Balogh László

címke rss
Digitális alkalmazásokat díjazott a Pénzügyminisztérium

Digitális alkalmazásokat díjazott a Pénzügyminisztérium

A Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) kárbejelentő alkalmazása, valamint a Billingo online számlázó nyerte el a Pénzügyminisztérium (PM) támogatásával meghirdetett elismerést, az Év technológiai megoldása díjat - jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten a PM pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára.

Így változott a panellakások ára a koronavírus-járvány miatt

Gazdaság2020.09.16, 10:02

Bár a koronavírus-járvány nem forgatta fel a teljes hazai lakáspiacot, benne a panellakásokat sem, az igények mégis megváltoztak, ami véget vetett az évekig tartó erőteljes drágulásnak. A korábbi, évente rendre 10-20 százalékos áremelkedés után tavaly szeptember óta inkább némi árcsökkenés látható, elsősorban Budapesten. A csökkenő árszintbe ráadásul a koronavírus-járvány is beleszólt a karantén hatására felértékelődő teraszok vagy erkélyek miatt, ami a lakótelepeken hiánycikk - írja a Magyar Nemzet.

Nőtt az érdeklődés a kiadó nyaralók iránt

Gazdaság2020.08.15, 12:28

Megugrott az érdeklődés a kiadó nyaralók iránt - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az M1 aktuális csatorna szombat délelőtti műsorában.

Komoly összeget spórolhatnak az ingatlanon az agglomerációba költözők

Gazdaság2020.04.28, 09:36

Az ország összes települése közül a Budapest környéki agglomerációban nőtt a legjelentősebben az ott lakók száma tavaly. Érd áll az országos lista élén, ahol közel 800 fővel nőtt a bejelentett lakosok száma, a második helyezett Szigetszentmiklós, a harmadik pedig Veresegyház lett, mindkét település több mint 500 fővel gyarapodott. A szóban forgó agglomerációs településeken a lakóingatlanok az átlagos négyzetméterárak alapján jóval olcsóbbak, egy 100 négyzetméteres házért például 16-30 millió forinttal kevesebbet kell kiadni.

Beindult a lakásbérleti piac márciusban, éledezik a kereslet is

Gazdaság2020.04.08, 15:41

Folytatódik a masszív átalakulás a lakáspiacon belül a lakásbérleteknél: március elejéhez képest országszerte 22 százalékkal nőtt a kínálat, Budapesten pedig 12 százalékos volt a bővülés. A közel 20 ezer kiadó lakáshirdetés pedig azt jelenti, hogy a lakásbérletpiac már most ott tart, mint az iskolakezdést megelőző főszezonban, ráadásul a kereslet is feléledni látszik. A bérlők alkupozíciója erősebb lehet a közeljövőben.

Van, ahol már csökkennek az ingatlanárak

Gazdaság2020.03.10, 10:03

Országos viszonylatban a 2014. őszi-téli időszak mélypontja után lódultak meg az ingatlanárak, és duplázódtak meg, nagyjából öt év alatt. A téglalakásoknál és a panellakásoknál viszont nemrégiben árcsökkenés indult meg.

Mennyit kell ma dolgoznunk egy lakásért?

Gazdaság2020.03.02, 20:14

Bár a fizetések jelentősen emelkedtek 2015 óta, a négyzetméterárak is meredek emelkedőre kerültek. Debrecenben most a megyei nettó átlagfizetés 111-szereséből jön ki egy 50 négyzetméteres lakás, míg öt évvel ezelőtt elég volt 77 hónap. A másik véglet Salgótarján, ahol 2015-ben 36 havi nettó elég volt egy lakáshoz, most pedig 43 hónapra van szükség. Budapesten több mint 100 havi bérből jönne ki ma egy ilyen lakás, szemben a korábbi 68 hónappal.

Drágultak a négyzetméterárak az új lakásoknál

Gazdaság2020.02.11, 15:21

Az ingatlan.com elemzése szerint bár az 5 százalékos kedvezményes lakásépítési áfa idei megszűnését már korábban beárazták, a kínálati árakban mégis érezhető a hatása. Az új lakások kínálata folyamatosan szűkül, a befektetési célú vásárlók a használt lakások piacához hasonlóan itt is kevesebben vannak. Emellett akadnak arra utaló jelek, hogy egyes beruházásoknál túl magas a vételár.

Tíz százalékos drágulással nyitotta az évet a lakásbérleti piac

Gazdaság2020.01.20, 16:34

Évtizedes távlatban a magyarországi bérleti díjak emelkedése nemzetközi szinten is kiugró: több mint 60 százalékkal nőttek 2007 és 2019 között. Az ingatlan.com legfrissebb adatai szerint idén januárban a fővárosi bérleti díjak 10 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. A megyeszékhelyeken pedig 11 százalékos volt az éves növekedés üteme.

