Bajnai Gordon

címke rss

Bajnai: Káoszhoz vezetne az euróövezet felbomlása

Gazdaság2011.10.03, 17:40

Bajnai Gordon az amerikai CNBC blogjában megjelentetett hétfői cikkében az euróövezet gazdasági válságának esetleges következményeit és megoldásait elemzi. A volt magyar miniszterelnök szerint az euró esetleges megszűnése azonnali recesszióhoz és a most ismert Európa megszűnéséhez vezetne.

Magyar Nemzet: Mégis szakít, de szövetségre lép Gyurcsány és az MSZP

Itthon2011.09.20, 12:18

Pártszövetségi rendszerben, új pártban folytatná a politizálást Gyurcsány Ferenc - értesült a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, hogy a volt miniszterelnök és követői várhatóan tárgyalni fognak az MSZP elnökségével az elválás feltételeiről.

WikiLeaks: Súlytalannak látták Bajnait a Gyurcsány lemondása utáni káoszban

Itthon2011.09.14, 11:55

Bajnai gyengének érezte magát, Orbán azzal büszkélkedett, hogy ő már több szocialista kormányfőjelöltet is kicsinált, Szekeres Imre pedig a belpolitikai válság mélypontján a NATO-főtitkári pozícióval szemezett. A WikiLeaks-táviratokból kiderül, hogyan nézett ki Gyurcsány Ferenc viharos távozása 2009-ben amerikai szemmel.

WikiLeaks: Belső ember fecsegte ki az afganisztáni magyar terveket

Nagyvilág2011.09.11, 18:42

A kormány tudta nélkül adta ki az Egyesült Államoknak Magyarország afganisztáni terveit egy minisztériumi tisztviselő - derül ki egy a WikiLeaks által kiszivárogtatott amerikai diplomáciai jelentésből. A Bajnai Gordonnak szánt háttéranyag számszerűen tartalmazta a magyar csapatbővítést, és olyan magyar lehetőségeket is vázolt, amelyeket korábban nem vállalt a magyar kormány az amerikaiak előtt.

WL: Kitartó amerikai győzködés előzte meg a guantánamói fogoly befogadását

Itthon2011.09.10, 10:42

Hónapokon át tárgyaltak az amerikai diplomaták magyar politikusokkal a guantánamói foglyok Magyarországra szállításáról. A WikiLeaks által kiszivárogtatott táviratok szerint a magyar kormány a Fidesz támogatásához kötötte a magyar-amerikai megállapodás megkötését, a foglyok befogadása ellen azonban Orbán Viktor is felemelte hangját. A diplomáciai táviratokból kiderül, milyen szerepe volt Martonyi Jánosnak és a kínaiaknak abban, hogy végül egy palesztin fogoly érkezett Magyarországra.

Bajnai szerint törvényesen járt el Gyurcsány a Sukoró-ügyben

Itthon2011.09.09, 21:28

A volt miniszterelnök szerint politikai nyomás nehezedett az ügyészségre a sukorói telekcsere ügyében, Gyurcsány Ferenc pedig nem követett el olyat, ami miatt törvénysértéssel lehetne vádolni. "Jár ennyi szolidaritás az elődömnek" - mondta Bajnai.

WikiLeaks: Sereghajtók a bizalmatlan magyarok

Itthon2011.09.04, 20:23

Gyurcsány Ferenc vergődéséről, Orbán Viktor hallgatásáról, pesszimista magyarokról és erősödő idegengyűlöletről szólnak azok a WikiLeaks által kiszivárogtatott diplomáciai táviratok, amelyekben az elmúlt évek Magyarországáról adnak átfogó elemzést amerikai diplomaták. A táviratok szerint Orbán azt gondolta, hogy a Magyar Gárda hülye válasz az ország problémáira, az ország pedig csak napokkal kerülte el az államcsődöt Gyurcsány Ferenc kormányzása idején.

WikiLeaks: Fico alattomossága is mérgezte a szlovák-magyar viszonyt

Itthon2011.09.03, 21:41

"Alattomoskodó" Robert Ficóról, a feszültséget szító magyar és szlovák radikálisokról, kicsinyes politikai vezetőkről írnak a pozsonyi és budapesti amerikai nagykövetségek a WikiLeaks által kiszivárogtatott, a közelmúlt magyar-szlovák politikai viszonyát értékelő táviratokban. A két ország viszonya az amerikaiak szerint problémás és hullámzó, a bizalmatlanság nem csak az egyik bűne.

