Bács-Kiskun Megyei Főügyészség

címke rss
Félholtra verte feleségét egy férfi egy kiskőrösi tanyán

Félholtra verte feleségét egy férfi egy kiskőrösi tanyán

Életveszélyt okozó testi sértéssel vádol a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség egy férfit, aki egy vita során olyan súlyosan bántalmazta a nehezen mozgó, leromlott egészségi állapotú feleségét, hogy 11 bordája eltört. A tanyagondnok talált rá az ágyban fekvő, elhanyagolt, kiszáradt és zavart állapotban lévő asszonyra.

Titkos tárolóban csempészett heroint egy külföldi drogdíler

Archívum2022.12.12, 15:03

Akár életfogytiglani börtönre is ítélhetik azt az albán férfit, akit tavaly Tompánál értek tetten a rendőrök, miközben Szerbiából 11 kiló drogot akart Magyarországra csempészni az autójában kialakított titkos tárolórekeszben.

Húsz céget szolgált ki egy számlagyáros bűnszervezet Kecskeméten

Archívum2022.09.12, 11:04

Üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség egy számlagyárként működő bűnszervezet tagjaival szemben, akik 16 céget felhasználva több éven keresztül 20 társaságnak állítottak ki rendszeresen fiktív számlákat, összesen 273 millió forint vagyoni hátrányt okozva a költségvetésnek.

Agyonvertek egy férfit Kecskemét közelében

Archívum2022.04.27, 10:36

Halált okozó testi sértés miatt emelt vádat a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség egy férfi ellen, mert a gyanú szerint tavaly júliusban egy Kecskeméthet közeli községben részegen rátámadt ismerősére. Ököllel és egy szék karfájával ütötte a szintén részeg áldozatát, aki a kórházban belehalt a sérüléseibe.

Pénzért állított ki hamis védettségi igazolásokat egy Bács-Kiskun megyei háziorvos

Archívum2022.03.04, 15:32

Többrendbeli vesztegetés elfogadása és védettségi igazolvánnyal való visszaélés miatt a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség a letartóztatását indítványozza egy Bács-Kiskun megyei háziorvosnak. Az orvos a páciensektől pénzt fogadott el azért, hogy a vakcina tényleges beadása nélkül az oltottság tényét igazolja nekik.

Mellkason szúrtak egy férfit Lajosmizsén

Archívum2022.02.02, 10:04

Életveszélyt okozó testi sértés és zaklatás miatt emelt vádat a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség azzal a férfival szemben, aki rokona lakásában egy verekedés után késsel mellkason szúrt egy férfit. Másnap az utcán egy mellette elhaladó gyalogost is azzal fenyegetett meg, hogy meg fogja szúrni.

Fejszenyéllel verte félholtra ivócimboráját egy férfi Solt mellett

Archívum2021.12.22, 09:05

Életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség az ellen a férfi ellen, aki májusban egy Solt környéki községben ellökte és egy fejszenyéllel úgy megverte ivócimboráját, hogy életveszélyes sérülésekkel került kórházba. 

Részeg sofőr gázolt halálra egy gyalogost Helvécián

Archívum2021.11.05, 08:31

2020 októberében Helvécián egy részeg férfi halálra gázolt egy út mellett sétáló gyalogost, majd segítségnyújtás nélkül távozott a helyszínről. Kecskeméten emeltek vádat a sofőr ellen.

Negyedmillió forintért adták el a fiatal lányt prostituáltnak

Archívum2021.08.25, 13:37

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség minősített emberkereskedelem bűntette miatt vádat emelt négy férfi és négy nő ellen, akik közül az egyik férfi 2019 júliusában egy kiszolgáltatott lányt eladott egy örömlányok futtatásával foglalkozó családnak, akik a sértettet Németországba vitték és prostituáltként dolgoztatták – közölte a vádhatóság.

Rács mögött maradhat a barátnőjére késsel támadó fiatal

Archívum2021.05.27, 20:27

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség indítványozta a Kecskeméti Törvényszék letartóztatást fenntartó határozatának helybenhagyását annak a fiatalnak az ügyében, aki ellen a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség gyilkossűgi kísérlet miatt emelt vádat, miután késsel támadt barátnőjére.

Halálra éheztette testvére kutyáját egy nőt

Archívum2021.04.28, 12:36

Egy állatkínzás miatt elítélt nővel kapcsolatban az ügyészel azt kezdeményezik, hogy a kedvtelésből tartott állatok tartásától is tiltsa el a bíróság 3 évre. Az állatkínzó halálra éheztette testvére kutyáját.

Lebukott egy pályázatokhoz kötődő számlagyár

Archívum2020.12.11, 11:07

Egy pályázatokkal kapcsolatos visszaélésekre szakosodott bűnszervezetben létrehozott újabb számlagyár öt tagjának letartóztatását indítványozta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség. A tagok egy olyan csoporthoz tartoztak, amely ellen költségvetési csalás miatt már lezárult a nyomozás.

Nem szabadulhat a fotós, aki gólyatáborban erőszakolt meg egy fiatal lányt

Archívum2020.07.24, 10:20

Mégsem kerülhet szabadlábra az a férfi, aki 2014-ben egy gólyatáborban megvert és megerőszakolt egy diáklányt. Korábban született egy ilyen döntés, az ellen azonban sikeresen fellebbezett. 

Féltékenységből szíven szúrta lakótársát egy kiskunfélegyházi férfi

Archívum2020.05.21, 09:49

Egy kiskunfélegyházi férfi tavaly ősszel egy veszekedés közben zsebkéssel szíven szúrta a lakótársát, aki a helyszínen meghalt. Emberölés miatt emeltek vádat a támadó ellen a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségen.

