Bagdad

címke rss

Amerikai katonák karamboloztak Irakban

Nagyvilág2003.12.19, 23:45

Egy amerikai katona meghalt, két másik megsebesült Irakban, egy közúti balesetben - jelentette be pénteken Bagdadban az amerikai hadsereg szóvivõje.

Baleset volt a bagdadi tartálykocsi-robbanás

Nagyvilág2003.12.18, 12:08

Nem terrorakció, hanem baleset következtében robbant fel szerdán egy tartálykocsi Bagdadban. A teherautóba egy kisbusz rohant bele, és emiatt robbant fel. Az amerikaiak közlése szerint a korábbi hírekkel ellentétben a szerencsétlenségnek nem 17 vagy annál is több, hanem tíz halálos áldozata volt.

Bagdad közelében raboskodik Szaddám

Nagyvilág2003.12.17, 13:29

Bagdad környékén tartják fogva az amerikaiak Szaddám Huszeint. A volt iraki diktátor felett polgári bíróság ítélkezne, nyílt tárgyaláson - az iraki kormányzótanács tervei szerint. Az iraki vezetõ testület televízióban is közvetíttetné a diktátor perének tárgyalásait. A per fél éven belül elkezdõdhetne. Az Egyesült Államok nem támogatja a nyílt tárgyalás tervét. A kormányzótanács egyik tagja szerint, amint Irak visszakapja szuverenitását Amerikától, akár már másnap halálra is ítélhetik a volt diktátort.

Tartálykocsit robbantottak Bagdadban - 22 halott

Nagyvilág2003.12.17, 11:43

Feltehetõen az út mentén elhelyezett pokolgép robbanthatott fel szerda reggel Bagdadban egy üzemanyag-szállító teherautót, de nem kizárt a baleset sem, mert egy szemtanú szerint a tartálykocsinak egy autó ütközött a detonáció elõtt. A robbanáskor keletkezett hatalmas tûzgolyó több autót gyújtott fel. A merényletnek legalább huszonkét halálos áldozata van.

Egy lyukban fogták el Szaddámot

Nagyvilág2003.12.15, 00:32

Egy szûk, pinceszerû helyiségben fogták el az amerikai erõk Szaddám Huszeint - derült ki azon a sajtótájékoztatón, ahol hivatalosan is bejelentették a volt elnök elfogását. Szaddámot szombat este fogták el, a volt elnök nem tanúsított ellenállást. Bagdad többségében síiták lakta negyedeiben örömünnep tört ki. A szunnita városrészben igen feszült a hangulat, ott demonstrálók követelték a megszálló csapatok azonnali kivonását. Az amerikai elnök nagyon jó hírnek tartja az iraki exelnök elfogását az iraki nép számára, de az amerikai katonákat arra figyelmeztette, hogy Szaddám Huszein foglyul ejtésével nem értek véget az erõszakos akciók.

Nagy robbanások rázták meg Bagdadot

Nagyvilág2003.12.15, 13:17

Több robbanás rázta meg hétfõn Bagdadot, nem sokkal azután, hogy reggel több rendõrörsnél is autóba rejtett pokogépet robbantottak a fõvárosban és körzetében. A támadásokban összesen kilenc ember halt meg.

Robbantások iraki rendõrõrsöknél - tíz halott

Nagyvilág2003.12.15, 09:26

Két iraki rendõrõrsnél is robbantásos merényletet követtek el hétfõn, egy harmadiknál sikerült hatástalanítani a bombát. A támadásokban összesen tízen haltak meg, és sokan megsebesültek.

Robbantás egy iraki rendõrõrsön - sok halott

Nagyvilág2003.12.14, 12:11

Legkevesebb tizenheten meghaltak és 33-an megsérültek egy gépkocsiba rejtett pokolgép robbanásától vasárnap reggel az iraki Haldíja rendõrõrse elõtt.

Lengyel konvojra támadtak Irakban

Nagyvilág2003.12.12, 11:27

Bombatámadás ért egy lengyel konvojt Irakban, Hilla közelében. A támadásban két lengyel katona megsérült, egyikük súlyosan.

Robbanások a bagdadi amerikai támaszpontnál

Nagyvilág2003.12.12, 01:26

Nem követelt emberáldozatot és csupán kisebb anyagi károkat okozott az a három nagy robbanás, amely csütörtök este Bagdad központjának egy részét rázta meg az amerikai fõhadiszállásnak is otthont adó épületegyüttesnél.

Robbantás rongált meg egy iraki olajvezetéket

Nagyvilág2003.12.10, 21:30

Robbantás rongálta meg szerdán az észak-iraki Badzsi olajfinomítót a bagdadi Dora városrész finomítójával összekötõ olajvezetéket.

Félmillió dollárt raboltak egy bagdadi bankból

Nagyvilág2003.12.10, 13:11

Félmillió dollárnak megfelelõ összeget raboltak el egy bankból Bagdad központjában kedden. A bankrablókat nagyban segítette a rendõrség hanyagsága.

