Balaton FC

címke rss

A Balaton üldözi a Fradit és az MTK-t

Sport2003.11.08, 18:53

Székesfehérvári sikerével a Ferencváros megőrizte a hét közben megszerzett vezető helyét az Arany Ászok Ligában. Az éllovas zöld-fehérek mögött a Zalaegerszeget verő MTK áll a második helyen, míg a Győr ellen győztes Balaton visszakapaszkodott a dobogóra.

Balatoni haltelepítés 200 millióért

Sport2003.11.07, 12:01

A Balatonba mintegy 200 millió forint értékben telepít halat az idén a Balatoni Halászati Rt.; rövidesen befejezik a 300 tonna (több mint egymillió darab) kétnyaras ponty, valamint az 50 000 darab egynyaras süllő telepítését, a 10 000 darab kétnyaras compó pedig a következő napokban kerül a tóba.

Zombori Zalánnak még nincs játékengedélye

Sport2003.11.03, 15:37

Jóllehet a Balaton FC már leigazolta, egyelőre mégsem léphet pályára Zombori Zalán. A Kispestről szerződtetett futballistának ugyanis a Magyar Labdarúgó Liga még nem adta ki a játékengedélyét. Erre akkor kerülhet sor, ha a Balaton FC vezetői igazolják, hogy rendelkeznek a labdarúgó foglalkoztatásához szükséges pénzügyi fedezettel.

Siófoki AÁL-siker az Üllői úton

Sport2003.11.01, 20:22

Hazai pályán kapott ki 1-0-ra a Ferencváros együttese a Balaton FC-től az Arany Ászok Liga 12. fordulójának szombati játéknapján. A Győr 6-0-ra ütötte ki a Haladást, a Pécs a Videotont, a ZTE a Békéscsabát verte.

Haladást vert a Fradi

Sport2003.10.25, 20:25

A Ferencváros együttese 2-0-ra verte a Haladást az Arany Ászok Liga 11. fordulójában. A Videoton pontot szerzett az utóbbi időben felfelé ívelő formát mutató Zalaegerszeg vendégeként, míg a Debrecen nagy csatában győzött a Győr ellen. Az Újpest és az MTK megosztozott a pontokon.

Először nyert a ZTE, otthon vesztett az Újpest

Sport2003.10.05, 12:22

A kilencedik fordulóban megszerezte első pontjait, s mindjárt 4-0-ra nyert a Zalaegerszeg a Haladás ellen az Arany Ászok Liga szombati játéknapján. A Videoton Újpesten győzött, a Pécs és a Sopron otthon tartotta a három pontot a Győr, illetve a Balaton ellenében. 

Kovács Zoltán megtörné az újpesti gólcsendet

Sport2003.09.30, 16:59

Immáron három mérkőzés óta gólképtelen, s négy bajnokin mindössze három pontot szerzett az Újpest. Ezzel komoly esélyt szalasztottak el a lila-fehérek, a Győr, a Haladás és a Balaton FC ellen ugyanis győzelmi esélyekkel lépett pályára Mezey György csapata. Mindenesetre pánik nincs a Megyeri úton, hiszen az első és a tizedik helyezett között csekély négy pont a különbség.

Az Újpest is elvérzett Siófokon

Sport2003.09.27, 22:39

Hiába játszott nyomasztó mezőnyfölényben az Újpest FC labdarúgócsapata, az Arany Ászok Liga nyolcadik fordulójának nyitómérkőzésén a Balaton FC, Csordás hatodik percben szerzett szerencsés találatával 1-0-ra nyert.

A Magyar ATV-n láthatók a futballmeccsek

Sport2003.09.23, 20:46

A Magyar ATV szombaton a Balaton FC-Újpest FC mérkőzést, míg vasárnap a Ferencváros-Pécsi MFC találkozót közvetíti a labdarúgó Arany Ászok Liga 8. fordulójából - árulta el Székely Ferenc, a csatorna programigazgatója.