Ezért lehet gyengébb idén a hazai lakáspiac

Gazdaság2020.01.07, 11:00

Az eladó lakások iránti kereslet január első napjaiban közel 30 százalékkal csökkent éves szinten, de a 2020-as év más ok miatt is lehet majd kevésbé pörgős a hazai ingatlanpiacon. Az ingatlan és lakásbérlet árak növekedése lelassulhat vagy stagnálhat idén az Ingatlan.com várakozásai szerint.

Megtorpant idén az ingatlan adásvételek száma

Gazdaság2019.12.17, 14:41

Az évek óta növekvő lakáspiaci forgalom az idén várhatóan csökken: 2019-ben 155 ezer adásvétel várható, 5 százalékkal kevesebb mint tavaly. A lakáspiaci forgalom egyébként a 2012-es 86 ezres mélyponthoz képest megduplázódott. A január attől függetlenül pörgős lesz, mert a leendő vevők az év végén döntenek a lakástervekről.

A csúcsra futott árak meghozták az eladók kedvét a lakáspiacon

Gazdaság2019.12.07, 18:23

Trendforduló látható a lakáspiacon: a megcsappanó kereslet, az árak tetőzése sok városban eladókat terelt a piacra. Kínálati boom várható a jövőben, ugyanis az ingatlan.com mérlege szerint nyár óta 5 ezerrel nőtt az eladó lakások száma a nagyvárosokban. Budapesten november végén 727 ezer forint volt az átlagos négyzetméterár, ez júniushoz képest mindössze 0,8 százalékos drágulást jelent. Debrecenben is lényegében stagnáltak az árak.

Mit hoz a kedvezményes áfakulcs megszűnése a lakáspiacon?

Gazdaság2019.11.21, 18:37

Budapesten belül a XVIII. és XXIII. kerületben vannak 500 ezer forintnál alacsonyabb négyzetméteráron megvehető új lakások, a legdrágábbak pedig a budai kerületek. A megyeszékhelyek közül Nyíregyházán, Szekszárdon, Miskolcon a legolcsóbbak az új lakások, a négyzetméteráruk átlagosan 339-421 ezer forintnál jár. A kedvezményes lakásépítési áfa megszűnése várhatóan nem hoz durva leállást a piacon, de a következő években a jelenleginél kevesebb új lakás épülhet.

Jelentősen drágultak a garázsok egy év alatt

Gazdaság2019.10.24, 09:55

Noha Budapesten továbbra is egyre többen vásárolnának eladó garázst, ugyanakkor a bérelhető parkolók iránti kereslet alig növekedett az elmúlt egy évben. Egy budapesti garázsért, kocsibeállóért átlagosan 22,5 ezer forintért kértek egy hónapra, ami 13 százalékos áremelkedést jelent a kínálati árakban egy év alatt. A fővárosi eladó garázsok ára éves szinten 21 százalékkal 4,6 millió forintra emelkedett.

A kormány jelentős támogatásával épül új összeszerelő üzem Erdőtelken

Gazdaság2019.10.10, 15:17

Kétmilliárd forintot meghaladó összegből új összeszerelő üzemet épít az erőgépek, munkagépek és vasúti szerelvények fémszerkezeteit gyártó, megmunkáló, valamint egyedi hegesztett acélszerkezetek előállításával foglalkozó SBS Kft. a Heves megyei Erdőtelken.

Az eladó lakások piaca stagnál, viszont nőttek a lakásbérleti díjak

Gazdaság2019.10.02, 14:32

A legélénkebb bérlakáspiaccal rendelkező városokban, például Budapesten, Debrecenben, Győrben emelkedtek a bérleti díjak az elmúlt egy évben, de a drágulás üteme lelassult. Budapesten a lakások bérleti díja 7 százalékkal emelkedett öt év alatt, így átlagban havi 160 ezer forintba kerül jelenleg egy lakás. A vidéki nagyvárosok közül Miskolcon 14 százalékkal nőttek a bérleti díjak, Győrben viszont 4,7 százalékos volt a drágulás. A kereslet mindkét városban jelentősen nőtt.

Idén évtizedes csúcsra juthat a lakáspiac forgalma

Gazdaság2019.07.29, 14:18

Az első negyedévben a lakáspiaci forgalom 7,4 százalékkal nőtt, az idén pedig az ingatlan.com előrejelzése szerint akár 175 ezer adásvételre is sor kerülhet a piacon, amire több mint 10 éve nem volt példa. A lakáspiaci forgalom növekedésében egyre nagyobb szerepe van a vidéki vevőknek, Budapest súlya mérséklődik.

Szerda este indul a kemény harc a hallgatói albérletekért

Gazdaság2019.07.23, 13:25

Az egyetemekre, főiskolákra készülő és ott tanuló diákokra országszerte több mint tízezer albérlet vár. A legolcsóbb albérletek közé tartozó garzonok átlagos bérleti díja Budapesten júliusban 140 ezer forint volt. A fővárosi paneleké pedig 125 ezer forintot tett ki. A nagy egyetemvárosok közül Debrecenben a garzonoknál 80 ezer forint volt az átlag, a paneleknél viszont 90 ezer forint. Győrben egy panellakásért átlagban 100 ezer forintot kérnek, egy garzonért pedig 58 ezer forintot.

