2005.10.23, 20:33

Orbán Viktor szerint az 1956 után kivégzett igazi baloldaliak példája reményt ad arra, hogy egyszer lehet nemzeti egység. A Fidesz elnöke szerint Magyarországnak új gazdaságra, új államra és új politikára van szüksége. Orbán Viktor október 23. alkalmából mondott beszédett a műszakai egyetem mellett.

Kényelmes többsége lesz a lengyel jobboldali koalíciónak

Nagyvilág2005.09.26, 16:29

A szavazatok 90 százalékának összeszámlálása megerősítette, amit már az exit pollok és a részleges eredmények is előrevetítettek: Lengyelországban a jobboldal jelentős vereséget mért a baloldalra a vasárnapi parlamenti választásokon. Az első két helyen befutó jobboldali pártok hamarosan koalícióra lépnek, kényelmes többséget szerezve így a szejmben. A koalíciós tárgyalások ugyanakkor várhatóan nehezek lesznek, főleg az eltérő gazdaságpolitikai program miatt.

Lendvai: Tisztább a helyzet Sólyom miatt

Itthon2005.05.28, 13:05

Lendvai Ildikó szerint miután a jobboldal megnevezte államfőjelöltjét, Sólyom Lászlót, az SZDSZ-nek több oka van arra, hogy támogassa a baloldal jelöltjét. Ráadásul az MSZP frakcióvezetője szerint az SZDSZ új döntési helyzet elé került az Országgyűlés ügyrendi bizottságának döntése értelmében: ha azt akarják, hogy szavazataik számítsanak, akkor dönteniük kell a két jelölt között.

Buttiglione pedofíliával vádol egy baloldalit

Nagyvilág2005.01.15, 19:18

A melegeket elítélő és a nőket lenéző kijelentései miatt hírhedtté vált olasz politikus, Rocco Buttiglione egy tanácskozáson pedofíliával vádolta meg az Európai Parlament egyik vezető politikusát, Daniel Cohn-Benditet, a zöld frakció vezetőjét. Azt állította, hogy Cohn-Bendit akadályozta meg, hogy bekerüljön az Európai Bizottságba.

Ingujjra vetkőznek a balos vezetők Őszödön

Itthon2004.10.16, 19:41

"Az osztályharcnak mindörökre vége." - hirdette meg a baloldal új programját Tony Blair jobbkeze, a baloldali csúcstalálkozó nyitóünnepségén. Tíz állam- és kormányfővel és több száz baloldali politikussal csütörtökön kezdődik a Haladó Kormányzás című félhivatalos csúcstalálkozó, amelyet ezúttal Magyarországon tartanak. A nemzetközi baloldal ideológusai Budapesten tartanak előadást, a kormányzó politikusok pedig Balatonőszödön barátkoznak majd.

Blair volt a sztár a balos csúcson

Itthon2004.10.14, 23:28

Tony Blair brit miniszterelnök beszédével végződött a baloldali ideológusok budapesti tanácskozása. Blair azt mondta, hogy ha a baloldal nyerni akar, akkor meg kell újulnia. Napközben bizalmi embere rendezett tanácskozásokat. Délután az őszödi konferenciára menet öt további ország vezetője is felszólalt, az ENSZ-t elavultnak, az EU-t követendő mintának nevezve.

Lebuzizta az Európai Uniót egy olasz miniszter

Nagyvilág2004.10.13, 12:38

Lebuzizta az Erurópai Uniót az olasz kormány egyik minisztere. Mirko Tremaglia nyilatkozata szerint az olasz biztosjelöltet azért szavazták le Brüsszelben, mert "többségben vannak a buzik". Az olasz baloldal lemondásra szólította fel Tremagliát, ugyanakkor a politikust jobboldalról is több bírálat érte. A miniszter kijelentette, hogy csak olaszra fordította a meleglobbi kifejezést. Nem ez volt az első alkalom, hogy az olasz kormány beszólt az Uniónak. 2003 nyarán Berlusconi egy német európai parlamenti képviselőt nácizott le.

