Bajnai Gordon

címke rss

Bajnai Gordon: Nagyon tisztelem Soros Györgyöt

Nagyon tisztelem Soros Györgyöt – ezt mondta Bajnai Gordon, az utolsó balliberális miniszterelnök egy könyvbemutatón Budapesten.

Dokumentum: egy titkos megbeszélésen szervezték Soros magyarországi hálózatának vezetői a tüntetéseket

Itthon2019.01.03, 15:34

Még tavaly december 30-án tartottak titkos megbeszélést az elmúlt hetek kormányellenes tüntetéseinek szervezői Budapesten, hogy az e heti tüntetésekről egyeztessenek. Az Origo birtokába került dokumentumból egyértelműen kiderül, hogy a tüntetések mögött szinte kizárólag a Soros Györgyhöz köthető szervezetek állnak. A megbeszélésen nem meglepő módon a hazai bevándorláspárti ellenzék is részt vett - Gyurcsány DK-jától természetesen a Jobbikig. Most részletesen bemutatjuk, kik is állnak a spontánnak finoman szólva nem nevezhető demonstrációk mögött.

Erőszakra uszító röpcédulákat szórtak szét a fővárosban

Itthon2018.12.18, 11:59

Uszításra alkalmas és erőszakra buzdító röpcédulákat szórtak szét a fővárosban Bajnai Gordon volt kormányfő alapítványának (Haza és Haladás) aktivistái, akiket nagy valószínűséggel egy, a bevándorláspárti spekulánshoz és Hillary Clinton bukott amerikai elnökjelölthöz köthető alapítvány (Center for American Progress) pénzel. Erre utal a röpcédula aláírása is.

A nemzeti konzultáció Orbán Viktor polgári kormányának az ars poeticája

Itthon2018.11.05, 15:58

Nyolc év balliberális, az országot csődközelbe navigáló vezetés után a népharag valósággal elsöpörte az elitpolitikát, és vele együtt a bezárkózó politikai elitet 2010-ben: magyarok millió jelezték a szavazófülkékben, elég volt, ez így nem mehet tovább, szót kérünk. A második Orbán-kormány meghallva a magyar polgárok akaratát, útjára indította a nemzeti konzultációt. Az Európában egyedülálló kezdeményezés üzenete a létező legegyszerűbb: emberek nélkül nincs sikeres kormányzás. Idén lesz a nyolcadik alakalom, hogy a polgári kabinet kikéri a választópolgárok véleményét egy fontos társadalmi kérdésben.

Nyilvánosságra került egy újabb lista Soros György embereiről

Itthon2018.09.20, 19:48

Mesterházy Attila, ex-MSZP-elnök, és Bajnai Gordon, korábbi magyar kormányfő nevével is lehet találkozni a névsorban. Összesen 502 szereplő tett „hűségesküt" az amerikai milliárdos szervezetének, a Transparency Internationalnek a 2014-es európai parlamenti választás előtt. A Soros-hálózat egy újabb része ugrott ki ezzel az ismeretlenség homályából.

Bajnai Gordon is ott legyeskedett a Fenyő-vagyon felosztásakor

Itthon2018.04.20, 12:22

Bajnai Gordon volt annak a CA-IB Értékpapír Rt.-nek az ügyvezetője 1999-ben, amely a Vico-lapok és - ingatlanok értékesítését végezte a Fenyő-gyilkosságot követően. Fenyő János médiavállalkozó halálával egy nagy vagyonnal bíró vállalkozást hagyott maga után, melyet Bajnai Gordon vezetésével külföldi tulajdonba játszottak át – írja a Figyelő.

Ennél rosszabbul időzített tüntetés nem létezik a Földön

Itthon2018.04.16, 09:50

Soros György hazai hálózatának nem kellett sok idő, és máris összeverbuválta a legújabb, ki tudja hányadik demokráciaféltő összejövetelt. Egy óriási probléma volt vele: ennél rosszabbul időzített tüntetést képtelenség összehozni, Soroséknál azonban nincs olyan, hogy lehetetlen. A mi vagyunk a többséget ordibáló tömegről ismét kiderült, hogy sohasem voltak ők a többség. Ez egy cseppet sem zavarta a tömegből kiváló ifjú sörös, boros és cigis demokratákat, akik sörblokád alá vették az Oktogont. Tökéletes pillanatkép az ellenzék lélekállapotáról.

Ugyanaz Botka, mint Gyurcsány, Bajnai vagy Hagyó

Itthon2017.03.23, 09:43

Meglepő hasonlóságokat látunk Botka László politikai pályafutása, valamint Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon és Hagyó Miklós pályája között. A bukott és zavaros cégügyek, a személyes gazdagság, valamint a hazugságok tengerében nem könnyű kiigazodni, ennek ellenére megpróbálunk most rendet tenni.