Áramkimaradás volt Irak egész területén

Nagyvilág2003.12.10, 20:34

Egész napos áramszünet sújtotta Irak szinte egész területét, miután egy távvezeték kiesett a hálózatból Bagdadtól északra - közölte szerdán az ország amerikai vezetésû kormányzata. A zavart kiváltó ok egyelõre nem ismert.

Olasz tudósítókra támadtak Bagdadban

Nagyvilág2003.12.07, 15:34

Ismeretlenek támadtak az olasz televízió forgatócsoportjára Bagdadban. A stáb tagjai sértetlenül elmenekültek, de iraki tolmácsukat súlyos sérülésekkel kellett kórházba vinni.

Amerikai konvojt támadtak Bagdadban

Nagyvilág2003.12.05, 12:45

Három ember meghalt, és 30 megsebesült, amikor feltehetõen egy bagdadi dugóban araszoló amerikai konvojt próbáltak felrobbantani ismeretlenek. Az áldozatok többsége egy autóbuszon utazott. A merényletben egy amerikai katona sebesült meg.

Irak letartóztatási parancsot adott ki Szaddám ellen

Nagyvilág2003.12.02, 19:32

Egy bagdadi bíróság, egy huszonnyolc évvel ezelõtti gyilkossági kísérlet alapján elrendelte Szaddám Huszein, a hatalmától megfosztott diktátor letartóztatását - jelentette be kedden Bagdadban az Iraki Nemzeti Egyetértés nevû mozgalom.

Bush után Hillary Clinton is Bagdadba ment

Nagyvilág2003.11.28, 14:57

Egymásnak adják a kilincset Bagdadban az amerikai politikai élet kiválóságai. Csütörtök este George W. Bush elnök jelent meg meglepetésszerûen az iraki fõvárosban, pénteken pedig Hillary Clinton demokrata párti szenátor érkezett, egyenesen Kabulból.

Bush Bagdadban vacsorázott

Nagyvilág2003.11.28, 10:46

Két órás villámlátogatást tett Bagdadban George Bush amerikai elnök, aki hatszáz amerikai katonával költötte el a hálaadásnapi vacsorát. Bush az USA elsõ elnöke, aki Irakba látogatott. Az elnök helyi idõ szerint csütörtök éjfél körül már haza is ért Washingtonba.

Szamárkordéról lõtték az olajminisztériumot Bagdadban

Nagyvilág2003.11.21, 19:32

Rakéták csapódtak a bagdadi olajminisztérium és két szálloda épületébe Irakban. A rakétákat péntek hajnalban egy szamárkordéról lõtték ki az épületekre. A támadásokban legalább egy ember megsebesült. Az országot megszállva tartó amerikai csapatok a támadás után átvizsgálták a környéket, és az olasz nagykövetség épülete közelében szintén rakétákkal megrakott kordét találtak.

Két robbantás rázta meg Bagdadot

Nagyvilág2003.11.21, 08:06

Robbanás rázott meg két szomszédos szállodát Bagdad központjában péntek reggel. Rakéták csapódtak be az iraki olajipari minisztérium épületébe is. Halálos áldozatról nem érkezett jelentés, de az elsõ beszámolók szerint sokan megsebesültek.

Gránáttámadás egy bagdadi piac ellen

Nagyvilág2003.11.21, 20:17

Négy személy életét vesztette, további 20 megsebesült pénteken este Bagdadban, amikor egy ismeretlen személy gránátot dobott egy piac területére.

Újra Bagdadot bombázták az amerikaiak

Nagyvilág2003.11.19, 13:02

Iraki ellenállók állásait bombázták amerikai gépek szerdán Bagdadban. Az amerikai hadsereg a Vaskalapács hadmûvelet keretében más akciókat is végrehajtott, így tüzérséggel lõtte az ellenállóknak menedéket nyújtó város körüli üres bunkerrendszert, és rajtaütöttek egy illegális fegyverraktáron. Eközben Ramadiból - melyet sokáig az ellenállás egyik központjának tartottak - kivonulnak az amerikaiak, mivel annyira javult ott a helyzet.

Bagdadban tart a Vaskalapács-akció

Nagyvilág2003.11.18, 19:58

Több robbanás történt kedden este Bagdadban. Két részletben, elõször húsz, majd negyven, sorozatvetõrõl indított rakéta csapódott célba az iraki fõváros déli részén.

Vezetõ iraki ellenállót fogtak az amerikaiak

Nagyvilág2003.11.17, 14:11

Az amerikaiak elfogták a Huszein-rezsim különleges erõinek egyik volt fõtisztjét, akit azzal gyanúsítanak, hogy a vezetése alatt álló milícia több, koalíciós katonák elleni támadást is végrehajtott. Korábban amerikai egységek feltûnõ hadmûveleteket hajtottak végre Tikrít környékén tüzérséggel és páncélosokkal, valamint Bagdadban is akciókat indítottak a fegyveres ellenállókkal szemben. A fõvárosban - feltehetõen az akció miatt - megszakadt az áramellátás.

