Baldr

címke rss

Böőr: Végre jól futballoztunk

Sport2003.09.26, 19:45

Mintegy félezer debreceni szurkoló kísérte el kedvenceit Varasdra, ahol a DVSC 3-1-re nyert a horvát bajnokság harmadik helyezettje, az NK Varteks ellen az UEFA-kupa első fordulójának első felvonásán, nagy örömet okozva ezzel a hajdúsági klub híveinek. A bajnokságban rapszodikusan szereplő Debrecen válogatott középpályása, Böőr Zoltán remekül játszott, de a visszavágón sárga lapjai miatt nem léphet pályára.

Videó a Loki varasdi győzelméről

Sport2003.09.26, 19:36

A labdarúgó UEFA-kupa első fordulójának első mérkőzésén érdekelt három magyar csapat közül egyedül a Debrecen tudott győzni, kisebb meglepetésre, a Varteks otthonában. Velünk megnézhetik a találkozó négy gólját és további helyzeteit csak most, csak itt.

Nehezen nyert a Hamburg az UEFA-kupában

Sport2003.09.26, 06:51

A szerdai 43 után csütörtökön 5 mérkőzésre került, illetve kerül sor a labdarúgó UEFA-kupa első fordulójának első felvonásán. A Schalke idegenben gól nélküli döntetlent játszott a horvát Kamen Ingraddal, a Hamburg otthon 2-1-re verte az ukrán Dniprót, míg a lengyel Wisla szintén egy góllal győzött a holland Nijmegen ellen. A holland Feyenoord és a francia Bordeaux egyaránt 2-1-re nyert.

Az edző ellen tüntettek a Hertha drukkerei

Sport2003.09.25, 19:02

Ismét csalódást keltett a Hertha BSC, hiszen a népszerű berlini együttes hazai pályán mindössze 0-0-ra volt képes a lengyel Groclin ellen. A Bundesligában is az alsóházban tanyázó Spree-parti gárda az őszi szezonban kudarcot kudarcra halmoz, nem véletlen, hogy szerda este az Olimpiai stadion húszezer nézője a csapat edzője, a holland Huub Stevens ellen tüntetett, a szakvezető mielőbbi távozását sürgetve. Váratlanul érte a holland sajtót, de legfőképpen a hét végi bajnokin az Ajaxot 4-2-re elintéző NAC Bredai híveit kedvenceik 5-0-s veresége Newcastle-ban.

Owen új klubrekordot állított fel

Sport2003.09.25, 19:01

A nagyágyúk közül egyedül az AS Roma és a Newcastle United nyújtott meggyőző teljesítményt az UEFA-kupa első fordulójának első mérkőzésein: a Farkasok és a Szarkák is nagy gólkülönbségű győzelmet arattak, és számukra a visszavágó már csak formaiság lesz. A Liverpool és a Barcelona viszont csak szenvedett, mindkét együttes "csak" egy 1-1-es döntetlenre volt képes kelet-európai ellenfelével szemben idegenben.

Egervári: Nagy lehetőséget hagyott ki az MTK

Sport2003.09.25, 18:56

Hiába játszott mezőnyfölényben a Dinamo Zagreb az MTK elleni UEFA-kupa-meccs első felvonásán, a helyzetek alapján a magyar bajnok nem csupán a döntetlent, hanem a győzelmet is kivívhatta volna, a kék-fehérek azonban a kihagyott tizenegyessel és a sok ziccer elhibázásával önmagukat hozták nehéz helyzetbe a visszavágó előtt. Mindezt Egervári Sándor, az MTK vezetőedzője is alátámasztotta.

A Loki nyert, a Fradi ikszelt, az MTK kikapott az UEFA-kupában

Sport2003.09.25, 18:57

Az UEFA-kupa első fordulójában három magyar csapat is érdekelt volt szerdán. Két együttesünk Horvátországban lépett pályára: az MTK és a Debrecen is 3-1-es eredményt ért el, annyi különbséggel, hogy a kék-fehérek kikaptak a Dinamo Zagreb otthonában, a Loki viszont győzelmet aratott a Varteks vendégeként. A Ferencváros már a második percben hátrányba került a dán FC Köbenhavn ellen, de Kriston góljával egyenlítettek a hazaiak. Szerdán további 40 UEFA-kupa-mérkőzést rendeztek.

Dupla UEFA-videó: Fradi-iksz, MTK-zakó

Sport2003.09.25, 18:59

Felállt a padlóról a Garami-csapat, és életben tartotta továbbjutási reményeit a Rabóczki Balázst foglalkoztató dán bajnokcsapat, az FC Köbenhavn ellen, míg az MTK 1-0-s vezetését követően kapott ki a Dinamo Zagreb vendégeként. Az [origo]-n most megnézheti a két kupameccs legszebb pillanatait.

