Ball

címke rss

Angol legendákat csábítanak vissza a futballpályára

Négy éve, - hasonlóan a Forma-1-es pilóták futballcsapatához - az egykori angol világnagyságok is létrehozták a maguk kis együttesét. Egyszerűen csak "Legendáknak" hívják magukat, játszottak már Olaszország, Németország, Skócia, Írország, sőt a Világválogatott ellen is. Jövőre azonban lehet, elfogadják egy ligán kívüli kiscsapat ajánlatát csak azért, hogy elindulhassanak az FA-kupa selejtezőjében. A bevételt jótékony célra ajánlanák fel.

Meccs alatt hozatott kávét a kapus

Archívum2006.12.06, 06:48

A profi futballistáknak manapság már nagyon vigyázniuk kell, nehogy tiltott szer kerüljön a szervezetükbe, de a kávé egyelőre nem szerepel a doppinglistán, így a fekete nedűt nyugodtan fogyaszthatják. Így volt ezzel az olasz Empoli FC kapusa, Daniele Balli, aki a Genoa elleni bajnoki közben annyira megszomjazott egy kis kávéra, hogy az egyik labdaszedő gyerekkel üzent a szertárosnak: ugyan hozzon már neki egy feketét.

Henry és a képregény

Archívum2006.11.04, 09:46

A képregénykultúra Magyarországon még csak gyermekcipőben jár, de a műfajnak azért nagyon sok kedvelője van hazánkban is. Angliában ez persze fokozottan igaz, és a képregényírók természetesen igyekeznek kihasználni a labdarúgás népszerűségét is, így mi sem természetesebb annál, hogy akad olyan sorozat, amelynek főszereplője egy futballozó kisfiú.

Szabadfutás Magyarországon

Archívum2005.08.30, 14:57

Magyarországon is kezd megjelenni egy világviszonylatban is újnak számító extrém sport, melynek neve: parkour avagy szabadfutás.  Ennek a sportnak a képviselői a Hungarian Stuntman CreW (8 Ball, Hardy, Pepe, Wizard), akik a sport mellett azzal foglalkoznak, hogy minél ismertebb legyen e sport és hogy minél jobban összefogják a magyar parkourvilág apraja-nagyját.

Focivideók - május 30.

Sport2005.05.30, 19:43

Tartson velünk, és tájékozódjon a nemzetközi labdarúgóélet történéseiről immáron képekben is! Tudósítások a világ minden pontjáról, összefoglalók, interjúk, érdekességek.

Focivideók - május 23.

Archívum2005.05.23, 11:34

Tartson velünk, és tájékozódjon a nemzetközi labdarúgóélet történéseiről immáron képekben is! Tudósítások a világ minden pontjáról, összefoglalók, interjúk, érdekességek.

Focivideók - május 17.

Sport2005.05.17, 09:19

Tartson velünk, és tájékozódjon a nemzetközi labdarúgóélet történéseiről immáron képekben is! Tudósítások a világ minden pontjáról, összefoglalók, interjúk, érdekességek.

Focivideók - május 9.

Sport2005.05.09, 14:37

Tartson velünk, és tájékozódjon a nemzetközi labdarúgóélet történéseiről immáron képekben is! Tudósítások a világ minden pontjáról, összefoglalók, interjúk, érdekességek.

Focivideók - május 2.

Archívum2005.05.02, 10:48

Tartson velünk, és tájékozódjon a nemzetközi labdarúgóélet történéseiről immáron képekben is! Tudósítások a világ minden pontjáról, összefoglalók, interjúk, érdekességek.

Focivideók - április 25.

Archívum2005.04.25, 12:25

Tartson velünk, és tájékozódjon a nemzetközi labdarúgóélet történéseiről immáron képekben is! Tudósítások a világ minden pontjáról, összefoglalók, interjúk, érdekességek.

Focivideók - április 18.

Sport2005.04.19, 15:21

Tartson velünk, és tájékozódjon a nemzetközi labdarúgóélet történéseiről immáron képekben is! Tudósítások a világ minden pontjáról, összefoglalók, interjúk, érdekességek.

Focivideók - április 11.

Archívum2005.04.11, 19:34

Tartson velünk, és tájékozódjon a nemzetközi labdarúgóélet történéseiről immáron képekben is! Tudósítások a világ minden pontjáról, összefoglalók, interjúk, érdekességek.

Focivideók - április 4.

Archívum2005.04.04, 11:01

Tartson velünk, és tájékozódjon a nemzetközi labdarúgóélet történéseiről immáron képekben is! Tudósítások a világ minden pontjáról, összefoglalók, interjúk, érdekességek.

