Bajnai Gordon

címke rss

Karácsony és Bajnai táskás embere az amerikai törvényeket is megszeghette

Itthon2024.02.05, 12:14

A baloldal 2022-es választási kampányára létrehozott Action for Democracy szervezet nem csupán a magyar, hanem az Egyesült Államok vonatkozó jogszabályait is megsérthette. Mint ismert, a baloldali pártok két évvel ezelőtt több mint 4 milliárd forintnyi dollárt kaptak a Soros György szervezeteitől, hogy ebből kampányoljanak. Bár Karácsony Gergely, Márki-Zay Péter és a többi baloldali szereplő vagy mikroadományokról vagy a kampányhoz nem kötődő adományokról beszéltek, az elmúlt hónapokban többször kiderült, hogy nem mondtak igazat.  A dollárbaloldal botránya most az Egyesült Államokban folytatódhat.  

Political Capital-akták: Gyurcsányék számára politikailag voltak hasznosak a kémelhárításnak készített kutatások

Itthon2023.12.16, 08:41

A Political Capital több közvélemény-kutatást is készített a Nemzetbiztonsági Hivatalnak 2007 és 2009 között. A kémelhárítás számára ezek használhatatlanok voltak – tudta meg a Mandiner nemzetbiztonsági forrásoktól, hozzátéve, hogy az akkor kormányzó baloldalnak azonban politikai szempontból hasznosak lehettek a tanulmányok. Ebben az időszakban az NBH főigazgatója hetente tájékoztatta a szolgálatokat felügyelő minisztert, aki továbbadhatta azokat a kormányfőnek.

A számlagyáros ügyvéd zavaros cégügyei egészen Bajnai Gordonékig érnek

Itthon2023.12.09, 09:05

Nem akármilyen szereplő bukkant fel a számlagyár üzemeltetésével meggyanúsított és nemzetközi csalássorozat miatt korábban nem jogerősen elítélt Vig Mór zavaros cégügyeiben. A praxistól eltiltott ügyvéd cégtemetőként is működő kft.-jéhez jegyezték be ugyanis a Bajnai Gordon nevével fémjelzett DatAdat csoport egyik leányvállalatát. A Datalyze Research Kft. Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon bizalmasának, Dessewffy Tibornak az érdekeltségébe tartozik - írta meg a Magyar Nemzet.

Juhász Péter változatlanul kapcsolatban áll a DatAdattal és az Action Networkhöz küldi a követői adatait

Itthon2023.11.27, 11:34

A Tűzfalcsoport legújabb írásában feltárja, hogy Juhász Péter, a dollárbaloldal politikusa hogyan fonódik össze a Bajnai Gordon-féle DatAdattal. mint kiderült, a politikus átadja a politikus támogatóinak az adatait a 4 milliárd forintnyi külföldi támogatást eltüntető hálózatnak.

Kicsoda Tordai Csaba, Karácsony mikroadomány-botrányának feltételezett kulcsfigurája?

Itthon2023.11.26, 11:08

Míg Tordai Csaba a 2010 előtti években a Gyurcsány–Bajnai korszak meghatározó embereként tevékenykedett, az elmúlt évtizedben a Soros-hálózattal épített ki szoros köteléket. A Karácsony Gergely által alapított 99 Mozgalom bűncselekménygyanús adománygyűjtése kapcsán a hatóságok célkeresztjébe került ügyvéd rendszeres vendége volt a spekuláns által támogatott jogvédő szervezetek rendezvényeinek, Brüsszelben lobbizott a magyar érdekek ellen, de részt vett a kormányellenes Átlátszó portál megalapításában is, amelynek társtulajdonosa is volt.

Az Európai Bizottság tagadja, de kívülről érkező pénzekkel befolyásolnák a magyar politikát

Itthon2023.11.25, 08:29

Az Európai Bizottság szóvivője, Eric Mamer teljességgel valótlannak nevezte a szuverenitásunk védelméről szóló nemzeti konzultáció kérdéseiben megfogalmazott állításokat. 

Maffiózóhoz hasonlította Bajnai Karácsony Gergelynek diktáló emberét az egyik baloldali pártelnök

Itthon2023.11.20, 18:36

Az LMP társelnöke egy baloldali internetes oldalnak nyilatkozva megdöbbentő dolgokról beszélt: a Bajnai Gordon-féle DatAdat ügyvezetője úgy beszélt vele, mint a maffiózókról szóló filmek leszámolásra készülő szereplői.

A kormány feljelenti a Bajnai Gordonhoz köthető DatAdatot

Itthon2023.11.14, 12:49

Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter bejelentette, hogy a kormány feljelenti a Bajnai Gordonhoz köthető DatAdatot. Az utóbbi szervezet komoly segítséget nyújtott a baloldal külföldről finanszírozott 2022-es kampányához.

Válaszolt a NAV Tordai Csaba házkutatásával kapcsolatban

Itthon2023.11.12, 16:16

Egyelőre nem közölt nyilvánosságra hozható információkat a NAV arról, hogy történt-e házkutatás Tordai Csaba ügyvédi Irodájában. Egy szemtanú szerint csütörtök este szálltak ki Bajnai Gordon bizalmasához az adóhatóság munkatársai.

Házkutatást tartottak Tordai Csaba ügyvédi irodájában?

Itthon2023.11.11, 17:45

Érdekes információt osztott meg az egyik belvárosi lakóknak szóló oldal a Facebookon.

Gyurcsányék jó üzletet kötöttek a Bajnaihoz köthető céggel

Itthon2023.11.08, 10:38

Az Action for Democracy nevű fedőszervezethez, illetve a DatAdathoz is köthető céggel kötött plakátszerződést a Demokratikus Koalíció. A párt, illetve annak európai parlamenti csoportja már májusban is a Street Fluence Kft.-vel szerződött, a reklámfelületeket pedig jóval a piaci ár alatt kapták meg – írta a Magyar Nemzet.

Teljes lebukás: Bajnai Gordon egy kávézóban irányítja Fekete-Győr Andrást - videó!

Itthon2023.10.09, 14:29

Hétfőn délelőtt tartott megbeszélést Bajnai Gordon korábbi miniszterelnök és Fekete-Győr András a Momentum volt elnöke egy kávézóban. A Magyar Nemzet szerette volna megtudni tőlük, hogy az önkormányzati vagy az EP-választásokban segíti-e majd a DatAdat a Momentumot, azonban mind a ketten meglehetősen idegesek lettek a kérdésektől.

Amerikai polip: támadás alatt a magyar szuverenitás

Itthon2023.10.03, 09:28

A Magyar Nemzet az elmúlt napokban részben a Nemzeti Információs Központ összefoglaló jelentésének a sajtóban eddig nem publikált ténymegállapításai, illetve más nyilvános források felhasználásával ötrészes tényfeltáró cikksorozatban mutatta be a Magyarországon hosszú évek óta zajló amerikai befolyásolási kísérletet, a tengerentúli és hazai szereplőket és a módszereiket. Következzen az összegzés, sokkoló megállapításokkal!

A baloldalt támogató amerikai hálózatok már hosszú évek óta építkeznek Magyarországon

Nagyvilág2023.09.29, 09:32

Hosszú évek óta építkeznek Magyarországon olyan politikai aktorok, akik szoros kapcsolatban állnak a globális baloldali hálózattal, illetve az Egyesült Államok egyes érdekcsoportjaival. Közülük a két legfontosabb személy Bajnai Gordon volt miniszterelnök és egykori titokminisztere, Ficsor Ádám. A Magyar Nemzet arról írt, hogy a Datadat nevű cégcsoport hogyan fonódott össze a Demokrata Párttal és a Soros-birodalommal.

