Bácsfi Diána

címke rss

Pénzbüntetést kapott a bűnbánó hungarista

Nyilaskeresztet is ábrázoló plakátok készítéséért és kiragasztásáért 150 ezer forint pénzbüntetést kapott Bácsfi Diána. A magát hungaristának valló Bácsfinak nem ez volt az első hasonló ügye, korábban már próbára bocsátották, kapott néhány nap elzárást, és az ELTE is eltanácsolta.

Jogerősen elítélték Bácsfi Diánát

Itthon2005.10.27, 11:34

Bácsfi Diána, a magát hungaristának valló Magyar Jövő Csoport vezetője visszavonta fellebbezését a bíróságon. Így az ellene önkényuralmi jelkép használatának vétsége miatt, első fokon hozott ítélet, a két év próbára bocsátás jogerőre emelkedett.

Hungarista riportot készített az al-Dzsazira

Itthon2005.08.16, 07:22

Magyarországról készített riportfilmet az al-Dzsazira arab hírtelevízió. A film az Új pártok Magyarországon címet kapta, de csak radikális mozgalmak képviselőit szólaltatták meg benne. Bácsfi Diána, a Magyar Jövő Csoport vezetője Hitlert és Szálasit éltette - írja a Népszabadság.

Két évig nem járhat egyetemre Bácsfi Diána

Itthon2005.03.19, 12:00

Két évre eltiltotta Bácsfi Diánát egyetemi tanulmányaitól az ELTE fegyelmi bizottsága, mert szabálysértési ügyeivel súlyosan sérti az egyetem méltóságát. A másodéves hallgató bírósághoz fordul az ELTE másodfokú határozata ellen.

Bácsfi tíz nap elzárást kapott

Itthon2004.10.11, 16:17

Tíz nap elzárás büntetést szabott ki a bíróság Bácsfi Diánára, a magát hungaristának valló Magyar Jövő Csoport vezetőjére rendzavarás miatt. A tárgyalás után Bácsfi azt mondta, hogy koncepciós per folyik ellene, és politikai fogolynak tekinti magát. Kijelentette, hogy az október 15-re szervezett rendezvényük a távollétében is "a lehető legnagyobb ünnepélyességgel és fegyelemmel le fog zajlani". Az Országház hétfőn elfogadta a Magyar Jövő Csoport tervezett demonstrációját ellenző négypárti politikai nyilatkozatot.

Vádat emeltek Bácsfi Diána ellen

Itthon2004.09.16, 15:58

Az ügyészség önkényuralmi jelkép használata miatt vádat emelt Bácsfi Diána, a magát hungaristának valló Magyar Jövő Csoport vezetője ellen. A közösség elleni izgatás ügyében viszont megszüntették az eljárást.

Előző
  • 1
Következő