Bajnok

címke rss

Hatalmas magyar siker: Bódis és Maráz is első lett a Spartathlonon

Sport2019.09.28, 16:16

Hatalmas magyar sikerek születettek a legendás görögországi Spartathlonon: a 246 kilométeres versenyen az első helyen Bódis Tamás ért a célba, a második pedig Csécsei Zoltán lett. A nőknél reggel kilenc után lett meg a győztes, méghozzá a szintén magyar Maráz Zsuzsanna. 

Ollózós csodagól, kecskeáldozás, Fradi-aranyérem

Sport2019.06.04, 06:38

Május 19-én véget ért a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) 2018/19-es idénye. A Ferencváros lett a bajnok – történelme során 30. alkalommal –, az MTK Budapest és Szombathelyi Haladás búcsúzott az élvonaltól, helyükre a Zalaegerszeg és a Kaposvár került fel az NB II-ből. A mögöttünk hagyott futballév számtalan érdekességet, felejthetetlen pillanatot, elképesztő izgalmat hozott. 

Megvédte bajnoki címét a Ferencváros pólócsapata

Sport2019.05.22, 20:50

Az FTC-Telekom Waterpolo megvédte címét, mivel a férfi vízilabda ob I döntős párharcának harmadik felvonásán is legyőzte az A-Híd OSC Újbuda együttesét. A szerdai, rendkívül szoros összecsapás csak ötméteresekkel dőlt el, a találkozó legjobbja a négygólos Varga Dénes volt. A Ferencváros - amely két hét múlva még érdekelt lesz a Bajnokok Ligája hannoveri nyolcas döntőjében is - története 23. bajnoki címét gyűjtötte be.

Hat éven belül ötödször lett bajnok a Benfica

Sport2019.05.18, 22:21

A Benfica története során 37. alkalommal nyerte meg a portugál labdarúgó-bajnokságot.

Ötszettes dráma után bajnok a Kazincbarcika férfi röplabdacsapata

Sport2019.04.29, 22:22

A Vegyész RC Kazincbarcika 3-2-re nyert az LV Sport Pénzügyőr SE vendégeként Budapesten a férfi röplabdabajnokság döntőjének negyedik mérkőzésén, ezzel megszerezte a harmadik sikerét a fináléban, így a 2018/19-es szezonban az Extraliga bajnoka lett.

Kétségek nélkül, nagy fölénnyel lett bajnok a Fradi

Sport2019.04.27, 21:22

A Ferencváros labdarúgócsapata már bajnokként futhatott ki a Honvéd elleni meccsre, miután a Vidi nem tudta megverni a Puskás Akadémiát. Ezzel a Fradi megszerezte története 30. bajnoki címét.

Rich Froning Jr. testépítő bajnok ezzel a 7 étellel tartja magát formában

Archívum2019.04.07, 07:24

Rich Froning Jr. testépítő bajnokot minden idők legfittebb embereként szokták emlegetni. A sportoló most elárulta, mi az a 7 étel, ami segít neki abban, hogy fejlődjön a teste.

Késely Ajna lehet Egerszegi Krisztina utódja: nagyon tehetséges úszó

Archívum2018.10.13, 11:18

A 17 éves Késely Ajna halmozza az érmeket, és ha így folytatja, ő lehet Egerszegi Krisztina méltó utódja.

Körrekorddal lett magyar bajnok a 17 éves motorversenyző

Sport2018.08.13, 13:02

Hazai körrekordot jelentő idővel lett magyar bajnok az 1000 köbcentiméteresek között a német bajnokságban pallérozódó Kovács Bálint, a H-Moto Team 17 éves gyorsasági motorversenyzője.

Trambulinbajnok lett a végtagok nélkül élő lányból

Archívum2018.06.21, 18:54

Trambulinbajnok lett Isabelle Weall, aki még gyermekkorában vesztette el végtagjait.