Botcsinálta maffia nagyképű külföldi főnökökkel

Itthon2023.09.28, 09:38

Karácsony Gergelyt egy háborúpárti bábkormány miniszterelnökének szemelte ki az amerikai baloldal, mozgalma pedig nem „mikroadományokat" kapott, hanem friss és ropogós eurókötegeket külföldi finanszírozóktól – erre utal az OTP múlt héten nyilvánosságra került feljelentése, és az érintettek szánni való magyarázkodása is. Az Alapjogokért Központ elemzőjének, Zila Jánosnak írását az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük.

Új választás, újra gurulnak a dollárok

Itthon2023.09.01, 09:23

Az amerikai Action for Democracy a 2022-es országgyűlési választások után a jövő júniusi önkormányzati, illetve európai parlamenti választások befolyásolására készül. A Bajnai Gordon bizalmasa, Korányi Dávid által vezetett szervezet már meg is tette az első lépést, három projekt támogatását jelentette be, ami jól jelzi, folytatódik a külföldi befolyásolás, ismét megindulnak a dollárok a baloldali propagandagépezethez.

Bajnai Gordon bukott politikustársa is rengeteg pénzt kapott a dollármédia milliárdos támogatásából

Itthon2023.08.15, 10:08

Bajnai politikustársának, Juhász Péternek is bőven jutott anyagi forrás a 2022-es országgyűlési választások kampányidőszakában – írja a Magyar Nemzet. A portál szerint a négymilliárdos külföldi támogatásból több tízmillió forint vándorolt Juhász zsebébe, aki a milliókért cserébe egy internetes portálon próbálta lejáratni a kormánypártokat, de ő volt az is, aki Márki-Zay Péter előválasztási sikere után hosszabb interjút készített a baloldali összefogás miniszterelnök-jelöltjével. Az oldala természetesen – a dollármédia kamu oldalaihoz hasonlóan – azóta már nem működik.

Nacsa Lőrinc: Lehetett egy titkos alku a baloldal és külföldi finanszírozói között

Itthon2023.08.06, 10:58

Az elmúlt 33 év legsúlyosabb politikai korrupciós botrányának nevezte Nacsa Lőrinc, a KDNP parlamenti frakciójának szóvivője a baloldal külföldi kampányfinanszírozási ügyét. Emlékezetes, ezek a kívülről érkező pénzek csaknem teljesen a baloldal belső emberénél, Bajnai Gordonnál és cégcsoportjánál, a DatAdatnál landoltak.

Bajnai és Gyurcsány köréhez gurultak a külföldi pénzek

Itthon2023.08.02, 12:29

2019 szeptemberében a Magyar Nemzet elsőként számolt be az EzaLényeg-csoport baloldali kampányban játszott szerepéről. Most részletes kutatással bizonyítják, hogy a lejáratóoldalak tulajdonosai a milliárdos, részleteiben máig homályos külföldi finanszírozásból egy sor további honlapot működtethettek. A lapcsalád kizárólagos kampányszerepét is igazolják, 2022. április 3., az országgyűlési választás napja után ugyanis az internetes oldalak jórészt azonnal, vagy napokon belül felhagytak a működésükke

Kiderült, ki kapott még a külföldi dollárokból

Itthon2023.08.02, 12:05

A Magyar Nemzet 2019 szeptemberében elsőként számolt be az EzaLényeg-csoport baloldali kampányban játszott szerepéről. Egy részletes kutatással bizonyították, hogy a lejáratóoldalak tulajdonosai a milliárdos, részleteiben máig homályos külföldi finanszírozásból egy sor további honlapot működtethettek. Bár az elhirdetett pénzek forrása ez esetben bizonytalan, de a hálózathoz több szálon kapcsolódik a Bajnai Gordon korábbi politikustársa, Juhász Péter által jegyzett Nerpédia nevű oldal is.

Álommeló a fővárosi közlekedési cégeknél

Itthon2023.07.26, 12:22

A BKV és a BKK Zrt. a Karácsony-időszakban arról vált híressé, hogy a Bajnai-Gyurcsány-tandem, ahogy a kezükhöz kapták a fővárost, beültették a régi baloldali-liberális kormánytagokat és tisztviselőket a különböző fontos pozíciókba - írja a Tűzfalcsoport. Hozzátették: olyanok kaptak igazgatósági és felügyelőbizottsági széket a cégekben, mint például a Gyurcsány-kormány fontos minisztere, Draskovics Tibor, vagy korábbi államtitkára Katona Tamás. De vezérigazgató lett a BKK-ban Bajnai Gordon egykori kabinetfőnöke Walter Katalin is. Egy biztos, anyagilag megéri Karácsony közlekedési cégeinél, hiszen a „nagy fővárosi csőd" közepette, méég ...

Magyar miniszterelnök Szlovákiában - de kicsoda Ódor Lajos?

Nagyvilág2023.05.08, 17:52

Újabb kormányzati összeomlás Szlovákiában: a hétvégén felmentését kérte Zuzana Caputová államfőtől az az Eduard Heger, aki ügyvezető kormányfőként tevékenykedik, mióta kormánya tavaly decemberben megbukott egy ellene beadott parlamenti bizalmatlansági szavazáson. Az ország progresszív liberális államfője ezután bejelentette: Szlovákia „szakértői kormányának" élére Ódor Lajost nevezi ki – aki nem más, mint a szlovák központi bank alelnöke, vagyis: bankár.

Bajnaiék 2010 előtt állami pénzből kezdték meg az LMBTQ-érzékenyítést az iskolákban

Itthon2023.04.14, 17:58

A Tűzfalcsoport legújabb írásában azt tárja fel, hogy a Bajnai-kormány támogatásával 2010 előtt olyan gyerekeknek szóló érzékenyítő kiadványok jelentek meg, amelyek többek között a genderelméletet, LMBTQ-propagandát és egyéb, nem gyerekenek szóló témákat tárgyal.

Miről egyeztetett Bajnai Gordon cége az LMBTQ-aktivista uniós parlamenti alelnökkel?

Nagyvilág2023.03.17, 13:48

Marc Angel, az Európai Parlament alelnöki posztján Eva Kailit, a brüsszeli korrupciós botrány főszereplőjét nemrégiben váltó szocialista politikus a nyilvános programja szerint 2022 novemberében Strasbourgban találkozott a magyar baloldal kampányát lebonyolító DatAdat képviselőivel. Az egyelőre rejtély, hogy az LMBTQ-jogok szószolója, a magyar gyermekvédelmi törvény hangos kritikusa miről egyeztetett a részben külföldről pénzelt Bajnai Gordon-féle csapattal - írta a Magyar Nemzet. 

Bajnai Gordonék egy hónappal az országgyűlési választások után kaptak megbízást egy közvélemény-kutatásra Vác baloldali polgármesterétől

Nagyvilág2023.03.04, 09:52

Matkovich Ilona váci polgármester a 2022-es országgyűlési választások után egy hónappal rendelt közvélemény-kutatást az önkormányzat pénzén Bajnai Gordon emberétől – derült ki egy lapunk birtokába került szerződésrészletből. A feladattal megbízott Vető Balázs számos közös tanulmányt jegyez Szigetvári Viktorral, a Medgyessy–Gyurcsány–Bajnai-kormányok tanácsadójával - írja a Magyar Nemzet.