Nem tett le Demszkyék meghallgatásáról a gazdasági bizottság

Itthon2017.02.15, 22:37

A meghívottak közül senki nem ment el arra a mai meghallgatásra, amelyet az Országgyűlés gazdasági bizottsága a 4-es metró körüli korrupció kapcsán hívott össze. Így Bánki Erik fideszes elnök hiába szeretett volna, sem Demszky Gábortól, sem Gyurcsány Ferenctől, sem Medgyessy Pétertől, sem pedig Bajnai Gordontól nem tudta megkérdezni, hogyan történt, hogy a 195 milliárdosra tervezett négyes metró végül 450 milliárdból készült el.

OLAF-jelentés: meghallgatnának három volt szocialista kormányfőt

Itthon2017.02.14, 15:27

A Fidesz szerint, akinek nincs takargatnivalója a 4-es metró beruházásával kapcsolatban, annak részt kell vennie az Országgyűlés gazdasági bizottságának szerdai, OLAF-jelentéssel foglalkozó ülésén.

Belháború és kiszorítósdi: így készül 2018-ra a baloldal

Itthon2016.10.21, 13:02

Még a lehetséges választási együttműködés létrehozásának az alapjairól sincsen körvonalazódó megállapodás a baloldali pártok között az október 23-i ünnepségek előtt. Bajnai Gordon négy évvel ezelőtti színrelépése óta még több darabra esett szét a baloldal, ráadásul a pártok közötti ellentétek is mélyebbnek tűnnek, mint 2012-ben. Ami tény: a Fidesszel ellentétben az elmúlt években a baloldal egyetlen új szavazót sem szerzett. 

84 milliárdot költött reklámra Gyurcsány és Bajnai kormánya

Itthon2016.07.25, 12:03

Négy év alatt, 2006–2010 között a baloldali kormányok összesen 84 milliárd forintot költöttek kormányzati hirdetésekre, amelyből sok baloldali sajtótermék is részesült. Az Orbán-kabinet 2010–2014 között ennél kevesebbet, 81 milliárdot költött hasonló célokra.

Bajnai Gordont elhagyják követői

Videó2016.05.23, 14:02

Megnéztük, hogy áll a magyar politikusok népszerűsége a Facebook-on. A régóta inaktív Bajnai Gordon most 150 lájkolója hagyta el, csökkenn a rajongói tábora.

Újabb offshore-szálak: megszólalt Bajnai Gordon

Itthon2016.05.09, 14:16

Újabb offshore cégekre bukkantak az Index.hu portál tulajdonosai között – írja a Ripost.hu. A lap úgy fogalmaz, hogy az egyiknek az egykori szocialista miniszterelnök, a Gyurcsány Ferencet váltó Bajnai Gordon volt a kézbesítési megbízottja. Bajnai Gordon válaszolt az Origo ezzel kapcsolatos kérdésére.

Csökken Bajnai Gordon rajongótábora

Videó2016.05.03, 09:29

Nem csak stagnál, de csökken is Bajnai Gordon rajongótábora. Mesterházy Attila és Gyurcsány Ferenc pedig közel annyi új rajongót gyűjtöttek, mint Orbán Viktor. Megnéztük, hogy állnak politikusaink a Facebookon.  

Félmillió lájkra tör Orbán Viktor a Facebookon

Videó2016.03.18, 15:24

Félmillióra tör Orbán Viktort a Facebookon. Novák Előd stagnál, belehúzott viszont Gyurcsány Ferenc. Megnéztük, hogy állnak politikusaink a legnagyobb közösségi felületen.

Tessék megnyugodni, lesz nyugdíj!

Gazdaság2016.02.29, 17:51

A rémhírekkel ellentétben nem biztos, hogy az alaptörvény nem védi a nyugdíjakat, erről az Alkotmánybíróságnak még döntenie kell. A nyugdíjkorhatárt vagy a nyugdíjak mértékét ráadásul az alkotmány sem védte 2012 előtt. A politikusi önérdek viszont bármilyen jogszabálynál jobb őre a nyugdíjaknak. A magyar nyugdíjrendszer egyelőre stabil, és ha nem is túl bőkezű, drasztikus változtatásra még sokáig nem lesz szükség, legfeljebb kisebb szigorításokra.

40 ezerrel nőtt Orbán Viktor Facebook-tábora

Videó2016.03.01, 20:49

Továbbra is Orbán Viktor a legnépszerűbb magyar politikus a Facebookon. Karácsony Gergely beelőzte Novák Elődöt, Vadai Ágnes stabilan a tizedik. Megnéztük, hogy november vége óta, vagyis negyedév alatt mennyit változott a politikusok kedveltsége.