WikiLeaks: Politikai játékszernek használta Orbán az orosz gázvezetéket

Itthon2011.09.02, 16:25

Bár éveken át keményen támadta a Fidesz és Orbán Viktor a Déli Áramlat gázvezeték támogatása miatt az MSZP-s kormányokat, egy, a WikiLeaks által kiszivárogtatott diplomáciai távirat szerint Orbán amerikai diplomatáknak elismerte, hogy ő is szükségesnek tartja a vezeték megépítését. Orbán a távirat szerint azt mondta, a Fidesz harcossága ellenére hasonló politikát folytatna ebben az ügyben, mint a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány.

Bajnai: Matolcsy tévútra viszi az országot

Gazdaság2011.09.02, 17:07

Reagált Matolcsy György azon állítására Bajnai Gordon miniszterelnök és Oszkó Péter volt pénzügyminiszter, hogy hamis adatok szerepeltek a Bajnai-kormány költségvetésében. Úgy vélik, a nemzetgazdasági miniszter tévútra viszi az országot.

"Tíz évig itt nem lesz növekedés" - interjú Bokros Lajossal

Gazdaság2011.08.29, 13:04

Nincs vége a kapitalizmusnak és a piacgazdaságnak, a mesterségesen, hitelekkel felpumpált észak-atlanti jóléti társadalom viszont megbukott - vélekedik Bokros Lajos volt pénzügyminiszter, aki szerint a nyugati társadalmak jó tíz évig stagnálásra vannak ítélve. Az EP képviselő úgy véli: a magyar kormány "primitív gazdaságpolitikája" alkalmatlan a növekedés beindítására, itthon se növekedés, se új munkahely nem lesz, csak az államadósság nő megint. Interjú.

Fejbe rúgták a volt kormányfőt

Life.hu2011.08.17, 12:10

Bajnai Gordon egy edzőmérkőzésen kapusként ütközött az ellenfél csatárával, aki teljes erővel fejbe rúgta a volt kormányfőt. 2 és fél órás műtétre volt szükség, hogy összevarrják a sebeket.

Blikk: Fejbe rúgták Bajnai Gordont egy focimeccsen

Itthon2011.08.17, 11:05

Többórás műtéten esett át Bajnai Gordon volt kormányfő, miután egy focimeccsen kapusként ütközött egy játékossal, és eltört az orrcsontja - értesült a Blikk. A volt miniszterelnök a lapnak azt mondta, a foci egy ilyen játék, a sérülések benne vannak a pakliban.

Navracsics: Nem kell Btk.-módosítás a volt kormányfők felelősségre vonásához

Itthon2011.08.04, 09:48

A miniszterelnök-helyettes szerint a jelenlegi büntető törvénykönyv (Btk.) tartalmazza azokat a tényállásokat, amelyek alapján megfelelő bizonyítékok esetén felelősségre lehet vonni volt miniszterelnököket az államadósság növekedése miatt.

Diktátorként viselkedik egy osztrák EP-képviselő szerint Orbán

Nagyvilág2011.08.03, 09:53

Az Európai Parlament osztrák zöldpárti képviselője a fehérorosz elnökhöz hasonlította és diktátornak nevezte Orbán Viktort, amiért jogi felelősségre vonást tervez a volt magyar miniszterelnökökkel szemben. A magyar kormány terveit a Fidesszel együttműködő német Kereszténydemokrata Unió (CDU) egyik képviselője is kritizálta.

"A senki földjén lebeg" a Gyurcsányra vadászó Szijjártó

Itthon2011.08.03, 09:56

Akár visszamenőleg is felelősségre vonná Gyurcsány Ferencet és a volt szocialista miniszterelnököket Szijjártó Péter, amiért kormányzásuk alatt megugrott az államadósság. Egy alkotmányjogász szerint Szijjártó ötlete szokatlan, egy vezető kormányzati tisztviselő pedig azt mondta az [origo]-nak, hogy bajban lenne az Igazságügyi Minisztérium, ha törvényt kéne csinálnia Szijjártó felvetése alapján. Szijjártó szerint "ez egy bonyolult és összetett kérdés".