Három fronton érdekeltek UEFA-csapataink

Sport2003.09.24, 11:54

Rendhagyó módon szerdán rendezik a labdarúgó UEFA-kupa első fordulójának legtöbb mérkőzését, köztük három olyan összecsapást, amelyen magyar érdekeltség is akad. A horvát-magyar napok jegyében az MTK és a Debrecen idegenben, Zágrábban, illetve Varasdon lép pályára, míg a Ferencváros az Üllői úton fogadja a dán FCK gárdáját.

Nagy Tamás szerénységre int, Böőr önkritikus

Sport2003.09.18, 17:36

Az Arany Ászok Liga 7. fordulója pénteken a Debrecen-Pécs találkozóval indul. Az esélyeket a PMFC vezetőedzője, Nagy Tamás, valamint a Loki válogatott középpályása, Böőr Zoltán latolgatja.

Sándor: a Lokinak az élbolyban a helye

Sport2003.09.10, 17:34

Mivel a szezon előtt sokan bajnokesélyesnek tartották a Debrecent, ennek tükrében igen szeszélyesen szerepel a hajdúsági együttes. Pedig a Lokira a nemzetközi kupában is komoly feladatok várnak, legközelebb például a horvát Varteks ellen. A csapat karmesterével, Sándor Tamással erről is beszélgettünk.

A DVSC ezüstgóllal, a Fradi 6-0-val jutott tovább

Sport2003.08.29, 12:18

A DVSC az UEFA-kupa selejtezőjének visszavágóján az idegenbeli 1-1 után hazai pályán 2-1-re verte a litván Ekranas együttesét: a debreceniek a két gólt szerző Bajzát Péternek köszönhetik a sikert, aki a rendes játékidőben és a hosszabbításban is betalált, azaz ezüstgóllal harcolta ki a továbbjutást Szentes Lázár együttese. A Ferencváros egészen a 91. percig nem tudta feltörni a harmatgyenge máltai Birkirkara védelmét, ekkor Dragóner volt eredményes, így a zöld-fehérek 6-0-s összesítéssel mentek tovább.

Szentes mozgékony DVSC-t akar

Sport2003.08.17, 21:28

Ahogy a bajnokságban, úgy a nemzetközi kupában is közepesre lehetett értékelni a DVSC eddigi szereplését. A pontvadászatban Újpesten kikapott, a Haladás ellen győzött, majd a Sopronnal döntetlent játszott a Loki, míg az UEFA-kupa selejtezőjében 1-1-re végzett Szentes Lázár alakulata a litván Ekrenas otthonában.

Döntetlent ért el a Loki Litvániában

Sport2003.08.15, 07:35

A magyar csapatok közül elsőként a Debrecen labdarúgói mutatkoztak be az UEFA-kupa 2003-2004-es idényében. A hajdúsági együttes a litván Ekranas vendégeként lépett pályára, s az 1-1-es döntetlennel esélyesként várhatja a két hét múlva esedékes visszavágót.

Madar Debrecenben, Bernáth Antwerpenben

Sport2003.06.23, 17:38

A hét végén megegyezett a DVSC vezetőivel, így az MTK-ban eltöltött sikeres évek után visszatér nevelőegyesületébe Madar Csaba, aki kedden már edzésbe is áll a Lokinál. Bernáth Csaba viszont távozik Debrecenből, a lejáró szerződésű játékos két évre aláírt a belga élvonalbeli Royal Antwerphez.

Tököli duplájával a Fradi nyerte a kupadöntőt

Sport2003.05.08, 00:16

A Ferencváros nyerte a labdarúgó Magyar Kupát, miután a Puskás Ferenc-stadionban rendezett döntőben Tököli két góljával 2-1-re legyőzte a Debrecent. A zöld-fehérek történetük 19. kupasikerüket aratták.

A Debrecen elgázolta az MTK-t a Magyar Kupában

Sport2003.04.15, 22:05

A Debrecen jutott elsőként a labdarúgó Magyar Kupa fináléjába, miután az elődöntőben 6-1-re győzött az MTK ellen. A Loki ellenfele a május 6-án sorra kerülő döntőben a szerdai BKV Előre-Ferencváros találkozó győztese lesz.

Jugoszláv átlövő a Lokiban

Sport2002.07.24, 13:59

Kétéves szerződést kötött a DVSC-Valdor nőikézilabda-együttesével Mariana Trbojevic, a Jugopetrol Radnicski Belgrád huszonkét éves irányító-átlövője.

Dombi négy évig Debrecenben

Sport2002.07.20, 16:21

Újabb két játékossal erősített a DVSC labdarúgócsapata. A Loki vezetői - ahogy azt ígérték - leigazolták egykori focistájukat, Dombi Tibort és szerződtettek egy román csatárt is.