Lakóházra zuhant egy amerikai helikopter Irakban

Nagyvilág2003.11.16, 00:10

Összeütközött két amerikai Balck Hawk helikopter Irakban.  Az egyik jármû az ütközés miatt egy lakóházra zuhant, szemtanúk szerint iraki ellenállók rakétát lõttek az egyik gépre. A balesetben tizenheten meghaltak.

Tart az amerikai hadmûvelet Bagdadban

Nagyvilág2003.11.14, 23:39

Meghalt egy amerikai katona, kettõ pedig megsebesült Bagdad központjában péntek este, mert egy katonai konvoj mellett pokolgép robbant.

Tucatnyi olasz csendõr halt meg Irakban

Nagyvilág2003.11.12, 13:41

Valószínûleg gépkocsiba rejtett pokolgép robbant az olasz csendõrség Násziríjában lévõ támaszpontjánál. A merényletben legalább tizenkét olasz csendõr és nyolc iraki vesztette életét, sokan az épület romjai alatt rekedtek. A hírre az olasz parlament felfüggesztette ülését. Kedden amerikaiakat is támadás ért, egy katona meghalt Bagdadtól északra.

Az amerikaiak hadmûveletet indítottak Bagdadban

Nagyvilág2003.11.12, 21:56

Az amerikai fegyveres erõket támadó iraki gerillák egyik fõ fészke és egy furgon ellen intéztek támadást az amerikai erõk szerdán este Bagdadban. A kisteherautó két utasát megölték.

Mentõautó-bombát hatástalanítottak Irakban

Nagyvilág2003.11.11, 19:02

Robbanószerrel teli mentõautót állított meg az iraki rendõrség a Bagdad déli részén lévõ ad-Dúra negyed rendõrkapitánysága elõtt kedden, és ezzel valószínûleg egy nagy erejû robbantásos merényletet hiúsított meg.

Irak: robbanások Bagdadban

Nagyvilág2003.11.11, 21:33

Három rakéta csapódott be hétfõn este a Bagdad központjában, az Irakot vezetõ amerikai közigazgatás székhelyét magában foglaló úgynevezett zöld zónában.

Síita polgármestert lõttek le az amerikaiak

Nagyvilág2003.11.11, 08:27

Általuk is támogatott politikust lõttek le véletlenül az amerikaiak. Bagdad síita negyedének polgármesterét a helyi városházán érte a halálos lövés. Az amerikaiak még vizsgálják a haláleset körülményeit.

Robbanások rázták meg Bagdadot

Nagyvilág2003.11.08, 23:12

Szombat este több erõs robbanás rázta meg Bagdadot. Azt egyelõre a hírügynökségek ellentmondásos tudósításaiból nem lehet megállapítani, pontosan hány robbanás volt az iraki fõvárosban. Ráadásul Bagdad mellett Rijádban is robbantottak. Eközben az amerikai külügyminiszter-helyettes szombaton az iraki fõvárosba érkezett, ahol közölte, az Egyesült Államoknak felkeléssel kell szembenéznie Irakban.

A vöröskereszt kivonul Bagdadból és Bászrából

Nagyvilág2003.11.08, 12:10

A Nemzetközi Vöröskereszt átmenetileg bezárja bagdadi és az Irak déli részén, Bászrában lévõ képviseletét, mert aggódik ottani munkatársai biztonságáért, közölte szombaton a szervezet szóvivõje, hozzátéve, hogy a kivonulás nem érinti Észak-Irakot, ahol a vöröskereszt tovább dolgozik.

Kivonták a spanyol diplomatákat Irakból

Nagyvilág2003.11.04, 14:09

A spanyol külügyminiszter a bonyolult helyzetre hivatkozott, de ígéri, hamarosan visszaküldik diplomatáikat Bagdadba.

Nagy erejû robbanások Bagdadban

Nagyvilág2003.11.04, 19:43

Négy katona sebesült meg kedden este Bagdadban, amikor több nagy erejû robbanás történt az iraki fõváros központjában, az amerikai fõhadiszállás közelében. .

Négy észt katona megsebesült Irakban

Nagyvilág2003.11.03, 19:49

Négy észt katona sebesült meg gránáttámadás következtében Bagdadban - közölték hétfõn az Irakban állomásozó észt egység parancsnokságán.

Folytatódnak a robbantások Irak szerte

Nagyvilág2003.11.03, 21:09

Három embert ölt meg egy gépkocsiba rejtett bomba a Bagdadtól délre fekvõ Kerbelában, az iraki fõváros központját nagy erejû robbanások rázták meg helyi idõ szerint hétfõ este Bagdad központját.

Bagdadban 14 iraki, Moszulban 3 amerikai halott

Nagyvilág2003.11.01, 08:49

Koalíciós katonák 14 irakit megöltek pénteken Bagdad egyik nyugati elõvárosában lezajlott összetûzések során. Öt iraki megsebesült a hét és fél órán át tartó összecsapásokban. A koalíciós erõk, amelyek páncélosokat és repülõgépeket is bevetettek, nem szenvedtek veszteséget. Moszulban egy pokolgépes merényletben viszont 3 amerikai vesztette életét.

