Bácskai János

címke rss

Hivatali visszaélés miatt elítélték Bácskait

Itthon2004.02.27, 14:00

Hivatali visszaélés miatt dandártábornoki rangból honvéddé fokozták le nem jogerősen Bácskai Jánost, a maffiaellenes központ felfüggesztett vezetőjét, akit a brókerbotránnyal összefüggésben vádoltak meg azzal, hogy hivatali hatalmával visszaélve Kulcsár Attilát segítette. Bácskait államtitoksértéssel is megvádolták, ebben a vádpontban azonban nem találta bűnösnek az első fokon, pénteken ítéletet hirdető bíróság.

Megdőlhet az ÁAK vezetője elleni vád

Itthon2004.02.23, 13:37

Egy írásszakértő szerint Bitvai Miklósnak, az  Állami Autópálya Kezelő Rt. (ÁAK) korábbi vezérigazgatójának semmi köze azokhoz az iratokhoz, melyek miatt sikkasztással gyanúsítják a brókerbotrányban. Ezt Bácskai János büntetőperének hétfői tárgyalásán mondta el ügyvédje újságíróknak. A volt vezérigazgatót ugyanis tanúként idézték, helyette azonban csak ügyvédje jelent meg a bíróságon. Meghallgatták viszont a Bácskai-perben a K&H Equities kereskedelmi üzletágának egykori vezetőjét, aki azt mondta: a brókercég korábbi vezérigazgatójától azt hallotta, hogy a bank belső ellenőrzése manipulálhatja az iratokat.

Váratlanul tanúskodott Tóth András Bácskai perében

Itthon2004.02.19, 07:34

Nem volt felhatalmazása Bácskai János dandártábornoknak arra, hogy Kulcsár Attilával kapcsolatban gyűjtsön információkat - írja a Népszabadság. Ezt Tóth András polgári titkosszolgálatokat felügyelő politikai államtitkár közölte tanúként a dandártábornok ügyében folyó per szerdai tárgyalásán. A lap szerint az államtitkár váratlanul jelent meg szerdán a bíróságon, mivel eredetileg jövő hét keddre idézték be.

Ártatlannak vallotta magát Bácskai

Itthon2004.02.16, 15:48

Nem érzi magát bűnösnek egyik vádpontban sem Bácskai János, a maffiaellenes központ felfüggesztett vezetője, akit a brókerbotrány kapcsán bűnpártolással és államtitoksértéssel vádolnak. A per első tárgyalásán Bácskai elmondta: szerinte az ügyészség sértett államtitkot, mert a nyilvános nyomozati anyag államtitkot is tartalmaz. A tárgyaláson idézett lehallgatási jegyzőkönyvekből kiderül, az egymást állítólag csak néhány hete ismerő Kulcsár és Bácskai tegeződve beszéltek telefonon, és keresztnevükön szólították egymást.

Hétfőn kezdődik a maffiaellenes központ vezetőjének pere

Itthon2004.02.15, 09:07

Hétfőn kezdődik a brókerbotrány kapcsán bűnpártolással és államtitoksértéssel megvádolt Bácskai János, a maffiaellenes központ felfüggesztett vezetőjének pere. Bácskait többek között azzal vádolják, hogy a sikkasztással gyanúsított Kulcsár Attila kérésére intézkedett, hogy bizonyos iratokat elvonjanak a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elől.

Vádat emeltek Bácskai ellen

Itthon2003.11.28, 14:04

Hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás és gondatlanságból elkövetett államtitoksértés miatt vádiratot nyújtott be a Fővárosi Katonai Ügyészség a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ (SZBEKK) felfüggesztett vezetője, Bácskai János ellen. Az ügyészség szerint Bácskai Kulcsár Attila, a brókerbotrány kulcsfigurájának kérésére megpróbálta a várható büntetőeljárás sikerét meghiúsítani.

Kulcsár a PSZÁF ellen kért segítséget Bácskaitól

Itthon2003.11.20, 09:10

Az [origo] információi szerint az áll a Bácskai János dandártábornok ellen indult nyomozás hátterében, hogy az ügyészség gyanúja szerint azt ígérte Kulcsár Attilának, hogy segít eltüntetni a bizonyítékokat a PSZÁF elől. Az ügyészség a bűnpártolás gyanújával indított nyomozásban a rendőröket is kihallgatta.

Államtitoksértés a gyanú Bácskai ellen

Itthon2003.11.17, 06:48

A katonai ügyészség várhatóan megszünteti a bűnpártolás gyanújával indított eljárást Bácskai János ellen. A Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ felfüggesztett vezetője ellen államtitoksértés miatt valószínűleg vádat emelnek - írja a Magyar Hírlap.