Szijjártó szerint megteremtik Gyurcsány felelősségre vonásának eszközét

Itthon2011.07.28, 14:33

Szijjártó Péter szerint fel fogják kérni az alkotmányügyi bizottságot, hogy találja meg a Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon, illetve szakminisztereik felelősségre vonásának jogi eszközeit, vagy ha nincs ilyen, akkor azt, hogyan lehet megteremteni azokat. Szerinte a politikusok nem tudtak kielégítő választ adni az adósságráta emelkedésére.

Szijjártó: Jogilag is felelősségre kell vonni az előző kormányokat az államadósság miatt

Archívum2011.07.18, 17:19

Az államadósság-növekedés okait vizsgáló albizottság alelnöke, Szijjártó Péter szerint az elmúlt nyolc év kormányai politikai bűnt követtek el, amikor "hibás döntéseikkel eladósították az országot". Szijjártó azt javasolja, hogy a bizottság vizsgálja meg, hogy ezekért a "politikai bűnökért milyen jogi felelősségre vonási lehetőség áll fenn".

Orbán, Medgyessy, Gyurcsány: az ártatlan trió

Vélemény2011.06.03, 09:45

Egymásra kenik a felelősséget az elszaladt államadósságért az elmúlt másfél évtized miniszterelnökei. Külön parlamenti albizottság is kutatja az igazságot, de miért fontos megtudni, hogy melyikük, mennyire hibás?

Bajnai szerint az elmúlt nyolc évvel is el kell számolni

Itthon2011.06.01, 21:21

Magyarországot újra kell egyesíteni, a társadalomnak pedig el kell számolnia az elmúlt húsz, az elmúlt nyolc és az elmúlt egy évvel - jelentette ki Bajnai Gordon egy budapesti könyvbemutatón szerdán. A volt kormányfő azt is mondta, hogy az elmúlt tíz évben gyakran az ország fejlődését lassító döntéseket hoztak azért, hogy az inaktívaktól szerezzenek szavazatokat.

Az első Orbán-kormányt is hibáztatja Bajnai az államadósság növekedéséért

Itthon2011.05.31, 11:02

2001 óta több kormány hibái sodorták Magyarországot az összeomlás küszöbére 2008-ra, ezért kellett azonnal pénzt kérni az ország polgáraitól 2009 tavaszán - mondta Bajnai Gordon volt kormányfő az államadósság-növekedés okait vizsgáló albizottság keddi ülésén.

Pénzügyileg nem jár jól az állam a Mol-papírokkal

Gazdaság2011.05.25, 11:12

Szigorúan pénzügyi szempontból nem várható, hogy jó befektetés lesz a Mol-részvénypakett megvásárlása a magyar állam számára. A részvények után járó osztalék ugyanis várhatóan alacsonyabb lesz a kamatnál, amelyet a vásárláshoz igénybe vett IMF-hitel után kell fizetni. Az Orbán-kormány az ügylethez azt a hitelt vette igénybe, amelynek maradékát még Bajnaiék hagyták hátra.

Megkezdte működését Bajnai alapítványa

Itthon2011.05.19, 12:33

A volt kormányfő szerint a Haza és Haladás Alapítványnak nincsenek pártpolitikai céljai, de évente két átfogó kutatást végeznek olyan témákban, amelyekre "az előző kormányok nem adtak jó választ." Indul a honlapjuk, blogjuk, és lesz Facebook-profiljuk.

Bajnait is kihallgatták a moszkvai ingatlanügyben

Itthon2011.04.14, 17:00

Bajnai Gordon korábbi miniszterelnököt is kihallgatta csütörtökön az ügyészség a moszkvai kereskedelmi képviselet eladása miatt - közölte Bajnai titkársága. Bajnait arról a 2008. júniusi kormányülésről kérdezték, amelyen szóba került az épület eladása, Bajnai ekkor gazdasági miniszter volt a Gyurcsány-kormányban. A Hír Tv szerint csütörtökön tanúként hallgatták ki az ügyben Hiller István korábbi oktatási és Szekeres Imre korábbi honvédelmi minisztert is.

Blikk: Bajnai Gordon Amerikába megy tanítani

Itthon2011.04.13, 12:41

New Yorkban fog tanítani Bajnai Gordon - írja a Blikk. A lap szerdai száma szerint a volt miniszterelnök a Columbia Egyetemen az uniós gazdaságpolitikával kapcsolatban tart majd képzést. A volt miniszterelnök titkársága reagált a lapban megjelentekre, és kihangsúlyozta, hogy Bajnai csak szeptemberben és októberben tanít majd Amerikában.