Megvizsgálták Bajnai Gordon vagyonosodását

Gazdaság2015.10.29, 09:10

Lezárta a NAV a Bajnai Gordon ellen indított vizsgálatot. A volt miniszterelnök sajtósa az Origónak azt mondta, az adóhatóság semmilyen szabálytalanságot nem talált.

Nézőpont: Orbán az első és a második is

Itthon2015.06.17, 09:53

Orbán Viktor számít az elmúlt 25 év legjobb kormányfőjének a Nézőpont Intézet felmérése szerint. A jelenlegi kormányfő lett a második is – a legelutasítottabb kormányfők versenyében, Gyurcsány Ferenc mögött.

Bajnai Gordont összehozta a felcsúti kisvasúttal a minisztérium

Itthon2015.05.15, 17:23

A kormány szerint nem öncélú turisztikai fejlesztés, az ügyben nem zajlik vizsgálat. 

Bajnai Gordon nem tud ellene folyó NAV-vizsgálatról

Itthon2015.05.08, 16:40

Közérdekű bejelentés alapján már február közepén hivatali eljárásba kedzett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, Bajnai Gordon volt kormányfő azonban az Origóval azt közölte, hogy nem tud ellene folyó vagyonosodási vizsgálatról.

Bajnai Gordon: Jó politikusokra van szükség

Gazdaság2015.03.23, 15:40

Az Európai Unióban a takarékosság és a szerkezeti reformok mellett beruházásokra van szükség, írja Bajnai Gordon volt miniszterelnök a Handelsblatt német üzleti lapban megjelent vendégkommentárjában. Csak ezekkel lehet ugyanis fellépni a populizmus ellen.

Bajnai Gordon pénzügyeivel foglalkozik a mentelmi bizottság

Itthon2015.01.31, 15:21

Az Országgyűlés mentelmi bizottsága elé kerülhet Bajnai Gordon képviselői vagyonbevallási ügye. A Fidesz arra szólítja fel a volt miniszterelnököt, adjon be igazi vagyonnyilatkozatot.

Bajnaival igazolná magát Rogán önkormányzata

Gazdaság2015.01.23, 12:17

Az EU korrupcióellenes hivatala, az Olaf is vizsgálódik az V. kerületi mutyigyanús pályázatok ügyében. A belvárosi önkormányzat azt mondta, nincs tudomásuk szabálytalanságokról.

Elmaradt a jutalomeső a kormányzatban

Itthon2015.01.02, 08:54

Tavaly év végén sem kaptak jutalmat a miniszterek, államtitkárok és azok helyettesei, viszont sokuk bújtatott, emelt fizetéshez jut. Ugyan a kormányzatban 2010 óta nem osztottak prémiumot, korábban a szocialista kormányfők és Orbán Viktor is jutalmazta minisztereit.

Komoly nyomás alatt van az MSZP

Itthon2014.12.09, 16:43

Az MSZP Szocialista Platformjának az Origo birtokába került programtervezete egyértelműen a baloldali profil erősítését szolgálná, azonban nagyon sok innovatív elemmel nem rendelkezik. Az erős személyiség kérdését látványosan kerüli az irat, így a vezetési válságra sem ad egyértelmű magyarázatot. Elemzők szerint hibás út lenne az MSZP részéről, ha a többi baloldali erő kiszorítását forszírozná a következő években.

Véget ért Bajnai Gordon politikai pályája

Itthon2014.09.15, 10:05

Bajnai Gordon végképp hátat fordít a napi politikának, visszavágyott a polgári életbe, mivel elege lett az ellene irányuló lejárató kampányból.

Oxford: félreértett kérdések

Itthon2014.08.05, 15:49

Kitérő választ kaptunk arra a kérdésre, tesz-e valamit a Miniszterelnökség amiért Orbán Viktort törölte öregdiák-listájáról az Oxfordi Egyetem. Bajnai Gordon egy ilyen listán sincs fent.

Rogán 400 ezer forinttal lett szegényebb

Itthon2014.06.06, 08:57

A Fidesz frakcióvezetője vagyonnyilatkozatában a Pasa parki lakásáról ugyanazokat az adatokat tünteti fel, mint a kijavított bevallásában. Az MSZP éléről távozó  Mesterházy Attilának júniusban szolgálati Audijától kell megválnia, így csak a Honda-motorját használhatja.

Szigetvári: Balfaszok voltunk

Itthon2014.06.05, 15:52

Karácsony Gergelyt jó és alkalmas jelöltnek tartja, mégsem nevezte meg az főpolgármester-jelöltjét Szigetvári Viktor. Azt viszont megerősítette, hogy Bajnai Gordon nem vesz részt a párt napi irányításában. Szerinte az Együtt PM-ből nyitott, egységes, demokratikus pártot kell építeni.