Vannak még olcsó nyaralók a Balaton környékén

Gazdaság2019.07.22, 15:43

Balatonlellén maximum 10 millió forintból alig 30 négyzetméteres ingatlant tudunk vásárolni, a másik véglet a Zala megyei Vindornyafok, ahol 4-5 millió forintból 60 vagy 120 négyzetméteres házat is lehet venni.

Ezért drágulnak a hazai ingatlanok

Gazdaság2019.07.11, 14:15

Újból első helyre került a magyar lakásdrágulás az Európai Unióban: 2015 és 2018 között 32 százalékkal emelkedtek a magyarországi lakásárak, az uniós országok közül ez kiemelkedő értéknek számít. A lakáspiac alakulását befolyásoló mutatók például a fizetések emelkedése vagy az egy főre jutó GDP magyarázatot adhatnak a drágulásra. Magyarországon a 2015-ös szinthez képest 29 százalékos béremelkedés volt, és az egy főre jutó GDP is majdnem 20 százalékkal gyarapodott.

PM: Az Európai Bizottság előrejelzése a realitások talaján áll

Itthon2019.07.10, 21:14

Az Európai Bizottság friss előrejelzése a realitások talaján áll, megtörtént az, ami még soha, az EU Bizottsága felfelé módosította, javította a magyar gazdaság növekedésére vonatkozó prognózisát - mondta Balogh László, a Pénzügyminisztérium (PM) helyettes államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.

Így áll most a lakásbérleti piac, két hónappal az ősz előtt

Gazdaság2019.07.01, 23:11

Tavaly októberben egy magánszemélytől bérelt lakás átlagosan havi 80 ezer forintba került, a budapesti bérleti díjak megközelítették az országos átlag másfélszeresét, a megyeszékhelyeken átlagosan 70 ezer forintos, a városokban 51 ezer, a községekben pedig 45 ezer forintos lakbérrel kellett havonta számolni – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai tükör című kiadványából.

Alig van már 20 millió forint alatti garzonlakás a fővárosban

Gazdaság2019.06.03, 15:42

Országszerte továbbra is nagyon erős a kereslet a garzonlakások iránt, ezért a négyzetméteráruk magas, de a kisebb alapterületük miatt még így is az olcsóbb lakások közé tartoznak. Budapesten nagyon kevés helyen hirdettek átlagosan 20 millió forint alatt garzonlakást. A vidéki nagyvárosokban 500-600 ezer forint feletti szinten vannak az árak négyzetméterenként.

Hihetetlenül elszálltak a lakásbérleti díjak

Gazdaság2019.05.21, 11:36

Pár hét múlva az egyetemisták miatt felpörög az egyetemvárosok lakásbérleti piaca, ahol jelentősen nőtt a kereslet az idén. A kínálat azonban nem tartott lépést a fokozódó kereslettel, jelenleg 14 200 ingatlant kínálnak kiadásra. Budapesten 160 ezer forint az átlagos bérleti díj május közepén, ami 7 százalékos drágulást jelent. Debrecenben 100 ezer forintért kínálták a lakásbérleteket, Szegeden 95 ezer forintért, Pécsen pedig 85 ezer forintnál járt a piac.

Tizenötezer ingatlan eladó a falusi csokban érintett településeken

Gazdaság2019.05.16, 09:28

A héten jelent meg az állami lakástámogatási rendszer új eleméről, a falusi csokról szóló részletes szabályozás. Az ingatlan.com megnézte, hogy az érintett településeken idén májusban hány házat, lakást kínáltak eladásra és hol tartanak az átlagos négyzetméterárak. A júliustól induló falusi csokban érintett településeken jelenleg közel 15 ezer, eladásra szánt házat vagy lakást hirdetnek. A legolcsóbb településeken négyzetméterenként 8-10 ezer forintért is lehet lakóingatlant venni, a legdrágább települések pedig a Balaton közelében találhatóak.

Jó üzlet még a lakáskiadás, de már egyre kevésbé éri meg

Gazdaság2019.05.03, 11:38

Az utóbbi években kialakult kamatkörnyezetben sokan fordultak a magas hozammal kecsegtető lakásbefektetések felé, az albérletárak emelkedése pedig rátett egy lapáttal, különösen a fővárosban és a vidéki egyetemvárosokban. A lakáskiadás továbbra is jó befektetést jelent, igaz, az elmúlt évekhez képest kicsit kevesebb lett a hozam - derül ki az ingatlan.com és a money.hu közös elemzéséből. A kutatás több mint 900 ezer 2018-ban és 2019-ben aktív, de a piacról már lekerült eladó és kiadó ingatlanhirdetés alapján vizsgálta a 20-100 négyzetméteres lakások bérleti díjából és eladási árából kalkulált hozamait.