Kiütötte a Loki a Győrt

Sport2002.05.25, 19:10

A kiesés rémétől az elmúlt fordulóban megszabadult DVSC végig fölényben játszott. Böőrék helyenként tetszetősen fociztak, számtalan helyzetet kidolgoztak, s ezúttal ezekből négyet értékesítettek is. A vendégek előtt is akadt jó néhány gólszerzési lehetőség, Balogh többször is bravúrral védett, ám ezen a napon a győriek hadilábon álltak a góllövéssel, illetve nem is koncentráltak kellőképpen.

Kiütötte a Loki a Győrt

Sport2002.05.25, 22:33

A kiesés rémétől az elmúlt fordulóban megszabadult DVSC végig fölényben játszott. Böőrék helyenként tetszetősen fociztak, számtalan helyzetet kidolgoztak, s ezúttal ezekből négyet értékesítettek is. A vendégek előtt is akadt jó néhány gólszerzési lehetőség, Balogh többször is bravúrral védett, ám ezen a napon a győriek hadilábon álltak a góllövéssel, illetve nem is koncentráltak kellőképpen.

Legyőzte a Győr a Lokit nőikéziben

Sport2002.03.20, 21:55

Papírforma eredmény született a nőikézilabda-NB I rájátszásának első fordulójában, Debrecenben. A vendég győriek - szinte végig vezetve - 31-27-re nyertek a DVSC-Valdor ellen.

Szabadlistára tette Radojicicet a Loki

Sport2002.01.24, 14:43

Alaposan megváltozhat a DVSC futballcsapatának játékoskerete. A klubvezetők hét játékost - köztük Radojicicet - is szabadlistára tettek. Elköszöntek továbbá David Dzsanasijától, aki próbajátékra érkezett a hajdúságiakhoz, ám a szakvezetés úgy vélte, nem jobb, mint a jelenlegi csatárok, így nem szerződtetik.

Kettős győzelemmel jutott tovább a Loki a KEK-ben

Sport2002.01.20, 20:47

Kettős győzelemmel jutott tovább a KEK-ben a Debrecen, miután a visszavágón is legyőzte azeri ellenfelét. A tizenhat közé jutásért lejátszott párharc visszavágóján 36-32-re nyert a magyar csapat.

A legjobb 16 között a Loki a KEK-ben

Sport2002.01.18, 20:45

Edzőmeccsnek is gyenge volt a DVSC-Valdor nőikézilabda-csapatának idei nemzetközi kupabemutatkozása. A Loki a KEK-ben a legjobb 16 közé jutásért lejátszott mérkőzésen az azerbajdzsáni Baku gárdáját 45-20-ra verte. A visszavágót ugyancsak Debrecenben rendezik, vasárnap.

Dajka a Loki védelmét erősítené meg

Sport2002.01.07, 20:51

Az új edzővel, azaz Dajka Lászlóval, ám egyelőre új igazolások nélkül kezdte meg a felkészülést a bajnokság tavaszi folytatására a DVSC futballcsapata.

Dajka eredménycentrikus focit ígér

Sport2001.12.13, 11:48

Aláírta szerződését Dajka László, így immár biztos, hogy a tavaszi szezonra ő készíti fel a DVSC labdarúgócsapatát. A Békéscsabáról érkezett tréner Pajkos Jánost váltja a Loki kispadján.

A Vasast sem verte a Debrecen

Sport2001.12.01, 22:11

Továbbra is gyengélkedik a Loki, a Borsodi Liga 21. fordulójában a sereghajtó Vasast sem tudta lebirkózni, hazai pályán. És már kilenc döntetlennél jár, ennek megfelelően alaposan leszakadt az élmezőnytől.

A Videoton visszavághat a Lokinak a kupadöntőért

Sport2001.10.15, 14:36

A legjobb nyolc közé jutás a tét a labdarúgó Magyar Kupában. Az Újpest a BKV Előrét, a Dunaferr a Petőházát kapta, NB I-es csapatok csak a Sopron-Kispest és a Debrecen-Videoton párharcokban találkoznak.

Közel állt a bravúrhoz a Debrecen

Sport2001.09.28, 06:32

UEFA Kupa visszavágón fogadta a Debrecen együttese a francia Bordeaux-t. Az első találkozót 5-1-re nyerte a Bordeaux, ám a visszavágón már 3-0-ra vezetett a Loki. A hajrában azonban össszeszedte magát a francia együttes, a vége így 3-1 lett.