Bajnai a Bilderbergről: Csak rágtam a gittet

Itthon2014.06.03, 14:49

Bajnai Gordon volt az egyetlen magyar, aki részt vett a világ vezetői közül többeket felvonultató Bilderberg-találkozón. A Magyar Nemzet kíváncsi volt, megbízták-e Bajnait valamivel a hatalmasságok, a volt miniszterelnök komolytalan válaszokat adott, majd megosztotta a Tumblr-oldalán.

Bajnai is megy a zártkörű elittalálkozóra

Itthon2014.05.27, 12:07

Bajnai Gordon is részt vesz a hétvégén a Dániába összehívott Bilderberg-találkozón – tudta meg az Origo. A zártkörű csoport legutóbb az után lett téma Magyarországon, hogy a Magyar Nemzet azt írta, hogy egy Magyarország elleni összeesküvésről is szó volt a tavalyi találkozón. 

Bajnai Gordon büszke és elégedett

Itthon2014.05.26, 00:35

Az önkormányzati választásokra önálló koncepcióval készül az Együtt-PM szövetség.

Két üveg bor után jöhet a szelfi Bajnaival

Itthon2014.05.21, 23:09

Bajnai Gordon leszámolt a lakossági fórumokkal, és egy tőle eddig nemigen látott módszerrel kampányolt szerdán Szegeden. Az Együtt-PM vezetője a borfesztiválon sétálgatva és a padon ülőkkel borozgatva próbált szavazókat szerezni, és bárkivel szívesen készített egy szelfit, aki odalépett hozzá. Egy pohár rozé mellett a forró délutánon nem is az Együtt-PM programja volt a téma, sokkal inkább a kedvenc focicsapatai.

Bajnaiék tisztasági csomaggal álltak elő

Itthon2014.05.20, 20:32

Az európai parlamenti választás előtti utolsó héten Bajnai Gordon pártszövetsége az ügynökakták, az állami szerződések és a pártszámlák nyilvánosságát javasolták. Szerintük a csomag úgyis elbukik, de legalább megpróbálják.

Bajnai focilabdával kampányol

Itthon2014.05.16, 15:10

Meg kell védenünk Magyarországot az öngóloktól - Bajnai Gordon öltönyös focistaként kampányol az Együtt–PM mellett az EP-választáson.

Egy szurkapiszka itt, egy lágy arclegyintés ott

Itthon2014.05.14, 08:38

Visszafogottan, de folyamatosan kritizálják egymást a baloldal pártjai az EP-választás előtt. Az MSZP-s, Együtt–PM-es és DK-s politikusok mindannyian a másik két pártot hibáztatják az áprilisi csúfos vereség miatt, ráadásul tudják, hogy ugyanazokért a baloldali szavazókért versengenek május 25-én. Keményen senki nem támad, mert októberig meg akarják őrizni a látszatot, hogy elviselik egymást.

Nem akar sarat dobálni, de nem kér többet Gyurcsányékból - interjú Bajnai Gordonnal

Itthon2014.05.12, 10:33

Hiányzott a baloldalon a hitelesség, háttérbe szorult a korszakváltás, az Együtt–PM rossz kompromisszumokat kötött az MSZP-vel és a DK-val – Bajnai Gordon szerint emiatt is vesztett csúfosan a baloldal április 6-án. Az Együtt–PM vezetője az Origónak azt mondta, belátja, hogy többször hibázott, ezért mostantól csak hiteles politikusokkal hajlandó összefogni, Mesterházyra és Gyurcsányra viszont nem akar sarat dobálni. Az EP-választáson szerinte eldől az is, hogy Orbánnak lesz-e kormányzóképes baloldali ellenzéke, vagy a szélsőjobb következik utána. Május 25-e után mindenképp új szakasz kezdődik az életében.

Ünnepeljen, akinek van munkája

Itthon2014.05.01, 17:27

Május elseje alkalmából újra megtelt a város pártszázlókkal és politikusokkal. Bajnai Gordon szerint akinek van munkája, annak van oka ünnepelni is. A Munkáspártnak az Európai Unióval van baja, Mesterházynak pedig Orbánnal. A Fidesz még Szanyi Tiborral is szövetkezne Brüsszelben.

Áderhez fordul Bajnai a német megszállás emlékműve miatt

Itthon2014.04.29, 11:37

Bajnai Gordon szerint Áder Jánosnak ki kell állnia a tervezett megszállási emlékművel szemben.

Bajnai Gordon vezeti az Együtt EP-listáját

Itthon2014.04.17, 14:18

Bajnai azt már korábban megmondta, hogy nem fog kimenni Brüsszelbe.

