Bajnai Gordon

címke rss

Az MSZP-frakció felének fizetnie kell a különadót

Itthon2010.11.11, 07:09

Az 58 fős MSZP-frakció nagyjából 30 tagját érinti a végkielégítésekre vonatkozó 98 százalékos különadó - írja az MTI a saját számításaira hivatkozva. A különadó érinthet több, időközben visszavonult politikust is: köztük Kóka Jánost, Horváth Ágnest, Rácz Jenőt, Magyar Bálintot és Persányi Miklóst.

Bajnai szerint alaptalanul vádolja őt Orbán

Itthon2010.10.18, 20:14

Tagadja Bajnai Gordon előző kormányfő Orbán Viktor hétfői állítását, amely szerint a választás előtt a szocialista kormány az energiacégek számára kedvező szerződést kötött. Bajnai közleménye szerint a kifogásolt dokumentum egy olyan törvénynek az eredménye volt, amelyet a Fidesz is megszavazott még 2008-ban.

Beperelte Gyurcsány és Bajnai Orbán megbízottját

Itthon2010.08.12, 19:30

Rágalmazás és személyiségi joguk megsértése miatt beperelte Budai Gyula miniszterelnöki megbízottat Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc korábbi szocialista kormányfő. Bajnai és Gyurcsány szerint Budai valótlanságokat állított róluk a sukorói kaszinóberuházással összefüggésben.

Hamis tanúzással vádolja Gyurcsányt és Bajnait Orbán megbízottja

Itthon2010.07.28, 17:04

Budai Gyula miniszterelnöki biztos szerint Gyurcsány ferenc és Bajnai Gordon korábbi kormányfők nem mondtak igazat az ügyészségen, amikor a sukorói földcseréről kérdezték őket a nyomozók. Budai angol nyelvű levelekre, egy találkozóról készült feljegyzésre és egy hangfelvételre hivatkozva hamis állítja, hogy a Gyurcsánynak és Bajnainak jóval hamarabb tudomása volt a kaszinóberuházásról, mint azt állítják. A két egykori miniszterelnök szerint hamisan vádolják őket.

Szinte minden párt szemében volt már szálka a távozni készülő Sólyom

Itthon2010.06.23, 15:56

Aktív, konfliktusokat vállaló államfőként újraértelmezte a köztársasági elnöki szerepkört az augusztusban távozó Sólyom László. Számos törvényt vétózott meg, többször bírálta a Gyurcsány- és a Bajnai-kabinet tevékenységét, az Orbán-kormány hivatalba lépése óta két fideszes törvényjavaslatot is visszaküldött a parlamentnek. A leköszönő államfő a Fidesznek és az MSZP-nek is túl öntörvényű volt.

Gyurcsány székétől már megszabadult Orbán

Itthon2010.06.18, 14:05

Egyelőre csak az íróasztalnál lévő széket cserélte le a miniszterelnöki dolgozószobában Orbán Viktor, akinek első munkanapján a számára "részvénytársaságinak" tűnő fotelen kívül egy Kossuth-festmény és egy mellszobor sem nyerte el tetszését. A korábbi miniszterelnökök is megpróbálták a maguk képére formálni a szobát: Antall József Batthyány Lajos képét, Medgyessy Péter Deák Ferenc, Gyurcsány Ferenc pedig Nagy Imre portrészobrát akarta mindenképpen maga mellett tudni munka közben.

Medián: Erős kettest kapott a Bajnai-kormány

Itthon2010.05.14, 18:50

A válságkezelés miatti életszínvonal csökkenés ugrott be a legtöbb embernek a Bajnai-kormány neve hallatán - derül ki a Medián legfrissebb felméréséből. Bajnai Gordon kormányának tevékenységét összességében erős kettesre értékelték a megkérdezettek. Bajnai népszerűsége viszont nőtt kormányfősége alatt.

Bajnai: A rendészeti miniszter feljelenti Vonát

Itthon2010.05.14, 20:10

Bajnai Gordon miniszterelnök parlamenti búcsúbeszédében bejelentette: felkéri a rendészeti minisztert, hogy jelentse fel a betiltott Magyar Gárda egyenruhájában képviselői esküt tevő Vona Gábort, a Jobbik elnökét. Bajnai szerint a Jobbik által képviselt szellemiséget tűzzel-vassal üldözni kell.

Orbán beszédéről, Vona ruhájáról és a Fidesz nyugalmáról szól majd a parlamenti nyitóülés

Itthon2010.05.14, 09:49

Két év után szólal fel Orbán Viktor, a Jobbik elnöke már az első ülésen kényelmetlen helyzetet teremthet, 176 képviselőnek pedig még arra is oda kell figyelnie, hogy ne tévedjen el. Pénteken délután alakul meg az új Országgyűlés. Az ülésen felszólal Sólyom László, Orbán Viktor, Bajnai Gordon is, de másra is érdemes lesz figyelni. Hogyan tudja kezelni a Fidesz hatalmas győzelmét? Mire mennek a megosztott ellenzéki pártok? Milyen törvényekkel indít az új kormány? Kövesse az eseményeket az [origo]-n!

Fél évet ad magának útkeresésre Bajnai

Itthon2010.05.12, 15:58

Fél évet ad magának Bajnai Gordon távozó kormányfő arra, hogy kitalálja, mihez kezd exminiszterelnökként a későbbiekben - derül ki a miniszterelnök Magyar Narancsnak adott interjújából. Bajnai a hetilapnak arról is beszélt: szerinte "türelmet kell adni" az új kormánynak, mert ez mindenkinek kijár.