Medgyessy: A baloldal késlekedik a megoldásokkal

Itthon2004.10.13, 21:18

A magyarországi baloldalnak meg kellene szabadulnia rossz lelkiismeretétől, félelmétől, ahogy a fontos társadalmi kérdésekhez viszonyul, és az értékek integrálásával, új és korszerű értékek létrehozásával kell megoldásokat találnia - mondta Medgyessy Péter szerdán Budapesten, a Haladó kormányzás című nemzetközi konferencia nyitó ülésén.

Megbüntették a portugál kormányt

Nagyvilág2004.06.14, 01:39

A portugál baloldal komoly győzelmet aratott. A jobboldali kormánypártok hiába indultak közös listával, ez is kevés volt a győzelemhez.

A baloldal győzött Máltán

Nagyvilág2004.06.14, 08:54

Máltán a baloldali Máltai Munkáspárt nyerte meg az EP-választásokat, a párt a szavazatok 48 százalékát kapta. Egész Európában itt volt a legnagyobb a részvételi arány s szavazáson, az emberek 82 százaléka adta le voksát.

Medgyessy szerint ügyetlenkedett a kormány

Itthon2004.03.06, 11:28

Medgyessy Péter miniszterelnök a kormány ügyetlenkedéséről és hibáiról beszélt a Népszabadság szombati számában megjelent interjúban. A kormányfő úgy vélte, nem lehet tovább halogatni a baloldal megújítását. Kijelentette: "én elindultam, és azt várom, hogy jöjjenek utánam".

Hiller saját tévét szeretne a baloldalnak

Itthon2004.02.23, 17:29

Hiller István kultuszminiszter, az MSZP alelnöke szombaton úgy nyilatkozott a Klubrádióban: a baloldalnak is szüksége volna önálló tévé- és rádiócsatornára, miután a közszolgálati adók nem látják el megfelelően a feladatukat, a másik oldal pedig elkezdte saját médiumai kiépítését. Hiller az [origo]-nak hétfőn azt mondta: nyilatkozatával voltaképpen üzenni akart, mert elsősorban a Kossuth Rádióval vannak problémái. Hozzátette: a miniszterelnök egyszer azt mondta: akinek televízió kell, az vegyen magának, és ő ezzel maximálisan egyetért.

Elengedték két túszukat a kolumbiai gerillák

Nagyvilág2003.11.24, 20:12

Szabadon engedett két európai túszt hétfőn Kolumbiában a Nemzeti Felszabadítási Hadsereg (ELN) nevű baloldali gerillaszervezet.

Bombamerénylet Bogotában

Nagyvilág2003.02.09, 00:42

Harminckét halálos áldozata, és több mint kétszáz súlyos sérültje van egy Bogotában elkövetett, a baloldal számlájára írt bombamerényletnek.

Borsod: jelentős baloldali fölény

Itthon2002.10.21, 04:26

Borsodban a baloldali pártok jelentős fölényre tettek szert a megyei közgyűlés-ben. A megye nagyvárosaiban is a baloldal került többségbe, bár az erőviszonyok ott jóval kiegyenlítettebbek és több városnak független polgármestere lesz a következő négy évben.

A baloldal győzött Svédországban

Nagyvilág2002.09.16, 06:51

A szavazatok közel 100 százalékának összeszámolása után kiderül, hogy a baloldali-zöld pártszövetség győzött a svéd választáson. Persson kormányfő örömét fejezte ki amiatt, hogy országában nem folytatódott az az európai irányvonal, amelyben a baloldali kormányokat leváltják a választásokon  

Svédország: a baloldal sikere valószínű

Nagyvilág2002.09.15, 22:25

A szavazatok valamivel több mint 50 százalékának összeszámlálása után a baloldali-zöld pártszövetség a szavazatok 54 százalékával vezet a svédországi választáson. A jobbközép pártok lemaradtak, csak 42-46 százalékos eredményre számíthatnak.

Jobboldali előny a francia választásokon

Itthon2002.06.09, 22:12

Az exit-poll felmérések szerint a Chirac vezette jobboldali szövetség nyerte a francia választások első fordulóját 43%-kal. Mögöttük a baloldal 36%-ot szerzett, míg a Le Pen vezette Nemzeti Front 13%-ot. 