Florent Amodio és Edvin Marton mesélt a Kings on Ice titkairól

Life.hu2018.05.02, 15:21

Olimpiai, világ- és Európa-bajnoki érmektől hemzsegett a jég vasárnap - a Kings on Ice Budapestre érkezett. A kétszeres olimpiai bajnok Evgeni Plushenko és Edvin Marton magyar hegedűművész most is olyan bajnokokat hívott meg, akik szinte felperzselték a jeget. Florent Amodio Európa-bajnokot és Edvin Martont kérdeztük a kulisszatitkokról, de az ifjabb, mindössze ötéves Plushenkót is láthattuk korcsolyázni.

Félgőzzel avatták fel az F1-es Hírességek Csarnokát

Gphírek2017.12.11, 11:09

Kilenc Formula-1-es világbajnok, köztük Sir Jackie Stewart, Mario Andretti, Alain Prost és Nigel Mansell részvételével avatták fel a Hírességek Csarnokát a Francia Autóklub párizsi székházában. Ugyanennyi élő világbajnok viszont nem ment el a rendezvényre.

Története során hetedszer lett bajnok a Corinthians

Sport2017.11.16, 11:54

A Corinthians nyerte meg - története során hetedszer - a brazil labdarúgó-bajnokságot, miután legyőzte 3-1-re a Fluminensét.

Tiszacsege nyerte az első Hortobágyi Vágtát

Travelo2017.12.06, 12:45

Tiszacsege nyerte az első Hortobágyi Vágtát

Férfiként pörög a rúdon az egykori pályázatmenedzser

Sport2017.03.12, 13:59

Kovács Máté Efraim művészcsaládból származik, így egyértelmű volt, hogy már fiatalon zongorázni és balettozni tanult. Egyikhez sem volt elég tehetséges, emiatt egy ideig közgazdászként uniós pályázatokat menedzselt. Néhány éve fogadásból került a rúdra, idén már világbajnokságon is indulni szeretne. 

Ezek a csöppségek lesznek a jövő olimpiai bajnokai

Life.hu2016.08.11, 12:27

A gyerekek egy részén már kiskorában látszik, hogy igazán nagy tehetsége van egy-egy sportágban. Íme, azok a csöppségek, akiket akár tényleg láthatunk évek múlva az ötkarikás játékokon.

Intim helyzetben mesélt a rajongóinak Hosszú Katinka - Videó

Archívum2016.05.17, 15:33

A világbajnok úszónő és olimpikon masszázs közben köszönt be rajongóinak, és számolt be a londoni Európa bajnokságon szerzett élményeiről.

Elképesztő! A puszta combjaival törte ketté a dinnyét a szkanderbajnoknő

Archívum2016.05.10, 08:51

Kortney Olsonnak nem kell a szomszédba mennie az erőért: nézd meg az alábbi videóban, hogyan tör össze három (!) görögdinnyét a combizmaival.

Egy szál fűnadrágban pózol a félisten úszóbajnok, Camille Lacourt

Life.hu2015.12.01, 13:03

Tegyél le mindent, állj meg egy percre, és vess egy (vagy több) pillantást a francia úszóbajnok tökéletes testére. Szívesen!

Így tartja magát formában a szívdöglesztő Decker Ádám

Life.hu2015.10.11, 14:33

A helyes világbajnok vízilabdázó, Decker Ádám keményen edz, versenyekre készül, fiatal sporttehetségeket mentorál, második diplomáját csinálja, júliusban pedig apuka lett. Ilyen aktív életmód mellett „kétméteres” immunrendszere bizony támogatásra szorul. Most megosztja velünk, hogyan tartja magát formában.

Simkó Gina Dániában is tarolt a fitneszversenyen

Life.hu2015.05.04, 15:06

Simkó Gina nagyon szigorú diétával, rengeteg edzéssel, kőkemény önfegyelemmel készült a dániai WBFF versenyre. A felkészülés meghozta a sikert, Ms Fitness Diva-ként térhetett haza.