Zavadszky nem játszhat Zágrábban

Sport2003.09.22, 16:22

Az MTK hívei csupán a három pont megszerzésének örülhettek a Balaton FC elleni bajnokin (1-0), a mutatott játék sok bosszankodásra adhat okot. Akárcsak az, hogy az ínhüvelygyulladással bajlódó Zavadszky Gábor nem léphet pályára szerda este a horvát fővárosban, a Dinamo Zagreb elleni UEFA-kupa-mérkőzésen.

A bírót kritizálja az MTK és a Balaton edzője

Sport2003.09.21, 17:13

A szombati MTK Hungária-Balaton FC (1-0) NB I-es labdarúgó bajnoki mérkőzés után - a balatoniak szakvezetőjén, Csertői Aurélon kívül - még a győztes csapat edzője, Egervári Sándor is kifogásolta Hanacsek Attila játékvezető tevékenységét.

Továbbra is pont nélküli a ZTE

Sport2003.09.20, 22:18

Hazai pályán 2-1-es vereséget szenvedett a Ferencvárostól a 2001-2002-es labdarúgó-bajnokság győztese, a Zalaegerszeg, így hét fordulót követően is pont nélkül utolsó az Arany Ászok Ligában. A Békéscsaba kétszer is egyenlített a vendég Videoton ellen, így megosztoztak a pontokon a csapatok a Viharsarokban.

Újra élen a Balaton

Sport2003.09.12, 20:41

A Balaton FC hazai pályán 2-0-ra legyőzte a Békéscsabát az Arany Ászok Liga hatodik fordulójának pénteki nyitómérkőzésén, s átvette a vezetést a tabellán.

Négy NB I-es búcsúzott a Magyar Kupától

Sport2003.09.04, 14:14

Négy Arany Ászok Liga-szereplő labdarúgócsapat - a Balaton, a Győr, a Haladás és a Debrecen - is kiesett a Magyar Kupa harmadik fordulójában.

Bozsik állásába került a debreceni ZTE-zakó

Sport2003.08.31, 23:14

Az Arany Ászok Liga ötödik fordulójának nyitómérkőzésén a Békéscsaba otthon 2-2-es döntetlent játszott a Haladással. A Zalaegerszeg Debrecenben súlyos vereséget szenvedett, így nem is meglepő, hogy a mérkőzés után Farkas Imre, a ZTE vezetőségének a tagja elmondta: a vereség és a nulla pont miatt Bozsik Pétert elküldik a klubtól. A Sopron 3-1-re legyőzte az éllovas Pécset, s élre állt a táblázaton, míg a Győrt 4-1-re verő MTK a második helyre jött fel. A Videoton 2-1-re győzött a Balaton ellen, érdekesség, hogy mindhárom gól tizenegyesből született. Az Újpest-Fradi csúcsrangadót hétfő este rendezik.

Csendes Fradi-siker az örökrangadón

Sport2003.08.23, 22:30

Zárt kapuk mögött az immár nulla pontos Ferencváros 2-1-re legyőzte a bajnoki címvédő MTK-t az Arany Ászok Liga negyedik fordulójának nyitányán. Az örökrangadónak nem csak a hangulata, a színvonala is nyomasztó volt.  

Az új szezonban is sikeres a Balaton FC

Sport2003.08.08, 21:02

Két döntetlen után a Balaton FC hazai pályán 2-0-ra legyőzte a 62. perctől emberhátrányban játszó Lombard FC Haladás együttesét az Arany Ászok Liga harmadik fordulójának nyitómérkőzésén.

Újpesten már pontot szereznének Keneseiék

Sport2003.08.07, 18:26

Pénteken és szombaton rendezik a labdarúgó Arany Ászok Liga harmadik fordulóját, amelynek az egyik legérdekesebb és legkiélezettebb találkozójára várhatóan Újpesten kerül sor, ahová a tavalyelőtti bajnok, ám jelenleg még pont nélküli Zalaegerszeg látogat. Az éllovas MTK a második Pécset fogadja, a Haladás a Balatonhoz, a Fradi pedig Békéscsabára utazik, míg a Videoton a Győrt, a Debrecen pedig a Sopront látja vendégül.

