baktériumok

címke rss

Conan, a baktérium és Átlagos Joe elindult a világűrbe

Tudomány2011.05.17, 14:41

Az űrhajósokon kívül hat mikroorganizmus és egy polip is startolt hétfőn az Endeavourrel a világűrbe. A kísérletek elsődleges célja, hogy teszteljék, képes-e az élet egyik bolygóról a másikra utazni, például nagy becsapódásokkor kiszakadt kőzetekben megbújva.

Mennyi baktériummal fertőződünk egy kézfogáskor?

Egészség2011.05.17, 15:34

Egy amerikai vizsgálatból úgy tűnik, hogy a hazai diplomaosztó ünnepségek többségén a végzős diákok számára kötelező fehér kesztyűnek inkább esztétikai, mint egészségügyi jelentősége van. A protokolláris kézfogások során ugyanis igen csekély a kórokozó baktériumokkal való fertőzés kockázata.

Nem jó ötlet a szappanos kézmosás a moziban

Egészség2011.05.05, 06:46

Ha szennyezett utántöltős tartályból származó folyékony szappannal mosunk kezet, a kézmosás után több kórokozó baktérium lehet a kezünkön, mint előtte - derült ki amerikai  mikrobiológusok vizsgálatából. A kutatók szerint ennek szerepe lehet a fertőzések terjedésében a közösségi intézményekben, például iskolákban, kórházakban.

Legyünk óvatosak a ballagási oroszkrém tortákkal!

Egészség2011.05.02, 08:35

Gyomorrontást és hasmenéssel járó bélgyulladást számos kórokozó okozhat. A Salmonella-nemzetség baktériumai által okozott betegségek halmozottan május-augusztusban fordulnak elő.

Fogkrém készülhet egy lepedék kialakulását gátló baktériumból

Tudomány2011.04.04, 11:09

Az emberi szájban hemzsegnek a baktériumok, melyek egy része a fogszuvasodásért felelős. Japán kutatók egy olyan hasznos baktériumra bukkantak, amelynek enzimje megakadályozza a lepedék kialakulását a fogakon, és így segít a fogszuvasodás elleni harcban.

Kutyákon tesztelik az új magyar csípőprotézist

Archívum2011.03.24, 02:15

A nanotechnológia egyik ígéretes orvosi alkalmazási területe lehet, amikor ízületi protézisek felületét nanoezüsttel vonják be, így csökkentve a beültetés után fellépő esetleges bakteriális fertőzések veszélyét.

Támadják a meteoritokban bejelentett Földön kívüli lényeket

Tudomány2011.03.30, 11:48

A meteoritokban talált Földön kívüli életnyomok bejelentése gyenge lábakon áll a tudományos közösség nagyobb része szerint. A NASA hivatalosan még nem foglalt állást a témában.

Mikor kell vörös szemnél kötőhártya-gyulladásra gondolni?

Egészség2011.03.06, 09:44

A kötőhártya a szem elülső felszínét borító vékony nyálkahártyaréteg. Gyulladása az egyik legelterjedtebb szemészeti betegség, világszerte valamennyi korcsoportot érinti. A kötőhártya-gyulladást leggyakrabban baktériumok, vírusok vagy allergiás megbetegedések okozzák. Legtöbb formája nem súlyos lefolyású, azonban a betegnek komoly kellemetlenséget okozhatnak. Kezelés nélkül akár a szem épségét veszélyeztető szövődmények is felléphetnek.

Sok a székletből származó baktérium a bevásárlókocsikon

Egészség2011.03.04, 15:57

Nap mint nap szülők milliói ültetik be kisgyermeküket a bevásárlókocsikba, anélkül, hogy belegondolnának, ki fogta meg előttük a tolókart. Arizonai kutatók szerint rosszul teszik.

Elkészült a baktériumgyilkos csomagolópapír

Tudomány2011.01.20, 17:34

Sikerült olyan papírt létrehozni, amely a benne lévő ezüst-nanorészecskék miatt a jövő csomagolóanyaga lehet. A nanotechnológiai termékek élettani, környezeti hatásáról azonban egyelőre keveset tudunk.