A fővárosban lakás helyett, egyre jobb befektetés garázst venni

Gazdaság2019.04.29, 14:19

Négy év alatt 13 százalékkal több autó lett Budapesten, ezzel párhuzamosan egyre többen érdeklődnek a garázsok iránt, a kereslet az idén csúcsot döntött. Az eladó budapesti garázsok átlagára éves szinten 36 százalékkal 4,1 millió forintra nőtt, ami a négy évvel korábbi átlag kétszerese.

Nagyon hajtja az ingatlanpiacot a csok

Gazdaság2019.04.25, 14:10

Jelentős lökést adtak az országos lakáspiacnak az állami lakástámogatási program, a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) új elemeiről szóló idei bejelentések - áll az ingatlan.com elemzésében, amely azt vizsgálta, hogyan változott az eladó lakások kínálata és a kereslet, miután ismertté vált, milyen elemekkel bővül a rendszer. Máig tartó lendülettel a tavalyi év második felében pörgött fel a piac, a csok idén júliustól várható bővítése pedig már most érezhető lökést ad mind a kínálatnak, mind a keresletnek.

61 éves korában elhunyt Balogh László egykori sportlövő

Archívum2019.04.24, 16:58

Közlekedési balesetben elhunyt Balogh László korábbi világkupagyőztes sportlövő.

Közlekedési balesetben meghalt a magyar olimpikon

Sport2019.04.24, 16:34

A Magyar Sportlövők Szövetsége a hivatalos honlapján tudatta, hogy közlekedési balesetben 61 évesen meghalt a korábbi olimpikon, Balogh László.

Tele lesz az ország új családi házakkal

Gazdaság2019.04.08, 14:04

Jelentősen nőtt a lakásépítési kedv: az év első két hónapjában 2110 lakásépítési engedélyt adtak ki, ez 15 százalékos növekedést jelent éves összevetésben. A családi házakra kiadott engedélyek száma pedig egy év alatt közel 80 százalékkal nőtt. Április elején az ingatlan.com elemzése szerint az új lakások és családi házak átlagos négyzetméterára Budapesten 825 ezer forint volt, ez 18 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A vidéki nagyvárosok közül Debrecenben az új lakások és családi házak esetében a négyzetméterár 552 ezer forintnál járt, ez 37 százalékos növekedést jelent. Győrben pedig 18 százalékkal 437 ezer forintra nőőtt ...

Nincs az az ár, amiért ne lehetne most eladni egy lakást

Gazdaság2019.04.05, 20:11

Komoly élénkülés látható a lakáspiacon: az első negyedévben országosan 58 százalékkal nőtt az egy eladó lakóingatlanra jutó érdeklődések száma. Az elmúlt évek adatai alapján minden negyedik-ötödik lakásvásárlót érinthet a falusi csok bővítése. A múlt év utolsó negyedében a használt lakások ára éves szinten átlagosan majdnem 10 százalékkal nőtt.

Olyasmi hajtotta fel a fővárosi albérletárakat, amire senki se gondolt

Gazdaság2019.03.26, 14:59

Két és fél év alatt a fővárosi lakáshotelek kínálata 67 százalékkal, míg a magánszemélyek által hosszú távra kiadó lakások száma 6 százalékkal nőtt. Egy 50 négyzetméteres lakás esetében a legnagyobb - 10-27 százalékos - prémiumot az V., I. és VI. kerületi négyzetméteres lakásoknál kell fizetni a budapesti átlagos bérleti díjhoz képest. Az V. kerületben 50 négyzetmétert több mint 200 ezer forintért lehet kibérelni, míg a legolcsóbb külső kerületekben 109-125 ezer forintot kell fizetni havonta.

43 havi megspórolt lakásbérleti díj a belépő az első saját lakáshoz

Gazdaság2019.03.22, 14:56

A "mamahotelben", azaz a szülői házban maradással és így az albérleti díj megtakarításával 4-5 év alatt tudja összehozni egy budapesti garzon lakáshiteléhez szükséges önrészt egy fiatal. Az ingatlan.com szerint Budapesten március közepén az olcsóbb, legfeljebb 40 négyzetméteres eladó lakások négyzetméterára 680 ezer forint volt, egy-egy lakást pedig 21,6 millióért kínáltak.

Alaposan felforgathatja az ingatlanpiacot a csok

Gazdaság2019.03.19, 16:02

A csok megjelent részletszabályai alapján még nagyobb teret kapnak az állami támogatási rendszerben a több gyermeket nevelő és vállaló, költözést tervező családok. A telekpiacot és a romos házak piacát pedig felrázhatja, hogy megfelelő - már meglévő - alapra is lehet új lakóingatlant építeni csokos támogatásból.