Bajnai finoman odaszúrt az európaktumból kimaradó Orbánnak

Itthon2011.04.12, 15:02

A magyar uniós elnökség lebonyolításán dolgozó tisztviselőket dicsérte, az európaktumból való kimaradást azonban bírálta Bajnai Gordon előző miniszterelnök, aki hosszú idő után először állt a nyilvánosság elé egy keddi rendezvényen, ahol az Európai Unió válságáról tartott előadást. Bajnai szerint a paktum történelmi jelentőségű lépés, és az Unió válságából is a szorosabb integrációban látja a kiutat.

Bajnai is tanít majd az MSZP akadémiáján

Itthon2011.02.15, 11:55

Bajnai Gordon korábbi miniszterelnök, Andor László uniós biztos, valamint egykori szocialista politikusok is tanítanak majd az MSZP Táncsics Alapítványának akadémiáján. A politikai-közéleti képzés most szombaton indul, az első évfolyamon 31 fiatalt oktatnak majd. A Gyurcsány Ferenc által vezetett alapítvány a túljelentkezésre hivatkozva egy nyitott szabadegyetem indítását is tervezi.

Volt kormánytagokkal hoz létre politikai alapítványt Bajnai

Itthon2010.12.22, 22:30

Haza és Haladás elnevezéssel alapítványt hozott létre Bajnai Gordon korábbi miniszterelnök, hogy támogassa a "közjóra törekvő haladó kormányzás" gyakorlatát. Az alapítvány javaslatokat, hatástanulmányokat készít majd, ezekkel a mindenkori hatalom munkáját akarják jobbítani. A szervezetben szerepet vállalt több korábbi kormánytag, így Oszkó Péter korábbi pénzügyminiszter is.

Kijavították a NATO honlapján a Bajnai oldalára mutató linket

Itthon2010.11.18, 14:23

Kicserélték a NATO honlapján azt a linket, amely a magyar miniszterelnök honlapjára mutat. Korábban innen még Bajnai Gordon korábbi miniszterelnök honlapját lehetett elérni.

Bajnai mosolyog magyar kormányfőként a NATO oldaláról elérhető lapon

Itthon2010.11.17, 14:23

Bajnai Gordon korábbi magyar kormányfő angol nyelvű önéletrajzára mutat az a link, amely a NATO hivatalos honlapjáról elvileg a magyar miniszterelnök oldalára vezet.

Az MSZP-frakció felének fizetnie kell a különadót

Itthon2010.11.11, 07:09

Az 58 fős MSZP-frakció nagyjából 30 tagját érinti a végkielégítésekre vonatkozó 98 százalékos különadó - írja az MTI a saját számításaira hivatkozva. A különadó érinthet több, időközben visszavonult politikust is: köztük Kóka Jánost, Horváth Ágnest, Rácz Jenőt, Magyar Bálintot és Persányi Miklóst.

Bajnai szerint alaptalanul vádolja őt Orbán

Itthon2010.10.18, 20:14

Tagadja Bajnai Gordon előző kormányfő Orbán Viktor hétfői állítását, amely szerint a választás előtt a szocialista kormány az energiacégek számára kedvező szerződést kötött. Bajnai közleménye szerint a kifogásolt dokumentum egy olyan törvénynek az eredménye volt, amelyet a Fidesz is megszavazott még 2008-ban.

Beperelte Gyurcsány és Bajnai Orbán megbízottját

Itthon2010.08.12, 19:30

Rágalmazás és személyiségi joguk megsértése miatt beperelte Budai Gyula miniszterelnöki megbízottat Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc korábbi szocialista kormányfő. Bajnai és Gyurcsány szerint Budai valótlanságokat állított róluk a sukorói kaszinóberuházással összefüggésben.

Hamis tanúzással vádolja Gyurcsányt és Bajnait Orbán megbízottja

Itthon2010.07.28, 17:04

Budai Gyula miniszterelnöki biztos szerint Gyurcsány ferenc és Bajnai Gordon korábbi kormányfők nem mondtak igazat az ügyészségen, amikor a sukorói földcseréről kérdezték őket a nyomozók. Budai angol nyelvű levelekre, egy találkozóról készült feljegyzésre és egy hangfelvételre hivatkozva hamis állítja, hogy a Gyurcsánynak és Bajnainak jóval hamarabb tudomása volt a kaszinóberuházásról, mint azt állítják. A két egykori miniszterelnök szerint hamisan vádolják őket.