Az MSZP volt kommunikációs igazgatója szerint nagyrészt Soros Györgytől jöhetett a pénz a dollárbaloldalhoz

Itthon2023.01.31, 11:24

Az MSZP egykori kommunikációs igazgatója, Kerényi György arról írt új munkahelye, az amerikaiak által finanszírozott Szabad Európa Rádió honlapján, hogy a magyarországi dollároldalhoz a külföldi pénzek nagy része Soros György milliárdostól jöhetett, méghozzá Bajnai Gordon volt kormányfő közreműködésével. Néhány napja Orbán Viktor miniszterelnök is utalt arra, hogy a dollárbaloldalt Soros pénzelheti. Ahogy az közismert: korábban a dollárbaloldal folyamatosan azt hazudta, hogy amerikai magyar állampolgárok mikroadományaiból származnak a külföldi bevételeik, most azonban kiderült, hogy ez nem igaz, ahogy azt sejteni lehetett: a pénz ellsősorban ...

Piszkos baloldali kampányra ment az amerikai pénz

Itthon2023.01.30, 10:10

Súlyos százmilliókkal hirdette a baloldali hazugságokat az elmúlt években egy baloldali álhírgyár, amelyik közel kétmilliárd forintot kapott az Egyesült Államokból. 

2022, a baloldali súlyos bűnügyek éve

Itthon2023.01.01, 07:55

Városháza-gate, a Bajnai Gordon-féle DatAdat, Cseh Katalin milliárdos botránya, maga a dollárbaloldal, és persze a vörösbáró, Varga Zoltán adócsalási ügye. Ezek mind-mind olyan, a baloldalhoz köthető, többnyire ebben az évben nyilvánosságra került esetek, amelyekben a hatóságok már több szálon is nyomozást folytatnak. Nem is eredménytelenül, hiszen idén nem egy ügyben már házkutatások történtek, dokumentumokat foglaltak le, illetve gyanúsítottakat hallgattak ki. Mindezek mellett a guruló dollárok miatt titkosszolgálati vizsgálatot is elrendeltek.

Dollármédia: Amerikai pénzből százmilliókért hirdetnek Gyurcsány emberei Magyarországon

Itthon2022.12.22, 08:33

Gyurcsány Ferenc és az SZDSZ bukott tanácsadai állnak azon cég mögött, amely amerikai adófizetői pénzekből hirdet magyar médiumokban. Fizetett cikkek, hagyományos és közösségi médiás hirdetések, balliberális beszélgetőműsorok – ezeket teszi hozzá a magyar nyilvánossághoz a „Nyugati Pályán” nevű oldal, amely a kampányban sem fogta vissza magát. 

Itt az újabb bizonyíték, hogy a dollárbaloldal szervezi a tanártüntetéseket

Itthon2022.12.14, 17:09

A tanártüntetéseket szervező szélsőbaloldali anarchista, a magát noÁrnak neveztető Molnár Áron weboldala is a Bajnai Gordon tulajdonában álló Datadathoz juttatja a személyes adatait azoknak, akik kapcsolatba lépnek vele. Itt az újabb bizonyíték, hogy a pedagógustüntetéseket a dollárbaloldal szervezi. 

Guruló dollárok: az amerikaiak a baloldalon keresztül akartak befolyást szerezni Magyarországon

Itthon2022.11.28, 09:02

Erdős Gergely, a Századvég Alapítvány Politikai Elemzések Központjának elemzője az Origónak adott interjúban arról beszélt, hogy az a körülmény, hogy az Action for Democracy kapcsolatba hozható az amerikai titkosszolgálat egyik fiókszervezetével, még nyilvánvalóbbá teszi, hogy az adományozás valódi célja a hazai belügyekben való külföldi befolyásszerzés, az Egyesült Államok szempontjait prioritásként kezelő magyarországi politikai erők hatalomra juttatása volt. Hozzátette, hogy ugyanakkor visszafelé sült el a baloldal politikai csodafegyvere: a „guruló dollárok" választási győzelem helyett a magyarok ellenszenvét váltották ki.

Guruló dollárok: teljesen lelepleződött a baloldal választási csalási kísérlete

Itthon2022.11.25, 13:32

A 2022-es országgyűlési választásokon soha nem látott méretű külföldi beavatkozási kísérletre került sor. Mint kiderült, a magyar baloldal a guruló dollárokért cserébe idegen érdekeknek szolgáltatta volna ki Magyarországot. Kezdetben Márki-Zay Péter szólta el magát, hogy külföldi pénzből kampányoltak. A mozgalmán keresztül 1,8 milliárd forint érkezett külföldről a kampányba. Csakhogy kiderült: hazudtak, a titkosszolgálati vizsgálat megállapította, hogy több mint 3 milliárd forint érkezett a dollárbaloldalhoz az Action for Democracy nevű amerikai alaptól, amely ráadásul egy héttel a megalakulása után már óriási összeget utalt el: tehhát ...

Dollárbaloldal - nem csak az Egyesült Államokból segítették az ellenzéket - videó

Itthon2022.11.07, 15:33

Márki-Zay Péterék kampányát nem csak a Bajnai Gordonhoz köthető DatAdat támogatta. Az adatkezelő cégcsoport ellen több nyomozás is folyamatban van. A Magyar Nemzet videósorozatának harmadik része azt a hálózatot mutatja be, ami az ellenzéki összefogás szekerét tolta.

Újlengyelben is megjelent a rejtélyes baloldali háromszög

Itthon2022.10.29, 10:36

Akárcsak a zempléni Szegiben, a magyar adóparadicsomként elhíresült Újlengyelben is feltűnik a Demokratikus Koalíció mellett a Bajnai Gordon-féle DatAdat és a Gyurcsányékhoz köthető Ezalényeg nevű álhírportál. A baloldali hálózat itteni kulcsfigurája feltehetően Bajnai egykori titkosszolgálati miniszterének, Ficsor Ádámnak az embere lehet.

Előremenekült a radikális aktivista: Gulyás Márton elismerte, hogy a Bajnai-féle DatAdat és az Ezalényeg kiadójának könyvelőjét alkalmazta

Itthon2022.10.27, 11:36

Beismerte Gulyás Márton radikális baloldali aktivista, hogy az általa ügyvezetett Partizán Alapítvány, illetve az MFG Kft. könyvelését Tóth Józsefné végzi. Tóth Józsefné ugyanaz a személy mint aki az országgyűlési választási kampányban SMS-eket küldözgető, Bajnai-Ficsor-Szigetvári-féle DatAdat Professional Kft. és az Ezalényeg.hu baloldali álhírgyár kiadójának, az Oraculum 2020 Kft.-nek a könyvelője is. Gulyás már korábban beszélt a műsora és a DatAdat közötti együttműködésről. Ezúttal viszont azt is elismerte, hogy az azóta már megszűnt Együtt nevű baloldali párt csúcspolitikusának, Szigetvári Viktornak a javaslatára alkalmazta Tótth ...

A Panama-aktákban is felbukkan a Szegiben lévő Gyurcsány-Bajnai-féle hálózat kulcsfigurája

Itthon2022.10.27, 10:43

A DatAdat Professional Kft. tisztségviselőjeként és a DK-közeli álhírportál, az Ezalényeg kiadójának üzlettársaként is felbukkanó Molnár István az offshore-botrányban szereplő egyik cég magyarországi képviselője - írja a Magyar Nemzet.

Kiderült, hogy újabb Soroshoz köthető külföldi szervezet próbálta meg befolyásolni a magyar választást

Nagyvilág2022.10.26, 12:31

A Kontra tényfeltáró cikke alapján a magyar baloldalt kutatásokkal, elemzésekkel segítő Globsec mögött ott áll Soros György hálózata, az amerikai kormány és a NATO is. Az atlantista think-thank igazgatóságában alelnökként helyet foglal Bajnai Gordon, de Korányi Dávid, Varga Zoltán baloldali médiavállalkozó, valamint Orbán Anita, a magyar Vodafone külügyi vezetője is pozíciót kapott a globalista csapatban. Tehát nem csak az Action for Democracy próbálkozott, hanem hálózatszerűen mozdultak meg a nemzetközi erők Orbán Viktor és jobboldali kormánya ellen.