35 millió forint a vízválasztó a lakáspiacon

Gazdaság2017.02.07, 12:37

A lakásvásárlást tervezők 23 százaléka kizárólag új építésű lakást keres, 77 százalékuknál azonban az újak mellett a használtak is szóba jönnek célpontként – írja az Ingatlan.com újlakás-kereső oldalának nem reprezentatív felmérése.

Vége lehet a mínuszoknak az építőiparban

Gazdaság2017.01.16, 10:26

Tavaly novemberben még 14,4 százalékos visszaesés volt az építőiparban. Az uniós pénzekből finanszírozott beruházások is hozzájárulhatnak a bővüléshez, emellett a lakásépítések is folyamatosan javíthatják majd a statisztikát. Az ingatlan.com már most 400 olyan társasház-fejlesztésről tud, amelyek lakásait már értékesítik a piacon.

Megmutatjuk 2016 ingatlanos legjeit

Gazdaság2016.12.26, 14:46

2016 egy kicsit az ingatlanok éve is volt. Sokan cseréltek lakást, házat, költöztek újabba vagy nagyobba, viszont csak pár ezren fogtak saját ingatlan építésébe.

25 százalékkal is többet érhet lakása

Gazdaság2016.10.13, 10:26

Tovább folytatódott az áremelkedés az ingatlanpiacon: az új lakásoknál 14 százalékos árnövekedés volt, a kínálat 30 százalékkal bővült. A használtaknál 33 százalékkal emelkedtek az árak, a telkekért pedig 5 százalékkal kérnek többet – derül ki az Ingatlan.com elemzéséből, amely több mint 70 ezer hirdetés adatai alapján vetette össze a jelenlegi árakat az egy, illetve két évvel ezelőtti átlagokkal.

Garázst és konyhát adnak a kedvezmények helyett

Gazdaság2016.08.01, 13:41

Az új építésű lakások piaca emelkedik. Az első félévben 11 százalékkal több új lakást adtak át, mint egy évvel korábban, emellett 237 százalékkal nőtt a lakásépítési engedélyek száma.

Nem tud felpörögni az új építésű lakások piaca

Gazdaság2016.07.13, 09:45

Fokozódik az érdeklődés az új építésű lakások iránt: idén júniusban 31 százalékos volt a növekedés tavalyhoz képest. A legtöbben azonban még mindig használt lakásokat keresnek.

Kiemelt projektek Bács-Kiskun megyében

Archívum2008.06.26, 17:43

A kormány szerdán döntött arról, hogy Bács-Kiskun megyében három kiemelt programot támogat külön pályáztatás nélkül, 5,7 milliárd forintot meghaladó összeggel - közölte Balogh László, az MSZP országgyűlési képviselője Kecskeméten csütörtökön, sajtótájékoztatón.

Fércműért adtak milliókat Gyurcsány emberei

Itthon2007.12.22, 07:53

Évekkel ezelőtt elavult információkat tartalmazó, értelmetlen mondatokkal és helyesírási hibákkal tarkított tanulmányt vásárolt közel 6 és fél millió forintért a Miniszterelnöki Hivatal. A szerző ráadásul egy olyan cég, amelynek tulajdonosa egy targoncákat áruló kecskeméti férfi, aki azt állítja, neki nincs is köze a tanulmányhoz. Így viszont rejtély, hogy ki áll a vakmerő ötletekkel is dobálózó dolgozat mögött.

Rendkívüli készültség a Tisza Bács-Kiskun megyei szakaszán

Itthon2006.04.14, 19:48

A Tiszán kialakult árvízi helyzet miatt a folyó Bács-Kiskun megyei szakaszán is vészhelyzetet és rendkívüli készültséget rendeltem el - közölte Balogh László, a megyei védelmi bizottság elnöke.

Lezsák sem MDF-es már

Itthon2004.11.08, 13:56

Hétfőn két fővel tovább csökkent az MDF-frakció létszáma a parlamentben. Szili Katalin házelnök elfogadta Lezsák Sándor és Balogh László kizárását a frakcióból. Lezsák Sándor korábban az MDF elnöke is volt. Idén ősszel hét embert zárt már ki Herényi Károly frakcióvezető, mert szembefordultak Dávid Ibolya pártelnökkel.

Kizárták Lezsákot és Baloghot az MDF-ből

Itthon2004.10.27, 22:51

Az MDF-frakció szerdai rendkívüli ülésén kizárta a képviselőcsoportból Lezsák Sándort és Balogh Lászlót. A megbeszélésen nem vettek részt a Lakitelek munkacsoporthoz tartozó képviselők, mivel tájékoztatásuk szerint későn értesítették őket.

Lezsáknak el kell hagynia az MDF-et

Itthon2004.10.16, 14:22

Az MDF országos választmányához bizalmatlansági indítványt nyújtott be a párt alapítójával, Lezsák Sándor, valamint Balogh Lászlóval szemben, amelyet el is fogadtak. A határozat szerint a két politikusnak három napon belül el kell hagyniuk a pártot és a frakciót. A választmány elnökéül Katona Kálmánt választották.