Bácskai kérésére készített feljegyzést Kulcsár

Itthon2003.10.06, 17:22

A rendőrség Kulcsár Attilának tulajdonított levelet kapott, amelyben az álbróker korrupcióval és sikkasztással vádolja volt főnökét, Rejtő E. Tibort, a K&H Bank volt vezérigazgatóját. Az [origo] információi szerint Kulcsár a feljegyzést Bácskai János, a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ felfüggesztett vezetőjének kérésére készítette. Kulcsár csak akkor vállal hivatalos tanúvallomást, ha tanúvédelemben részesül, mert állítása szerint fél Tasnádi Pétertől.

Egy aláírt e-mailen bukott meg Rejtő

Itthon2003.09.17, 12:14

Kulcsár egy feljegyzése és egy általa aláírt kinyomtatott e-mail miatt került előzetes letartóztatásba Rejtő E. Tibor - írja a Népszabadság. Rejtő és Kulcsár a brókerbotrány kitörése előtt megpróbálta eltüntetni a bizonyítékokat, ám ebben megakadályozták őket a Pannonplast-ügy miatt ideküldött belga revizorok. A lap szerint Kulcsár Bácskai János tábornokon keresztül igyekezett magát menteni, akivel többször is találkozott. Bácskai Kulcsárék társaira volt kíváncsi, a találkozókról a belügy- és a kancelláriaminiszter is tudott.  

A nemzetbiztonsági bizottság meghallgatta Bácskait

Itthon2003.09.09, 18:43

Bácskai János dandártábornoktól elsősorban arról érdeklődtünk, mi vezetett oda, hogy őt az elsők között gyanúsították meg a K & H Equities környéki "ügy-konglomerátumban" - tájékoztatott a nemzetbiztonsági bizottság keddi meghallgatásán történtekről Kövér László (Fidesz).

A nemzetbiztonsági bizottság is vizsgálja a brókerbotrányt

Itthon2003.09.08, 17:41

Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága kedden megkezdi a vizsgálódást a K & H Equities és az Inter-Európa Bank ügyével kapcsolatban; a testület napirendi javaslata szerint Tóth Andrást hallgatják meg a képviselők. A nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő államtitkár mellett azonban nagy valószínűséggel másokat is maga elé idéz majd a bizottság. Áder János Fidesz-frakcióvezető és Bácskai János dandártábornok meghallgatását már kezdeményezték a szocialisták.

Tovább nyomoznak Bácskai ellen

Itthon2003.07.31, 16:59

A maffiaellenes központ vezetője ellen nem készül megszüntetni az eljárást a Katonai Ügyészség, cáfolva az erről szóló újsághírt. Bácskai János tábornokot a K&H brókebotránnyal összefüggésben gyanúsítják bűnpártolással. Eközben a rendőrség állítólag azonosította a sikkasztással szerzett pénzt felvevő külföldieket, és ezáltal közel kerülhet az ügy irányítóihoz.

Államtitok a Bácskai János elleni nyomozás

Itthon2003.07.25, 13:44

Még maga Bácskai János dandártábornok, a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ vezetője sem nyilatkozhat a személyével kapcsolatos ügyről, mert államtitokká minősítették a nyomozást. Bácskai vezetői megbízatását július 24-i hatállyal függesztették fel.

Bácskai elhatárolódik a Bácskai-interjútól

Itthon2003.07.25, 17:12

Bácskai János, a maffiallenes központ vezetője péntek délután közleményben cáfolta, hogy a Szines Mai Lap című újságnak nyilatkozva Tóth András nemzetbiztonsági államtitkárt vádolta volna az ellene folyó eljárás miatt. Azt is tagadta, hogy a lapnak telefonlehallgatások jegyzőkönyvéről nyilatkozott volna.

A maffiaellenes főnök szerint Tóth András áll a háttérben

Itthon2003.07.25, 10:48

Tóth András nemzetbiztonsági államtitkárt vádolja Bácskai János, a Kulcsár-ügyben hivatali bűncselekménnyel gyanúsított maffiaellenes tábornok. A Színes Mai Lapnak adott nyilatkozatában elismerte, hogy kapcsolatban volt Kulcsár Attilával, a K&H ügyvezetőjével, de tagadta, hogy Bécsben találkoztak volna. Bácskai azt állítja, hogy munkájából kifolyólag ismerkedett meg Kulcsár Attilával. Ugyanakkor a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ törvényben meghatározott feladatai között nem szerepel semmilyen önálló nyomozói vagy hírszerző tevékenység.

Kulcsár miatt nyomoznak a maffiaellenes csoport vezetője ellen

Itthon2003.07.23, 16:52

A Katonai Ügyészség nyomozást indított a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ vezetője, Bácskai János dandártábornok ellen. Állítólag többször is találkozott Bécsben a K&H Equities ott őrizetbe vett befektetési tanácsadójával, Kulcsár Attilával. A Belügyminisztérium politikai államtitkára arra a kérdésre, hogy Bácskai ellen a K&H-botránnyal kapcsolatban nyomoznak-e, annyit válaszolt, hogy "valószínűsíthető".

Előző
  • 1
Következő