Gázrobbanás Bagdad központjában

Nagyvilág2003.10.30, 19:43

Két ember vesztette életét az iraki fõvárosban csütörtök este bekövetkezett robbanásban - közölték rendõrségi forrásból. Az amerikai hadsereg közlése szerint gázrobbanás történt.

Merényletsorozat Bagdadban

Nagyvilág2003.10.28, 00:04

Összesen 43 ember vesztette életét, és 216-an sebesültek meg a hétfõi bagdadi merényletsorozatban. A robbantásokban többnyire iraki rendõrök és egy külföldi állampolgár vesztette életét. A sérültek között nyolc amerikai katona is van. A CNN szerint összesen négy robbantásos támadás történt egy pedig sikertelen volt. A merényletek egyike a Vöröskereszt helyi kirendeltsége ellen irányult. George Bush elnök szerint az amerikaiak iraki sikerei dühítik a terroristákat, ez a merénylesorozat oka.

Rakétát lõttek ki a Bagdadi Egyetemre

Nagyvilág2003.10.28, 21:23

Három rakétát lõttek ki a Bagdadi Egyetem irányába kedd este, de azok célt tévesztettek, és nem robbantak fel - közölte az épület egyik õre.

Autóbomba robbant Fallúdzsában

Nagyvilág2003.10.28, 13:55

Autóba szerelt pokolgépet robbantott fel egy öngyilkos merénylõ az iraki Fallúdzsában. A detonáció a merénylõvel együtt öt embert ölt meg.

Újabb robbanások Bagdad központjában

Nagyvilág2003.10.26, 21:12

Két újabb robbanás volt Bagdad központjában. A detonációk okát egyelõre vizsgálják. Korábban nyolc rakétát lõttek ki ismeretlenek a Rasíd szálloda épületére, ahol Paul Wolfovitz amerikai védelmi miniszter-helyettes tartózkodott.

Pokolgép Bagdadban, összecsapások Kerbelában

Nagyvilág2003.10.14, 15:10

Autóba rejtett pokolgép robbant kedden Bagdadban a török nagykövetség épületénél, két ember meghalt, három megsebesült. Eközben véres összecsapások voltak az iraki Kerbelában. Az összetûzésnek több halottja és számos sebesültje van.

Újabb amerikai katona halt meg Irakban

Nagyvilág2003.10.13, 22:50

Iraki fegyveresek megtámadtak hétfõn egy amerikai katonai konvojt Bagdadtól 120 kilométernyire északkeletre, és megöltek egy amerikai katonát.

Árnyékkormány alakult Irakban

Nagyvilág2003.10.12, 18:46

Egy szélsõséges iraki vallási vezetõ megkérdõjelezte az iraki kormányzótanács törvényességét és árnyékkormányt alakított. Az iraki kormányzótanács  soros elnöke szerint a bejelentést nem kell komolyan venni. Megfigyelõk szerint azonban a szélsõséges vallási vezetõ százezreket képes megmozgatni saját céljai érdekében, hívei a fegyveres erõszaktól sem riadnak vissza.

Robbantás történt a CIA iraki központjánál

Nagyvilág2003.10.12, 15:50

Vasárnap hatalmas robbanás rázta meg Bagdadot: az iraki fõváros egyik szállodájának vezettek ismeretlenek egy robbanóanyaggal telerakott autót. Hat halálos áldozata van a terrortámadásnak. A szállodában mûködött valószínûleg a CIA iraki irodája, és ezen a környéken lakik a legtöbb nyugati újságíró és tisztségviselõ is.

Hét emberrel végzett egy merénylõ Bagdadban

Nagyvilág2003.10.09, 13:49

Hét ember meghalt egy pokolgépes merényletben Bagdad északkeleti kerületének egyik rendõrõrse közelében. Ugyanakkor megöltek egy spanyol diplomatát az iraki fõvárosban.

Irak: három amerikai halt meg robbantásokban

Nagyvilág2003.10.07, 17:26

Három amerikai katona és egy iraki tolmács vesztette életét iraki gerillák által végrehajtott merényletekben kedden. A merényletek a Bagdad környéki úgynevezett szunnita háromszögben történtek, ahol a legnagyobb a volt diktátor, Szaddám Huszein támogatottsága. Ugyanakkor robbanás történt a bagdadi külügyminisztérium épületénél, sérültekrõl nem érkezett jelentés.

Tilos az amerikai-iraki vegyes házasság

Nagyvilág2003.10.06, 18:49

Bíróság vár azokra az amerikai katonákra, akik iraki nõt vettek feleségül, és ehhez áttértek az iszlám vallásra. A két Bagdadban szolgálatot teljesítõ katona ellen az iraki amerikai parancsnokság vizsgálatot kezdeményezett.

Drogjárvány és bûnözési hullám Bagdadban

Nagyvilág2003.10.05, 13:37

Elözönlötték Bagdadot a kábítószerek. Egyre többfelé lehet látni drogozó embereket az iraki fõvárosban. A kábítószerhullám azonban nem csak a felnõtteket, hanem a fiatalokat is elérte: 5-6 éves kisgyerekek hígítóznak a nyílt utcákon bandákba verõdve. Az iraki rendõrség egyelõre nem tud mit kezdeni a problémával. Vezetõi abban bíznak, hogy a szigorú büntetés elrettenti majd a drogkereskedõket. A helyiek szerint a problémát a háború okozta, korábban ilyesmit nem lehetett látni Bagdadban.

