Bajnai Gordon

címke rss

Óvatos még a kormány a Fico-találkozóval

Itthon2009.06.04, 17:49

Robert Fico szlovák kormányfő arról beszélt egy külpolitikai találkozón, hogy július elején találkozik Budapesten Bajnai Gordon miniszterelnökkel. A magyar kormányszóvivő ennél óvatosabban fogalmazott, Budai Bernadett szerint még csak a tervek közt szerepel a kormányfői megbeszélés, és még az időpontot is egyeztetik. Fico azt mondta, örül a találkozónak, amelyen elsősorban a gazdasági válságról eshet szó.

Nézőpont Intézet: Lemondatnák Bajnait, ha veszít az MSZP

Itthon2009.06.04, 19:49

A megkérdezettek 57 százaléka szerint Bajnai Gordon kormányfőnek le kell mondania, ha az MSZP elveszti az EP-választást - derül ki Nézőpont Intézet felméréséből.

Der Standard: Bajnai a válság mellett a szélsőségesektől is tart

Itthon2009.05.27, 00:47

A belső problémákat emelte ki Bajnai Gordon miniszterelnök az osztrák Der Standard című lapnak adott interjújában. Bajnai támadta az országot hátráltató két nagy pártot, viszont megvédte a kormány takarékossági intézkedéseit. Az is kiderült: Bajnai az 1930-as évek megismétlődésétől tart.

Megörült egymásnak Fodor és Bajnai

Itthon2009.05.26, 12:50

Elégedett a Bajnai-kormány első öt hetében meghozott válságkezelő intézkedésekkel Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke. A politikus szerint jó döntés volt támogatni Bajnai Gordon kormányát, amely bő egy hónap alatt lekörözte a kisebbségi Gyurcsány-kormány egyéves teljesítményét. Bajnai azt ígérte, a jövőben sem puhul fel a válságkezelés szigora.

A pártpénzek megtisztítását ígéri Bajnai

Itthon2009.05.26, 14:57

Tarthatatlannak tartja a pártfinanszírozás jelenlegi rendszerét Bajnai Gordon miniszterelnök, ezért kormánya újra nekifut az átalakításnak. Bajnai több korrupcióellenes intézkedést tervez a közeljövőben.

Két Gordon, két bocsánat

Vélemény2009.05.25, 10:00

Bajnai Gordon és Gordon Brown is elnézést kért hazája polgáraitól az elmúlt napokban. Milyen kulturális és emberi különbségekre világít rá a brit kormányfő és magyar miniszterelnök megnyilvánulása?

Válsághíradó: adócsomag, hullámzó forint, zuhanó OTP

Gazdaság2009.05.22, 02:02

Elfogadta a kormány a 2010-es adócsomagot. Bajnai Gordon szerint a vagyonadó a lakosság 5 százalékát érinti majd. A Mol vezére szerint az orosz Szurgutnyeftyegaz nem lopakodó felvásárló, az OTP nagyot esett a tőzsdén. Pénteken EU-orosz csúcs lesz Szibériában, brit GDP-adatokat tesznek közzé és megalakulhat az egységes kárpát-medencei magyar református egyház. Hajnali válsághíradó.

A németekben bízik a két válsággal küzdő Bajnai

Archívum2009.05.22, 13:11

Magyarország súlyos gazdasági helyzetéből nem önállóan, hanem egész Európa, különösen Németország helyreállása révén lábalhat ki - fejtette ki a magyar miniszterelnök a londoni Financial Times-nak adott interjújában.

Bajnai: a gazdaságpolitika csökkenő kamatokhoz vezethet

Gazdaság2009.05.21, 23:12

A kormány kiadáscsökkentései és adómódosításai stabilizálják a forintot, és hozzájárulhatnak az alacsonyabb kamatokhoz a jövőben, idézte Bajnai Gordon miniszterelnököt csütörtökön a Bloomberg hírügynökség.