Kiderült, a DK-közeli Ezalényeg.hu-nak is Szegiben lehet a könyvelése

Itthon2022.10.26, 11:42

Újabb szál vezet a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szegibe. Ezúttal az Ezalényeg nevű DK-közeli álhírportálról derült ki, hogy ugyanaz a Gyurcsány-párthoz is köthető Tóth Józsefné a könyvelője, mint a Bajnai-féle DatAdatnak. Egyre bonyolultabb baloldali hálózat kezd tehát kirajzolódni a Tokaj melletti kis településen dolgozó rejtélyes nő körül, írja a Magyar Nemzet.

A Bajnai-féle DatAdat-ügy: a Gyurcsány-párt EP-képviselőinek kifizetőhelye is Szegiben működik

Itthon2022.10.25, 08:59

A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselőinek a kifizetőhelye is arra a címre van bejegyezve, ahol az adónyomozók rátaláltak a baloldal kampányát bonyolító DatAdat könyvelésére - derítette ki a Magyar Nemzet. A Bajnai Gordon nevével fémjelzett cégcsoport gyanús ügyeletei miatt az adóhatóság mellett a rendőrség is nyomoz. A DatAdat ügyvezetője szerint minden jogszabályt betartottak.

Mit kereshet a Bajnai Gordon-féle DatAdat könyvelése egy borsodi kis faluban?

Itthon2022.10.24, 09:02

Egy Szegi nevű, Tokaj környéki kis faluban találtak rá a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai a DatAdat könyvelésére. A Magyar Nemzet értesülései szerint a nyomozók azután jutottak el a vidéki kistelepülésre, hogy sem a cég hivatalos székhelyén, sem a bejelentett könyvelőjénél nem akadtak Bajnai Gordon és társai cége tevékenysége nyomára. Egyelőre rejtély, hogyan és miért kerülhettek a DatAdat Professional Kft. papírjai éppen Borsodba.

Magyarázkodik a baloldal a guruló dollárok ügyében

Itthon2022.10.20, 09:51

Felbolydult a baloldal, mert egyre több részlet kerül nyilvánosságra az őket ért külföldi befolyásolási ügy kapcsán. Össze-vissza kiabálnak, mert ég a ház. Márki-Zay Péter fel van háborodva, mert a nemzeti erők elzárnák az ellenzék külföldi pénzügyi forrásait, a guruló dollárok ügyének kulcsfigurája, Korányi Dávid azon siránkozik, hogy a média egy része „közellenséget próbál faragni belőle", a Jobbik pedig úgy tesz, mintha köze sem lett volna az egészhez.

Mélyen hallgatnak Bajnaiék a házkutatásról

Itthon2022.10.14, 11:04

Sem a DatAdattól, sem a cégcsoporthoz tartozó személyektől, Bajnai Gordon egykori titokminiszterétől, Ficsor Ádámtól, valamint Gyurcsány Ferenc volt kabinetminiszterétől, Szigetvári Viktortól nem kapott a Magyar Nemzet érdemi választ azzal kapcsolatban, hogy történt-e házkutatás az adatlopási botrányba keveredett vállalkozás tevékenységével összefüggésben. A Magyar Nemzet a napokban írta meg, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) házkutatást tartott és iratokat foglalt le, a cég ezt cáfolni próbálta, ugyanakkor az adóhatóság később közleményben erősítette meg értesüléseinket.

Kiszállt a NAV a baloldali dollárbotrány kulcscégéhez, a DatAdathoz

Itthon2022.10.11, 16:36

Házkutatást tartottak és iratokat foglaltak le az adóhatóság nyomozói az adatlopási botrányba keveredett, Bajnai Gordon által fémjelzett DatAdat cégcsoport magyarországi telephelyén – értesült a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársainak megjelenése egyebek mellett annak köszönhető, hogy gyanús, félmilliárdos bevételnövekedésre tett szert a társaság. A NAV pár hónapja költségvetési csalás miatt nyomoz, de a DatAdat-ügyben a rendőrség is vizsgálódik.

Külföldről érkező pénzzel és amerikai szakértőkkel befolyásolták a választást

Itthon2022.10.04, 08:52

Az már nem titok, hogy a baloldal választási kampányát külföldről finanszírozták, és az is egyre világosabb, hogy a Bajnai Gordon volt kormányfő nevével fémjelzett DatAdat-cégcsoportnál elrejtett tapasztalt amerikai szakértőkkel kívánták befolyásolni a végeredményt - írta a Magyar Nemzet. A lap most csupán a céghálózat Észtországban bejegyzett vállalkozásait vizsgálta. Íme, az eredmény!

A DatAdat és a dollárbaloldal

Itthon2022.10.03, 11:06

A DadAdat és holdudvara mára teljesen átszőtte a külföldről finanszírozott magyarországi baloldalt. A cégcsoportnak számos külföldi vállalkozása van, a bécsiben például az amerikai Demokrata Párt emberei a többségi tulajdonosok. A cégháló működésében részt vesz a Gyurcsány-kormány hátországa, továbbá Bajnai Gordon és egykori titkosszolgálati minisztere is. A vállalat adatvédelmi aggályokat is felvető választási machinációi miatt a magyar hatóságok jelenleg is nyomoznak. A DatAdat nem kizárólag egy hatalomszerzési eszköz, hanem néhányak számára egy jól jövedelmező biznisz is. Az eddig megjelent írások alapján a Magyar Nemzet megpróbáálta ...

Kiderült: már 2019-ben is amerikai pénzből kampányolhatott a dollárbaloldal

Itthon2022.10.02, 10:45

A rendszerváltás óta példátlan külföldi befolyásolási kísérlet – amelynek során közel kétmilliárd forintnak megfelelő amerikai dollárral finanszírozták a hazai baloldal választási kampányát – egy jól bejáratott módszertan és kapcsolatrendszer eredménye. Ennek a globális balliberális hálózatnak a működésére világítunk rá Karácsony Gergely főtanácsadójának, Korányi Dávidnak a tevékenységén keresztül, aki az Action for Democracy nevű amerikai szervezet által közvetítette a guruló dollárokat a baloldali kampányba.

Soros-hatás: külföldi pénzekkel, külföldi érdekekért befolyásolták a választási kampányt itt vannak a részletek

Itthon2022.10.01, 11:41

Bajnai Gordon, Márki-Zay Péter és Soros György neve is felmerül a magyar belpolitikába való külföldi beavatkozás példái kapcsán. A történtek nemzetbiztonsági kockázatot jelezhetnek.

Bajnai adathalász cége is benne van a baloldal külföldi finanszírozásában

Itthon2022.09.28, 15:29

Botrányt botrányra halmozott a Bajnai Gordon bukott baloldali kormányfő által létrehozott Datadat nevezetű cég a 2022-es választási kampányban. A cég ellen több vizsgálat és nyomozás is zajlik. A Datadatról az is kiderült, hogy még Márki-Zay vacsoráját is ők fizették egy kampányesemény után. A cég teljes mértékben baloldali ügyfélkörrel dolgozik, céljuk a választások befolyásolása. 

Miért és kik finanszírozták külföldről a Márki-Zay vezette baloldal kampányát?