Vízbe fulladt egy katona Bagdadban

Nagyvilág2003.10.04, 11:33

Az iraki fõváros egyik uszodájában vízbe fulladt egy amerikai katona. A baleset körülményeit vizsgálják. Meghalt Bagdadban egy másik katona is, õt járõrözés közben támadták meg ismeretlenek.

Irak: csatornába vesztek a megtámadott amerikaiak

Nagyvilág2003.09.30, 19:35

Egy amerikai katona vízbe fulladt, egy másik pedig nyomtalanul eltûnt, amikor egy megtámadott katonai jármû Bagdadtól nyugatra csatornába borult - közölte kedden a hadsereg.

Irak: kevés az idõ az alkotmány kidolgozására

Nagyvilág2003.09.30, 18:36

Az új iraki alkotmányt aligha lehet hat hónap alatt kidolgozni - jelentette ki kedden Bagdadban az iraki kormányzótanács szóvivõje. A szóvivõ szavai szerint a testületben mindenki azt szeretné, hogy az alkotmány mihamarabb elkészüljön.

Hatalmas fegyverraktárra bukkantak Irakban

Nagyvilág2003.09.28, 11:55

Rövid idõn belül két fegyverraktárt is felfedeztek az amerikai katonák Irakban. Tikrít közelében feltárt föld alatti rejtekhelyen a fegyverek és lõszerek mellett rakétákat és tüzérségi aknákat is találtak. Bagdadban egy kisebb raktárat fedeztek fel a szövetségesek.

Felrobbant egy lõszerraktár Irakban

Nagyvilág2003.09.27, 15:14

Irakban 35 ember meghalt, és többen megsérültek, amikor a levegõbe repült egy robbanóanyag- és lõszerraktár a Bagdadtól 130 kilométernyire délre fekvõ Vászid város peremterületén.

Irak: hét halott Baakubában

Nagyvilág2003.09.25, 22:16

Hét iraki polgári személy vesztette életét a Bagdadtól mintegy hatvan kilométerre lévõ Baakubában csütörtökön este egy akna becsapódása következtében.

Buszokat robbantott az amerikaiaknak szánt bomba

Nagyvilág2003.09.24, 15:39

Egy irakit megölt és legalább húszat megsebesített az a bomba, mely két autóbusz alatt robbant fel Bagdad központjában. Szemtanúk szerint az ismeretlen merénylõk egy amerikai katonai konvojt akartak a levegõbe repíteni.

Súlyos amerikai veszteség Irakban

Nagyvilág2003.09.18, 16:26

Iraki gerillatámadás ért egy amerikai katonai gépkocsioszlopot Bagdadtól nyugatra, Haldíja városának közelében. Egyelõre nem tudni pontosan hány amerikai katona esett el, a BBC szerint hárman vesztették életüket és többen megsérültek.

Irak saját hadsereget képez ki

Nagyvilág2003.09.15, 18:39

Negyvenezer fõs iraki hadseregnek kell a jövõ esztendõben bevetésre készen állnia - közölte hétfõn Paul Eaton amerikai tábornok a Bagdadtól 90 kilométerre lévõ kirkusi laktanyában. A tábornok vezeti az iraki szárazföldi csapatok kiképzését.

Irak: nyolc amerikai katona sebesült meg

Nagyvilág2003.09.14, 10:40

Bagdadba érkezett vasárnap Colin Powell amerikai külügyminiszter, Szaddám Huszein iraki elnök bukása óta elsõ ízben. A látogatással egy idõben fokozódtak az Irakot megszálló amerikai csapatok elleni támadások, az elmúlt 24 óra alatt legalább 1 amerikai katona meghalt, 17 pedig megsebesült rajtaütések következtében.

Irak: lelõttek egy amerikai üzletembert

Nagyvilág2003.09.05, 19:08

Halálos lövések értek egy amerikai üzletembert, a Kellogg, Brown and Rott (KBR) vállalat munkatársát az iraki fõvárosban. Az eset még szerdán történt - jelentette be pénteken az iraki újjáépítésben részt vevõ vállalat Bagdadban.

Irak: felesküdött az új kormány

Nagyvilág2003.09.03, 20:21

Letette az esküt szerdán Bagdadban a diktatúra bukása utáni elsõ iraki kormány, pontosabban csak annak kétharmada. Nyolc miniszter távol maradt, technikai okokkal indokolva a mulasztást; az õ eskütételükre késõbb kerül sor.

Pokolgép robbant egy bagdadi rendõrõrsnél

Nagyvilág2003.09.02, 13:56

Autóba rejtett bomba robbant egy rendõrõrsnél Bagdad külvárosában. Egyelõre nem tudni, vannak-e halálos áldozatok, az iraki hatóságok több sérültet szállítottak el a helyszínrõl.