Bajnai úgy fog harcolni, mintha az életéért küzdene

Itthon2014.04.12, 15:45

Bajnai Gordon az ellenzéki erők nehézkes, sok kompromisszummal járó összefogását és a programját, illetve annak hiányát hibáztatja a választási vereségért. Abban bízik, hogy az EP-választáson meg tudják mutatni magukat, aztán új politikát, megújuló szervezetet akar, hogy a választóknak legyen miért rájuk szavazniuk.

Bajnai Gordon nem megy a parlamentbe

Itthon2014.04.09, 20:28

Az Együtt-PM vezetője nem lesz parlamenti képviselő, átadja a helyét valaki másnak. Lemond a párt teljes vezetése is. Bajnai a saját jövőjéről csak annyit mondott, hogy nem fogja cserben hagyni a mozgalmat, az EP-kampánynak pedig az egyik vezető arca lesz.

Nem lesz frakciójuk Bajnaiéknak

Itthon2014.04.08, 10:53

Nem tesz többé súlyos engedményeket az Együtt-PM Szigetvári Viktor társelnök szerint. Szerinte a jelenlegi politikai helyzetben az a legvalószínűbb, hogy az Együtt-PM önálló frakció nélkül dolgozik majd a parlamentben.

Sakkban tartják egymást a baloldali vesztesek

Itthon2014.04.07, 17:11

Hatalmas vereséget szenvedett a baloldal a választásokon, a Kormányváltóknál mégsem mondott le egyetlen pártvezető sem vasárnap éjszaka. Mesterházy Attila pozíciója a nagy kudarc ellenére is több megkérdezett szerint teljesen biztos, ugyanis nincs szóba jöhető utódja, és egyelőre biztosan nem fog nekimenni a frakcióért ácsingózó Bajnai és Gyurcsány sem. A baloldalon most úgy látják, az önkormányzati választásokig együtt kell maradni, különben Budapesten sem lesz esélyük.

Még valami miatt fájhat Gyurcsány feje

Itthon2014.04.07, 11:59

A baloldali összefogás olyan kevés szavazatot kapott, hogy a DK-nak és az Együttnek sincs elég képviselője ahhoz, hogy frakciót alakíthasson.

Mi lesz a baloldallal?

Itthon2014.04.07, 00:20

Mesterházy Attila egy szót sem szólt a problémákról, Gyurcsány Ferenc kifejezetten megbocsátó volt, Bajnai Gordon viszont egyértelműen jelezte, hogy ez így nem mehet tovább. Mi lesz a sorsa a nagy nehézségek árán összetákolt összefogásnak?

Az ellenzéki vezetőktől akár kampánycsend is lehetne

Itthon2014.04.06, 19:11

Bajnainak kapóra jött a kordonbontás, rajta és Gyurcsányon kívül az ellenzéki vezetők mintha hibernálták volna magukat. Pedig most először nincs kampánycsend a választás napján. A miniszterelnök viszont nagyon pörög, Orbán reggel szavazott, azóta ide-oda cikázik, Facebookján félóránként követik egymást a képek, Józsefvárosban, Kőbányán, Bicskén, Csepelen tartja a lelket a fideszesekben.

Aki kormányváltásra készül, nem így csinálja

Itthon2014.04.06, 20:38

Több százan gyűltek össze Bajnaiék eredményváróján, ahol találni lángososkocsit, feldíszített markolót, és lesz ingyengulyás is. Van, aki kínosnak tartja az egészet, és lassan tovább is áll, más kíváncsi arra, hogy mi fog történni, de ha hideg lesz, hazamegy. A részvételi aránnyal sem elégedettek.

Bajnai lebontotta a kordont a Madách téren

Itthon2014.04.06, 18:31

Bajnai Gordon már leadta a szavazatát, majd újságíróknak azt mondta, győzelmet vár, annak ellenére, hogy nem tartja egyenlőnek a feltételeket. A volt miniszterelnök aztán a Madách térre ment, ahol aktivistákkal lebontotta a kampányrendezvényük tervezett helyszínét körbevevő kordont.

Bajnai Batman-jellel az arcán kampányolt

Itthon2014.04.05, 18:37

Az Együtt-PM társelnöke tényleg mindent elkövet, hogy kitörjön az unalmas szakpolitikus szerepéből. A pénteki jelmezes akció után szombaton az arcfestést is bedobta, és Batmanként jelent meg egy családi napon.

Eljött a kampány legbizarrabb pillanata

Itthon2014.04.04, 18:03

Betyárnak, matróznak, James Bondnak és Sherlock Holmesnak öltözve buzdít a kormányváltásra Bajnai Gordon.

Bajnai: 18 pártból 17 Orbán maradását szolgálja

Archívum2014.04.02, 11:48

Bajnai szerint a sok párt között eloszlanak majd a szavazatok, és ez Orbánnak jó. Bajnai figyelmeztet, senki se vesztegesse el a szavazatát.

