Balástya

címke rss

Kistelekit menesztenék olvasóink

Van-e edzőválság Újpesten? Erre a kérdésre vártuk az [origo] olvasóinak válaszát november 20. és 26. között. Azután, hogy a lila-fehér focicsapat három meccset vesztett zsinórban a Borsodi Ligában, öt ponttal lemaradt a rivális FTC mögött, s a szürke középmezőnybe süllyedt. Azóta még súlyosabb a helyzet: Dvériék a Lokit sem tudták megverni - Kisteleki Istvánnak mennie kell, vélekedett a szavazók többsége.

Kisteleki három-négy labdarúgó szerződtetését tervezi

Sport2001.12.10, 15:50

A vasárnapi Sopron elleni 2-1-es győzelmével a hatodik helyen zárt az Újpest, így Kisteleki István, a lilák trénere elérte a szezon előtti célkitűzést. A rajt előtt ugyanis a szakvezető jelezte: a játékosállomány alapján csapata a 4-6. hely valamelyikén végezhet. Kistelekivel a Sopron elleni meccset is érintve röviden a jövőről is szót váltottunk.

Magas részvételi arány  - hét haláleset a választásokon

Itthon2002.04.07, 19:01

Törökszentmiklóson, Budapesten, Bakonybélen, Ajkán, Balástyán és Nagyrédén halálesetek zavarták meg a szavazást. Délután fél 6-ig a választók 65,56 százaléka járult az urnákhoz, 1998-ban ugyanebben az időpontban még nem érte el az ötven százalékot a részvételi arány. A főváros XI. kerületében egy technikai hiba miatt kellett több szavazatot megsemmisíteni. A választójoggal rendelkezők este 7 óráig szavazhatnak. Előzetes végeredmény vasárnap éjfél előtt várható, hivatalos pedig hétfőn. Este 7 órától, a kampánycsend végével folyamatosan, minden részletre kiterjedően beszámolunk a választási eredményekről, amelyeket az [origo]-n követhhetnek ...

Sorozatgyilkosság gyanúja Balástyán

Itthon2002.04.16, 11:47

Megtalálták hétfőn a Balástyáról négy évvel ezelőtt eltűnt nő holttestét. A gyilkosság gyanúsítottját egy hónappal ezelőtt egy másik balástyai nő megöléséért vette őrizetbe a rendőrség. A férfit most három nő megölésével gyanúsítják.

Radarral, kutyákkal, ásóval a balástyai áldozatok nyomában

Itthon2002.05.31, 14:26

Hetedik napja kutatnak a rendőrök eredménytelenül Balástya külterületén, egy erdőben és egy bányatónál a sorozatgyilkossággal gyanúsított férfi két áldozatának holtteste után. Hatalmas mennyiségű földet mozgattak meg, több száz méteres, három méter mély árkokat ástak. Markolókkal, talajradarral, kutyákkal dolgoznak a helyszínen.

Bevetették a poligráfot Balástyán

Itthon2002.06.07, 14:10

A rendőrség szerint eredménnyel zárult a balástyai sorozatgyilkos hazugságvizsgálata. Sz. Zoltánt most elmeorvosi szakértők vizsgálják. A rendőrök három ember megölésével gyanúsítják Sz. Zoltánt, aki ezeken kívül még három nő meggyilkolását ismerte be.

Női holttestet találtak Balástyán

Itthon2002.07.02, 19:34

Női holttestet találtak a rendőrök kedden délután abban a balástyai szilváskertben, amelyben a több nő megölését beismerő helybéli férfi állítása szerint elásta ötödik áldozatát.

Lezuhant egy sárkányrepülő Balástyán

Itthon2003.05.27, 15:22

Üvegházra zuhant, és azonnal szörnyethalt egy sárkányrepülő Balástya határában. A kedd délutáni baleset oka és pontos körülményei egyelőre nem ismertek. A roncs a becsapódás után kigyulladt.

Eltemették a szegedi betegcsere áldozatát

Itthon2004.07.19, 19:02

A szegedi kórház és az egyetem képviselői is jelen voltak a gyászoló családon és barátokon kívül hétfőn Kisteleken annak a nyolcvanéves férfinak a temetésén, akit egy leletcsere nyomán július 3-án tévesen operáltak meg, s ezt követően nem sokkal elhunyt.

Matthäus nem bosszús, hanem elégedett

Sport2005.10.14, 11:44

Annak ellenére, hogy unalmas mérkőzést produkált a magyar és a horvát labdarúgó-válogatott a Szusza Ferenc-stadionban rendezett utolsó világbajnoki selejtezőn, mindkét szövetségi kapitány elégedetten nyilatkozott. A csütörtöki nap folyamán felpörögtek az események a Matthäus-Kisteleki-Bozóky "sajtóháborúban", valamint a Puskás-ügyben is.

Előző
Következő