Akna ölt meg két amerikai tisztet Irakban

Nagyvilág2003.09.02, 11:35

Két amerikai katonatiszt meghalt, egy társuk pedig megsebesült, amikor terepjárójuk aknára futott Bagdadban. A hatóságok feltételezései szerint a robbanószerkezetet iraki gerillák telepítették az útra.

Tízezrek gyászolják a meggyilkolt síita fõpapot

Nagyvilág2003.08.31, 10:51

Több tízezer ember vonult Bagdad utcáira, hogy részt vegyen a pénteken meggyilkolt al-Hakím ajatollah síita fõpap temetésén. Al-Hakím pénteken vesztette életét, amikor autóba rejtett bomba robbant Nedzsefben az Ali imám mecsetje elõtt. A robbantásban 95-en vesztették életüket és többszázan megsérültek.

Eltemették Sergio Vieira de Mellót

Nagyvilág2003.08.28, 19:46

Végsõ búcsút vettek szerettei és barátai csütörtökön Genfben Sergio Vieira de Mellótól, az ENSZ Bagdadban meggyilkolt iraki különmegbízottjától, és az elhunyt földi maradványait a város királyi temetõjében helyezték örök nyugalomra.

Az iraki ENSZ-megbízottat gyászolja Brazília

Nagyvilág2003.08.24, 14:56

Rio de Janeiróban ravatalozták fel a kedden Bagdadban meghalt ENSZ-különmegbízott, Sergio Vieria de Mello holttestét. A koporsónál a brazil elnök és az ENSZ fõtitkára is tiszteletét tette. Két brazil szenátor poszthumusz Nobel-békedíjra jelölné a diplomatát.

Három brit katonát öltek meg Irakban

Nagyvilág2003.08.23, 21:41

Három brit katona meghalt, egy súlyosan megsérült egy szombat reggeli támadásban Bászrában, közölték katonai források. Elõzõleg kiürítették a brit nagykövetséget Bagdadban, miután London úgy értesült, hogy támadás fenyegeti a külképviseletet.

Evakuálták a brit nagykövetséget Bagdadban

Nagyvilág2003.08.23, 09:17

A bagdadi ENSZ-központ elleni merénylet másnapján kiköltöztették az iraki fõvárosban mûködõ brit követség személyzetét. London ugyanis olyan információk birtokába jutott, hogy a brit képviselet ellen is támadás várható.

Irak: kivégeztek egy amerikait a magyarok városában

Nagyvilág2003.08.22, 20:02

Szabályosan kivégeztek egy amerikai katonát Bagdadtól száz kilométerre délkeletre Hillában, akit egy iraki lõtt le közvetlen közelrõl. Hillában is erõsödik az idegenellenes hangulat, ami azért is különösen aggasztó, mert ebben a városban van a magyar kontingens bázisa.

A keddi merénylet miatt kivonul Irakból a Világbank

Nagyvilág2003.08.21, 01:20

Biztonsági megfontolásokból felfüggesztette a munkát Irakban a Világbank, és eddig Bagdadban dolgozó munkatársait Jordánia fõvárosába, Ammánba helyezi át. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) nem készül Irak elhagyására, de az ENSZ-központ elleni keddi merényletben megsebesült alkalmazottjait külföldre szállíttatta.

Két mázsa C4 robbant Bagdadban

Nagyvilág2003.08.20, 19:28

Egyre kevesebb az esélye annak, hogy túlélõket találjanak a keddi bagdadi merénylet helyszínén. Az ENSZ helyi központja ellen intézett akciónak legkevesebb 24 halottja és több mint száz sérültje van. A halottak között van az ENSZ-fõtitkár iraki különmegbízottja is. Az öngyilkos merénylõk szakértõk szerint 225 kg C4-es robbanóanyaggal hajtották végre az akciót. Az ENSZ-fõtitkár közölte: nem hagyják megfélemlíteni magukat, és nem hagyják el Irakot.

Naponta tucatnyi támadás éri Irakban az amerikaiakat

Nagyvilág2003.08.19, 00:31

Újabb amerikai katona vesztette életét Irakban. Az elsõ páncélos hadosztály katonájának életét robbanószerkezet oltotta ki hétfõn Bagdadban, a többségében síiták lakta Karada kerületben. Naponta több mint tíz ellenséges támadás éri az amerikai csapatokat a szövetséges források szerint.

Operatõrt lõttek le az amerikaiak Irakban

Nagyvilág2003.08.18, 13:55

Rakétavetõnek nézték kameráját, ezért lelõtték a Reuters egyik legjobb operatõrét az amerikai katonák Bagdadban vasárnap délután. A palesztin születésû Mazen Dana halálával 19-re emelkedett az iraki hadmûveletek során meghalt vagy eltûnt újságírók száma.

Összekötõ iroda nyílt Bagdadban

Nagyvilág2003.08.15, 20:25

Eleinte csak korlátozott mértékben látja el a szokásos konzuli érdekvédelmet az az összekötõ iroda, amelyet a Külügyminisztérium nyitott az iraki fõvárosban pénteken. A megfelelõ feltételek kialakítását követõen sor kerülhet vízumkiadásra is.

