Bakondi György
címke rss- kapcsolódó címkék:
- migráció
- migráns
- illegális bevándorlás
- migránsok
- határvédelem
- legfrissebb
- legrégebbi
Bakondi: Június végéig kártalanítják a vörösiszap-károsultakat
Bakondi György kormánybiztos szerint a vörösiszapömlés minden károsultjával megkötötték a házvásárlásra vagy a pénzbeli kártérítésre vonatkozó szerződést. Az ingóságokért fizetendő kártérítésről szóló szerződések, valamint a vállalkozók kártalanítási szerződésének megkötése viszont még folyamatban van.
Iszapkatasztrófa: Kikerül az állami felügyelet alól a Mal Zrt.
Június 30-án lejár a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. állami felügyelete, ezzel egy időben a térségben kihirdetett veszélyhelyzet is. Az állam mintegy 30 milliárd forintot költött a térségben élők kártalanítására. Bakondi György kormánybiztos szerint a Mal Zrt. technológiaváltása miatt a jövőben már nem kell jelentős ökológiai kockázattal számolni.
A munkahelyeken is lesznek önkéntes katasztrófavédelmi mentőszervezetek
Önkéntes polgári védelemként határozza meg az új katasztrófavédelmi törvény az önkéntes mentőszervezetek védekezésbe való bevonását.
Bakondi György irányítja a felkészülést a télre
A katasztrófavédelem vezetője állandó kapcsolatban lesz a mentőszolgálattal, a közterület-felügyelettel és az egészségügyi intézményekkel. December elsejétől ismét életbe lép a kilakoltatási moratórium.
Hétszáz rendőrt vezényeltek az M1-eshez
Hétszáz rendőrt irányított a katasztrófavédelem az M1-es autópályához, vannak autók, amelyeket csak emberi erővel lehet kiásni. A belügyminiszter szerint azért nem volt szükség a katasztrófariadóra, mert nem az egész országot érintette a havazás.
Orbán jelentést rendelt Pintértől a katasztrófahelyzetről
Hétfőn estére lesz kész az a jelentést, amelyet a miniszterelnök kérésére készítenek a belügyminisztériumban a havazás miatt kialakult katasztrófahelyzetről. Pintér szerint azért nem kérték előbb a honvédség segítségét, mert nem volt rá szükség, és még így is jobbak voltunk a mentésben, mint más országok.
Bakondi György kőkeményen lojális
Ha valamit a fejébe vesz, azt végigviszi bármi áron. Kétszer futott neki az egész katasztrófavédelem teljes átszervezésének, közben egyszer a nulláról újraépítette az életét. Pintér Sándor hívására váltott szakterületet, beosztottai vagy rettegnek tőle, vagy nagyon tisztelik, középút nincs. Portré Bakondi Györgyről, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetőjéről.
Délre lett áram mindenhol
Minden magyarországi településen maradéktalanul sikerült helyreállítani az áramszolgáltatást, jelentette be Giró-Szász András kormányszóvivő. Délelőtt még 9 szabolcsi településen volt kimaradás a múlt hét végi időjárás miatt, az itt lakók csaknem egy hete voltak áram nélkül. Borsodban és szabolcsban az elmúlt napokban négy vezetéklopás volt, a tolvajokat mind elfogták.
SMS jönne, ha dugóba kerülnénk
A katasztrófavédelem főigazgatója, Bakondi György olyan rendszert alakítana ki, amely célzottan figyelmezteti a bajbajutottakat.
Nincs akadálya az árvízi védekezésnek
Bakondi György szerint rendelkezésre áll az ár- és belvízi védekezéshez szükséges szakértelem.