Bajnai Gordon

címke rss

Mesterházy kész tárgyalni Gyurcsányról

Itthon2014.01.06, 21:14

Az MSZP elnöke mindenről hajlandó tárgyalni a Demokratikus Koalícióval, de jövő hét végéig meg akar egyezni. 

Bajnai magyar adó-FBI-t hozna létre

Gazdaság2013.12.06, 15:39

Az adóhatóság átalakítását tartja szükségesnek Bajnai Gordon az áfacsalások elkerülése érdekében. Az Együtt-PM vezetője egy "magyar adó-FBI-t" hozna létre, amely az egész ország területén illetékes, a nyomozókkal közvetlen kapcsolatban lévő szuperrevizorokkal működne. Őket a feltárt adóhiány nagyságához is kötött fizetéssel ösztönöznék.

Az MSZP felkészül Bajnaiék lemorzsolódására

Itthon2013.12.04, 09:59

Az MSZP egy olyan forgatókönyvvel is készül a választásokra, amely azzal számol, hogy egy Együtt-PM-es jelölt bedobja a törülközőt, esetleg Bajnai Gordon pártja összeomlik. A szocialisták jövőre abban a 31 körzetben is gondoskodnának saját indulóról, ahol Bajnaiék adják a közös jelöltet, de állítják, hogy csak szükség esetén húzzák elő őket a fiókból. Egyes MSZP-sek ezt úgy értelmezik, hogy Mesterházy csak fel akarja tüzelni a 31 körzet aktivistáit, de van olyan szocialista képviselő, aki szerint egyszerűen sakkban tartja Bajnait.

Bajnai-Tarlós párharcra is készül a fővárosi Fidesz

Itthon2013.11.30, 15:42

Budapest közigazgatásának átalakításra, a főpolgármester-választás eltörlésére, de Bajnai Gordon főpolgármester-jelöltségére is készülnek a budapesti Fideszesek.

Együtt-PM: 5 ezer forintért közmunkások tüntettek Bajnai ellen

Itthon2013.11.25, 16:46

Az Együtt-PM szerint ötezer forintot ajánlottak fel közmunkásoknak azért, hogy Bajnai Gordon ellen tüntessenek a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbátorban – a szervezet szerint ezt egy általuk Kislétán készített, az internetre is feltöltött videofelvétel bizonyítja. Az M1 Híradójának vasárnap este nyilatkozó Madácsi Imre, Kisléta fideszes polgármestere azonban visszautasította a vádat, szerinte fennáll a gyanú, hogy a videó szereplői pénzért nyilatkoztak.

A Fidesz Bajnai Gordonról kérdezi a kormányt

Itthon2013.11.24, 18:06

A jövő évi költségvetés módosítóit és főszámait fogadja el hétfőn a parlament, amely háromnapos üléssel folytatja a munkát. Az MSZP elkezdi a "lehull az álarc"-kampányát, a Jobbik Bulgáriával példálózik, a Fidesz pedig jegyzőkönyvezteti, hogy Bajnai Gordonnal fájni fog. A hét parlamenti legjei.

Bajnai Gordon: Egy év múlva miniszterelnök leszek

Itthon2014.05.07, 17:30

Elege van abból, hogy a baloldal önmagával foglalkozik, és végre Orbán Viktorra szeretne koncentrálni Bajnai Gordon. Orbán leváltásáért mindent megtesz, de Gyurcsány Ferenccel nem beszél, mert nincs meggyőződve arról, hogy ő is a 2014-es győzelemre hajt, vagy csupán a parlamentbe akar bejutni. Az Együtt-PM vezetője az Origónak beszélt arról, hogy az elmúlt egy évben miben hibázott, de úgy látja, sokat tanult ezekből, és minden esélye megvan ahhoz, hogy jövőre ő legyen a miniszterelnök.

Bajnai Gordon: Viktor, neked menned kell

Itthon2013.11.09, 15:30

Bemutatta 31 egyéni jelöltjét az Együtt-PM, amely országos gyűlést tartott szombaton Budapesten. Az indulók között van Teket Melinda, aki Baján lesz jelölt, Nyírbátorban pedig az egykori fideszes Helmeczy Lászlót jelöli az Együtt, a PM-ből Szabó Rebeka és Scheiring Gábor képviselők is elindulnak egyéniben. Bajnai Gordon, az Együtt vezetője arról beszélt, hogy a jövő évi választás népszavazás lesz Orbán Viktorról, akivel nem lehet normális Magyarország, így le kell őt váltani.

