Balaton FC

címke rss

Több mint nyolcezren úszták át a Balatont

Nem ütött vissza Balaton-átúszásra, hogy a szeszélyes időjárás miatt a tervezetthez képest idén egy héttel később kellett megrendezni. Szombaton több mint nyolcezren vágtak neki a Révfülöp ás Balatonboglár közötti 5,2 kilométeres távnak, egészen pontosan 8312 próbálkozó akadt, és az eddigi 27 kiírás közül ez a harmadik legnépesebb mezőnyt jelentette.

Erdei Zsolt is átússza a Balatont

Archívum2008.07.16, 17:02

Kedvező időjárás esetén mintegy tízezer próbálkozót várnak a rendezők a július 26-i Balaton-átúszásra. A Révfülöp és Balatonboglár közötti 5,2 kilométeres távot teljesíti Erdei Zsolt és Balzsay Károly is, s az eseményen jelen lesz Egerszegi Krisztina is.

Balaton Challenge: most a tó győzött

Archívum2008.07.13, 16:16

A Balaton győzött: idén nem sikerült Rafai Zsoltnak és Bolvári Dánielnek átúsznia hosszában a tavat, de jövőre újra nekivágnak a világ leghosszabb állóvízi távjának.

Hosszában úszta át a Balatont

Archívum2008.07.06, 16:24

Mányoki Attila hosszában, megállás nélkül átúszta a Balatont. A hajóútvonalak miatti elterelésekkel több mint 80 kilométeres távot 25 óra 32 perc alatt teljesítette.

Idén is megrendezik az Ultrabalatont

Sport2008.06.19, 16:05

A tavalyi nagy siker után a hét végén ismét megrendezik az Ultrabalaton 2008 elnevezésű futóversenyt a Balaton körül. A nem mindennapi erőpróba távja 212 kilométer, amit az egyéni indulók pihenő nélkül teljesítenek majd. Nagy az érdeklődés az idei viadal iránt is, csütörtökig 133 egyéni versenyző és több mint 80 váltó jelezte részvételi szándékát.

Egy éj a föld alatt

Sport2007.09.18, 15:46

A merészebb sportosak számára egy júliusi éjszakai fürdőzés a Balaton simogató hullámai között, az entellektüeleknek pedig egy éjfél utáni festménytárlat megtekintése a Múzeumok Éjszakáján. Szeptember 22-ig talán e két "sötét" program kelthetett figyelmet az alvászavarban szenvedők körében. Nevezett nap éjjelén azonban - idén először - profi kerékpárosok veszik birtokukba a budapesti metró Deák téri területét. Szigorúan jegyek és bérletek nélkül...

Madár is átúszta a Balatont

Sport2007.07.29, 00:56

Több mint hétezren indultak az idén 26. alkalommal megrendezett Balaton-átúszáson, a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5,2 km-es távon. Ugyanezen a napon jóval több mint kétezer résztvevővel különleges Guinness-csúcsot is hozott az öbölátúszás, amelynek 3 és fél kilométeres versenyetapját a hagyományos színhelyen, Balatonfüred és Tihany között bonyolította le a Magyar Hosszútávúszó Szövetség.

Balzsay ifjú apaként ússza át a Balatont

Sport2007.07.10, 15:46

Jövő szombaton immár 26. alkalommal rendezik meg a Balaton-átúszást, és ezen a százezredik olyan próbázót várják, aki most először teljesíti a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5,2 km-es távot. Az indulók között ott lesz két klasszis profi ökölvívónk, Erdei Zsolt és - hétfő óta büszke apaként - Balzsay Károly, akik másodszor vesznek részt a megméretésen.

Balatoni rekordkísérlet gipszelt végtagokkal

Sport2007.07.05, 15:49

A Magyar Marathon Klub és a 3M Hungária Kft. fel akarja állítani a "legtöbb gipsszel fürdőző ember a Balatonban" fantázianevű Guinness-rekordot. A csúcskísérletre július 28-án a balatonfüredi öbölátúszással egy időben kerül sor, 11 órától. 