Itthon2022.09.28, 13:18

A bennfentesség és tényfeltárás álcájába bújt "leleplező írás" jelent meg Márki-Zay Péter és a baloldal 2022-es kampányáról egy baloldali propagandalapban. Bár néhány részletet megmutatnak a cikkben, a legfontosabb kérdésre, hogy miért, kik, és pontosan mennyiből finanszírozták a baloldali kampányt, arra nincsen válasz. Arra sincs válasz továbbra sem, hogy az amerikai baloldali demokrata párthoz köthető körök mit kértek a baloldaltól a milliárdokért cserébe. A cikkben igazából sok újdonság nincsen, mivel azt már korábban tudtuk, hogy a 2022-es baloldali kampányban központi szerepet játszott a Bajnai-klán, tehát azok a személyek, akiik ...

Soros és Bajnai ezúttal is a spájzban voltak, idegen befolyásolási kísérlet történhetett a kampányban

Itthon2022.09.16, 11:51

Egy olyan hálózat rajzolódik ki, ahol közvetve és közvetlenül is kimutatható a kapcsolat a Gulyás-féle Partizán, a Bajnaihoz köthető DatAdat és a Soros-hálózat között. Háttérben a külföldi donorokkal - mutat rá a Mandiner.

Nemzetbiztonsági kockázatot jelent, hogy külföldről érkező pénzekkel befolyásolták a választási kampányt

Itthon2022.09.09, 09:49

Horváth József volt titkosszolgálati vezető szerint a nemzetbiztonsági törvény mielőbbi módosítására van szükség, az ország szuverenitásának megőrzése a tét, írja a Magyar Nemzet.

Baloldali kampányfinanszírozási botrány: az internetes propagandaműsorukat is Amerikából pénzelték

Itthon2022.09.08, 17:40

A régi indexesek új blogja terjengős interjút készített Gulyás Márton radikális baloldali aktivistával. Gulyás elismerte, hogy a baloldal adathalász cége, a DatAdat és a műsora között volt együttműködés. Azt is megtudhattuk, hogy már a műsora kezdetétől együttműködött a Bajnai-Ficsor-Szigetvári-féle céghálóval, tehát nem csupán az idei országgyűlési választási kampányban. A beszélgetés egy másik részében a radikális aktivista azzal büszkélkedett, hogy támogatta a műsorát az amerikai National Endowment Democracy (NED). Arról persze egy szót sem mondott, hogy a NED-et a washingtoni Kongresszus pénzeli, vagyis amerikai politikusok próbbálták ...

Szabó Tímeáig lehet eljutni a magyar baloldalt pénzelő amerikai szervezettől

Itthon2022.09.06, 13:22

A Kontra.hu legfrissebb tényfeltáró cikkében a Márki-Zay Péter bukott baloldali jelölt mozgalmát támogató, amerikai Action for Democracy-hez köthető személyeket vizsgálta meg. Itt a NATO és az Amerikai Egyesült Államok volt, magas rangú politikai tisztségviselői ülnek a szervezet tanácsadó testületében, de olyanok is mint például David Miliband volt brit munkáspárti külügyminiszter, aki a korábban a Szabó Tímea által is „látogatott" International Rescue Committee (IRC) nevű, migránsokat segítő szervezet mostani vezetője. Az IRC 2013 novemberében kitüntette Soros Györgyöt, az amerikai milliárdos ezért cserébe egymillió dollárt adománnyozott ...

Milliárdos amerikai támogatás Gyurcsányéknak: mit kértek érte Sorosék?

Itthon2022.08.29, 12:33

Milliárdokat kaphatott törvénytelenül a baloldal a választási kampányban az Egyesült Államokból, ezt árulta el véletlenül Márki-Zay Péter a hétvégén. A baloldal bukott miniszterelnök-jelöltje azt is bevallotta, hogy még júniusban is érkezett pénz és kampányszámlákat fizettek belőle. A kampánytámogatást összegyűjtő (vagyis az eredeti forrásokat eltüntető, "tisztára mosó") szervezet körül csak olyan személyek bukkantak fel, akik ezer szállal kötődnek Soros Györgyhöz. A legfőbb kérdés az, hogy mit kért Soros György a baloldaltól a támogatásért cserébe? 

Tovább terjeszkedik Gyurcsányék adatgyűjtő cégcsoportja

Itthon2022.08.19, 16:38

Újabb céggel bővül Gyurcsány körének vállalati portfóliója. A Gyurcsány és Bajnai korábbi munkatársához köthető cég fő tevékenysége ezúttal „információ-technológiai szaktanácsadás". Ennek a cégnek is köze van a DatAdathoz. Az utóbbi cég ellen választók adatainak törvénytelen kezelésének a gyanúja miatt eljárás is indult - írja a Mandiner.

Fidesz: A baloldal sosem becsülte az egészségügyi dolgozókat

Itthon2022.07.01, 13:11

A baloldal sosem becsülte az egészségügyi dolgozókat, a 2010 előtti Gyurcsány-Bajnai kormányok elvettek tőlük egyhavi bért, több ezer orvost és ápolót üldöztek el az országból - áll a Fidesz közleményében.

Rengeteg pénzt keresett Bajnai Gordonék cége a választás környékén

Itthon2022.06.01, 14:28

Bajnai Gordon, bukott miniszterelnök tanácsadó cége, az Ebit, 2020-hoz képest 18-szorosára növelte az adózott eredményét. 

Bajnai Gordon csónakkal érkezett és úszógatyában adott utasításokat Márki-Zay Péternek

Itthon2022.05.18, 08:01

A Direkt 36 nevű "oknyomozó" felületen megjelent egy írás a baloldal kampányáról. Az Origón részletesen foglalkoztunk azzal, hogy Gyurcsány a választási vereség másnapján - főnökként - törölte Márki-Zayt a pártvezetők levelezési listájáról. És arról is írtunk, hogy Gyurcsány trágárul szidta Karácsony Gergelyt. De érdemes arra is figyelni, hogy az írásból kiderül: Gyurcsány rendszeresen utasítgatta Márki-Zayt, és Gyurcsány legfontosabb emberei irányították a baloldali miniszterelnök-jelöltet: egyrészt Bajnai Gordonnal, másrészt a Karácsonyt is kézben tartó egykori Gyurcsány-államtitkárral, Gál J. Zoltánnal, valamint a Gyurcsánynak kaampányt ...

Bajnai Analytica: Nyomoz a rendőrség

Itthon2022.05.05, 10:33

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) személyes adattal való visszaélés miatt rendelt el nyomozást a Bajnai Gordon volt kormányfőhöz kötődő DatAdat-csoport közreműködésével végrehajtott tömeges adatlopás miatt. A baloldal, és persze a Márki-Zay Péter kampányát is lebonyolító vállalkozások illegálisan beszerzett adatbázisból, milliós számban küldtek SMS-eket és indítottak telefonhívásokat a választási kampány finisében. A történtek miatt a rendőrség mellett az adatvédelmi hatóság is vizsgálódik.

Bajnai Analytica: az adatvédelmi biztost is zaklatta sms-sel a baloldali adathalász csoport

Itthon2022.05.03, 10:40

Akár több hónapot is igénybe vehet az a vizsgálat, amelyet a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósága a kampányfinisben illegálisan beszerzett adatbázisból végrehajtott, milliós nagyságrendben kiküldött sms-ek és tömegesen indított telefonhívások ügyében folytat. A rendszerváltás óta példa nélküli adatlopás szálai a Bajnai Gordon volt kormányfőhöz kötődő DatAdathoz vezetnek. A történtek miatt több büntetőfeljelentés is született, a Márki-Zay Péter választási kampányát bonyolító cégcsoporttal összefüggésben a szakértők a Cambridge Analytica körüli botrányt emlegetik - írta a Magyar Nemzet. 