Jól vizsgázott az új, magyar fejlesztésű nanofertőtlenítőszer

Tudomány2011.03.19, 10:44

A nanotechnológia újabb vívmánya került a polcokra: magyar kutatók parányi ezüstrészecskékből álló fertőtlenítőszert fejlesztettek ki. Az új szer segíthet a kórházi fertőzések egyre égetőbb problémájának leküzdésében is. A nanotechnológiai termékek élettani, környezeti hatásáról azonban egyelőre keveset tudunk.

Korainak tartják a NASA bejelentését az arzént használó élőlényről

Tudomány2011.04.12, 15:51

Több szakmai kritika is elhangzott az elmúlt napokban, hogy a foszfor helyett arzént használó élőlényről tett bejelentés hiányos megfigyeléseken alapul. A valódi helyzetet még pontosan nem ismerni, de az eredmények valódisága kísérletekkel hamarosan ellenőrizhető.

Az eddigi legkülönlegesebb élőlény: már publikusak a részletes információk

Tudomány2010.12.03, 09:24

Még soha nem láttunk olyat, hogy egy élőlény az élet szempontjából alapvető kémiai elemek egyikét egy másik elemmel helyettesítse. A felfedezés rávilágít arra, milyen keveset tudunk az életről, és módosíthatja a Földön kívüli élet utáni kutatás stratégiáját is.

Különleges életközösséget fedeztek fel a földkéreg mélyén

Tudomány2010.11.26, 19:34

Földünkön még a legbarátságtalanabb és legelképzelhetetlenebb helyekre is beférkőzik az élet. Jól bizonyítja ezt egy új felfedezés: az óceáni kéreg legmélyebben fekvő rétegében először bukkantak mikroszkopikus életre.

Először sikerült filmre venni sétáló baktériumokat

Tudomány2010.10.11, 07:45

A folyadékban úszó mikroorganizmusokról rengeteg kép és videó készült már. Amerikai kutatóknak most először sikerült filmre venniük, amikor az általuk vizsgált baktériumok fölegyenesedtek, és szó szerint arrébb mentek a tárgylemezen.

Gyors E. coli tesztet dolgoztak ki amerikai kutatók

Tudomány2010.08.31, 12:31

Az eddigi 48 óra helyett egy óra alatt kimutatja az Escherichia coli baktérium jelenlétét egy új, infravörös spektroszkópiát alkalmazó módszer, amelyet amerikai élelmiszerkutatók dolgoztak ki.

Remény a Mexikói-öbölben: új olajfaló baktériumok is felbukkantak a vízben

Tudomány2010.08.25, 08:13

A BP Deepwater Horizon olajfúró platformjának áprilisban bekövetkezett katasztrófája nyomán elképesztő mennyiségű olaj ömlött a tengerbe a Mexikói-öbölben. Az olaj a tenger mélyén is felhőszerű alakzatokba tömörült. Az egyik ilyen mélytengeri képződmény vizsgálatakor fedezték fel a kutatók, hogy ismert és eddig ismeretlen olajbontó baktériumok szaporodtak el az olajkiömlés környékén.

Már Ausztráliában is fertőz az új szuperbaktérium

Life Network2010.08.14, 12:12

Három ausztrál betegben is azonosították azt az új, minden antibiotikumnak ellenálló szuperbaktériumot, amely brit tudósok kutatásai szerint Dél-Ázsiából indult, és rövid időn belül az egész világon elterjedhet.

Új szuperbaktériumok jelentek meg Dél-Ázsiában

Life Network2010.08.11, 14:13

A plasztikai műtéten átesett betegek új, szinte minden ismert antibiotiukummal szemben ellenálló szuperbaktériumokat hurcoltak be Dél-Ázsiából Nagy-Britanniába, amelyek az egész világon elterjedhetnek.

Antibiotikum lehet a méz

Life Network2010.07.26, 10:44

A FASEB Journal júliusi számában közölt tanulmány szerint a méz baktériumellenes összetevőt tartalmaz. A defenzin-1 nevű fehérjét a méhek szintetizálják, és remélhetőleg egy nap lehet majd alkalmazni a szokásos antibiotikumokkal szemben rezisztens törzsek ellen, például égési sérüléseket és bőrfertőzéseket követően.