Bemutatta budapesti jelöltjeit a baloldal

Itthon2013.11.08, 14:06

Az MSZP tizenegy, az Együtt-PM pedig hét körzetben állít jelöltet Budapesten, derült ki péntek délután az A38 hajón, amikor a két szervezet bemutatta fővárosi jelöltjeit. Az Együtt-PM olyan országosan ismert politikusokkal szeretne nyerni a fővárosban, mint Szabó Tímea vagy Juhász Péter, míg az MSZP régi bevált jelölteket és új helyi politikusokat is indít. Az ellenzékiek szerint a bemutatott jelöltek többsége megnyeri körzetét, és gondoskodik arról, hogy "ne Felcsút maradjon az ország fővárosa".

Gyurcsány nem kér bocsánatot

Itthon2013.10.28, 10:59

Nem hallotta Bajnai Gordon nyilatakozatát, és nem érti, miért kellene bocsánatot kérnie, mondta Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke szerint az október 23-i demonstráción történetek miatti vita sehová sem vezet, és már túl kéne lépni rajta.

Bajnai Gordon nagyon mérges Gyurcsányra

Itthon2013.10.28, 12:57

Nem tud túllépni a baloldal az október 23-ai tüntetésen történt dolgokon, Mesterházy Attila MSZP-elnök szerint ugyanis még soha nem volt példa arra, hogy hasonló célokért felsorakozó szervezetek rendezvényén az egyik felszólalóba szervezetten belefojtják a szót. Bajnai Gordon az ATV-ben azt mondta, hogy nagyon mérges Gyurcsányra, és szerinte a DK elnökének bocsánatot kell kérnie tőlük.

Gyurcsány hátra léptetné Mesterházyt és Bajnait

Itthon2013.10.25, 12:11

A Demokratikus Koalíció elnöke megint a Facebookon írt. Nem egyoldalú áldozatot kér, ha ő a közös lista összeállításának az akadálya, ő is kész hátrébb lépni.

Egymást pofozták a baloldaliak a tüntetésen

Itthon2013.10.24, 07:44

Teljesen megtöltötte a baloldal a Műegyetem előtti teret, a színpadon mégis többen amiatt sajnálkoztak, hogy nincs maradéktalanul együtt a demokratikus ellenzék. Gyurcsány Ferenc, Kuncze Gábor és Fodor Gábor is az MSZP-Együtt megállapodást ostorozta, közös listát és egyetlen vezetőt sürgetett. Mesterházy Attilába szinte belefojtották a szót az összefogásért skandáló DK-sok.

Valaki megfizet a békéscsabai bénázásért

Itthon2013.10.22, 17:59

A PM rontotta el az ellenzéki jelöltállítást, Bajnai azt mondja, meglesz ennek a személyi konzekvenciája.

Megállapodott az MSZP és Bajnai

Itthon2013.10.22, 13:51

Kedden aláírta az MSZP és az Együtt-PM a választási megállapodást. Már augusztusban megállapodtak, hogy ha a baloldal győz, az lesz a miniszterelnök, akinek a pártjára többen szavaztak.

Bajnai majdnem átrúgta a szomszédba

Itthon2013.10.12, 21:37

Milyen egy hetekig csalásoktól, kőkemény politikai üzengetéstől hangos, egyébként nem olyan jelentős választást megelőző nap? Fideszes hadseregek csapnak össze ilyenkor az MSZP és az Együtt legelszántabb követőivel. Nem éppen. De azért a kampányközhelyeken kívül Bajnai Gordon így is elrontott egy cselt, és a Fidesz is hagyott egy apró emléket holnapra.

Bajnai Gordon kérjen elnézést!

Itthon2013.10.12, 10:12

A Fidesz rendezvényein rendszeresen feltűnő közéleti szereplők nyílt levélben szólították fel Bajnai gordont, hogy kérjen elnézést a szobordöntésért.  

Bajnai politikai ügyként találkozott a Sukoró-beruházással

Itthon2013.10.11, 14:02

Politikai és nem gazdasági kérdésként találkozott a Velencei-tó partjára tervezett kaszinóberuházással Bajnai Gordon a miniszterelnökké választása, 2009 tavasza után, a politikus erről a büntetőper tárgyalásán beszélt.

Valahogy el kell rejteni Ferit a színpadon

Itthon2013.10.09, 06:57

Gyurcsány Ferenc nem hogy visszavonult volna, hanem még jobban rákapcsolt az elmúlt hetekben. Így látják az MSZP és az Együtt politikusai, és ezért attól félnek, hogy rátelepszik a baloldali pártok október 23-i ünnepére. Úgyhogy úgy döntöttek, hogy megpróbálják eldugni.

Bajnai majdnem lenyúlta Gyurcsány ötletét

Itthon2013.10.07, 10:02

Közösen tüntetne Orbán Viktor ellen Bajnai Gordon az MSZP-vel és a Demokratikus Koalícióval. Korábban Gyurcsány Ferenc is ezt akarta, de megkeresésére akkor nem reagált Bajnai Gordon. Az Együtt-PM szerint az egész demokratikus ellenzéket várják október 23-án, ezért ez az együttünneplés nem azonos Gyurcsány korábbi tervével. 