Miért akar kormányváltást az MSZP pártigazgatója?

Itthon2014.03.27, 11:04

Velez Árpád, az MSZP pártigazgatója egy kiszivárgott hangfelvételen arról beszél, hogy azért kell a kormányváltás, hogy a Fideszhez hasonlóan az MSZP is kifizethesse a saját embereit. Nehéz lesz viszont az együttműködés a liberális Bajnaival.

Mesterházy még turné közben is Bajnaival birkózott

Archívum2014.03.22, 08:05

Többen is csalódottak a baloldalon amiatt, hogy Mesterházy Attila várva várt országjárásának nincs nagy visszhangja. Bár az MSZP elnöke több tucat települést keres fel, és mindennap teltházas fórumokat tart, az országos médiába még mindig leginkább Simon Gáborral tud csak bekerülni. Többek szerint ráadásul elbaltázta a nyolc pont bejelentését is. Mesterházy Attila szerint viszont átírta a terveket, hogy az utolsó pillanatig nagy vitája volt az ígéretekről Bajnai Gordonnal.

Bajnaiék eddig 43 millióból kampányoltak

Archívum2014.03.15, 09:49

Szórólapokra 22 millió forintot költött március közepéig az Együtt-PM pártszövetség, ez a fele az eddigi kampányköltéseiknek. Nyilvánosságra hozták az ötven elemű listát.

Simon Gábor itt már törlődött az agyakból

Itthon2014.03.15, 02:34

A baloldal péntek este szinte mindenkit és mindent bevetett Pestszentlőrincen: Bajnai Gordon viccekkel szórakoztatott, Mesterházy Attila telefonon jelentkezett, Horváth Csaba a közönségből integetett. Ebben a választókerületben indult volna Simon Gábor, de miután kiderült az eltitkolt 240 milliója, az MSZP egyik ismert politikusa, Kunhalmi Ágnes ugrott be helyette. A bemutatkozó fórumán megtudtuk, hogy ellenfele volt kollégái most a lakásura hívják őt, szeret idézni Hoffmann Rózsától, arról viszont fogalma sincs, honnan van az a bizonyos 240 millió.

Bajnai: Orbán Janukovics sorsára juthat

Itthon2014.03.08, 16:22

Negyedmillió új munkahelyet, a Klebelsberg Központ megszüntetését, a tanárok megbecsülését és kétkulcsos adórendszert ígért szombaton Bajnai Gordon. Az ellenzéki politikus a megbukott ukrán elnökhöz hasonlította Orbánt, szerinte a választás tétje, hogy az EU keleti végvára vagy a putyini unió előretolt őrsége leszünk-e. Szólt a Freeform Five, szülinapi bulit tartott az Együtt-PM.

Bajnai nem kiabál, csak a föld dübörög

Itthon2014.03.08, 09:19

Bajnai Gordont majdnem császárrá avatták a XI. kerületben, ahol pénteken a baloldali Összefogás helyi jelöltjeit mutatták be. A medve ölében ülő Orbán Viktor és a falu szélén felhúzott Disneyland volt a leglátványosabb mondat. Bajnai szerint manna sajnos akkor sem hullik majd az égből, ha ők nyernek.

Jól van, elég lesz, hagyjad az Imrét beszélni!

Itthon2014.02.20, 10:57

Az idős hölgyek haja az egyik bizonyíték arra, hogy rossz irányba tart az ország, derült ki az Összefogás jászberényi fórumán. A szövetség sztárparádét tartott, Bajnai Gordon megmártózott a közönségben, Szekeres Imre a hideghónaljú jászokat dicsőítette, megvolt az elmaradhatatlan libajnaizás is, néha mégis csikorogtak a fogaskerekek.

Mesterházy fékez, Bajnai ugrik, Gyurcsány rángat

Itthon2014.03.05, 17:59

Mesterházy Attila megmutatta az emberi oldalát, majd eltűnt. Bajnai Gordon ráugrott a paksi szerződésre, de kevés segítséget kap a tiltakozáshoz. Gyurcsány Ferenc pedig kizárólag Orbán támadására koncentrál. Eltérő módon vetették bele magukat a kampányba a baloldali Összefogás politikusai az elmúlt egy hónapban, de többek szerint a jövő héttől minden megváltozik, és napi egy közös üzenet lesz. Árnyékkormány viszont valószínűleg nem alakul.

Pár száz fáklyás tüntetett Paks ellen

Itthon2014.02.10, 22:04

Ismét tüntettek a paski bővítésről szóló népszavazásért. A Sándor Palota elől indultak el néhány százan, fáklyával a kezükben a Kossuth térre. A tüntetésen ott volt Bajnai Gordon is.