Ketten nemmel szavaztak az EU-szerződésre

Itthon2004.04.26, 20:47

Az Országgyűlés két független képviselő ellenszavazata mellett elfogadta az európai uniós csatlakozásról szóló szerződés kihirdetését. A szerződés kihirdetésére Körömi Attila - a nemrég a Fideszből a Jobbikba átlépett politikus - és Balogh Gyula független képviselők szavaztak nemmel. Ők, illetve Balogh László MDF-es képviselő szavazott nemmel a csatlakozás alkalmából döntő többséggel elfogadott politikai nyilatkozatra is.

Internetes pártháborúk a domainnevekkel

Itthon2004.02.03, 12:34

Egyre gyakrabban és egyre sűrűbben alkotnak a pártok egy adott (kampány)témával kapcsolatos, többnyire kérészéletű internetes oldalakat. Sokszor nemcsak az oldal tartalmával próbálnak borsot törni ellenfeleik orra alá, hanem azzal is, hogy lefoglalják a vetélytárshoz kapcsolódó domainneveket, mint például a fopolgarmester.hu és az europa-terv.hu esetében történt.

Balogh László: Rövid az idő az érdemi munkához

Vendégszoba2003.04.16, 17:06

Balogh László, a Medgyessy-bizottság MDF-es elnöke az [origo] Társalgójának vendégeként elmondta: a legtöbb információt Medgyessy Péter miniszterelnöktől várják. Emiatt kifogásolta azt, hogy a miniszterelnök csak augusztus elsején hajlandó a bizottság tagjainak kérdéseire válaszolni.

Feljelentéskiegészítés az államtitoksértés ügyében

Itthon2002.08.28, 14:43

A Fővárosi Főügyészség feljelentéskiegészítést rendelt el Balogh László, a megszűnt Medgyessy-bizottság elnöke államtitoksértés gyanúja miatt tett feljelentése nyomán.

Egy nyugdíjas néni megfenyegette Balogh Lászlót

Itthon2002.08.23, 06:42

Nem bizottsági tevékenysége miatt fenyegették meg két hete Balogh Lászlót, a Medgyessy Péter miniszterelnök kémelhárító múltját vizsgáló bizottság elnökét - jelentette be tegnap a rendőrség. Egy idős asszony telefonált, s egy álhír kapcsán vonta kérdőre a politikust. Balogh László akkor két, általa fenyegetőnek tartott telefonhívás miatt kérte az eljárás megindítását.

Kovács László: Balogh kárt okoz az országnak

Itthon2002.08.16, 20:28

Kovács László külügyminiszter felháborítónak tartja, hogy Balogh László, a Medgyessy-bizottság MDF-es elnöke számos ország budapesti nagykövetségének megküldött egy angol nyelvű összefoglalót a testület munkájáról.

Lehalt a 3per3.hu

Itthon2002.08.15, 14:24

Még nem is került tartalom III/III-as honlapra, már le is halt. Balogh László, a Medgyessy-bizottság MDF-es elnöke titkos dokumentumokat ígért, most azonban csak egy "az oldal túlterheltség miatt" üzenet fogad.

Elbuktak az ellenzéki szakértők az átvilágításon

Itthon2002.08.14, 15:09

Gorka Sebestyén és Kiszely Gábor, a Medgyessy-bizottság ellenzék által felkért két szakértője megbukott a C típusú nemzetbiztonsági átvilágításon. Mivel a sajtó erről előbb értesült, mint az érintettek, Balogh László, a testület MDF-es elnöke feljelentést tesz a Legfőbb Ügyészségen államtitoksértés gyanúja miatt.

Medgyessy szt-tiszt lehet, kormányfő nem

Itthon2002.08.14, 20:33

Balogh László, a Medgyessy-bizottság elnöke nyilvánosságra hozta a testület munkájáról készített jelentéstervezetét. Az ellenzéki tervezet a szerdán ismertetett kormánypárti jelentéssel a legkisebb mértékben sem egyezik. Balogh ugyanis szavahihetetlennek tartja a miniszterelnököt. Kételkedik abban is, hogy Medgyessy személyekről nem írt jelentéseket, és azt sem látja bizonyítottnak, hogy 1982 után nem dolgozott a titkosszolgálatoknak. Balogh kételyeit megerősítette a testület szerdai ülésén meghallgatott volt III/II-es tiszt, aki zárt ülésen az ellenzék szerint megcáfolta Medgyessy korábbi állításait.