BL: valaki jól jár, valaki még jobban

Gazdaság2008.05.21, 18:20

A Manchester United-Chelsea BL-döntő gazdasági hatása 267 millió euróra tehető, melyből 45 millió jut az orosz fővárosnak, a Bajnokok Ligája-győzelem pedig több mint 108 millió eurót ér - derül ki a MasterCardnak az [origo]-hoz eljuttatott elemzéséből. Összeállításunkból kiderül, miből adódik össze ez a ránézésre óriási összeg.

A Duna TV közvetíti a BL-selejtezőt

Tévé2007.07.19, 12:19

A Duna Televízió közvetíti a Debreceni VSC-TEVA labdarúgó-csapatának hazai Bajnokok Ligája-selejtezőjét.

Atkins, a rövidtávú bajnok

Női Lapozó2007.03.21, 16:08

Az Atkins-diéta nemcsak hatékony fogyókúrás módszer, de bizonyos szempontból még jót is tesz a szervezetnek - derült ki egy nemrég nyilvánosságra hozott amerikai kutatásból. A magas fehérjetartalmú diéta néhány hétig alkalmazva tényleg hatásos lehet, de hosszú távon szinte elkerülhetetlen az egészségkárosodás.

Kis János: Máltát még a Bikák is legyőzték volna

Vendégszoba2006.10.30, 11:59

A magyar bajnok Gödöllői Bikák futsalcsapata a múlt héten remek sikert ért el, a budapesti Körcsarnokban rendezett Bajnokok Ligája-selejtezőn ugyanis moldáv és lett ellenfelei legyőzésével bejutott Európa legjobb 16 csapata közé. Az együttes trénere, a másodállásban taxisofőrként dolgozó Kis János ellátogatott az [origo] Vendégszobájába, ahol többek között arról is beszélt, hogy a futsal honi sikeressége elsősorban nem pénzkérdés, fegyelemmel, figyelemmel európai élklubbá válhatna csapata. A trénert természetesen a nagypályás magyar fociról is kérdezték az olvasók, Kis János szerint Máltát még a kispályára specializálódott játékosaii ...

Janika nyolcadszor is bajnok lehet

Auto2006.08.09, 16:05

Pénteken és szombaton rendezik meg a rali-ob hatodik, utolsó előtti futamát: a pontversenyben élen álló ifj. Tóth Jánosnak elég egy második hely ahhoz, hogy begyűjtse nyolcadik abszolút bajnoki címét.

Magyar diadal a tekézők Bajnokok Ligában

Archívum2006.04.02, 18:53

A Szeged nyerte férfi tekében a Bajnokok Ligáját, miután a romániai Vajdahunyadon rendezett négyes döntő fináléjában legyőzte a szlovák Podbrezova csapatát. A harmadik helyet is magyar együttes, mégpedig a Zalaegerszeg gárdája szerezte meg.

Spici: Peugeot 206 WRC

Auto2006.03.28, 17:19

Szó volt 307-ről, Ford Focusról, aztán most kiderült, hogy az N-es bajnokból tavaly Toyota Corollával abszolút harmadik Spitzmüller, Kazár duó az egri ralirajton egy 2002-es Peugeot 206 WRC-vel indul.

Elhunyt Dukai Géza paralimpiai bajnok úszó

Sport2006.02.09, 10:58

Életének 50. évében elhunyt Dukai Géza háromszoros paralimpiai bajnok úszó.

Sztárparádé Párizsban - Bajnokok Tornája

Archívum2005.12.02, 12:51

Szombaton rendezik Párizsban a szokásos évadzáró autósportos gálát, a 18. Bajnokok (és a Nemzetek) Tornáját, megannyi csillaggal.

Janika jövőre 307 WRC-re váltana

Archívum2005.11.24, 09:07

A hétszeres abszolút bajnok ifj. Tóth János a következő idényben váltani szeretne: a jövő esztendőben a jól megszokott Peugeot 206 WRC helyett 307-essel indulna a rali országos bajnokságon.

Újabb sztárfocista a kifutón

Női Lapozó2005.08.26, 16:20

A Bajnokok Ligája-győztes Liverpool egyik sztárfocistája, Luis Garcia, most egy teljesen új arcát mutatja meg a H&M legújabb kampányában, bebizonyítva, hogy nem csak a pályán sikeres férfi.