Újabb pokolgépes merénylet Irakban

Nagyvilág2003.08.13, 18:20

Egy amerikai katona életét vesztette és további két társa megsebesült szerdán egy házi készítésû pokolgép felrobbanásakor Bagdadtól mintegy 20 kilométerre északra.

Szállástalan magyar, eltévedt lengyel katonák Irakban

Nagyvilág2003.08.13, 13:51

Továbbra sem tudnak beköltözni szálláshelyükre az Irakban állomásozó magyar katonák, mert egyelõre nem kaptak engedélyt az elektromos hálózat beindításához. Bár a csapat tagjai jószerével még meg sem kezdték küldetésüket, néhányan már most új feladatot kaptak: augusztus 14-tõl a bagdadi magyar nagykövetség épületét õrzik majd, ahová visszatér néhány diplomata. Viszontagságos az iraki küldetés egyelõre a lengyeleknek is. Egy csapatuk ugyanis elveszett a sivatagban, több katonai rádiójukat pedig ellopták.

Gránáttal támadtak amerikai katonákra Irakban

Nagyvilág2003.08.10, 13:37

Bagdad központjában vasárnap kézigránátot dobtak egy emeletes házból amerikai katonák felé. A gránát azonban a katonák helyett egy harmincfõs iraki csoportra esett, többen megsebesültek. Eközben a dél-iraki Bászrában brit katonák figyelmeztetõ lövésekkel oszlatták szét azt a több száz fõs tömeget, amely már két napja gépkocsikat rongálva és autógumikat felgyújtva tiltakozott az üzemanyag- hiány miatt.

Robbantásos támadássorozat Bagdadban

Nagyvilág2003.08.07, 15:53

Egyes hírforrások szerint kilenc, mások szerint legalább nyolc halálos áldozata van bagdadi jordán nagykövetségnél történt robbantásnak. A merényletet egy mikorbuszba rejtett pokolgéppel követték el. Jordánia támogatta az Irak elleni háborút, a robbantás után fiatalok érkeztek a helyszínre jordán-ellenes jelszavakat skandálva. A merénylet ellenére Jordánia tovább támogatja az Irakot megszállva tartó szövetségeseket. Eközben újabb rakétatámadás ért egy amerikai egységet Bagdadban, négy amerikai katona súlyosan megsérült a robbanásban.

Akna okozott újabb veszteséget Irakban

Nagyvilág2003.07.31, 15:38

Egy amerikai katona meghalt, két társa pedig megsebesült, amikor terepjárójuk aknára futott Bagdadban. Ugyanitt rakétagránát- támadás ért egy amerikai tankot is, de senki sem sérült meg.

Terroristák özönlenek Irakba az amerikaiak szerint

Nagyvilág2003.07.28, 14:05

Az amerikai hadsereg szerint Irak mágnesként vonzza a terroristákat, ez a megyarázata a múlt heti, amerikai katonákat ért támadásoknak. Eközben Bagdadban valószínûleg meghalt két katona, amikor ismeretlenek gránátot dobtak terepjárójukra.

Bagdad: gránáttámadás fényes nappal

Nagyvilág2003.07.28, 20:28

Újabb gránáttámadást hajtottak végre amerikai katonák ellen hétfõn fényes nappal Bagdadban: egy katona meghalt, három társa megsérült. Szemtanúk beszámolói szerint egy közlekedési csomópont feletti felüljáróról dobtak gránátot egy Humvee dzsipre.

Szaddám fiainak halála sem hoz enyhülést Irakban

Nagyvilág2003.07.25, 15:31

A halott Huszein fiúk képeinek nyilvánosságra hozása sem gyõzte meg az irakiakat arról, hogy Udaj és Kuszaj halottak. Az irakiak többsége egyszerûen nem bízik a megszálló amerikaiakban, és nem hiszik el, hogy a világ legerõsebbnek mondott hadserege képtelen letörni a baathista ellenállást az országban. Az amerikai katonák is elégedetlenek a vezetéssel, az Egyesült Államok nyilvánosságra hozta a csapatok felváltásának tervezett sorrendjét. A terv szerint a legnagyobb veszteségeket szenvedett Harmadik Gyalogoshadosztály még egy ideig Bagdadban marad.

Engedély nélküli mobilhálózat Irakban

Gazdaság2003.07.25, 16:26

A Szövetséges Ideiglenes Hatóság (CPA) engedélye nélkül kezdte meg a mobilhálózatok újjáépítését néhány cég Irakban. A rendszert egyelõre Bagdadban és környékén lehet használni. A társaságok tevékenysége komolyan sértheti az amerikaiak érdekeit, akik saját telefonrendszerüket telepítenék az országba.  

Irak: jelentõs fegyverraktárra bukkantak

Nagyvilág2003.07.25, 22:26

Jelentõs mennyiségû fegyvert és robbanóanyagot rejtõ titkos fegyverraktárra bukkantak az amerikai katonák az iraki fõvárostól északra fekvõ Szamarrában.

