baloldal

címke rss

Fidesz: Czeglédy Csaba piszkos ügyekben állt a baloldal rendelkezésére

Itthon2017.06.21, 13:50

A Fidesz szerint a baloldal azért állt egy gyerekeket, diákokat átverő, adócsaló ügyvéd mögé, mert az egyik bizalmi emberük és már sok piszkos ügyben állt a rendelkezésükre.

Választás 2017: simán nyert a Fidesz, összetöpörödött a Jobbik

Itthon2017.05.25, 10:49

A kormánypártok jelentős fölényét hozták a 2017 első hónapjaiban megtartott időközi választások. A Fidesz–KDNP összesített támogatottsága 45,9 százalék volt, míg a 2014-ben közösen induló baloldali pártoké csupán 17,31 százalék. A Jobbik roppant gyengén szerepelt az időközi voksolásokon, még a 7 százalékot sem sikerült elérniük.

Hemingway: Soros egy nagyon intoleráns ember

Itthon2017.05.22, 14:13

A bevándorlók nagy része csak jobban akar élni, ha őket valakik szeretnék befogadni, azt mondom, tegyék - mondta George F. Hemingway, a Budapest Honvéd tulajdonosa a 888.hu-nak. Beszélt arról is, hogy Magyarországon igazán baloldali pártnak csak a Munkáspárt nevezhető.

Teljesen súlytalan lehet az EP-határozat

Itthon2017.05.17, 14:21

Az Európai Parlament baloldali és liberális frakciói az uniós szerződés hetedik cikke szerinti eljárás – Magyarországgal szembeni – megindítását kezdeményezik abban a beterjesztett javaslatukban, amelyről szerdán döntenek a képviselők Strasbourgban. Gulyás Gergely, a  Fidesz alelnöke arról beszélt, hogy az Európai Parlament már sokadszorra lépi át a hatáskörét. Az Alapjogokért Központ szerint ugyanis semmilyen jogi kötőerővel nem bír az elfogadni tervezett határozat.

Egyre többen nem kérnek a Simicska-féle Jobbik pálfordulásaiból

Itthon2017.04.27, 08:35

A Jobbik újabb pálfordulása ismét kilépési hullámot generált a pártban. Az ellenzéki alakulat az utóbbi években rengeteg meglepő fordulatot produkált, kezdve az Európai Unióhoz való viszonyon át a bevándorlásig. A lépések mögötti cél egy koordinált indulás lehet a baloldallal, így szerezve meg minél több egyéni körzetet a 2018-as országgyűlési választáson. A Jobbik egyre több szállal kapcsolódik Simicska Lajos milliárdoshoz, aki nyilvánvalóan az összeomlás felé közeledő cégének, a Közgépnek remélne közbeszerzéseket egy új kormánytól. 

Kósa: A baloldal le akarja bontani a határzárat

Itthon2017.04.11, 16:51

Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője szerint az európai baloldal – összefogva a magyarral és Soros György szervezeteinek "intenzív támogatásával" – le akarja bontani a magyar kettős határzárat.

Bevándorláspárti EP-javaslat: a teljes magyar baloldal megszavazta

Nagyvilág2017.04.07, 18:05

Az összes magyar baloldali európai parlamenti képviselő megszavazta az Európai Parlament azon állásfoglalását miszerint a bevándorlás ügyében a szolidaritás elvén kell, hogy alapuljon a közös válasz, és nem csak a biztonságra épülő megközelítésekre van szükség. A dokumentum kiemelt szerepet szán a migránsok integrációjának, oktatásának és foglalkoztatásának, és rögzíti, hogy a társadalomnak rugalmasabbnak és befogadónak kell lennie a migránsokkal, emellett szorgalmazza az áttelepítési programot is.

Majtényi nem mond igazat

Itthon2017.03.09, 09:11

Napok óta tart a számháború arról, hogy a Majtényi László vezette Eötvös Károly Intézet mennyi pénzt is kapott Soros Györgyhöz köthető forrásokból. A baloldali köztársaságielnök-jelölt állítja, "mindössze" 57 millió forintról van szó, csakhogy a szervezet közhasznúsági jelentéseiből az derül ki, hogy ennek közel háromszorosát könyvelték el. Majtényi vagy feledékeny, vagy hazudik, az Origo mindenesetre segít neki utánaszámolni.

Balliberális belháborút robbantott ki a Momentum Mozgalom

Itthon2017.03.09, 08:39

Már most egymás torkának esett a Momentum Mozgalom és a baloldal többi pártja, véleményformálója, pedig csak múlt héten alakult párttá a Fekete-Győr András vezette mozgalom. Tóta W. Árpád szerint az új párt csak felöklendezi a rendszerváltás hordalékát, Szigetvári Viktor szerint Fekete-Győr gyáva, míg az MSZP egyik országgyűlési képviselője gyakorlatilag lopással vádolta meg a Momentumot. Fodor Csaba, a Nézőpont Intézet elemzője szerint a Momentum színre lépésével nem az egység felé haladnak a folyamatok a baloldalon, és még jobban széttarthatnak a szálak.

Soros György tízmilliói Majtényi Lászlónak

Itthon2017.03.06, 11:17

Március 13-án választ új köztársasági elnököt a parlament, Áder János államfő mellett Majtényi László is harcba száll a posztért, még ha nyilvánvalóan teljesen esélytelen is. Utóbbit a teljes baloldal támogatja, illetve még valaki. Majtényi ugyanis civilben annak az Eötvös Károly Közpolitikai Intézetnek az elnöke, amely 2009-től közel 140 millió forintot kapott Soros Györgytől. Majtényi egyébként nem csinál titkot belőle, hogy személyesen is ismeri a nagy machinátort, saját bevallása szerint háromszor is találkoztak. A magyar bevándorláspolitikát mindketten elfogadhatatlannak tartják, a kerítést is lebontanák.