Bajnai: A tahóság Orbánnak köszönhető

Itthon2013.10.04, 14:48

A szobordöntés utáni felháborodást hamisnak tartja Bajnai Gordon, aki szerint a politikai kultúra mélysége a Fidesznek köszönhető.

Schiffer: Bajnai Gordon szobrát döntötték le

Itthon2013.10.04, 07:38

Vasárnap ledöntöttek egy szobrot, amely valójában nem Orbán Viktoré, hanem a pontosan egy évvel ezelőtt a politikai kultúra megújításáról szónokoló Bajnai Gordoné volt - mondta a Magyar Hírlapnak Schiffer András, az LMP társelnöke, frakcióvezetője.

Meglepődik az ellenség, amikor Orbán hadat üzen

Gazdaság2013.10.02, 16:06

Bajnai Gordon megtanult politikusnyelven, ezt igyekezett bizonyítani szerdán egy üzleti konferencián, amikor olyanokat mondott, hogy a rezsiharc rizsaharc, az EU Noé bárkája, a bankok közművek, a közmunkások pedig munkanélküliek.

Orbánt nem lefejezték, hanem különvált a feje

Itthon2013.09.30, 19:36

Meglepte az Együtt politikusait Orbán szobrának elguruló feje, és Dopeman bazmegjeire sem számítottak, ez már Kónya Péternek is sok volt. Bajnai beszédének határozottságával viszont roppant elégedettek voltak, még úgy is, hogy az néhol a Fideszt idézte.

Mesterházynak nem tetszett a szobordöntés

Itthon2013.09.30, 14:43

Nem az ízlésének való. A fejhordozás Bajnainak is sok volt.

Mesterházy és Bajnai a különadók csökkentését ígéri

Itthon2013.09.26, 10:01

A baloldali ellenzék újfajta egyezséget ajánl az üzleti szférának. Mesterházy Attila és Bajnai Gordon a Reutersnek arról beszélt, hogy a 2014-es választás „népszavazás lesz Orbánról".

Bajnai garantált munkát ígér minden fiatalnak

Itthon2013.09.18, 14:51

Bajnai Gordon nagyokat ígért egy budapesti sajtótájékoztatón: garantált munkát minden 30 év alattinak, negyedmillió új munkahelyet, nyitott, feljavított felsőoktatást.

Bajnai: Bűn, hogy a kormány megtiltotta a nyugdíj melletti munkát

Itthon2013.09.08, 20:29

 Bajnai Gordon egy balatonfüredi konferencián megígérte, hogy megváltoztatják a szabályt, amely megtiltja a nyugdíj melletti munkavállalást. A Fidesz szerint pont Bajnai volt az, akinek kormányzása alatt a nyugdíjasok szenvedték meg leginkább a megszorításokat.

Hogyan fognak ezek egymásnak kampányolni?

Itthon2013.09.03, 15:01

Egyelőre az MSZP-ben és az Együttben is nehezen tudják elképzelni, hogyan kampányolnak majd azokban a választókerületekben, ahol a másik jelöltjéért kell harcolni. A szocialistáknál sok aktivistának elment a kedve kampánytól, a választókerületi felelősök szerint az érintett körzetekben nem fognak megszakadni Bajnai Gordon jelöltjeiért. Az Együttben inkább amiatt aggódnak, hogy az ellenzéki pártok a kormány  jelöltjei helyett egymást fogják ütni.

Közös stratégiával és stábokkal kampányol az MSZP és az Együtt-PM

Itthon2013.08.29, 20:54

Közös kampánystratégiával vág neki a választásoknak és a 106 egyéni választókerületben is közös kampánystábokat működtet majd az MSZP és az Együtt-PM szövetség - mondta el Mesterházy Attila csütörtök este az InfoRádió Aréna című műsorában. A szocialisták az Együtt-PM-mel kötött megállapodás után várhatóan még négy egyéni körzetet és listás helyeket adhatnak át a többi baloldali ellenzéki pártnak.

Készüljenek a legrosszabbra

Vélemény2013.08.29, 18:19

Egy pillanatra tűnődjünk el azon, hogy ezek az államférfiak akarták leváltani Orbán Viktor hatékony és gátlásoktól mentes rendszerét.

Elbukott az ellenzéki gyűjtőpárt

Itthon2013.08.29, 16:00

Az MSZP és az Együtt 2014 külön listán indul a választásokon, viszont nem indítanak egymás ellen jelölteket egyéniben. Szerintük létrejött a kormányváltó szövetség, bár sem Bajnai Gordon, sem Mesterházy Attila nem volt hajlandó engedni abból, hogy ő legyen a közös miniszterelnök-jelölt.

