Bagdad
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Irak
- iraki konfliktus
- kékfény
- merénylet
- támadás
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Tilos az amerikai-iraki vegyes házasság
Bíróság vár azokra az amerikai katonákra, akik iraki nőt vettek feleségül, és ehhez áttértek az iszlám vallásra. A két Bagdadban szolgálatot teljesítő katona ellen az iraki amerikai parancsnokság vizsgálatot kezdeményezett.
Drogjárvány és bűnözési hullám Bagdadban
Elözönlötték Bagdadot a kábítószerek. Egyre többfelé lehet látni drogozó embereket az iraki fővárosban. A kábítószerhullám azonban nem csak a felnőtteket, hanem a fiatalokat is elérte: 5-6 éves kisgyerekek hígítóznak a nyílt utcákon bandákba verődve. Az iraki rendőrség egyelőre nem tud mit kezdeni a problémával. Vezetői abban bíznak, hogy a szigorú büntetés elrettenti majd a drogkereskedőket. A helyiek szerint a problémát a háború okozta, korábban ilyesmit nem lehetett látni Bagdadban.
Vízbe fulladt egy katona Bagdadban
Az iraki főváros egyik uszodájában vízbe fulladt egy amerikai katona. A baleset körülményeit vizsgálják. Meghalt Bagdadban egy másik katona is, őt járőrözés közben támadták meg ismeretlenek.
Irak: kevés az idő az alkotmány kidolgozására
Az új iraki alkotmányt aligha lehet hat hónap alatt kidolgozni - jelentette ki kedden Bagdadban az iraki kormányzótanács szóvivője. A szóvivő szavai szerint a testületben mindenki azt szeretné, hogy az alkotmány mihamarabb elkészüljön.
Irak: csatornába vesztek a megtámadott amerikaiak
Egy amerikai katona vízbe fulladt, egy másik pedig nyomtalanul eltűnt, amikor egy megtámadott katonai jármű Bagdadtól nyugatra csatornába borult - közölte kedden a hadsereg.
- címkék:
- Irak
- Bagdad
- katonai jármű
- hadsereg
- csatorna
- Címkefelhő »
Hatalmas fegyverraktárra bukkantak Irakban
Rövid időn belül két fegyverraktárt is felfedeztek az amerikai katonák Irakban. Tikrít közelében feltárt föld alatti rejtekhelyen a fegyverek és lőszerek mellett rakétákat és tüzérségi aknákat is találtak. Bagdadban egy kisebb raktárat fedeztek fel a szövetségesek.
Felrobbant egy lőszerraktár Irakban
Irakban 35 ember meghalt, és többen megsérültek, amikor a levegőbe repült egy robbanóanyag- és lőszerraktár a Bagdadtól 130 kilométernyire délre fekvő Vászid város peremterületén.
Irak: hét halott Baakubában
Hét iraki polgári személy vesztette életét a Bagdadtól mintegy hatvan kilométerre lévő Baakubában csütörtökön este egy akna becsapódása következtében.
Buszokat robbantott az amerikaiaknak szánt bomba
Egy irakit megölt és legalább húszat megsebesített az a bomba, mely két autóbusz alatt robbant fel Bagdad központjában. Szemtanúk szerint az ismeretlen merénylők egy amerikai katonai konvojt akartak a levegőbe repíteni.
Súlyos amerikai veszteség Irakban
Iraki gerillatámadás ért egy amerikai katonai gépkocsioszlopot Bagdadtól nyugatra, Haldíja városának közelében. Egyelőre nem tudni pontosan hány amerikai katona esett el, a BBC szerint hárman vesztették életüket és többen megsérültek.