A Gyurcsány-féle múlt után így megy előre Magyarország 12 éve

Itthon2022.04.26, 12:03

A baloldal 2010 előtt gyakorlatilag csődbe vitte Magyarországot. Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon irányítása alatt adókat emeltek, ellehetetlenítették a családokat, elvették a nyugdíjasok pénzét, miközben lovasrohamot vezényeltek békés tüntetőkre és emberek szemét lövették ki. Ezután az Orbán-kormány rendkívül nehéz helyzetben vette át Magyarország irányítását, majd egy gazdaságilag stabil országot épített, minden társadalmi réteg életszínvonala jelentősen javult. 

Így gyalázzák Bajnai Gordon szavazatszámlálói a vidéki és az idős embereket

Itthon2022.04.16, 12:18

Ahelyett, hogy a baloldali sajtó elítélné a Bajnai Gordon-féle 20K22 szavazatszámlálóinak gyűlöletkeltő beszámolóit, a 444.hu még rá is erősített a vidékieket gyalázó sztereotípiákra. Az aktivisták által közzétett bejegyzések némelyikében zsigeri gyűlölettel értekeznek a falvak és községek lakosairól, derül ki a Magyar Nemzet újabb összeállításából.

Analfabéták, alkoholisták, marhák, így beszélnek Bajnai Gordon aktivistái a vidéki emberekről

Itthon2022.04.15, 12:10

Jórészt a falvak és a községek lakossága elleni gyalázkodásban merülnek ki azok a beszámolók, amelyeket a Bajnai Gordon-féle 20K22 szavazatszámlálói tettek közzé a választás után. Legtöbbször analfabétának, alkoholistának és önálló akarat nélküli zombiknak állították be a vidékieket, akiket a dehumanizáló jelzők széles skálájával illettek, s volt olyan aktivista, aki marhákhoz hasonlította őket. Sokszor már attól felerősödtek a megbélyegző előítéletek, ha az adott delegált csak feltételezte valakiről, hogy Fidesz-szimpatizáns - írja a Magyar Nemzet.

Tovább folynak a vizsgálatok a DatAdat-ügyben

Itthon2022.04.15, 10:43

A hatóságok jelenleg is vizsgálják azt az sms-cunamit, amely során az ország lakosságának egytizede kapott rövid, sokszor névre szóló üzenetet. Az ügy mögött a Bajnai Gordon volt MSZP-s kormányfő által kiépített DatAdat-csoport állt. Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke a Magyar Nemzettel közölte, hogy az adatvédelmi aggályokat felvető esetről a választási kampány alatt hazánkban tartózkodó EBESZ-megfigyelőket is értesítették - írja a lap.

Bajnai Analytica: Egymillió hívás lopott telefonszámokkal

Itthon2022.04.02, 20:28

Az sms-es akció után hatalmas telefonos akciót hajtott végre a Márki-Zay Péter kampányát bonyolító DatAdat-csoport. A Bajnai Gordon volt szocialista kormányfőhöz köthető vállalkozások illegálisan beszerzett adatok felhasználásával, egymillió választót hívtak fel. A rendszerváltás óta példa nélküli adatlopást és a közösségi médiumokon keresztül történő befolyásolást már most a Cambridge Analytica-botrányhoz hasonlítják, írja a Mediaworks Hírcentrum a Magyar Nemzeten.

Baloldali polgármester árult el részleteket Bajnaiék adathalász üzletéről

Itthon2022.04.01, 11:02

Pikó András kampányát is segíthette 2019-ben a DatAdat – derül ki abból az Index birtokába került felvételből, amelyen a józsefvárosi polgármester egyfajta bevetendő csodafegyverként beszélt Bajnai Gordon és volt titkosszolgálati minisztere, Ficsor Ádám vállalkozásáról - írja az Index.

Nacsa Lőrinc: Április 3-án mondjunk nemet a baloldal választási csalására is!

Itthon2022.03.31, 14:17

A baloldal a magyar demokrácia történetének legnagyobb választási csalását hajtja végre - jelentette ki Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt frakciószóvivője csütörtökön az MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában.

Nacsa Lőrinc: A DatAdat tevékenysége egyértelműen a magyar választásokba való beavatkozásként értelmezhető

Itthon2022.03.31, 12:20

Nacsa Lőrinc, a kisebbik kormánypárt, a KDNP frakciószóvivője az nyilatkozta az Indexnek, hogy „bizonyára azért nem válaszol a DatAdattal való kapcsolatára vonatkozó kormánypárti kérdésekre Márki-Zay Péter, mert titkolnivalója van". Nacsa Lőrinc szerint „nehéz lenne jogszerűnek nevezni azt, amit Bajnai Gordon volt baloldali miniszterelnök és egykori titkosszolgálati minisztere, Ficsor Ádám cége művel a magyarok adataival". A KDNP frakciószóvivője hangsúlyozta: „akár a hétfői jobboldali sajtó elleni hekkertámadás is része lehetett annak, amit Bajnai Gordonék csinálnak".

Fidesz: A kétségbeesett baloldal minden aljasságra képes

Itthon2022.03.31, 12:12

A Fidesz közleménye a baloldal választási csalással kapcsolatos vádaskodásaira.

A Messengerből gyűjthettek adatokat a baloldal sms-kampányához

Itthon2022.03.31, 12:02

Péterfalvi Attila szerint a baloldali adathalászati botrány azért vet fel adatvédelmi aggályokat, mert az üzenetek csupán telefonszámokat tartalmaznak, azt nem lehet tudni, hogy ki a telefonszámokat használó adatkezelő - írja a Magyar Nemzet. 

Súlyos választási csalást követett el Márki-Zay kampánycsapata

Itthon2022.03.31, 09:03

A Márki-Zay Pétert támogató, Bajnai Gordon volt MSZP-s kormányfő által kiépített DatAdat csoport állt a hátterében annak az sms-cunaminak, amely során az ország lakosságának egy tizede kapott rövid, sokszor névre szóló üzenetet a baloldali kampányközponttól. Az akciót illegális adatbázis felhasználásával hajtották végre.

Leleplező hangfelvétel: balhézni akar a baloldal a választások napján

Itthon2022.03.30, 17:03

Lukács László György, a Jobbik alelnöke a Magyar Nemzet birtokába került felvételen arról beszél, hogy konfrontációt, balhét akar szítani a választás napján a baloldal - írja a Magyar Nemzet.

Péterfalvi Attila: Adatvédelmi kérdéseket vet fel az baloldal sms-kampánya

Itthon2022.03.29, 18:36

Az adatvédelmi hatóság elnöke is kapott névre szóló szöveges üzenetet hivatali mobilszámára a baloldaltól - írja a Mandiner.

Törvénytelenül gyűjthetett és használhatott fel a baloldal személyes információkat, így kampányolnak Márki-Zayék

Itthon2022.03.29, 18:11

Több mint egymillió fős adatbázist építhetett ki a baloldal a Bajnai Gordonhoz köthető Datadat adathalász cégcsoport közreműködésével. Márki-Zay Péter több alkalommal is beszélt arról, hogy az előválasztáson és azóta egy hatalmas, jól mobilizálható tömböt kovácsoltak össze. Az Index cikksorozatából derült ki, hogy Bajnaiék már tavaly ősz óta Márki-Zay kampányát segítették, s később a baloldal miniszterelnök-jelöltje is elismerte, hogy szerződésben állnak az Észtországban bejegyzett offshore hátterű cégcsoporttal.