Ross Brawn: Schumi tízszeres bajnok lehet

Gphírek2004.12.08, 12:34

Ross Brawn, a Forma-1-es Ferrari-istálló technikai igazgatója kijelentette, hogy egy évvel meg kellene hosszabbítani Michael Schumacher 2006-ban lejáró szerződését, mert akkor tízszeres világbajnok lehetne.

Új bajnok - Half-Life 2

Archívum2004.12.07, 16:25

Nem lepődhetünk meg igazán azon, hogy a Half-Life második részével találkozhatunk az NPD eladási listájának első helyén. Az már sokkal érdekesebb, hogy a HL-2 a két 3D-s tycoont, a RollerCoaster 3-at és a Zoo 2-t előzi meg, a Sims 2 pedig már a dobogóra sem fért fel.

Vágner szerint Frisk a legjobb bíró

Sport2004.06.28, 19:39

A hat évvel ezelőtti világbajnokságon két mérkőzést vezetett, továbbá 13 Bajnokok Ligája-találkozót dirigált Vágner László. Ráadásként 1996-ban nemzetközi búcsúmeccsén, a Real Madrid fellépésén ő volt az utolsó magyar futballbíró, aki BL-mérkőzést vezetett, azóta nincsenek magyar bírók a szakma szűk elitjében. Vágner László az Eb-n látott játékvezetésről is nyilatkozott, s elmondta, hogy szerinte Frisk a legjobb sípmester.

Brit bajnok a Halo versenyen

Techbázis2004.02.20, 11:46

Egy Nagy-Britanniából érkezett fiatalember, bizonyos Jonathan Finglass, becenevén BEAST nyerte a Los Angelesben rendezett Halo PC Worldwide Championshipet. A "Bestia" a döntőben egy szintén európai kollégáját, a holland Stefan Dammerst győzte le.

Collina: futballbíró kosárszenvedéllyel

Sport2004.02.02, 12:20

Nincs a földkerekségen még egy olyan játékvezető rajta kívül, akit zsinórban öt alkalommal is a világ legjobbjának választottak volna. Dr. Pierluigi Collina, a szigorú olasz 1996-ban, az atlantai labdarúgótorna döntőjében robbant be a világ élvonalába, igaz, Nigéria sikerét többek között éppen az ő nyakába "varrták" az ominózus harmadik, lesgólnak titulált találat miatt. Azóta vezetett világbajnoki és Bajnokok Ligája-döntőt, 1998 óta pedig ő a játékvezetők legnagyobbja. S ott lesz a portugáliai Európa-bajnokságon is.

Vonzódik-e Pandora a lányokhoz?

Való Világ 32004.01.17, 16:29

Az Igazság Bajnokai büntetnek. Kőkeményen kérdeznek rá olyan kényes témákra, mint Pandora lányok iránti vonzalma, illetve Leo és Ágica viszonya.

Pete Sampras végleg letette az ütőt

Sport2003.08.22, 17:36

Hivatalosan is véget ért a világ valaha volt legjobb teniszezőjének tartott Pete Sampras pályafutása. A 14-szeres Grand Slam-győztes amerikai klasszis hétfőn, a US Openen jelenti be a hírt, rögvest ezután egy ünnepség keretében el is búcsúztatják őt a szervezők.

A japán nudlibajnok nyerte a hotdog-evő versenyt

Nagyvilág2003.07.07, 13:19

Tizenkét perc alatt 44 és fél hot dogot gyűrt le Kobajasi Takeru japán bajnok, és ezzel megnyerte a minden évben megrendezett New York-i hotdog-evő versenyt. Kobajasi egymás után harmadszor lett bajnok, bár korábbi - több mint ötven hot dogos - rekordját ezúttal nem sikerült megjavítania.

Bajnokok búcsúztatják az Osztrák Nagydíjat

Gphírek2003.04.23, 12:45

A szervezők meghívására több egykori bajnok is jelen lesz az utolsó Forma-1-es Osztrák Nagydíjon.