Bogár fürgén futotta körbe a Balatont

Archívum2007.06.24, 19:43

Bogár János nyerte a görög származású ausztrál futó, Jannisz Kurosz előtt a Szuperbalaton elnevezésű 210 kilométeres futóviadalt, amelyet vasárnap bonyolítottak le 40 ultramaratonista részvételével.

Hasznos héten van túl a Kemény-csapat

Archívum2007.01.19, 15:47

Július helyett januárban kereste fel a Balatont, s töltött el Fűzfőn, javarészt a helyi fedett uszodában egy szűk hetet a férfivízilabda-válogatott, amely idei első edzőtáborát tartotta a márciusi, melbourne-i világbajnokságra történő felkészülés jegyében.

Három magyar a nyílt vízi úszó-vb-n

Archívum2006.08.28, 18:21

Anyagi-szervezési gondok miatt a július végén a Balatonon 10 kilométeren Európa-bajnoki ezüstérmes Kovács Rita nem vesz részt, három magyar férfiversenyző viszont indul a nyílt vízi úszók Nápolyban keddtől vasárnapig tartó világbajnokságán.

Világháborús repülők a Balatonból

Archívum2006.08.21, 17:17

A közeljövőben ki akarják emelni a búvárok azokat a II. világháború alatt lezuhant repülőgépeket, amelyeknek roncsait a Balaton rejti.

Kilencvenévesen ejtőernyővel

Archívum2006.07.27, 16:19

Ejtőernyős ugrást hajt végre a Balaton felett egy 90 éves férfi szombaton: ilyen idős korban eddig a világon csak egy ember ugrott ki a repülőgépből.

Megvannak a Balaton királyai

Archívum2006.07.20, 18:09

2006. július 15-16-án Siófok Ezüstpart adott otthont a "Balaton királyai 2006" rendezvénynek, amely Magyarországon először összehozta a három legnevesebb vízi extrémsportot, a kite-szörföt, a szörföt és a wakeboardot.

A Csodabogyós-barlang mindenkinek

Archívum2006.07.11, 15:50

Azoknak ajánlják a Keszthelyi-hegység peremén meghúzódó, fokozottan védett, Csodabogyós-barlangban szervezett túrákat, akik a Balaton partján nemcsak strandolni és napozni, hanem mondjuk barlangászni akarnak.

Evezős vízikarnevál a Balatonon

Archívum2006.07.07, 18:58

A Magyar Marathon Klub és a Veszprémi Egyetem vízisport szakosztálya szombaton és vasárnap nagyszabású evezős fesztivált rendez a Balatonon.

A Balaton királyai 2006

Archívum2006.06.26, 17:01

Vízisport-őrültek figyelem! Kitesurf - windsurf - wakeboard fiesta a Balatonon.

Korcsolya és forralt bor a két nagy tónál

Archívum2006.01.23, 12:40

A Magyar Turizmus Rt. összegyűjtötte azokat a településeket és helyeket, ahol korcsolyázni lehet most és a közeljövőben, valamint azt is, milyen szolgáltatások állnak rendelkezésre a kialakított pályákon.

Kovács Rita visszatérhet a hosszútávúszáshoz

Sport2005.11.26, 16:09

Az úszók 2006-os magyarországi Európa-bajnoksága keretében a margitszigeti Hajós uszodában vetélkedő "medencések" mellett - a Balatonon - a nyíltvízi úszók is megküzdenek majd a kontinenselsőségért, s könnyen előfordulhat, hogy a legjobbak között ott lesz a sportolói pályafutását újrakezdő korábbi vb-második, Eb-aranyérmes klasszis, a most 35 éves Kovács Rita is.

Minden rendben a 2006-os budapesti Eb-vel

Sport2005.07.30, 13:33

A magyar úszóspot vezetői, valamint a hazai média itt jelenlevő, s a meghívást elfogadó képviselői ülték körül az asztalt már a semmilyen érdemi magyar sikert nem hozó délelőtti úszóselejtezők után, de még a magyar nőivízilabda-válogatott világbajnoki győzelmét eredményező pólódöntő előtt.