Hétezer indulót várnak az öbölátúszásra

Sport2003.08.07, 13:11

A rendezők közel hétezer indulót várnak a vasárnapi Vodafone-öbölátúszásra, amelyen Balatonfüred és Tihany között 3,6 kilométert kell leküzdeni a Balatonban.

Most sem nyert Győrben az ETO

Sport2003.08.01, 20:44

Az Arany Ászok Liga második fordulójának nyitómérkőzésén a Győr hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a Balatonnal.

Új részvételi csúcs a Balaton-átúszáson

Sport2003.07.26, 18:01

A végleges adatok szerint összesen 10 731-en vágtak neki a Balaton átúszásának, a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5200 méteres távnak. Ez kereken hétszázzal több, mint a tavalyi rekord. A legjobb időeredmény 1 óra 7 perc volt.

Siófokon elmaradt a balhé és a Fradi-siker

Archívum2003.07.26, 22:49

Zárt kapuk mögött 1-1-es döntetlent ért el a Ferencváros bajnoki ezüstérmes együttese a névváltozáson átment siófoki Balaton FC otthonában. A 2003/2004-es idény első fordulójában a Békéscsaba 3-1-es győzelmet aratott a Zalaegerszeg ellen, a Haladás 2-0-ra verte a Győrt, míg a Pécs emberhátrányban egyenlített Székesfehérvárott.

Rajtol a magyar futballbajnokság

Sport2003.07.25, 07:33

Pénteken este 20 órakor útjára indul a labda az MTK Hungária körúti pályáján, ahol a bajnokcsapat a Matáv-Sopron együttesét fogadja. Azt ugyan nem lehet mondani, hogy a 2003-2004-es évad nyitányát nyugodt körülmények vezetnék fel, az elmúlt idény zárófordulójának botrányai ugyanis továbbra is foglalkoztatják a sportág vezetését és a közvéleményt.

Nézők nélkül játszik a Fradi Siófokon

Sport2003.07.22, 21:10

A Magyar Labdarúgó Liga fegyelmi bizottsága egy mérkőzésre betiltotta a siófoki Balaton FC stadionját, és a klubot 800 ezer forint pénzbírsággal sújtotta a május 30-i, Siófok-ETO FC Győr NB I-es bajnoki mérkőzést követő szurkolói rendbontás miatt.

Vitorláshét a Balatonon

Sport2003.07.16, 13:10

Balatonfüreden pénteken kezdődik a MOL-kupa 46. nemzetközi balatoni vitorláshét, melynek eseményei egészen szerdáig tartanak.

Litkey triplázott a Kékszalagon

Sport2003.07.11, 20:37

Ismét a Litkey Farkas vezette vitorlás nyerte a HotSpring Kékszalag Magyar Nagydíjat, az elmúlt két évben is diadalmaskodó versenyző ezúttal az Olaszországból érkezett Lisa nevű hajót vezette sikerre a Balatonon.

Újpest-Debrecen rangadóval rajtol fociszezon

Sport2003.07.10, 16:40

A Magyar Labdarúgó Ligában elkészítették az NB I alapszakaszának a sorsolását. A nyitóforduló rangadóján az Újpest a Debrecent fogadja. A bajnok MTK-nál a Matáv-Sopron vendégeskedik, míg a Ferencváros Siófokon a Balaton FC otthonában lép pályára.

Aligán kezdődik a strandpóló-bajnokság

Sport2003.07.04, 18:18

Az összesen 2,4 millió forintos összdíjért a Balaton öblében kialakított pályán szombaton rajtol az idei strandvízilabda-bajnokság.  A Club Aliga, a tavalyi ob döntőjének színhelye ezúttal a sorozat nyitóeseményének ad otthont, itt kezdik meg a Magyar Strandvízilabda Egyesület szervezésében mind a 8 fős proficsapatok, mind pedig az alkalmilag összeálló amatőrök is a maguk vízi csatározását, utóbbiak a bajnokságnak ezúttal is főszponzorául szegődött Dreher ajándékaiért, előbbiek pedig a legjobbaknak komoly summát is jelentő érmes helyezésekért.