Az amatőr labdarúgókat vállfával eltávolítom - Csank János a Társalgóban

Vendégszoba2003.04.15, 16:06

A Ferencváros labdarúgócsapatát fél évtized után bajnoki címig vezető Csank János nem olyan szigorú tréner, mint ahogy azt sokan gondolják róla, de csak az igazi profikat tűri meg maga mellett. A mesteredző a magyar foci jövőjét az utóbbi időben történt változások ellenére borúsan látja, legfőbb gondnak a pénzhiányt tartja. Csank a 2008-as Eb-pályázat elnyerését lehetetlennek, a Fradi majdani Bajnokok Ligája-szereplését illúziónak nevezte.

Film premier előtt a hajléktalanszállón

Itthon2002.12.19, 16:00

Jótékonysági vetítést rendez a Budapest Film, amelynek teljes bevételét a hajléktalanok karácsonyára ajánlják fel. A Bajnok utcai szállón pedig levetítik azt a cannes-i díjnyertes, hajléktalanokról szóló filmet, amit a budapesti mozik csak januártól játszanak majd.

Már San Remóban bajnok lehet a Peugeot

Auto2002.09.18, 16:59

Hétvégén a világbajnoki sorozat tizenegyedik futamát, a San Remo-i ralit rendezik, idejekorán bajnok lehet - zsinórban harmadszor - a Peugeot.

Csúcsot dönthetnek a bérletesek az Üllői úton

Sport2002.07.23, 19:31

Hat nap alatt több mint kétezer bérletet vásároltak a pénztárakban a Ferencváros szurkolói. Az eddigi tapasztalatok alapján valószínűsíthető, hogy ezúttal több állandó belépő fogy majd el, mint az utóbbi évtized csúcsát jelentő 1995-ös évben, amikor a Bajnokok Ligájában szerepelt a csapat.

Benik kilencedik lett a Waldviertel-ralin

Auto2001.11.10, 22:04

Stohl nyert, Wittmann a bajnok - Sperrer kockáztatott és veszített. Az osztrák, aki ifj. Tóth Jánossal közösen használja az ezüstszínű Peugeot 206 WRC-t, húsz másodperces hátránnyal vágott neki a második versenynapnak. Márpedig a bajnoki cím megszerzése érdekében mindenképpen meg kellett volna nyernie a futamot.

Hernádi Közép-Európa bajnoka lett!

Auto2001.10.24, 17:19

Az utolsó, mindent eldöntő dubrovniki autós hegyiversenyről mosolyogva térhetett haza Hernádi László. Az öröme érthető, hisz személyében új Közép-Európa bajnokot köszönthetünk.

Új bajnokok a tornászoknál

Sport2001.09.23, 18:52

A hétvégi ob után nem kell felülvizsgálni nézeteinket, hogy mit várhatunk az egy hónap múlva Belgiumban, Gentben rendezendő torna vb-n. Bár a gyűrű idei magyar bajnokát Fekete Leventének hívják, nem történt szenzáció, hiszen Csollány Szilveszter kisebb sérülés miatt csak néző volt a Tornacsarnokban.

Janika a bajnok!

Auto2001.08.11, 19:59

Az előzetes várakozásoknak megfelelően az ifj. Tóth János, Tóth Imre kettős (Symphonia Rallye Team) fölényesen nyerte az ob 6. futamát, a Budapest-ralit, s két fordulóval a befejezés előtt behozhatatlanul vezet, és megvédte bajnoki címét.

Már Budapesten bajnok lehet Janika

Auto2001.08.08, 23:32

Ifj. Tóth János (Symphonia Rallye Team) ötödik bajnoki címét ünnepelheti hétvégén - amennyiben a Peugeot 206 WRC-vel versenyző pilóta nyeri a kétszeres szorzójú budapesti Eb-futamot, akkor két fordulóval a befejezés előtt már behozhatatlan előnyre tesz szert.

Előző
  • 1
  • 2
Következő