A jelentéstervezetekről vitáznak a Medgyessy-bizottságban

Itthon2002.08.13, 19:06

A kormányfő bizottsági meghallgatásán tett kijelentéseit ismétli meg nagy részében a Medgyessy-bizottság két szocialista tagja által készített jelentéstervezet. A kormánypárti politikusok mindent rendben találtak a Medgyessy-ügyben. Balogh László, a miniszterelnök titkosszolgálati múltját vizsgáló bizottság ellenzéki elnöke ezt a dokumentumot azonban nem hajlandó vitára bocsátani. A keddi ülésen meghallgatták a miniszterelnök két egykori tartótisztjét, akik megerősítették: a kormányfő az IMF-csatlakozást készítette elő.

Nyomozás a Balogh Lászlót ért telefonos fenyegetés miatt

Itthon2002.08.09, 16:43

A Szegedi Városi Bíróság nyomozást indított Balogh László MDF-es parlamenti képviselő feljelentése kapcsán. A miniszterelnök titkosszolgálati múltját vizsgáló bizottság elnökének bejelentése szerint egy ismeretlen nő telefonon többször is trágár megjegyzéseket tett rá.

Állambiztonsági kockázat Balogh szakértőjénél

Itthon2002.08.08, 17:20

A Népszabadság információi szerint kettős amerikai-magyar állampolgársága miatt nem érkezett meg Gorka Sebestyén, a Medgyessy-bizottság elnöke által felkért szakértő C-típusú átvilágítását igazoló papír. A lap úgy tudja, hogy Gorka esetében kockázati tényezőket is talált a Nemzetbiztonsági Hivatal. Balogh László, a bizottság elnöke feljelentést tesz titoksértés miatt, amennyiben a hírlapi információ beigazolódik.

Nyilvánosságra hozzák Medgyessy papírjait

Itthon2002.08.07, 18:21

Balogh László, a Medgyessy-bizottság MDF-es elnöke a mai ülésen bejelentette, hogy nyilvánosságra hozzák a Medgyessy-ügy dokumentumait. Az iratokat hamarosan megismerheti az [origo]-n. Balogh még az ülés elején közölte: reggel egy töltényt talált a irodájában, az egyik széken. A rendőrség lőszerrel való visszaélés alapos gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen.

Gyekiczky állítja: nem vitt el iratokat a BM-ből

Itthon2002.08.06, 18:05

A Belügyminisztériumtól kapott információk szerint az elmúlt 12 évben csak egy ember vett át a BM irattárában III/III-as főcsoportfőnökséggel kapcsolatos iratokat, Kuncze Gábor volt belügyminiszter kabinetfőnöke - ismertette Balogh László, a Medgyessy-bizottság elnöke. A kabinetfőnök, Gyekiczky András állítja: egy esetben járt az irattárban, de akkor sem vitt el semmit. A Medgyessy-bizottság kedden meghallgatta Kuncze Gábor, valamint Horváth István volt belügyminisztereket. Horváth elismerte, hogy tudott Medgyessy szt-tiszti múltjáról, mivel ő írta alá felfüggesztését.

Medgyessy állítja: zavargásoktól mentette meg Magyarországot

Itthon2002.08.01, 14:57

Medgyessy Péter miniszterelnök a titkosszolgálati múltját feltáró bizottság előtt kijelentette: azért vállalta el a kémelhárító munkát, mert azt ígérték neki, hogy intellektuális értékelő munkát kell végeznie. Írásban csak évente egyszer jelentetett, nem kapott fizetést a kémelhárításért. A bizottság ellenzéki tagjai még egy meghallgatást szeretnének, de a miniszterelnök már csak írásban hajlandó válaszolni.

Pintér és Demeter a BM titkos irattárában járt

Itthon2002.07.30, 09:09

Balogh László, a parlamenti vizsgálóbizottság MDF-es elnöke eredményesnek tartja a  meghallgatásokat, Toller László szocialista alelnök szerint semmilyen jelentős új információ nem került felszínre. Többek között a titkosszolgálatok alkalmazásában állt személyekkel kapcsolatos iratokról, azok sorsáról kérdezték Lamperth Mónika belügyminisztert a Medgyessy-bizottság hétfői ülésén. A bizottság tagjai emellett kimutatásokat kértek a BM titkos irattárainak látogatóit nyilvántartó jegyzőkönyvekből, kérték a Medgyessyre vonatkozó parancskönyvek másolatait, illetve az 1960 után keletkezett belügyminisztériumi belső telefonkönyveket is a miinisztertől. ...

Nincs adat D-209-ről a Történeti Hivatalban

Itthon2002.07.23, 16:08

A kormányfő titkosszolgálati múltját vizsgáló bizottság mai ülésén Balogh László, a bizottság elnöke ismertette a Történeti Hivatal válaszlevelét, melyből kiderül: a hivatal irattárában nem találhatók adatok Medgyessy Péter kormányfő titkosszolgálati munkájára vonatkozóan.