Szinte minden párt szemében volt már szálka a távozni készülő Sólyom

Itthon2010.06.23, 15:56

Aktív, konfliktusokat vállaló államfőként újraértelmezte a köztársasági elnöki szerepkört az augusztusban távozó Sólyom László. Számos törvényt vétózott meg, többször bírálta a Gyurcsány- és a Bajnai-kabinet tevékenységét, az Orbán-kormány hivatalba lépése óta két fideszes törvényjavaslatot is visszaküldött a parlamentnek. A leköszönő államfő a Fidesznek és az MSZP-nek is túl öntörvényű volt.

Gyurcsány székétől már megszabadult Orbán

Itthon2010.06.18, 14:05

Egyelőre csak az íróasztalnál lévő széket cserélte le a miniszterelnöki dolgozószobában Orbán Viktor, akinek első munkanapján a számára "részvénytársaságinak" tűnő fotelen kívül egy Kossuth-festmény és egy mellszobor sem nyerte el tetszését. A korábbi miniszterelnökök is megpróbálták a maguk képére formálni a szobát: Antall József Batthyány Lajos képét, Medgyessy Péter Deák Ferenc, Gyurcsány Ferenc pedig Nagy Imre portrészobrát akarta mindenképpen maga mellett tudni munka közben.

Bajnai: A rendészeti miniszter feljelenti Vonát

Itthon2010.05.14, 20:10

Bajnai Gordon miniszterelnök parlamenti búcsúbeszédében bejelentette: felkéri a rendészeti minisztert, hogy jelentse fel a betiltott Magyar Gárda egyenruhájában képviselői esküt tevő Vona Gábort, a Jobbik elnökét. Bajnai szerint a Jobbik által képviselt szellemiséget tűzzel-vassal üldözni kell.

Orbán beszédéről, Vona ruhájáról és a Fidesz nyugalmáról szól majd a parlamenti nyitóülés

Itthon2010.05.14, 09:49

Két év után szólal fel Orbán Viktor, a Jobbik elnöke már az első ülésen kényelmetlen helyzetet teremthet, 176 képviselőnek pedig még arra is oda kell figyelnie, hogy ne tévedjen el. Pénteken délután alakul meg az új Országgyűlés. Az ülésen felszólal Sólyom László, Orbán Viktor, Bajnai Gordon is, de másra is érdemes lesz figyelni. Hogyan tudja kezelni a Fidesz hatalmas győzelmét? Mire mennek a megosztott ellenzéki pártok? Milyen törvényekkel indít az új kormány? Kövesse az eseményeket az [origo]-n!

Medián: Erős kettest kapott a Bajnai-kormány

Itthon2010.05.14, 18:50

A válságkezelés miatti életszínvonal csökkenés ugrott be a legtöbb embernek a Bajnai-kormány neve hallatán - derül ki a Medián legfrissebb felméréséből. Bajnai Gordon kormányának tevékenységét összességében erős kettesre értékelték a megkérdezettek. Bajnai népszerűsége viszont nőtt kormányfősége alatt.

Fél évet ad magának útkeresésre Bajnai

Itthon2010.05.12, 15:58

Fél évet ad magának Bajnai Gordon távozó kormányfő arra, hogy kitalálja, mihez kezd exminiszterelnökként a későbbiekben - derül ki a miniszterelnök Magyar Narancsnak adott interjújából. Bajnai a hetilapnak arról is beszélt: szerinte "türelmet kell adni" az új kormánynak, mert ez mindenkinek kijár.

Hillary Clinton gratulált Bajnainak a válságkezeléshez

Itthon2010.05.12, 18:59

Telefonon gratulált Bajnai Gordon miniszterelnöknek Hillary Clinton amerikai külügyminiszter a válságkezelési intézkedésekhez. Clinton dicsérte a távozó kormány tevékenységét és afganisztáni szerepvállalását, Bajnai pedig megköszönte az Egyesült Államok támogatását.