Focivideók - március 30.

Sport2005.03.31, 07:31

Tartson velünk, és tájékozódjon a nemzetközi labdarúgóélet történéseiről immáron képekben is! Tudósítások a világ minden pontjáról, összefoglalók, interjúk, érdekességek.

Focivideók - március 21.

Archívum2005.03.21, 13:38

Tartson velünk, és tájékozódjon a nemzetközi labdarúgóélet történéseiről immáron képekben is! Tudósítások a világ minden pontjáról, összefoglalók, interjúk, érdekességek.

Focivideók - március 16.

Archívum2005.03.16, 15:51

Tartson velünk, és tájékozódjon a nemzetközi labdarúgóélet történéseiről immáron képekben is! Tudósítások a világ minden pontjáról, összefoglalók, interjúk, érdekességek.

Focivideók - március 7.

Archívum2005.03.07, 15:36

Tartson velünk, és tájékozódjon a nemzetközi labdarúgóélet történéseiről immáron képekben is! Tudósítások a világ minden pontjáról, összefoglalók, interjúk, érdekességek.

Focivideók - február 28.

Archívum2005.02.28, 12:19

Tartson velünk, és tájékozódjon a nemzetközi labdarúgóélet történéseiről immáron képekben is! Tudósítások a világ minden pontjáról, összefoglalók, interjúk, érdekességek.

Focivideók - február 21.

Archívum2005.02.21, 13:13

Tartson velünk, és tájékozódjon a nemzetközi labdarúgóélet történéseiről immáron képekben is! Tudósítások a világ minden pontjáról, összefoglalók, interjúk, érdekességek.

Focivideók - február 15.

Archívum2005.02.15, 12:03

Tartson velünk, és tájékozódjon a nemzetközi labdarúgóélet történéseiről immáron képekben is! Tudósítások a világ minden pontjáról, összefoglalók, interjúk, érdekességek.

Focivideók - február 7.

Sport2005.02.08, 13:39

Tartson velünk, és tájékozódjon a nemzetközi labdarúgóélet történéseiről immáron képekben is! Tudósítások a világ minden pontjáról, összefoglalók, interjúk, érdekességek.

Focivideók - január 31.

Sport2005.01.31, 12:34

Tartson velünk, és tájékozódjon a nemzetközi labdarúgóélet történéseiről immáron képekben is! Tudósítások a világ minden pontjáról, összefoglalók, interjúk, érdekességek.

Focivideók - január 24.

Archívum2005.01.24, 13:35

Tartson velünk, és tájékozódjon a nemzetközi labdarúgóélet történéseiről immáron képekben is! Tudósítások a világ minden pontjáról, összefoglalók, interjúk, érdekességek.

Focivideók - január 17.

Archívum2005.01.17, 13:53

Tartson velünk, és tájékozódjon a nemzetközi labdarúgóélet történéseiről immáron képekben is! Tudósítások a világ minden pontjáról, összefoglalók, interjúk, érdekességek.

Focivideók - január 10.

Archívum2005.01.10, 12:43

Tartson velünk, és tájékozódjon a nemzetközi labdarúgóélet történéseiről immáron képekben is! Tudósítások a világ minden pontjáról, összefoglalók, interjúk, érdekességek.

Focivideók - január 3.

Archívum2005.01.03, 13:28

Tartson velünk, és tájékozódjon a nemzetközi labdarúgóélet történéseiről immáron képekben is! Tudósítások a világ minden pontjáról, összefoglalók, interjúk, érdekességek.

Focivideók - december 29.

Sport2004.12.29, 17:18

Tartson velünk, és tájékozódjon a nemzetközi labdarúgóélet történéseiről immáron képekben is! Tudósítások a világ minden pontjáról, összefoglalók, interjúk, érdekességek.

Focivideók - december 20.

Archívum2004.12.20, 13:06

Tartson velünk, és tájékozódjon a nemzetközi labdarúgóélet történéseiről immáron képekben is! Tudósítások a világ minden pontjáról, összefoglalók, interjúk, érdekességek.

Focivideók - december 13.

Archívum2004.12.13, 12:49

Tartson velünk, és tájékozódjon a nemzetközi labdarúgóélet történéseiről immáron képekben is! Tudósítások a világ minden pontjáról, összefoglalók, interjúk, érdekességek.

Az Adriába fulladt egy magyar búvár

Sport2003.10.06, 17:56

A búvár merülés közben lett rosszul Dalmáciában, és már nem tudták megmenteni.

Előző
  • 1
Következő