Baloldali tüntetés lesz Ádernél Paks miatt

Itthon2014.02.07, 09:51

Fáklyás tüntetést szervez a Sándor-palota elé hétfőre a baloldali összefogás, hogy arra kérje Áder János köztársasági elnököt, ne írja alá a paksi erőmű bővítéséről Oroszországgal kötött megállapodást jóváhagyó törvényt.

Bajnai: Simon Gábornak távoznia kell a közéletből

Itthon2014.02.06, 13:35

Az Együtt-PM vezetője szerint ha csak a töredéke igaz a Simon Gáborról napvilágot látott híreknek, akkor a szocialista képviselőnek minden közéleti funkcióját, köztük a parlamenti képviselői megbízatását is fel kell adnia.

Szavazzon I Love Fidesz jelvényben!

Itthon2014.02.06, 09:18

Nagyjából százan voltak kíváncsiak Bajnai Gordon hosszú monológokkal tűzdelt kétórás kampányfórumára Vecsésen. A nézők jobbára csak azért kérdeztek, hogy újra hallják, amit már jól tudnak, Bajnai pedig szomorúan sorolta, milyen döntéseket hozott kormányon. Azt mondta, van egy titkos trükkjük a kétharmados törvények módosítására, Gyurcsány Ferenc vagy Mesterházy Attila viszont nem került szóba.

Vánszorgó, levágott kézzel támad Bajnai

Gazdaság2014.02.06, 12:57

A forint zuhanása miatt Matolcsy Györgyöt és Orbán Viktort felelősként megnevező videót készített a Bajnai-féle Együtt-PM. Az egyre dráguló eurót együtt ábrázolják egy 1963-as amerikai horrorfilmmel, amelyben egy levágott kéz fojtja meg áldozatait.

Rogán havi százezret költ el a Facebookon

Itthon2014.01.28, 09:32

A közösségi oldalra kormánypárti is ellenzéki politikusok is szívesen költenek. 

Egy arculcsapás, egy pálfordulás és egy nevető harmadik

Itthon2014.01.16, 13:13

Miért fogadta el végül Bajnai Gordon, hogy Mesterházy Attila legyen a közös miniszterelnök-jelölt? Mi volt a legnagyobb sokk a tárgyalásokon Bajnai számára? Hogyan került Fodor Gábor volt SZDSZ-elnök a lista negyedik helyére? Hogyan harcolta ki a listás helyét Gyurcsány Ferenc? Nem mindennapi taktikázások és fordulatok után jött létre a baloldali összefogás.

Bajnai: Vége a primadonnák versenyének

Itthon2014.01.16, 13:00

Felvetődött, hogy Bajnai Gordon ne szerepeljen az ellenzék közös listáján, ha Gyurcsány Ferenc helyet kap rajta, de az Együtt-PM végül úgy döntött: okos enged. Az Együtt-PM vezetője azt veszélyesnek tartaná, ha a választások előtt tovább módosulna az ellenzéki pártok közötti megállapodás. Mostantól mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy Mesterházy Attila a miniszterelnök-jelölt, övé a legnagyobb felelősség és a legnagyobb lehetőség is – mondta a volt miniszterelnök.

Mesterházy > Gyurcsány = Bajnai

Itthon2014.01.14, 15:41

Mesterházy Attila és az MSZP megizmosodott, Gyurcsány Ferenc és a DK visszakerült a térképre, Bajnai Gordon vezérből partner lett, az Együtt visszaszorult, és előkerült a láthatatlan ember, Fodor Gábor is. Ki nyert, és ki vesztett az ellenzéki összefogással?

Mesterházy, Bajnai, Gyurcsány a sorrend

Itthon2014.01.14, 12:41

Eldőlt, hogy Gyurcsány Ferenc, a DK vezetője is szerepel a baloldali pártok közös listáján, és Mesterházy Attila és Bajnai Gordon mögött a harmadik helyen szerepel - jelentették be kedden az összefogás résztvevői. Bevették a buliba Fodor Gábor pártját is, a miniszterelnök-jelölt Mesterházy. Bajnai szerint okos enged.

Gyurcsány, Gyurcsány és megint csak Gyurcsány

Itthon2014.01.13, 13:54

A hétvégén kidolgozták az ellenzéki pártvezetők a baloldali összefogás részleteit, eldőlt, hogy Mesterházy Attila lesz a miniszterelnök-jelölt, és hogy az Együtt-PM több körzetben indíthat jelöltet, mint a DK - értesült az Origo. A megállapodást azonban még nem jelentik be, mert egyetlen vitás pont azért maradt: az Együtt-PM nem tudja elfogadni, hogy Gyurcsány Ferenc szerepeljen a listán. Bajnaiéknak hétfőn délelőtt dönteniük kell: vagy beletörődnek, vagy megint előkerülhetnek a külön listás forgatókönyvek.