Balaton-átúszás huszonötödször

Archívum2005.07.26, 16:26

Augusztus 6-án, szombaton immár 25. alkalommal rendezik meg a Coca-Cola Balaton-átúszást, Révfülöp és Balatonboglár között.

Jó tanácsok Balaton-átúszóknak

Archívum2005.07.13, 13:40

Nem kell sokat vacakolni a módszerekkel, úszni kell - és minden más mindegy - mondják a gyakorlott, öreg úszók. Ez így azért nem teljesen igaz. Évről évre egyre többen ússzák át a Balatont, azonban ez a kihívás is alapos felkészülést igényel. Lássuk, mit javasol a sportorvos közvetlenül a verseny előtt!

Záporban eveznek holnap a Balatonon

Archívum2005.07.08, 15:52

Záporban is megrendezik holnap az Alsóörs-Siófok-Alsóörs távon a Balaton-átevező túraversenyt, mivel a Balatonon várhatóan nem lesz szél.

Egy spanyol hosszában ússza át a Balatont

Sport2005.05.13, 15:49

Carlos Pena, a fiatal spanyol úszó május 13. és 16. között Közép-Európa legnagyobb taván próbálja ki erejét. A tét a Balaton hosszában történő átúszása. Az "Ússz a Balatonért!" jótékonysági sportrendezvény célja az, hogy felhívja a figyelmet a tó jó ökológiai állapotának megőrzésére, fenntartására.

A Balaton búvárai

Archívum2005.03.24, 18:38

A Boat Show kiállításon figyeltünk fel az F pavilon sarkában álló mentőautóra, melyen egy nagy Búvárszolgálat felirat állt. Természetesen kíváncsiak voltunk, kik dolgoznak ezzel a rohamkocsival, ezért leültünk beszélgetni Kováts Norberttel, a Balatoni Vízimentők Búvárszolgálatának vezetőjével.

Szörf havon, jégen

Sport2005.03.07, 11:00

A sok télen űzhető sport közül ez alkalommal az egyik nagy kedvencet, a SNOWkite-ot mutatjuk be. 15 évvel ezelőtt senki sem gondolta volna, hogy az ejtőernyő-siklóernyő és a szörf keverékeként elkezdett próbálkozások bármifajta eredményre vezethetnek. De aztán mégis sikerült valami egyedit és izgalmasat találni, amivel a nyári kite-ozást pótolhatjuk a téli zord időkben is.

A vitorlázás kortalan sport

Archívum2005.02.02, 12:37

Kezdetét vette a hazai vitorlásszezon. Szinte minden hétvégére jut verseny, s így egyre többen ülnek hajóba, hogy megmérettessék tudásukat. Elkezdeni pedig sohasem késő! Bár sokan úgy tartják, a vitorlázás az egyik legnagyobb elméleti tudást igénylő sportág, mégis érdemes belevágni a tanulásba, gyakorlásba.

Ismét bontják a stégeket a Balatonnál

Archívum2005.01.14, 13:02

A tavalyi zánkai stégbontó akció után idén Balatonalmádi és Tihany környékén indult meg a hadjárat az illegálisan felállított horgászpadok ellen.

Risztov Éva Eb-aranyat nyert 400 vegyesen

Sport2004.12.13, 15:14

Risztov Éva címvédőhöz méltóan, 4:32.26 perces idővel 400 m vegyesen aranyérmet szerzett a bécsi rövid pályás úszó Európa-bajnokságon. A döntőben fölényes biztonsággal diadalmaskodott, s lett 2003 után másodszor is a kontinens legjobbja ezen a távon. Remekelt a 15 esztendős Hosszú Katinka is, aki bronzérmes lett 4:35.41 perces teljesítménnyel. Szintén harmadik lett Cseh László, aki a 100 hát fináléjában 52.09 másodperccel csapott célba.

A Balaton partján ér véget a futószezon

Archívum2004.11.17, 11:02

Szombaton és vasárnap első alkalommal rendezi meg a Budapest Sportiroda a Balaton-maratont és -félmaratont a siófoki Aranyparton, amely az őszi futószezon záróeseménye is lesz egyben.

