balla virág

címke rss
Az Európa-bajnok kenus lett a Sportolói Bizottság Elnöke

Az Európa-bajnok kenus lett a Sportolói Bizottság Elnöke

Balla Virágot, a világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok kenust néhány héttel azután, hogy hivatalosan is bekerült a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) Sportolói Bizottságába, most elnöknek is megválasztották a tagok.

Új lendületet venne a Balla, Takács kenupáros

Sport2023.04.13, 14:53

A háromszoros világbajnoki ezüstérmes és háromszoros Európa-bajnok Balla Virág, Takács Kincső kenupáros a tavalyi sikertelen év után idén ismét együtt versenyez, a céljuk pedig, hogy újra uralják a válogatókat, Duisburgban, az olimpiai kvalifikációs világbajnokságon pedig kvótáért szállhassanak harcba.

Háromszoros Európa-bajnok klasszissal erősített a Ferencváros

Sport2021.12.21, 19:21

Balla Virág háromszoros Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes és olimpikon kenus a Ferencvárosban folytatja pályafutását.

A kajak-kenu világbajnokság minden döntőjében lesz magyar egység

Sport2021.09.17, 17:47

A péntek délutáni középfutamos programban érdekelt négy magyar hajó mindegyike kiharcolta a döntőbe jutást a koppenhágai kajak-kenu világbajnokságon, s ez egyben azt is jelenti, hogy az első finálés napon, szombaton minden éremcsatában lesz piros-fehér-zöld egység.

Az olimpiai bajnok Kopasz Bálint fölényes győzelmet aratott a kajak-kenu ob-n

Sport2021.08.20, 18:54

Kopasz Bálint a szám olimpiai bajnokaként fölényes győzelmet aratott K-1 1000 méteren a péntektől vasárnapig tartó kajak-kenu országos bajnokság és világbajnoki válogató első versenynapján a szegedi Maty-éren.

A Balla Virág, Takács Kincső páros ötödik lett a női kenusok 500 méteres döntőjében

Sport2021.08.07, 12:40

A Balla Virág, Takács Kincső összetételű női kenupáros ötödik helyen végzett 500 méteren a tokiói olimpia kajak-kenu versenyének szombati döntőjében.

Kozák és Csipes egymás ellen, öt magyar érem születhet a csütörtöki kajak-döntőkben

Sport2021.08.05, 04:40

Szerdán délelőtt középfutamokkal folytatódott a kajak-kenu program a tokiói olimpián. A férfi K-1 200 méteres sprintszámban Csizmadia Kolos és a világ- és négyszeres Európa-bajnok Tótka Sándor is bejutott a döntőbe. A női C-1 200 méteren Takács Kincső és Balla Virág sem jutott tovább a középfutamból, így mindketten a B döntőben szerepelhetnek. A női K-1 500 méteres távon a kétszeres címvédő Kozák Danuta és Csipes Tamara is aranyéremért küzdhet, míg a férfi K-2 1000 méteren a friss olimpiai bajnok Kopasz Bálint Nádas Bencével döntőzhet.

Kozák és Csipes futamgyőztesként jutott tovább, Csizmadia Kolos olimpiai csúcsot döntött

Sport2021.08.04, 07:54

Szerdán délelőtt előfutamokkal folytatódott a kajak-kenu program a tokiói olimpián. A férfi K-1 200 méteres sprintszámban Csizmadia Kolos olimpia rekorddal jutott tovább a középfutamba, míg a kétszeres világ- és négyszeres Európa-bajnok Tótka Sándor több mint egy hajóhossznyi előnnyel nyerte a futamát ugyanebben a számban. A női C-1 200 méteres távon Takács Kincső második hellyel jutott tovább, Balla Virág azonban a reményfutamra kényszerült, onnan azonban futamgyőzelemmel kvalifikálta magát a középdöntőbe. A női K-1 500 méteres távon a kétszeres címvédő Kozák Danuta és Csipes Tamara is megnyerte az előfutamát. A férfi K-2 1000 méteeren ...

Kozák Danuta két számban indul a kajak-kenu Európa-bajnokságon

Sport2021.05.31, 15:11

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége hétfőn elfogadta a hétvégi gyorsasági és parakenu Európa-bajnokságra utazó csapat névsorát.