Hat helyszínen a balatoni vízikarnevál

Sport2003.06.25, 16:44

Szombaton ötödik alkalommal indul útjára a Balaton szelet elnevezésű vízikarnevál, amely idén hat helyszínen kínál sport- és játékprogramokat a nyaralóknak.

Mégis indulhat a Siófok az NB I-ben

Sport2003.06.13, 20:54

Elképzelhető,hogy a Siófok FC-ből alakult Balaton FC mégis tudja vállalni a szereplést a labdarúgó bajnokság élvonalában.

Horgászat a Velencei-tavon

Sport2003.06.12, 12:29

A Velencei-tó a Balaton és a Fertő-tó után Magyarország harmadik legnagyobb tava. A tó természetes halprodukciója gazdagabb, de halfajainak száma kevesebb, mint a Balatoné vagy a folyóké.

A Siófok helyett a Kispest maradhat NB I-es

Sport2003.06.12, 19:38

Amennyiben a Siófok FC-ből lett Balaton FC úgy dönt, hogy a következő szezonban nem vállalja az élvonalbeli tagságot, akkor a Kispest-Honvéd FC előtt nyílik meg a lehetőség, hogy ismét az NB I-ben induljon. "A szabályok szerint ilyen esetben a legjobb kiesőt illeti a megüresedett hely" - mondta Szieben László, a Magyar Labdarúgó Liga igazgatója.

Kis-balatoni kerékpáros-fesztivál

Sport2003.06.06, 12:09

A Balaton első kerékpáros-fesztiválját rendezi a tó délnyugati sarkában fekvő Balatonszentgyörgy önkormányzata, a négynapos rendezvénysorozat pénteken megkezdődött.

Balatoni horgászat

Sport2003.06.04, 16:10

A Balaton és környéke sok szempontból kedvelt üdülő- és szórakoztatóközpont. Számos kikapcsolódási lehetőséget ad az itt élőknek, illetve az ide látogatóknak, amelyek közül az egyik legkedveltebb program a horgászás.

Csank marad Siófokon

Sport2003.05.27, 08:00

Az anyagi konszolidáció egyelőre még nem valósult meg a Balaton partján, a Siófok FC labdarúgócsapata mégis komoly terveket sző a következő idényre is. A tulajdonosok sikeresen megállapodtak Csank Jánossal, s ha minden a tervek szerint halad, továbbra is minőségi futball lesz a somogyi kisvárosban.

Balaton FC lett a Siófokból

Sport2003.05.27, 22:30

Aláírták a Siófok FC Kft. átvételéről szóló szerződést, amelyben a Borsodi Ligában szereplő együttes valamennyi labdarúgója írásban is kinyilvánította: elfogadja a befektetők által kínált feltételeket.

Száz kilométeres túra 24 óra alatt

Sport2003.05.19, 12:23

Hazánkban egyre nagyobb az érdeklődés az olyan extrém események iránt, melyek nemcsak erőnlétileg, de pszichikailag is próbára teszik az embert. Sokan űznek sportot abból, hogy kitolják saját tűrőképességük határát. Első hallásra például hátborzongatónak tűnik, ha azt mondja valaki: gyalogoljunk le, mondjuk, a Balatonra, az körülbelül 100 kilométerre van!

Lehegesztették a Sió-zsilipet

Sport2003.05.12, 16:58

Hétfőn lehegesztették a Sió-zsilipet Siófokon, hogy a vízügyi szervezet láthatóvá tegye a Balaton lecsapolásának a lehetetlenségét - közölte Siófokon Fejér Vilmos, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság balatoni kirendeltségének vezetője.

A Balaton leggyorsabb hajója kerestetik

Sport2003.04.15, 11:31

A csúcskísérlet 2003. május 9-én a lellei Balaton Boat kiállításon veszi kezdetét, lehetőséget adva a vitorlázóknak augusztus 20-ig, hogy bármely napon, megfelelő szélerősség esetén versenyre keljenek A Balaton leggyorsabb hajója címért.