A koronavírusra hivatkozva változtattak a szerződési feltételeken

Archívum2020.05.14, 12:47

Kilenc Bács-Kiskun megyei vállalkozás módosított az általános szerződési feltételein a koronavírus-járványra hivatkozva, úgy, hogy az tisztességtelen a velük szerződő vásárlók számára. Ezért a főügyészség perelhárító felhívást juttatott el a cégekhez - áll a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség közleményében.

Maszkban és kesztyűben raboltak ki nyugdíjasokat fiatalok

Archívum2019.07.01, 12:23

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés, rablás és kifosztás miatt emelt vádat két fiatalkorú férfival szemben. 

Eljátszotta munkatársai pénzét egy építőipari munkás

Archívum2018.12.10, 10:40

Sikkasztás miatt emeltek vádat egy román férfi ellen, aki egy kaszinóban eljátszotta munkatársai bérét, közel másfél millió forintot.

Ausztriába akarták becsempészni a migránsokat

Archívum2017.01.27, 12:12

Embercsempészés miatt emelt vádat a Bajai Járási Ügyészség egy kilencfős bűnszervezet ellen, amelynek tagjai Szerbiából érkező migránsok illegális belépését és továbbszállítását szervezték meg Ausztriába.

Vádemelés jön a Tiszakécskén agyonvert izraeli turista ügyében

Archívum2016.12.11, 14:07

Lezárult a nyomozás a tiszakécskei emberölés ügyében: a két gyanúsított értékei miatt ölte meg az izraeli turistát, téglákkal verték agyon az áldozatot.

17 év után vádat emeltek a cukrásznő gyilkosa ellen

Archívum2016.12.09, 16:32

Megerőszakolta, majd megfojtotta áldozatát a többszörösen büntetett előéletű férfi: 17 év után emelnek vádat a kecskeméti gyilkosság ügyében.

Vádat emeltek az elcsárdázott százmilliók miatt

Archívum2016.04.26, 15:28

Csak papíron létező cégeken, strómanokon keresztül irányíthatta csárdáit egy kecskeméti férfi, az ügyészség szerint a családi és baráti kör is segített a több százmilliós adócsalásban.

Meghosszabbíttatnák Zuschlag előzetesét

Archívum2007.10.15, 15:18

Hatvan nappal szeretné meghosszabbíttatni az ügyészség Zuschlag János előzetes letartóztatását. Az indítványról a szegedi bíróság dönt. A 60 millió forintos csalással gyanúsított szocialista politikust szeptember 21-én helyezték előzetes letartóztatásba. Az ügyben folyó nyomozást várhatóan november 17-éig lezárja a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.

Újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe a Zuschlag-ügyben

Archívum2007.10.02, 15:10

Őrizetbe vette kedden délelőtt a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség Katus Ferencet, a Zuschlag-ügy egyik gyanúsítottját. Szabó Ferenc megyei főügyészhelyettes az [origo]-nak elmondta: "bűnszervezetben elkövetett csalás alapos gyanúja miatt kezdeményezték K. Ferenc előzetes letartóztatását".

50 milliós csalással gyanúsítanak MSZP-seket

Archívum2007.06.26, 15:56

Különösen nagy kárt okozó csalással gyanúsít több fiatal szocialista politikust a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség. Az MSZP-sek alapítványokon keresztül több mint ötvenmillió forint értékben kaptak éveken át támogatást az ifjúsági minisztériumtól és a Fővárosi Önkormányzattól, de ebből "egy fillért sem" fordítottak arra, amire elnyerték a pénzt. A legismertebb gyanúsított, Zuschlag János azt mondta az [origo]-nak, hogy semmi köze az ügyhöz. Az MSZP nem nyilatkozik, "nem akarja befolyásolni" az igazságszolgáltatást.

Börtönbe juthat a rákkeltő paprika forgalmazója

Archívum2005.10.05, 14:16

A fűszerpaprika-ügyben érintett két cég vezetői ellen emelt vádat a a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség. A cégeket azzal vádolják, hogy nem tájékoztatták arról a fogyasztókat, hogy az általuk forgalomba hozott fűszerpaprikát küldföldről származó paprikával keverték. Ráadásul a termékeket annak ellenére piacra dobták, hogy tudták, azokban a rákkeltő anyagok aránya meghaladja az egészségügyi határértéket.  A cég vezetőit akár három éves börtönre is ítélhetik.

Védelmet kapnak a Bács-Kiskun megyei ügyészek

Archívum2005.02.21, 18:03

Védelmet kapnak azok az ügyészek, akik a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségen, a múlt nyáron felderített fegyvercsempészet miatt indult büntetőügyben dolgoznak. A hatóságok szerint ugyanis az ügyben részt vevő nyomozók, illetőleg ügyészek veszélyben vannak. 

Megszüntették az eljárást a roma fiút elfogó rendőr ellen

Archívum2004.11.09, 16:38

Bűncselekmény hiányában megszüntette az eljárást a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség annak a rendőrnek az ügyében, aki július 25-én Kecskeméten egy bevásárlóközpontban megpróbált elfogni egy roma férfit, aki az intézkedés közben meghalt. A család ügyvédje tanulmányozza az ügyészségi határozatot, és fellebbezést készít elő a Legfőbb Ügyészséghez.

Beperelték a kecskeméti Tescót és a Baumaxot

Archívum2002.02.11, 21:09

Fogyasztói érdekeket sértő magatartásuk miatt a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség beperelte a kecskeméti Tesco és Baumax áruházakat. Az ügyészség szerint a Baumaxban nem tájékoztatták megfelelően a vásárlókat, a Tescóban pedig lejárt szavatosságú termékeket is árultak.

Előző
  • 1
Következő