A Balla Virág, Takács Kincső duó már tokiói indulónak érezheti magát

Sport2021.05.16, 17:41

A magyar versenyzők kilenc érmet, közte két aranyat szereztek a szegedi kajak-kenu világkupa vasárnapi döntőiben.

Kopasz Bálint dupla győzelemmel döntős a szegedi kajak-kenu világkupán

Sport2021.05.14, 18:29

A világbajnoki címvédő Kopasz Bálint az előfutam után a délutáni középfutamot is magabiztos versenyzéssel nyerte K-1 1000 méteren a szegedi kajak-kenu világkupán, így készülhet a szombati döntőre.

Történelmi érmet szerezhetnek a női kenusok Tokióban - videó

Sport2021.01.22, 11:39

A Magyarock legújabb YouTube videójában a tokiói olimpiára készülő női kenupárost, Balla Virág, Európa-bajnok és Takács Kincső, világbajnok kenust tesztelték, mennyire ismerik egymást és önmagukat.

Fiatalok helyettesítik a koronavírusos Eb-győztes kenust a szegedi világkupán

Sport2020.09.24, 16:42

A Magyar Kajak-Kenu szövetség a hivatalos honlapján tudatta, hogy a világkupára készülő magyar válogatott 56 versenyzője, valamint az edzők és a csapatvezetők is átestek a héten PCR-teszten, közülük egyedül a kenus Balla Virág fertőződött meg koronavírussal. A győri Európa-bajnok szerencsére tünetmentes, de természetesen ő sem, és a biztonság kedvéért a közvetlen csapattársai sem állhatnak rajthoz a hétvégi eseményen. Hüttner Csaba szövetségi kapitány a 17 éves Gönczöl Laura, Opavszky Réka-duót indítja el női kenuban a győri klasszisok helyett.

Koronavírusos az Európa-bajnok magyar kenus

Sport2020.09.23, 18:53

A Nemzeti Sport információja szerint nem versenyezhet a pénteken kezdődő szegedi világkupaversenyen Balla Virág, a Graboplast Győr világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok kenusa, mivel pozitív lett a koronavírustesztje.

Csipes Tamara már hat aranyéremnél jár a kajak-kenu ob-n

Sport2020.08.25, 19:46

A Szolnokon zajló kajak-kenu országos bajnokságon a hétfőn remeklő Csipes Tamara ezúttal is kitett magáért. Az olimpiai bajnok kajakos kedden két aranyérmet, és továbbra is megvan az esélye, hogy megdöntse Takács Tamara 2017-ben felállított 9 aranyérmes rekordját. Kopasz Bálint is vízre szállt. A királykategória világbajnoki címvédője ezúttal 500 méteren mérette meg magát, és simán maga mögött hagyta a mezőnyt.

Jó hangulatú edzőversenyen tesztelték az új felállást olimpikon kajakosaink

Sport2020.06.02, 22:21

Csak egy embert cserélt le a négyesben Hüvös Viktor edző, ennek ellenére a hajóban senki nem ott ül, ahol tavaly. A Kuli István, Nádas Bence, Molnár Péter, Tótka Sándor összeállítású egység az új felállásban is gyors volt, és mindkét futamot megnyerte a szolnoki kajak-kenu edzésversenyen, K-4 500 méteren - olvasható a magyar szövetség hivatalos oldalán.

Két aranyat és egy bronzot nyertek a magyarok a kajak-kenu előolimpia zárónapján

Sport2019.09.15, 10:34

A magyar kajak-kenu válogatott két aranyérmet és egy bronzot nyert a tokiói előolimpia zárónapján. Férfi K-1 200 méteren Tótka Sándor első, míg Birkás Balázs harmadik lett. A női C-2 500 méteren a Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső páros végzett az élen.

Kaja-kenu vb: pozitív lett a doppingtesztje Balla Virágék legnagyobb ellenfelének

Sport2019.08.19, 16:52

Pozitív doppingtesztet produkált, így nem indul a szerdán kezdődő szegedi kajak-kenu világbajnokságon az egyik legnagyobb sztár, Laurence Vincent-Lapointe.