Megpróbáltatások a Balatonon

Sport2004.09.16, 10:41

A TBS Nagydíj Fa Nándor - Föld-kerülő vitorlázó - rendezésében az egyik legjobban szervezett vitorlásverseny a Balatonon, és vitathatatlanul a legkeményebb. Sokak szerint nehezebb, mint egy többnapos vagy -hetes egyszemélyes verseny a tengereken. Itt ugyanis nincs elég idő hozzászokni egy ritmushoz, viszont előfordulhat, hogy a versenyzőknek több mint 24 órát kell a vízen és ébren tölteniük.

Kiváló a Balaton vize

Archívum2004.08.13, 17:20

A tavalyi vízszinthez képest 30 centiméterrel magasabb a Balaton az idén, a jövő tavaszra pedig az ideinél is nagyobb vízmagasságot, 85-95 centimétert prognosztizálnak a szakemberek - mondta a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára csütörtökön Siófokon, sajtótájékoztatón.

Mezey nemzetközi sikert vár az utánpótlástól

Sport2004.08.12, 18:24

Remekül sikerült a júliusi zánkai futballtábor, amelyen a legtehetségesebb utánpótlás-játékosok vettek részt. Dr. Mezey György, az MLSZ és Ebedli Ferenc, a liga szakmai irányítójaként elmondta, hogy elméleti és gyakorlati bemutatókkal igyekeztek az edzőket segíteni a minél hatékonyabb felkészítésre, és a szakemberek legnagyobb örömére a Balaton partján rengeteg tehetséget láthattak.

Kite-szörf-biztonság a Balatonon

Sport2005.11.14, 17:34

A sárkányszörf balesetek 90%-a szárazföldön, illetve partközelben történik. Ezért a felelős kite-szörf-szervezetek és médiumok kiemelt figyelmet szentelnek a biztonságra. Amit a nemzetközi oldalakon olvashatunk beachbiztonsági tippek terén, az csak korlátozottan alkalmazható a keskeny balatoni strandokon. Itt az idő, hogy összehozzunk egy Balaton (Sóstó) specifikus biztonsági kódexet, amit ha mindenki betart, minimalizáljuk a balesetek súlyosságát és előfordulását.

Balatoni halak napja

Archívum2004.07.29, 14:46

Az ország legnagyobb élővizére, a Balatonra kívánja felhívni a figyelmet a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium azzal, hogy ezentúl minden év július utolsó hetében megtartják a Balatoni halak napját - mondta a szaktárca sajtófőnöke.

Kiprich új diósgyőri csapatot toboroz

Sport2004.07.24, 20:23

Augusztus másodikán Kuti István, a Balaton FC-t Siófokról - Pápán keresztül - Diósgyőrbe költöztető tulajdonos eladja sportvállalkozását Varga Zsoltnak. A tranzakció híre szombaton vált ismertté, jóllehet már napok óta rebesgették Miskolcon. Varga érkezésével új edzője lesz a csapatnak, Kiprich József váltja Détári Lajost. Illetve, ez a megfogalmazás talán nem is pontos, ugyanis két különböző kft.-ről, két különböző csapatról van szó, habár a közönség mindkettőt DVTK néven ismeri.

Új vitorláskikötő Balatonfüreden

Sport2004.07.20, 15:49

Új, 76 férőhelyes vitorláskikötő épült Balatonfüreden 120 millió forintos beruházással a Yacht Club szomszédságában, s több tízmillió forintért felújították a Kékmadarat, a Balaton legendás hajóját - mondta kedden Hantó István, a balatonfüredi Yacht Club Kikötő Kft. ügyvezető igazgatója.

Csütörtökre kialakul a pápai futballkeret

Sport2004.07.13, 19:12

Csütörtökre eldől, melyik játékosokkal köt szerződést a Pápai Termál BLC élvonalbeli labdarúgócsapata. A Balaton FC-vel fuzionáló, a siófoki klubtól játékjogot szerző együttes Csertői Aurél vezetésével megkezdte már a felkészülést, a csapatba légiós és egykori válogatott játékos is érkezik.