Bagdad békét kötne Izraellel

Nagyvilág2003.07.21, 20:07

Bagdad kész békét kötni Izraellel, ha a zsidó állam lehetõvé teszi Ciszjordánia és a Gázai övezet 95 százalékos palesztin ellenõrzését - közölte Adnán Pacsacsi volt iraki külügyminiszter, az ügyvezetõ iraki kormány egyik esélyes miniszterelnök-jelöltje.

Irak: szunnita és síita vezetõk ellenállásra szólítanak

Nagyvilág2003.07.18, 18:32

Az amerikai erõkkel szembeni ellenállásra szólította fel az iraki népet egy szunnita imám pénteken Bagdadban, miközben a dél-iraki Nedzsefben egy síita vezetõ az Egyesült Államok támogatását élvezõ kormányzótanácsot elítélve iszlám hadsereget és alkotmányt követelt.

Irak: amerikai katonákra támadtak Ramádiban

Nagyvilág2003.07.16, 00:18

Ismeretlen fegyveresek páncéltörõ rakétagránátokkal támadtak amerikai katonákra kedden késõ este a Bagdadtól 100 kilométerre nyugatra lévõ Ramádiban, ahol a megbuktatott Szaddám Huszein iraki elnök egyik palotája van. Errõl szemtanú számoltak be a közeli Fallúdzsában.

Egyre több a nemi erõszak és a nõrablás Irakban

Nagyvilág2003.07.16, 11:37

Megszaporodott a szexuális bûncselekmények és az emberrablások száma Bagdadban. Az iraki nõk már alig mernek az utcára menni emiatt. A helyi rendõrségnek sem kapacitása, sem affinitása nincs ezeknek az eseteknek a felderítésére - áll a Human Rights Watch  jelentésében. A jogvédõ szervezet  azt javasolja az USA-nak, hogy hozzon létre speciális egységet az ilyen bûncselekmények ellen.

Irak: hanyatlik az amerikaiak harci morálja

Nagyvilág2003.07.16, 21:08

Elegük van az iraki jelenlétbõl, elkedvetleníti õket az, hogy békefenntartó szerepet kell betölteniük egy veszélyes helyen és elvesztették hitüket a hadseregben - közölte amerikai katonák egy csoportja az amerikai ABC televízió mûsorában.

Magyar tábornok az iraki parancsnokságban

Itthon2003.07.15, 14:08

Magyar parancsnok is felel majd az iraki hadmûveletekért, aki tábornoki rangban a 200 ezer fõs nemzetközi hadsereg 12 fõs vezérkarának tagja lesz - tudta meg az [origo]. Isaszegi János korábban több nemzetközi békefenntartó alakulatban szolgált. A tábornok a 300 fõs magyar szállító zászlóaljtól függetlenül, Bagdadban dolgozik majd.

Bagdad közelében bujkálhat Szaddám Huszein

Nagyvilág2003.07.14, 13:41

Egy volt iraki kémfõnök szerint Szaddám Huszein iraki elnök jelenleg Bagdad és Szamarra között bujkál. A Tigris folyó menti terület sûrûn lakott és sûrû növényzettel borított, ami Vafik asz-Szamerraj tábornok szerint a volt diktátornak kedvez.

Robbantás Bagdad központjában

Nagyvilág2003.07.14, 20:00

Kézigránátot dobtak ki egy gépkocsiból hétfõn Bagdad központjában az amerikai-brit koalíciós erõk fõhadiszállása közelében; a gránát robbanása súlyosan megrongált egy gépkocsit.

Gránátokkal támadtak amerikaiakra Irakban

Nagyvilág2003.07.14, 10:56

Három támadás is érte az amerikaiakat hétfõ reggel Irakban. Legalább egy katona meghalt, és többen megsebesültek az egymástól független incidensekben. A támadások Bagdad belterületén, a bagdadi repülõtérnél és a várostól 50 kilométerre történtek.

Nemzeti ünnep lett Szaddám bukásának napja

Nagyvilág2003.07.13, 15:59

Nemzeti ünneppé nyilvánította április 9-ét, Szaddám Huszein bukásának napját az iraki kormányzó tanács, amely vasárnap tartotta alakuló ülését Bagdadban. A testületet, amelynek komoly szerepet szánnak az ország demokratizálásában, Szaddám Huszein 23 évig tartó uralma alatt is Irakban maradt személyek alkotják.

Bagdadba érkezett az elõkészítõ csoport

Nagyvilág2003.07.10, 22:05

Megérkezett csütörtök este Bagdadba az iraki magyar szállító kontingens kitelepülését elõkészítõ hattagú csoport. A jövõ héten további 50 fõs csoport követi õket.

Hét halott rendõr az iraki robbantásban

Nagyvilág2003.07.05, 13:39

Hét iraki rendõr vesztette életét és több mint hetven megsebesült a nyugat-iraki Ramadiban szombaton történt robbantásban. A Bagdadtól mintegy 100 kilométerre lévõ város rendõrõrsére ismeretlen támadók robbanó szerkezetet hajítottak, amikor az épület elõtti utcában amerikai katonák iraki rendõröknek éppen kiképzést tartottak.