Szinte már csak Gyurcsányt kell megoldani

Itthon2014.01.11, 20:54

A legtöbb kérdésben sikerült előrelépni, de Bajnaiék nincsenek kibékülve azzal, hogy Gyurcsány Ferenc előkelő helyet kapjon a közös listán. Ha ezt sikerül megoldani, akkor akár már hétfőre lehet kész szövetség - írta az Index.

Bajnai: Küldjük nyugdíjba Orbán Viktort!

Itthon2014.01.10, 17:40

Annak ellenére, hogy a héten elfogadta Mesterházy Attila miniszterelnök-jelöltségét, és a teljes összefogásról egyeztet, péntek délután programot hirdetett Bajnai Gordon. Az Együtt-PM vezetője először elmagyarázta szimpatizánsainak, miért mondott le a kormányfő-jelöltségről, majd elsorolta, milyen programmal küldené nyugdíjba Orbán Viktort, és tüntetné el "a fideszes vadászokat". Bajnai például megszüntetné az iskolában a kötelező hittant, és négy év alatt 220 ezer új munkahelyet teremtene.

Mesterházy szerint Gyurcsány sem lehet probléma

Itthon2014.01.09, 23:58

Nem lát olyan problémát, amelyet ne lehet megoldani – mondta Mesterházy Attila arra a kérdésre, hogy Gyurcsány kaphat-e befutó helyet a baloldali pártok közös listáján.

Bajnai próbálja egyben tartani a pártját

Itthon2014.01.09, 14:32

Juhász Péter, a Milla vezetője kiléphet az Együtt-PM-ből, és az egész pártja követheti őt - a politikus délelőtt erről egyeztet Bajnai Gordonnal. Juhász Péter azért dönthetett a távozás mellett, mert az új baloldali szövetségben valószínűleg Gyurcsány Ferenc is helyet kap.

Egy kampánygyőztes már van: Gyurcsány Ferenc

Itthon2014.01.09, 08:55

Ünneplik a DK-sok, hogy Mesterházy Attila és Bajnai Gordon megegyezett a közös listában és a közös egyéni jelöltekben, hiszen Gyurcsány Ferenc hónapok óta pontosan ezt szerette volna elérni. Az MSZP és az Együtt-PM a lehető leggyorsabban leül a DK-val, amely lényegében két dolgot akar: legyen DK-s induló nyerhető körzetben, és Gyurcsány Ferenc felkerüljön a közös listára.

Szinte biztosan Mesterházy lesz a baloldali kormányfőjelölt

Itthon2014.01.08, 17:16

Közös listán közös egyéni jelöltekkel indul az MSZP és az Együtt-PM a választásokon. Mesterházy Attila és Bajnai Gordon abban állapodott meg, hogy az MSZP jelöli a listavezetőt, és Bajnainak már elfogadható Mesterházy kormányfő-jelöltként. A DK is helyet kap az összefogásban, hamarosan együtt keresi meg Gyurcsány Ferencet a két politikus.

Bajnai egyszerre enged és keménykedik

Itthon2014.01.08, 12:46

Újra egyeztet a baloldali összefogásról Mesterházy Attila és Bajnai Gordon. MSZP-s és Együtt-PM-es forrásaink szerint közel a megállapodás a közös listáról, már van olyan verzió, hogy Bajnai el tudja fogadni Mesterházy Attilát közös miniszterelnök-jelöltnek, de csak kemény feltételekkel.

Régi meccset játszik újra Mesterházy és Bajnai

Itthon2014.01.07, 20:24

Kedden délután az MSZP székházában arról egyezetett Mesterházy Attila és Bajnai Gordon, hogy közös lista esetén ki legyen a baloldal miniszterelnök-jelöltje. Az Origo információja szerint azon megy a vita, hogy Mesterházy Attila ragaszkodik ahhoz, hogy ő legyen a listavezető, míg Bajnai Gordon egy külső szereplőt támogatna.

Gyurcsányék visszamásznak az ablakon

Itthon2014.01.07, 07:46

Minden korábbi nyilatkozattal ellentétben Gyurcsány Ferenc és a DK helyet kap az ellenzéki összefogásban. Nagy kérdés azonban, hogy miként írják át az MSZP és Bajnaiék nehezen kiizzadt megállapodását. Nem lesz egyszerű menet: jelenleg három forgatókönyvet vizsgálnak a baloldali pártok, és mindenkinek más-más verzió tetszene.

Mesterházy kész tárgyalni Gyurcsányról

Itthon2014.01.06, 21:14

Az MSZP elnöke mindenről hajlandó tárgyalni a Demokratikus Koalícióval, de jövő hét végéig meg akar egyezni. 

Előző
Következő