Csepeli bravúr a Balaton-átevezésben

Sport2004.07.05, 18:59

Az alsóörsi strand adott otthont július 4-én a Balaton legkülönlegesebb, leglátványosabb versenyének, a Balaton-átevező túraversenynek.

Litkey negyedszer nyert a Kékszalagon

Sport2004.07.02, 21:46

A papírformának megfelelően a Litkey Farkas vezette Siemens Mobile nyerte a T-Mobile Nagydíj 36. Kékszalag nemzetközi távolsági vitorlásversenyt a Balatonon. Litkey ezzel negyedik sikerét aratta és a viadal legeredményesebb kormányosa lett.

A balatoni strandok vízminősége kiváló

Sport2004.07.01, 16:21

Az idei mérési adatok szerint a közel száz balatoni strand vízminősége kiváló, mindössze négy kapott megfelelő minősítést - mondta Szabó Szabolcs, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség főtanácsosa sajtótájékoztatón szerdán, Balatonfüreden.

Kiváló nagytavaink vízminősége

Sport2004.06.25, 17:47

Kiváló a Balaton és a Velencei-tó vízminősége - közölte pénteken a Közép-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség igazgatója.

III. Balaton ultramaraton

Sport2004.06.23, 10:57

Szombaton a IX. Balaton kör futóverseny keretében kerül sor a III. Balaton ultramaratonra, amelyen 30 órán belül 215 kilométert kell teljesíteniük az indulóknak.

Pápára költözik a Balaton FC

Sport2004.06.20, 11:56

Két plusz ötéves megállapodást kötött a Siófok FC Kft. a pápai önkormányzattal, így a Veszprém megyei városba költözik az élvonalban legutóbb negyedik helyen végzett siófoki labdarúgóklub, amely a következő szezonban már Pápai Termál Balaton LC néven szerepel.

Királyt a Newcastle és a Celtic is vinné

Sport2004.06.15, 19:16

Nem akármilyen ajánlatok közül válogathat Király Gábor. A Hertha BSC együttesétől hét év után elköszönt magyar válogatott kapust ugyanis jó nevű angol csapatok és a világhírű skót Celtic is szívesen látná soraiban. A szabadságát szülővárosában, Szombathelyen és a Balaton partján töltő hálóőrrel a külföldi invitálásokról beszélgettünk.

Pápára költözhet a Balaton FC

Sport2004.06.11, 10:35

Elképzelhető, hogy a következő szezonban Pápa néven a Veszprém megyei városban szerepel az NB I-ben idén negyedik Balaton FC labdarúgócsapata, az MTI információi szerint a két klub vezetője erről már meg is egyezett és csütörtökön előszerződést írt alá.

Élre állt a Debrecen, MTK-t vert a Sopron

Sport2004.05.22, 21:05

A Debreceni VSC-Megaforce hazai pályán magabiztos játékkal legyőzte a Balaton FC-t a labdarúgó Arany Ászok Liga 31. fordulójában, ezzel a vasárnapi Újpest FC-FTC mérkőzés előtt az élre állt a tabellán, egyben biztosította dobogós helyezését.

A Fradinál nem örülnek a horvát bírónak

Sport2004.05.22, 20:13

Az Üllői úton nem örülnek annak a döntésnek, hogy a horvát Trivkovic vezeti a bajnoki cím szempontjából sorsdöntő vasárnapi Újpest-Ferencváros rangadót. 

Élen az FTC, a Loki is megelőzte az Újpestet

Sport2004.05.20, 12:24

A Ferencváros újra vezeti az Arany Ászok Ligát, miután a zöld-fehérek változatos és paprikás hangulatú mérkőzésen 3-2-re győztek a Balaton otthonában, míg a 30. forduló előtt listavezető Újpest csak döntetlent ért el Sopronban. Mészöly Géza csapatát a Debrecen is megelőzte, amely az MTK otthonából hozta el a három pontot. Az alsóházban a Békéscsaba a Győrt, a Videoton a ZTE-t verte, a Haladás pedig ikszelt a Péccsel hazai pályán.

Előző
Következő