Egészséges klímahasználat: a megfázás elkerülhető

Life Network2010.07.09, 14:08

Odakint tombol a nyár, a hőmérő higanyszála a 40 fokot közelíti. Bent, a lakásban kellemes a hőmérséklet, ajtó, ablak csukva, halkan duruzsol a klíma, fújja be a hűvös levegőt. Amikor azonban a távkapcsolóhoz nyúlsz, hogy még néhány fokkal hidegebb legyen, gondolj egy pillanatra az egészségedre is. A légkondicionáló nem ártalmas, ha helyesen használod!

Megtalálták a méz titkos, antibiotikumként ható összetevőjét

Tudomány2010.07.01, 16:14

Évezredek óta tudjuk, hogy a méz sok betegségtől véd bennünket, de eddig nem sikerült megtalálni azt a "titkos" összetevőt, amelynek e védőhatást köszönhetjük. Most először sikerült tisztázni, miért pusztítja a méz a baktériumokat.

Hemzsegnek a baktériumok a kórházi PC-ken

Archívum2010.06.07, 12:33

Egy amerikai tanulmány eredményei szerint egy átlagos kórház felvételi részlegén lévő számítógép billentyűzetén sokkal több baktérium található meg, mint az intézmény más osztályain, vagy a kezelőkben.

Nagyot lépett a genetika Darth Vadere: elkészült az első mesterségesen vezérelt sejt

Tudomány2010.05.21, 08:53

Újabb áttörés történt a mesterséges sejtek létrehozása felé vezető úton: először állítottak elő olyan sejteket, amelyeket mesterségesen "összeszerelt" program irányít. A kívülről betöltött DNS képes volt beindítani és irányítani a sejtek működését, amit a kutatók a számítógépek bekapcsolásakor elinduló rendszerfolyamatokhoz hasonlítottak. Craig Venter, a kutatás vezetője, "a genetika Darth Vadere" eddig sem volt ismeretlen a nagyközönség számára, a mesterséges élőlények létrehozásáról azonban sokan úgy vélekednek, hogy a biológusok már "istent játszanak". Mire jók ezek a sejtek, és mi fog még kikerülni Venter laboratóriumából?

A tusfürdőnél jobb a szappan!

Life Network2010.04.27, 12:15

Cseréld le a tusfürdődet szappanra, lehetőleg biora! A tusfürdőkben ugyanis adalékanyagként megtalálható az úgynevezett nátrium lauryl szulfát, amely nemcsak azért káros, mert túlságosan szárítja a bőrt, de erős fertőtlenítő hatásának köszönhetően a jótékony baktériumokat is lemossa a bőrfelszínről.

Csak bizonyos esetekben okoz asztmát a házipor

Tudomány2010.04.16, 12:59

Az otthonokból vett porminták elemzése alapján úgy tűnik, hogy a gyermekkori asztma kialakulása elsősorban a házipor baktériumainak fajösszetételétől függ.

Először igazolták a Szívkirálynő-hipotézist

Tudomány2010.03.03, 10:23

Brit kutatók baktériumokat fertőző vírusok evolúcióját vizsgálták több száz generáción át. Azt tapasztalták, hogy amint a baktériumoknak sikerült kifejleszteniük valamilyen vírus elleni védelmet, azonnal fölgyorsult a vírusok evolúciója. Ez arra utal, hogy a fajok közti kölcsönhatások erősebb hajtóerőt jelentenek az evolúció számára, mint a környezethez való alkalmazkodás.

Megeszi a kőzeteket a Föld eltemetett élővilága

Tudomány2010.02.27, 11:03

Akármilyen mélyre fúrtak, eddig mindig találtak élőlényeket a kőzetekben. Becslések szerint a kontinentális kéregben körülbelül négy, az óceániban pedig hét kilométer mélységig lehetnek jelen azok a szívós és különleges egysejtűek, amelyek a Föld eltemetett élővilágát alkotják. A mélységi bioszféra - amelynek tömege nagyobb lehet, mint a felszínié - különösen figyelemre méltó tagjai az ásványokat táplálékforrásként használó baktériumok.

Melegkedvelő baktériumok élnek az Északi-sarkon

Időjárás2010.01.20, 12:53

Már ötven éve ismert tény, hogy melegkedvelő baktériumok élnek az Északi-sark tengeri üledékében. Most kiderült, hogy az Északi-tenger kőolajlelőhelyeiről kerültek oda.