Kerekes: A szívünk vitt előre

Sport2001.09.28, 20:50

Nem túlzás: még mostanság is a csütörtökön este remekül futballozó Debrecen együtteséről beszélnek a sportág honi kedvelői. Méghozzá joggal, hiszen a Bordeaux-ban elszenvedett 5-1-es vereség után a "Loki" a 66. percben már 3-0-ra vezetett, ezzel a frászt hozta a francia sztárokra, az UEFA Kupa találkozó visszavágóján, igaz, a vége 3-1 és kiesés lett, de legalább kellemes 90 percet szereztek híveiknek a hajdúsági játékosok. Közülük a franciákat két találattal sokkoló Kerekes Zsomborral beszélgettünk, aki négy hónapos eltiltás után lépett a pályára Bordeaux-ban, a góllövéshez pedig a debreceni visszavágón tért vissza a center.

A visszavágás reményében

Sport2001.09.26, 21:36

Győzelemmel szeretnék megörvendeztetni szurkolóikat az UEFA Kupa első fordulójának visszavágóján a DVSC labdarúgói. A Bordeaux elleni találkozót csütörtökön este fél hattól játsszák Debrecenben, a továbbjutás viszont már egy héttel ezelőtt eldőlt, akkor ugyanis a franciák hazai pályán 5-1-re kiütötték a Lokit.

Vadicska önkritikus monológja

Sport2001.09.21, 20:18

Mondhatnánk igazán magyaros vereséget szenvedett, mi több nagy szolgálatot tett a Debrecen labdarúgócsapata tegnap este, amikor asszisztált a Girondins Bordeaux 5-1 arányú győzelméhez az UEFA-Kupa legjobb 48 csapata közé jutásért vívott mérkőzésen.

Bordeaux-i ötös, debreceni egyes

Sport2001.09.21, 10:18

Az európai labdarúgó-kupák utolsó magyar túlélője, a Debrecen 5-1-re kikapott a Bordeaux otthonában az UEFA Kupa első fordulójában. A franciák egy félidőt emberelőnyben játszottak, a világ- és Európa-bajnok Christoph Dugarry két gólt lőtt a Lokinak.

Meglepetésre készül a Loki

Sport2001.09.20, 00:22

Szoros eredmény elérésében bíznak a debreceniek az UEFA Kupa első fordulójának első meccse előtt. A Loki csütörtökön este kilenc órától a francia Bordeaux otthonában kísérli meg öregbíteni a magyar labdarúgás hírnevét.

Kiütötte a Loki az Újpestet

Sport2001.09.16, 21:24

Meglepően simán nyert a DVSC együttese az Újpest ellen a Borsodi Liga kilencedik fordulójában. A Loki közönségszórakoztató játékot mutatott be, és 2-0-s félidőt követően 4-0-ra verte a lilákat.

Nem robog a Loki

Sport2001.08.26, 22:32

Négy mérkőzés után is nyeretlen hazai pályán a DVSC együttese. Pedig a Borsodi Liga hetedik fordulójában minden adott volt ahhoz, hogy végre megtörjön a jég, a debreceniek ellenfele ugyanis a félelmetesnek cseppet sem nevezhető Kispest-Honvéd volt. A találkozó végül 2-2-es döntetlennel ért véget.

A DVSC nyugodtan, a Dunaferr sérültek nélkül várja a visszavágót

Sport2001.08.22, 15:08

Fontos találkozó előtt áll a Dunaferr és a Debrecen labdarúgócsapata. A két együttes csütörtökön UEFA Kupa-selejtező visszavágó mérkőzést játszik, és mindkét fél kedvező helyzetben várhatja a derbit. A Loki háromgólos előnnyel utazik Moldáviába, míg a Dunaferr idegenbeli döntetlen tudatában fogadja ciprusi vetélytársát.

Biztosra veszik a továbbjutást

Sport2001.08.22, 18:57

Nem csak továbbjutást, de idegenben is győzelmet vár a DVSC-től a csapat vezetőedzője a csütörtöki, moldáv FC Nistru Otaci elleni UEFA Kupa-mérkőzés visszavágóján. Pajkos János optimizmusát a két héttel ezelőtti, hazai pályán elért 3-0-s sikerre alapozza.

Biztos debreceni győzelem

Sport2001.08.10, 09:05

A debreceniek végig irányították az UEFA Kupa selejtezőjét és megrédemelten nyertek. A második játékrészt kétgólos vezetése után érthetetlenül visszafogottan kezdte a magyar csapat és csak az utolsó negyed órában nyújtott olyan teljesítményt, mint az első félidőben.

A moldávok nem félnek a Lokitól

Sport2001.08.08, 22:11

Nagy a titkolózás a DVSC-nél. A moldáv FC Nistru Otaci elleni UEFA-kupa mérkőzésre készülő Loki edzője az ilyenkor szokásos sajtótájékoztatón még csak nem is sejttette, hogy kiket játszat majd a csütörtök esti mérkőzésen.

Előző
Következő