Újra sokkolhatja a világot a magyar női kenupáros

Sport2019.08.15, 18:43

A szegedi ICF kajak-kenu világbajnokság egyik legjobban várt versenye a női kenu párosok 500 méteres küzdelme lesz, ahol magyar főszereplői is lehetnek a számnak.

Újabb érmeket szereztek a magyarok a kajak-kenu világkupán

Sport2019.06.02, 19:14

A magyarok egy arany-, két ezüst- és egy bronzérmet szereztek a vasárnapi zárónap döntőiben a duisburgi kajak-kenu világkupaversenyen.

Balla Virág, Bodonyi András és Kopasz Bálint is döntős a kajak-kenu vb-n

Sport2018.08.25, 11:53

Szombat délelőtt középfutamokat rendeztek a portugáliai Montemor-o-Velhóban zajló kajak-kenu világbajnokságon. A kenusoknál Balla Virág 200 méteren, Bodonyi András pedig 1000-en, míg a kajakosoknál Kopasz Bálint ugyancsak 1000-en biztosította a helyét a később sorra kerülő döntőben

Kozák Danuta és Kárász Anna döntős a kajak-kenu világbajnokságon

Sport2018.08.23, 14:02

Csütörtök délelőtt nyolc magyar hajóért szoríthattunk a portugáliai kajak-kenu világbajnokság előfutamaiban. A Montemor-o-Velhóban rendezett versenyen mindegyik egységünk továbbjutott, ráadásul a Kárász Anna, Kozák Danuta páros már biztosan éremért küzdet.

Aranyért lapátolnak a magyar kajakosok a portugáliai világbajnokságon

Sport2018.08.21, 11:18

Hüttner Csaba, a kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya elégedett lenne tíz magyar éremmel a portugáliai Montemor-o-Velhóban sorra kerülő világbajnokságon. Az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danutával egy lapon emlegetett Balla Virág a párosra koncentrál, míg a világelitbe idén megérkező Kopasz Bálint jó formában érzi magát, és aranyéremért száll harca a hazaiak sztárja, Fernando Pimenta ellen.

Kozák Danuta és Balla Virág mindent vitt a kajak-kenu válogatón

Sport2018.07.15, 22:55

A kajakozó Kozák Danuta és a kenus Balla Virág a korábbi napok egyesbeli sikerei után vasárnap párosban is nyert Szolnokon, a kajak-kenusok második világbajnoki válogatóján, amelynek zárónapján 13 döntőt rendeztek.

Kajak-kenu vk: újabb két magyar érem

Sport2017.06.04, 17:32

Egy-egy ezüst- és bronzérmet szereztek a magyar versenyzők a vasárnapi zárónapon a kajak-kenu világkupa-sorozat harmadik, egyben utolsó versenyén Belgrádban.

Balla Virág ezüstérmes Belgrádban

Sport2017.06.03, 14:24

A kenus Balla Virág ezüstérmet szerzett 500 méter egyesben a kajak-kenu világkupa-sorozat harmadik, egyben utolsó versenyén, Belgrádban.

Bodonyi Dóra és Balla Virág aranyérmes Montemorban

Sport2017.05.20, 14:55

A kajakos Bodonyi Dóra 1000 méteren, a kenus Balla Virág pedig 500-on nyert aranyérmet a portugáliai Montemor-o-Velhóban, az idei kajak-kenu világkupa-sorozat első állomásán. A szombati döntős programban még három ezüst- és egy bronzérmet is gyűjtöttek a magyarok.

Balla Virág ismét remekelt, Janics Natasa nem jutott döntőbe

Sport2015.05.24, 16:58

Balla Virág ezüstérmet szerzett 200 méteren a Duisburgban rendezett kajak-kenu Világkupa-verseny vasárnapi zárónapján. A magyar kenus így két éremmel zárta a viadalt, szombaton, 500 méteren első lett.

Már meg is van az első kajak-kenu arany Duisburgban

Sport2015.05.26, 13:20

A Noé Zsombor, Vass Péter duó harmadik lett a kajak kettesek szombati 1000 méteres döntőjében a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, ami azt is jelenti, hogy 1-1-re egyenlített a világbajnoki indulás jogáért zajló csatában. A németországi regatta első döntős napján a kenus Balla Virág révén egy aranyérem is jutott a magyaroknak.

Előző
  • 1
Következő