E-mailben búcsúzott el Bajnai az MSZP-től

Itthon2010.05.06, 16:48

Búcsúlevelet küldött az MSZP parlamenti és önkormányzati képviselőinek Bajnai Gordon leköszönő kormányfő, aki köszönetet mondott azért, hogy akkor is támogatták a kormány munkáját, ha ezért népszerűségvesztéssel kellett fizetniük. Bajnai szerint a választási vereség lehetőséget terem arra, hogy a baloldal értékelje eredményeit és kudarcait, megtisztuljon és megújukljon.

Vitára alkalmas nyugdíjjavaslatot akarnak az Autonómok

Gazdaság2010.05.14, 15:11

Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ) tiltakozik az ellen, hogy a Bajnai-kormány nem készített tárgyalható javaslatot a korkedvezményes nyugdíj jogintézményének megújítására - közölte a szakszervezeti konföderáció.

Tüntetések miatt hosszabbították meg újra Gyurcsány otthonának védelmét

Itthon2010.05.03, 10:38

Június 1-ig bármikor lezárhatják Bajnai Gordon jelenlegi és Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök budai otthonának környékét. A Köztársasági Őrezred szombaton kiadott rendeletei adnak lehetőséget erre. Gyurcsánynak eredetileg csak a lemondásától számított egy évig, április közepéig járt volna védelem, de aktivitása miatt áprilisban meghosszabbították azt. Az újabb hosszabbítás indoklásában is az szerepel, hogy Gyurcsány lakhelyének közelében továbbra is nagy a "demonstrációs aktivitás".

Nem csak csontvázakat találhat a Fidesz a szekrényben

Archívum2010.04.20, 16:38

A Varga Mihály Fidesz-alelnök vezette tényfeltáró bizottságnak június közepére kell letennie Orbán Viktor asztalára a magyar gazdaság valós helyzetéről szóló jelentést. A Fidesz szétvert gazdaságról beszél, a távozó kabinet pedig kilábalásról: a borúlátást a költségvetési kockázatok és a munkaerőpiac számai indokolhatják, a derűlátásra pedig a külső egyensúly, az ipari teljesítmény és a kamatszint adhat okot.

Félárbocon a magyar lobogó a lengyel elnök halála miatt

Itthon2010.04.17, 11:23

A múlt héten elhunyt Lech Kaczynski lengyel elnök emlékére a magyar nemzeti lobogót félárbocra engedték az Országház előtt.

Bajnai is részt vett Obama munkavacsoráján

Nagyvilág2010.04.08, 23:33

A térség számos állam- és kormányfőjét látta vendégül egy munkavacsorán Barack Obama amerikai elnök csütörtökön. Magyarországot Bajnai Gordon miniszterelnök képviselte. Obama a vacsorával akarta közölni, hogy Amerika nem hagyta magára a közép-kelet-európai régiót.

"Kiúsztunk a partra a magunk erejéből" - egyéves kormányzását értékelte Bajnai

Itthon2010.04.01, 12:47

Nemzetközi sajtótájékoztatón értékelte válságkezelő kormányának egyéves tevékenységét Bajnai Gordon miniszterelnök. A kormányfő csütörtöki beszédében a korrupciós botrányokat nevezte kormánya legnagyobb kihívásának, és azt mondta, hiányérzete maradt az el nem fogadott pártfinanszírozási törvény miatt. A kormány eredményeinek felsorolása után azonban közölte: talán többet is elért, mint amennyit kinevezésekor elvállalt, az ország pedig megingott ugyan, de a válságkezelésnek köszönhetően nem bukott el.

Obamával találkozik Bajnai a Népszabadság szerint

Itthon2010.04.01, 09:40

Április elején ismét találkozhat Barack Obama amerikai elnökkel Bajnai Gordon miniszterelnök - értesült a Népszabadság. Bajnai csütörtök reggel közölte: informális meghívást kapott arra a prágai találkozóra, ahol Obama és Dmitrij Medvegyev orosz államfő megköti az USA és Oroszország közti új leszerelési egyezményt.

Igazi bajnais beszéddel búcsúzott Bajnai

Itthon2010.04.01, 14:38

Saját kormányának eredményességét bizonygatta csütörtökön egy nemzetközi sajtótájékoztatón Bajnai Gordon miniszterelnök, aki még több mint egy hónapig biztosan hivatalban marad ugyan, de vélhetően ez volt az utolsó nagyobb beszéde. Kampánybeszéd helyett száraz előadást tartott, amelyben józanságra intette utódját.