7 ok, amiért a bennünk élő baktériumokat szeretjük

Life Network2010.01.14, 15:08

Szervezetünkben valósággal nyüzsögnek a baktériumok. Ezek nagy része kifejezetten hasznos számunkra, szervezetünkben jótékony hatást fejtenek ki. Ezért is kell óvatosan bánnunk az antibiotikumokkal, amelyek e jó baktériumokat is elpusztíthatják. Íme, a bennünk, rajtunk élő baktériumok legfőbb pozitív hatásai.

Antibiotikumok: szedjem, ne szedjem?

Life Network2010.01.14, 13:58

Van, aki számára az antibiotikum kifejezés már-már szitokszó, mások minden apró probléma esetén rögtön ehhez nyúlnak. Kevés olyan szer van, amelyről annyi a tévhit a társadalomban, mint az antibiotikumokkal kapcsolatban.

Minimálsejt: először írták le, mi kell feltétlenül az élethez

Tudomány2009.11.27, 09:16

Hat együttműködő kutatócsoport meghatározta az egyik legkisebb baktérium teljes genetikai állományát, a gének alapján készülő fehérjekészletét és a baktériumban lejátszódó anyagcsere-folyamatokat. Ezek alapján jó közelítéssel összegezhetők azok az alkotórészek, illetve folyamatok, amelyek nélkülözhetetlenek egy sejt önálló életben maradásához.

Egy fehérje védhet meg a gyomorfekélytől

Tudomány2009.10.20, 10:49

A gyomorfalat bélelő hámréteg felszínén olyan fehérjét sikerült azonosítani, amely kulcsfontosságú lehet a gyomorfekélyt is okozó baktérium elleni védekezésben: a felfedezés részben magyarázatot adhat rá, hogy az átlagosan minden második emberben jelenlévő bakteriális fertőzés miért marad tünetmentes egyeseknél, és miért betegít meg másokat.

Először vették filmre, hogyan közlekedik bennünk egy baktérium - videó

Tudomány2009.09.29, 07:38

Az amerikai Yale Egyetem mérnökeinek először sikerült megfigyelni és filmre venni, miként mozognak folyékony közegben a gyakran fertőző betegséget okozó Escherichia coli (E. coli) baktériumok. A Physical Review Letters szeptember 29-ei számában közzétett eredmény segíthet jobban megismerni, miként változtatnak helyet ezek a baktériumok, s így ahhoz is közelebb kerülhetünk, hogy meggátoljuk terjedésüket.

Fertőző zuhanyozás - kórokozókkal permetezzük tele magunkat minden tusoláskor

Tudomány2009.09.15, 08:19

Az emberek zöme egy felüdítő zuhanyozással kezdi a reggelt. Nem is gondoljuk, hogy ilyenkor nemcsak a kellemesen masszírozó vízsugarakat, de rengeteg baktériumot is zúdítunk magunkra, állítja egy most közzétett amerikai tanulmány.

Ellenőrzés csók előtt

Tudomány2009.07.06, 16:27

A Tel Aviv Egyetem munkatársai egy új, zsebben hordható lehelet-tesztet készítettek, amivel könnyedén ellenőrizhető a baktériumok okozta rossz szájszag.

Százhúszezer év után élesztettek fel baktériumokat

Tudomány2009.06.17, 09:04

Százhúszezer évig szunnyadtak Grönland jégpáncélja alatt azok az aprócska mikroorganizmusok, melyeket most amerikai kutatók sikeresen élesztettek fel.

Mikroszkóppal megfigyelték, hogyan tisztítják a talajt a baktériumok

Tudomány2009.03.26, 05:01

Amerikai kutatók különleges mikroszkópos eljárással kimutatták, hogy egyes közönséges talajbaktériumok anyagcseréjük folyamán fölveszik a környezetükből a mérgező fémvegyületeket, és ártalmatlan formában juttatják vissza a talajba. Egyik-másik baktériumot talán a radioaktív hulladék semlegesítésére is lehet használni majd a jövőben.

Veszélyes baktérium a táplálékláncban

Tudomány2003.04.14, 10:56

Magyarországon eddig táplálékláncból még ki nem mutatott Coli-baktériumot találtak Pécsett.

Előző
Következő