Együtt a Rósa tesók a Siófok ellen

Sport2003.04.11, 16:18

Az Újpest csapatának van miért törlesztenie a Siófoknak, hiszen a lilák a Balaton partján kikaptak, a Megyeri úton pedig döntetlenre végeztek a Csank-csapat ellen az alapszakasz során. A szombati fellépésen azonban mindenki győzelmet vár a violáktól, elvégre a Megyeri úton még nem tettek le az ezüstéremről, sőt a bajnoki cím megszerzéséről sem.

Kezdődik a horgászidény a Balatonnál

Sport2003.03.21, 13:40

Idei első horgászvendégeit fogadta pénteken a Tihanyi Belső-tó Kht., a félsziget 28 hektáros tavát üzemeltető társaság húsz százalékkal emelte a horgászjegyek árát az új idényben.

Focitorna gyerekeknek a Balaton partján

Sport2003.03.19, 19:37

Magyarország egyik legszebb vidékén, a Balaton északi partján, festői környezetben rendezik meg az I. Balaton-kupa nemzetközi utánpótlás-labdarúgótornát. Az eseményre húsvét előtt, április 18-19-én kerül sor Balatonalmádiban és Balatonfűzfőn..

Fölényesen nyert a Fradi, pontot vesztett az MTK

Sport2003.03.16, 02:09

2-0-s vezetésről vesztett pontot az MTK a Békéscsaba otthonában a Borsodi Liga huszadik fordulójában. A tavasszal szárnyaló Videoton ezúttal Zalegerszegen győzött 3-0-ra, míg a Debrecen 1-1-es döntetlent játszott Siófokon, a Sopron pedig 0-1-ről fordítva magabiztosan verte a Dunaferrt. A szombati játéknap utolsó találkozóján a Ferencváros 5-2-re kiütötte a Győrt, s így egy pontra megközelítette az MTK-t.

Alacsony vízállás, vastag jég a Balatonon

Sport2003.03.03, 14:34

A sokévi minimumtól 3, a sokévi átlagtól pedig 15-20 centiméterrel marad el a Balaton 67 centiméteres mostani vízállása.

50 tonnával több ponty a Balatonban

Sport2003.02.19, 13:56

A tavalyinál 50 tonnával több pontyot telepítenek az idén a Balatonba; a haltelepítés áprilisban és májusban a csukákkal kezdődik, május-júniusban a süllőkkel folytatódik, a másodnyaras pontyot pedig ősszel telepítik a tóba.

Hatvancentis jég és hó a Balatonon

Sport2003.02.13, 18:51

Átlag hatvan centiméter vastagságú - több rétegből álló és különböző állapotú - jég és hó borítja a Balatont.

Életveszélyes a Balaton jege

Sport2003.01.13, 16:47

Életveszélyes a Balatonon korcsolyázni, a 10 és 30 centiméter között változó vastagságú jeget hó borítja és a jégrétegek közé sok helyütt víz szorult - tájékoztatott a Balatoni Vízi Rendészeti Rendőrkapitányság ügyelete hétfőn.

Drágulnak a horgászjegyek a Balatonnál

Sport2003.01.06, 15:12

Átlagosan több mint negyven százalékkal drágulnak az idén a különböző horgászjegyek a Balatonnál - mondta Szakál Tamás, a Balatoni Halászati Rt. balatoni üzemegység-vezetője hétfőn Siófokon.

Kiszedik a Balatonból az otthagyott horgászkellékeket

Sport2002.11.22, 18:27

Több mint négyezer karót szedtek ki a vízügyi igazgatóság szakemberei a Balatonból eddig, és azt is tervezik, hogy a tóban hagyott mintegy négyszáz horgászpadból százat kiemelnek.

Tihanyi Garda fesztivál

Sport2002.11.14, 14:44

Tihanyban ismét megrendezik a Balaton egyik legjellegzetesebb haláról elnevezett  Garda fesztivált - tájékoztatott Bors István tihanyi polgármester csütörtökön.

Emelkedik a Balaton vízszintje

Sport2002.11.06, 11:42

A balatoni előrejelzések szerint jövő májusra emelkedik az elfogadhatónak tekinthető 90 centiméterre a tó vízállása, amely az idei mélypontot jelentő szeptember közepi 37 centiméterről mostanra fokozatosan 46 centiméterre nőtt - tudtuk meg Siófokon a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság balatoni kirendeltségén.