Két napon belül újra tárgyalhatnak

Itthon2013.08.28, 20:56

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a párt vezetésétől mandátumot kapott arra, hogy folytassa a tárgyalásokat Bajnai Gordonnal.

Nézőpont: Bajnai nyakán Mesterházy

Itthon2013.08.28, 19:41

A Nézőpont kutatása szerint a teljes lakosság 12 százaléka támogatja Bajnai Gordon miniszterelnök-jelöltségét, míg csak 7 százaléka Mesterházy Attilát. Orbán legesélyesebb kihívói között viszont alig vezet Bajnai.

Nevetnek a bohózaton és tovább gyepálják Bajnait a fideszesek

Itthon2013.08.27, 15:07

Nem veszik komolyan az ellenzéki összefogást a fideszes képviselők, de jól szórakoznak az egyre durvuló harcon, ami Mesterházy Attila és Bajnai Gordon között dúl. Stratégia még nincs a nagyon lassan formálódó ellenzéki erők ellen, de Bajnait azért nem eresztik egy pillanatra sem.

Bajnaiék elfogadják az MSZP-s felosztást

Itthon2013.08.26, 13:34

A választókerületek szocialisták által javasolt felosztása elfogadható az Együtt-PM számára, de az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjéről továbbra is közvélemény-kutatással döntenének. Kíváncsiak, hogy az MSZP hogyan rendezne előválasztást.

Mesterházy: Ebből így elég volt

Itthon2013.08.26, 08:31

Ha a javaslatukat nem fogadják el, más szervezetekkel kezdenek tárgyalást - jelentette ki Mesterházy Attila, az MSZP elnöke az Együtt-PM-mel folytatott egyeztetésről. Bajnai Gordon szerint az MSZP bármiről csak úgy hajlandó tárgyalni, hogy kiköti: Mesterházy lesz a közös miniszterelnök-jelölt.

Bajnai kiakasztotta Mesterházyt

Itthon2013.08.23, 20:02

Bajnai Gordon és Mesterházy Attila újra összeült, hogy egyeztessenek, ki lesz az ellenzék vezére. A helyzetet sikerült tovább mérgesíteni. Mesterházy Attila közvetlen előválasztást javasolt Bajnai közvéleménykutatásos ötletére.

Padlógázzal rohan egymás felé Bajnai és Mesterházy

Itthon2013.08.23, 14:11

Az MSZP az erejét fitogtatja, fölöslegesen, Bajnai Gordonék viszont követelőznek, pedig eltörpülnek a szocialisták mellett. Nagyjából így látják egymást az MSZP és az Együtt 2014 vezetői, akik nyár eleje óta hiába próbálnak megállapodni a közös jelöltlistájukról, amivel reményeik szerint jövőre legyőzhetik a Fideszt a választásokon. Az eredeti ütemtervet nem fogják tudni tartani, de őszre lehet megállapodás, addig pedig mehet a gyáva nyúl játék.

Bajnai: Orbánnal és Simicskával nincs kiegyezés

Itthon2013.07.20, 14:30

Az Együtt-PM szövetség vezetője szerint a választásokon győztes koalíciónak bírnia kell a sokféleséget. Bajnai Gordon a Magyar Szolidaritás Mozgalom Egyesület alakuló közgyűlésén beszélt. A Szolidaritás alakuló közgyűlésén Kónya Pétert választották elnökké

Visszavett föld, megszűnő TEK, nyilvános ügynöklista - együtt ígér tovább Mesterházy és Bajnai

Itthon2013.07.16, 18:47

Új alkotmányt, kilenc hónapig járó álláskeresési járadékot és teletömött hasú gyerekeket ígér az MSZP és az Együtt 2014 abban a dokumentumban, amelyet a választási együttműködésük alapjaként írtak alá.

Párt lett az Együtt 2014

Itthon2013.07.11, 15:07

Jogerős a döntés a Bajnai Gordon nevével fémjelzett párt bejegyzéséről. A párt az Együtt - A Korszakváltók Pártja nevet fog viselni.

Kevés képviselőjelöltjük van Bajnaiéknak

Itthon2013.07.10, 08:22

Döccenőkkel halad a Bajnai Gordon vezette mozgalom és az MSZP közös jelöltjeinek összefésülése.

Nagy szövetséget akar az MSZP

Itthon2013.06.29, 15:15

Az MSZP a lehető legszélesebb demokratikus ellenzéki összefogás kialakítását szorgalmazza - mondta Botka László választmányi elnök szombaton, hangsúlyozva, hogy választási együttműködésről egyelőre csak Bajnai Gordon pártjával tárgyalnak.

Bejegyezték Bajnai Gordon pártját

Itthon2013.06.28, 09:05

A bíróság elfogadta a hiánypótlást, a volt miniszterelnök pártja használhatja az Együtt - a Korszakváltók Pártja nevet.