Bajnai Gordonék adathalász cége törvénytelen eszközökkel próbálja befolyásolni a választókat

Itthon2022.03.29, 15:36

A nap folyamán kormánytagok, kormánytisztviselők és jobboldali újságírók is kaptak furcsa SMS-üzeneteket, feltételezhetően a baloldaltól. Erős a gyanú, hogy törvénytelen eszközökkel történt adatgyűjtés, illetve adatfelhasználás, vagyis a baloldal már semmitől sem riad vissza, ha a hatalom megkaparintásáról van szó. Emögött egy közismerten baloldali, offshore háttérrel rendelkező vállalat, a DatAdat állhat, amely legutóbb akkor került a figyelem középpontjába, amikor kiderült, hogy Márki-Zay Pétert is finanszírozzák. A cég külföldre viszi magyar emberek adatait, az adathalász céggel kapcsolatban ez különösen súlyos és riasztó probléma.

Bokros Lajos beismerte, hogy a választás után a baloldal megszüntetné a rezsicsökkentést

Itthon2022.03.28, 15:30

A vállaltan megszorításpárti Bokros Lajos hosszasan nyilatkozott az egyik baloldali lapnak. A hírhedt Bokros-csomag névadója ezúttal a rezsicsökkentést és a 13. havi nyugdíjat támadta. Szó szerint azt mondta, hogy „a rezsicsökkentés a legkárosabb intézkedések egyike Magyarországon", majd utalt arra, hogy a baloldal – amennyiben hatalomra kerül – akkor a választások után eltörli a rezsicsökkentést. Bokros az Orbán-kormány által visszavezetett 13. havi nyugdíjat is támadta. Szerinte „a 13. havi nyugdíj sem illet meg senkit". A baloldali közgazdász Gyurcsány Ferenchez és a jelöltjéhez, Márki-Zay Péterhez hasonló módon támadta a különbööző ...

Így üzemel a baloldal kampányközpontja

Itthon2022.03.27, 15:58

Bajnai Gordon és köre olyan csúcstechnológiával segítheti Márki-Zay Péter facebookos kampányát, amellyel a felhasználók legszemélyesebb adatait is begyűjthették, majd külföldre továbbíthatták. A facebookozók akár az ártatlannak tűnő kvízek kitöltésével is féltett információkat adhatnak ki magukról, amelyet a Datadat-csoport elemez és használ. A cél sokrétű, valakit távol kell tartani a választástól, valakit pedig a részvételre kell ösztönözni. Az egykori szocialista miniszterelnök bizalmi embereinek érdekkörébe tartozó társaságok szakértői és tanácsadói a napokban kiszivárgott felvételeken arról beszélnek, hogy kiemelten jó kapcsolaatot ...

Bajnaiék adathalász cégcsoportja finanszírozhatja Márki-Zay kampányköltéseit

Itthon2022.03.26, 10:55

Akár a tiltott kampányfinanszírozás gyanúját is felvetheti, hogy nemrég Bajnai Gordon és volt titkosszolgálati minisztere, Ficsor Ádám adathalász cége állta Márki-Zay Péter és csapata számláját egy vecsési étteremben - írja az Index. Gyurcsány Ferenc jelöltje korábban elismerte, hogy valóban dolgoznak a kampányán Bajnaiék, de anyagi támogatásról eddig nem volt szó.

Nem tudni, mit csinálnak Bajnaiék és az amerikaiak a magyarok adataival - videó

Itthon2022.03.25, 12:06

Már 2009 óta jó kapcsolatot ápol az amerikai külüggyel Bajnai Gordon és volt titkosszolgálati minisztere, Ficsor Ádám, akiknek Ausztriában, Észtországban és egyéb államokban bejegyzett cégeiről nem tudni pontosan, mit csinálnak a magyar választókról készített profilokkal. Márki-Zay Péter az ATV-nek elismerte, hogy segíti miniszterelnök-jelölti kampányát az amerikaiak által támogatott DatAdat cégcsoport -írja az Index mai cikkében.

Az amerikai baloldal segíti Bajnaiék adatgyűjtő cégeit

Itthon2022.03.23, 12:04

Ezer szállal kötődik az amerikai Demokrata Párt balszárnyához Bajnai Gordon és Ficsor Ádám cégcsoportja, amelynek legfontosabb alkalmazottai mind a progresszív demokraták közül kerültek ki. A DatAdat tevékenységét nemigen hirdetik, a kliensek egymásnak ajánlják a kizárólag a progresszív ügy előmozdításán dolgozó vállalatot - írta az Index.

Márki-Zay Péter elismerte, hogy a Bajnai-féle adatgyűjtő cég továbbra is neki dolgozik

Itthon2022.03.23, 08:53

Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Márki-Zay Péter elismerte, hogy továbbra is neki dolgozik Bajnai Gordon és egykori titkosszolgálati miniszterének adatgyűjtő cége, a DatAdat. Ahogy azt megírtuk, kiderült, hogy ez a cég dönthette el a baloldali előválasztást Márki-Zay javára, és most bebizonyosodott, hogy az országgyűlési választás eredményét is befolyásolni próbálják.

Bajnai Gordon és egykori titkosszolgálati miniszterének a cége dönthette el a baloldali előválasztást

Itthon2022.03.21, 13:38

Az ellenzéki előválasztásnak hívott Gyurcsány-show-t is befolyásolhatta, sőt, eldönthette Bajnai Gordon és köre azokon az adatelemzéssel és kampánytanácsadással foglalkozó cégeken keresztül, amelyeket egykori titkosszolgálati miniszterével, Ficsor Ádámmal hoztak létre – írja az Index a birtokába került dokumentumokra hivatkozva. Az online adatbázis-építéssel foglalkozó vállalkozások egy részét tényleges jelenlét nélkül Észtországban jegyezték be. A cégháló létrehozásának célja az áprilisi választások eredményének befolyásolása lehet.

Karácsonyt, Bajnait és a baloldali városházi jutalékos rendszert is Anonymus buktatta le

Itthon2022.03.17, 11:04

Rövid szünet után, néhány napja újra jelentkezett a titokzatos Anonymus, aki korábban két nagy jelentőségű korrupciós ügy részleteiről is lerántotta a leplet – jelenleg mindkét ügyben zajlik a nyomozás. Mostani jelentkezését előre bejelentette, azzal, hogy hamarosan a főváros baloldali kerületeivel kapcsolatban oszt meg információkat. Be is tartotta a szavát, szerdán már elárulta a neveket is. Most megmutatjuk, eddig milyen ügyeket leplezett le.

Orbán Viktor: Áprilisban mi döntünk. Legyünk ott minél többen!

Itthon2022.02.17, 12:44

Bejegyzést tett közzé hivatalos közösségi oldalán Orbán Viktor miniszterelnök, amelyben felhívta a figyelmet az áprilisi választások fontosságára, de kitért arra is, hogy mi a baloldal ajánlata.

Rabláncon Márki-Zay: Gyurcsány és Bajnai amerikás emberei hirdetik még a honlapját is

Itthon2022.02.16, 11:35

A Demokratikus Koalícióhoz köthető cégcsoport mögött Ficsor Ádám és Szigetvári Viktor egykori kabinetfőnökök, valamint Dessewffy Tibor szociológus és digitális szakember, de maga Bajnai Gordon, sőt Soros György embere, Paul Hilder is feltűnik - erről ír a Kontra.hu. Feltárták, hogy korábban arról lehetett olvasni, miszerint erős a gyanú arra nézve, hogy magyar, baloldali választópolgárok adatai kerülhettek a nemzetközi cégcsoporthoz.