Halászat a Balatonon

Sport2002.10.28, 12:26

A magyar tenger halállományát a halfogással és a haltelepítéssel szabályozza a Balatoni Halászati Rt.

Ősi halászdereglye a Balaton vizén

Sport2002.10.24, 13:55

Az ősi balatoni dereglyék mintájára készített halászhajót a Balatoni Halászati Rt. három ácsa a cég siófoki műhelyében - mondta Tölg László, a  részvénytársaság vezérigazgató-helyettese.

Új útikönyv a Balaton és a Bükk vidékéről

Sport2002.10.01, 15:30

A Balaton-felvidékről és a Keszthelyi-hegységről, valamint a Bükk vidékéről jelentetett meg turistaatlasszal kiegészített, színes fényképekkel illusztrált útikönyvet a Cartographia Kft; a kiadványokat szerdán mutatták be Budapesten.

Erősödő nagyhajózás a Balatonon

Sport2002.09.25, 17:19

Magyarországon (át)alakulóban van a vitorlázás, és nagyon úgy tűnik, a nagyhajós osztályok a biztos befutók a népszerűségi listán. A számukra kiírt versenyekre egyre többen neveznek, a nemzetközi sikerek is jönnek lassanként. A sportág szakembere szerint az idei versenyévad tapasztalatai tanulságosak, sok probléma vár még megoldásra.

Állami segítséget vár a Balatoni Szövetség közgyűlése

Sport2002.09.17, 16:24

Azonnali és hatékony segítséget vár a kormánytól a Balatoni Szövetség a tó megmentése érdekében, a szervezet levélben tárja fel a Balatonnal kapcsolatos gondokat a közjogi méltóságoknak, a szaktárcáknak és a Magyar Tudományos Akadémiának.

Megállapodás a balatoni horgászérdekek képviseletéért

Sport2002.09.11, 14:54

Hosszú távra szóló együttműködési megállapodást írtak alá a Balatoni Halászati Részvénytársaság, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Balatoni Vízügyi Kirendeltsége és a Balaton és Térsége Regionális Horgász Szövetség képviselői szerdán Balatonfüreden a Somogy, Veszprém és Zala megyei horgászegyesületek érdekeinek védelmére és egymás kölcsönös támogatására.

Kalóz Magyar Bajnokság a Balatonon

Sport2002.08.01, 21:29

1942-től minden évben megrendezték a vitorlás kalóz hajóosztályban a magyar bajnokságot. Az elmúlt években egyúttal ifjúsági OB-t és külön versenyen női OB-t is rendeztek.

A Velencei-tó vízszintje nőtt, a Balatoné változatlan

Sport2002.07.22, 16:25

Az utóbbi napok csapadékos időjárásának hatására a Velencei-tónál emelkedett, a Balatonnál azonban változatlan maradt a vízszint; a vízmélység mindkét tónál alacsonyabb a kívánatosnál - tájékoztatott a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója hétfőn.

Öbölátúszás augusztus 11-én

Sport2002.07.22, 06:47

Augusztus 11-én Balatonfüred és Tihany között immár kilencedik alkalommal rendezik meg a Pannon GSM öbölátúszást, amely a Révfülöp és Balatonlelle közti hagyományos Balaton-átúszást követően a második legnagyobb hazai vízi tömegsportrendezvény. A szervezők reményei szerint a Balatonban idén minden eddiginél többen, hét-nyolcezren vágnak neki a 3,6 km-es távnak.

Hasznos tanácsok nyíltvízi úszóknak

Sport2002.07.11, 15:47

Hétvégén a Velencei-tavat, s nem sokára már a Balatont úszhatjuk át. Nem árt azonban néhány jó tanács a sikeres lubickoláshoz! A felkészülésben Szlavitsek Gizella hosszútávúszó is segít.

Vitorlással a Balatonon és a Fertő-tavon

Sport2002.07.04, 17:39

Vitorlásversenyre az ország két részén is nevezhetnek a versenyzők, illetve ellátogathatnak az érdeklődők ezen a hétvégén.

Előző
  • 1
  • 2
Következő