Balogh: Ilyen rövid idő alatt lehetetlen érdemi munkát végezni

Itthon2002.07.23, 17:59

Balogh László, a Medgyessy-bizottság MDF-es elnöke az [origo] Társalgójának vendégeként elmondta: a legtöbb információt Medgyessy Péter miniszterelnöktől várják. Emiatt kifogásolta azt, hogy a miniszterelnök csak augusztus elsején hajlandó a bizottság tagjainak kérdéseire válaszolni.

Megfenyegették a Medgyessy-bizottság elnökét

Itthon2002.07.23, 15:26

A hétvégén életveszélyesen megfenyegették Balogh Lászlót, a Medgyessy Péter miniszterelnök múltját vizsgáló bizottság elnökét. Balogh a rendőrséghez és a telefontársasághoz fordult az ügyben, feljelentést azonban nem tett. A bizottság keddi ülésén elfogadta a meghallgatandók körét.

A Medgyessy-bizottság elnöke kedden a Társalgóban

Itthon2002.07.22, 17:35

Balogh László, a Medgyessy Péter miniszterelnök múltját vizsgáló bizottság MDF-es elnökét kérdezhetik kedden 16 órától az [origo] Társalgójában.

Megkezdte a munkát a Medgyessy-bizottság

Itthon2002.07.17, 10:39

Botránnyal kezdte munkáját kedden a Medgyessy Péter miniszterelnök titkosszolgálatokkal összefüggő tevékenységének és múltjának tényeit, következményeit vizsgáló parlamenti bizottság. A testület kormánypárti tagjai rosszhiszeműnek és elvakultnak nevezték Balogh László elnök eljárását, aki a bizottság tagjainak megkérdezése és beleegyezése nélkül kéretett be iratokat és személyeket a bizottság vizsgálatára.

Késik a Medgyessy-bizottság indulása

Itthon2002.07.16, 01:03

Nem kezdte meg munkáját hétfőn a Medgyessy Péter miniszterelnök titkosszolgálatokkal összefüggő tevékenységének tényeit, következményeit vizsgáló bizottság, mivel Balogh Lászlónak, a testület MDF-es elnökének nem készült el "C" típusú átvilágítása.

Medgyessy-bizottság: kedden újra kezdik

Itthon2002.07.16, 12:42

Keddre halasztották hétfőn a kormányfő múltját vizsgáló bizottság ülését. A halasztást az elnök, Balogh László (MDF) kezdeményezte, C típusú állambiztonsági átvilágításának hiánya miatt - hogy elkerülje a politikai támadásokat. Balogh szerint a késésért Kiss Elemér, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter és a titkosszolgálatokat felügyelő államtitkár a felelős, aki viszont ezt viszautasítja. A hétfői rövidke ülésen nem folyt érdemi vita.

Pénzért venne bizonyítékot a Medgyessy-bizottság

Itthon2002.07.10, 17:37

Kemény, de korrekt vizsgálatot ígért Balogh László, a Medgyessy Péter titkosszolgálati múltját vizsgáló MDF-es kezdeményezésű vizsgálóbizottság elnöke. A bizottság várja mindazok jelentkezését, akik érdemi információval tudnak szolgálni a miniszterelnök múltját illetően, és Balogh szerint pénzt is adnának a bizonyítékokért.

Új felügyeleti ajánlások pénzmosás ellen

Archívum2002.04.25, 15:23

Magyarországon az év első két hónapjában 158 milliárd forint anonim betétet alakítottak át névre szólóvá; ez az anonim betétek induló állományának 35 százalékát jelenti - mondta Balogh László, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének ügyvezető igazgatója, a pénzmosás elleni küzdelemért felelős kormánybiztos. A felügyelet adatai szerint még 290 milliárd forintnyi nem névre szóló betétet kell nevesíteni.

Elégedetten távozott a pénzmosás elleni bizottság

Gazdaság2001.12.07, 08:49

Kedvező benyomással távozott csütörtökön Magyarországról az Európa Tanács pénzmosás ellen fellépő csoportjának bizottsága -tájékoztatta a Népszavát Balogh László, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének illetékese. A bizottság ugyanis valamenynyi három évvel ezelőtt kritizált területen lényeges és látványos változásokat tapasztalt.

Kormányzati testület vizsgálná a szektákat

Itthon2001.12.03, 11:39

"Az új, vagy újszerű vallási, és más szellemi kezdeményezések, mozgalmak és közösségek" vizsgálatára, felelősségre vonására tárcaközi képviseletet állítana fel két MDF-es parlamenti képviselő. Szerintük destruktív szekták tevékenységéhez kapcsolodóan már halálesetek is előfordultak, azonban egyetlen feljelentés nem történt.

Újabb javaslat az egyháztörvény szigorítására

Itthon2001.11.20, 16:40

Két MDF-es képviselő önálló indítványként újra benyújtotta a kormány egyszer már elbukott egyházi törvénymódosítását. Annyival egészítették ki, hogy 10 ezer tag alatt nem lehetne egyházat bejegyezni.

Előző
  • 1
Következő