Márki-Zay Péter zagyva magyarázkodásokkal állt elő arról, mennyi pénze van és honnan – videó

Itthon2022.02.03, 12:34

Márki-Zay Péter, Gyurcsány jelöltje botrányos kijelentéseivel egyre nagyobb zajt próbál csinálni. Annyira meg akarja szerezni a miniszterelnöki széket, hogy rendszeresen összefüggéstelenül, összevissza beszél, miközben a háttérben baloldali milliárdosok tömik ki a zsebeit. Támogatói között ott van a magyar gazdákat megkárosító és kartellező Bige László, a volt szocialista miniszterelnök, Bajnai Gordon, és több más, baloldali pénz- és üzletember, akikkel luxuséttermekben találkozik és félmillió forintos bort iszogat. Érdekes, hogy legutóbb kiderült: Márki-Zay Péter nem tud elszámolni közel 50 millió forinttal, amit a Facebook-hirdetééseire ...

Márki-Zay Péter összevissza beszél – videó

Itthon2022.02.01, 18:29

Márki-Zay Péter hónapok óta támadja a kormány népszerű gazdasági intézkedéseit. Eddigi nyilatkozataiból az is látszik, hogy nem csak a rezsicsökkentést támadja: a kormány összes olyan lépését ellenzi, amely segítséget nyújt a magyar polgároknak. A baloldal jelöltje összevissza beszél, miközben a brüsszeli bürokratákhoz és a baloldal volt vezető politikusaihoz dörgölőzik, és a zsebébe dugott pénzes borítékokat fogad el kampányához. Van, amikor Jézushoz hasonlítja, van, amikor politikai elemzőnek képzeli magát, van, amikor Afrikát tekinti példának az egészségügyben, vagy Indiába küldené szemműtétre a magyarokat - általában zavaros gonndolatmenetek ...

Elismerte Márki-Zay Péter, hogy Brüsszelnek főnyeremény lenne, ha a baloldal nyerne

Itthon2022.01.30, 17:25

A baloldali jelölt londoni útjával kapcsolatban újabb részletek derültek ki - írja a Magyar Nemzet. Emlékeztetőül: az egynapos út része volt egy háromórás, titkos találkozó Bajnai Gordon egykori szocialista miniszterelnökkel. Mindez úgy derült ki, hogy a Mandiner egyik olvasója lefényképezte Márki-Zay Pétert és Bajnait egy londoni étteremben.

Eligazítást tartott Bajnai Gordon a baloldal jelöltjének, Márki-Zay Péternek

Itthon2022.01.30, 10:30

Eligazítást tartott Bajnai Gordon Márki-Zay Péternek Londonban, tolmácsolta a külföldi érdekkörök iránymutatásait a baloldal miniszterelnök-jelöltjének, mondta az Origónak nyilatkozva Deák Dániel. A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint a találkozóra azért is kerülhetett most sor, mert a baloldali miniszterelnök-jelölt támogatottsága az elmúlt időszakban zuhant, botrányt botrányra halmoz, és már a baloldalnak is kínos, ami Márki-Zay kampányát jellemezte az elmúlt időszakban. Bajnai így próbál beavatkozni és javítani a helyzeten. 

Mi van a titkos londoni Bajnai-Márki-Zay találkozó mögött?

Itthon2022.01.29, 09:33

Ahogy azt megírtuk, titkos találkozón egyeztetett Londonban Márki-Zay Péterrel Bajnai Gordon. A hódmezővásárhelyi polgármester az elmúlt hónapokban többször bizonyította, hogy csak a megszorításokra, az emberek megadóztatására és a juttatások elvételére van ötlete. Bajnaihoz hasonlóan Márki-Zay is jó ötletnek tartja például a 13. havi nyugdíj elvételét. Ehhez is kaphatott most tanácsokat - esetleg utasításokat - a baloldal jelöltje a bukott miniszterelnök Bajnaitól, akiről az elmúlt hónapokban, a Városháza-botrány kapcsán kiderült, továbbra is a rajta tartja a kezét a Karácsony Gergely vezette Fővárosi Önkormányzaton és a baloldali médián is.

Titkos találkozón egyeztetett Londonban Márki-Zay Péter és Bajnai Gordon - fotó

Itthon2022.01.28, 13:35

A Városháza-ügy óta tudjuk, Bajnai a legfontosabb külföldi összekötő ember a baloldal kampányában. A baloldal jelöltje vele találkozott az angol fővárosban - írja a Mandiner. A Bajnai Gordonnal való találkozó nem szerepelt Márki-Zay Péter hivatalos programjában, nyilván nem véletlenül: ez egy titkos egyeztetés volt.

A Gyurcsány-Bajnai-kormány idején bezárt óvodát keresett fel Orbán Viktor

Itthon2022.01.24, 14:02

Orbán Viktor miniszterelnök a Győr-Moson-Sopron megyei Acsalagon a hétvégén felkeresett egy óvodát, amelyet a Gyurcsány-Bajnai-kormány idején, 2009-ben zártak be, de 2021-ben újra megnyitottak - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke, hozzátéve: a látogatásról hétfőn közzétettek egy videót is a kormányfő közösségi oldalán.

Városházi botrányok: ezek azok a leleplező hangfelvételek, amelyekre Karácsony Gergely sz.rik

Itthon2022.01.20, 16:01

Alpári stílusban kommentálta Karácsony Gergely a városházi bizottsági meghallgatáson, hogy hangfelvételek bizonyítják, hogy el akarták adni a Városházát. A Mediaworks Hírcentrum videósorozatban mutatja be, hogyan zajlott a folyamat: hogyan bukott le Bajnai Gordon a Városháza-botrányban, hogyan jutott el a főpolgármester a "féknyúzozástól" a "lesz.romig", miközben már az egyik helyettese mindent beismert. A filmek a november 4-e és január 17-e közötti időszakot dolgozzák fel.

„A világpiaci árakat nem lehet megállítani a határon” – így kritizálja Márki-Zay és a baloldal a hatósági árakat

Itthon2022.01.18, 15:37

Gyurcsány jelöltje, Márki-Zay Péter folyamatosan - főnökéhez hasonlóan - az embereket segítő árfolyam-szabályozás ellen kampányol. Többször elmondta: eltörölné a rezsicsökkentést, de folyamatosan támadja a 13. havi nyugdíjat és a kormány által a lakosság megsegítését szolgáló intézkedéseket, mint például a benzin, az alapvető élelmiszerek és a jelzáloghitelek kapcsán hozott könnyítéseket. Az árak befagyasztását. Márki-Zay már többször kijelentette, hogy szerinte az egyetlen helyes út, ha a lakosságra szabadítja a drága piaci árakat, a kormány sikeres gazdaságpolitikai intézkedéseit pedig folyamatosan ostobaságnak, átverésnek és népbbutításnak ...

A Gyurcsány–Bajnai-kormány emelte egekbe az élelmiszerek áfáját

Itthon2022.01.13, 11:10

Az utóbbi időszak legálságosabb ígéretével rukkolt elő tegnap a baloldal. Gyurcsányék azt közölték: 5 százalékos forgalmi adót vezetnek be az alapvető élelmiszereknél, ha nyernek tavasszal. A gond ezzel csak az, hogy az alapvető élelmiszerek áfáját még korábban éppen Gyurcsányék emelték az egekbe. Arra pedig nemmel szavaztak, amikor az elmúlt években a Fidesz–KDNP-kormány öt százalékra csökkentette a tej, a tojás, a hal-, a baromfi- és a sertéshús adóját. Ráadásul ötletük teljesen hatástalan is lenne.

Előző
Következő