A Fidesz szerint bosszú-hadjárat zajlik

Itthon2002.06.01, 13:28

Deutsch Tamás élesen bírálta a Medgyessy-kormány első intézkedéseit szombati konferenciáján. Az Országimász Központnál és a Happy End-nél zajló vizsgálatokkal kapcsolatban azt mondta, hogy a kettejük kapcsolatát Medgyessy által 1996-ban kötött szerződésre alapozták, amelyet egy nemzetközi kommunikációs céggel kötöttek. Deutsch szerint a politikai tisztogatás a baloldal sajátja.

Egymást oktatta ki Orbán és Medgyessy

Itthon2002.05.23, 16:38

A minszterelnöki dolgozószobában találkozott Orbán Viktor és Medgyessy Péter. A leendő kormányfő konstruktív ellenzékiséget kért elődjétől. Orbán utcára vonulásos elképzelésével kapcsolatban Medgyessy azt mondta: a politikai vitákat a Parlamentben kell lefolytatni. Orbán szerint a kormánytól függ az ellenzék konstruktivitása, és ha lehet, a Házon belül próbálnak eredményeket elérni. Ha nem, akkor sem kell félni - így Orbán - mert az emberéletet követelő megmozdulások a baloldalhoz szoktak kötődni.

Olasz baloldaliak tüntettek Berlusconi ellen

Nagyvilág2002.03.03, 12:58

Több mint 100 ezer baloldali olasz vonult fel Róma utcáin, hogy tiltakozzon Silvio Berlusconi kormánya ellen. A legnagyobb munkáspárti tömörülés a húsvét utáni hétre általános sztrájkot hirdetett.

Rettegő disznóként visít a baloldal

Itthon2002.01.16, 13:13

Bayer Zsolt és Lovas István jobboldali újságírók tartottak előadást az általuk már biztosnak tekintett jobboldali győzelem utáni média viszonyokról. A Duna televízió kulturális igazgató-helyettesének reményei szerint a helyzet rendeződni fog, ezért a baloldai pártok vágásra váró disznókként visítanak a félelelmtől. Lovas István szeretné, ha a a jövőben a jobboldal még nagyobb befolyást szerezne a hazai médiában.

A kormány ellen lázadnak az olasz bírák

Nagyvilág2002.01.13, 21:17

Az olasz bírók és ügyészek szerint Berlusconi jobboldali kormánya tönkreteszi a pártatlan igazságszolgáltatást Olaszországban. A római kormány szerint a bíróka és az ügyészek a baloldal bábjai, és támadásuk teljesen alaptalan.

Kormányalakítási tárgyalások Lengyelországban

Nagyvilág2001.10.01, 18:11

Még nem dőlt el, hogy koalícióban vagy kisebbségből kormányoz-e a választásokon győztes lengyel baloldal. A miniszterelnök-jelölt szerint nem kell új, előrehozott választásokat tartani. A baloldali koalíció minden, a parlamentbe bejutott párttal tárgyal, és a hét második felére alakíthatja ki álláspontját.

A lengyelországi választások végeredménye

Nagyvilág2001.09.26, 16:21

Az előrejelzéseknek megfelelően hat tömörülés jutott a szejmbe. Az eddig kormányzó szövetség nincs közöttük. A baloldal a felsőházi választásokat is megnyerte. A politológus szerint a koalíciókötés valószínűbb, mint az, hogy a győztes pártszövetség kisebbségben kormányozna.

A baloldali koalíció nyerte a lengyelországi választásokat

Nagyvilág2001.09.24, 10:12

Az első exit poll adatai szerint a baloldal megnyerte a vasárnapi lengyelországi választásokat. Az eddig kormányon lévő Szolidaritás Választási Akciója lehet, hogy be sem jut a lengyel parlamentbe.

A baloldal esélyes a lengyelországi választásokon

Nagyvilág2001.09.21, 13:18

Vasárnap parlamenti választások lesznek Lengyelországban. Minden előrejelzés szerint a baloldali koalíció megkérdőjelezhetetlenül vezet a szétaprózódott jobboldallal szemben.

Előző
Következő