Bács-Kiskun Megyei Bíróság

címke rss

Zuschlag-per: novemberre idézték be tanúként Gyurcsányt

Itthon2009.10.19, 13:49

November közepén hallgatja ki a bíróság Gyurcsány Ferencet és az Ifjúsági- és Sportminisztérium korábbi vezetőit a Zuschlag-ügyben. Gyurcsány november 12-én tanúskodik, majd pár nap múlva Szilvásy György és Mesterházy Attila is elmondja, mit tud.

Zuschlag-ügy: Gyurcsány tudott a politikai pályázatokról egy tanú szerint

Itthon2009.10.05, 16:11

A civilek által elnyert támogatásból csíptek le annak idején a Gyurcsány Ferenc vezette sportminisztériumban, hogy a politikailag támogatandó szervezeteknek is jusson pénz - állította egy tanú a Zuschlag-per hétfői tárgyalásán. Azt állította, rendszeresen egyeztetett a minisztérium MSZP-s államtitkárával a politikai szervezetek támogatásáról, amelyekről Gyurcsány is tudott szerinte. Lados István, az ügy másodrendő váldottja hazugságnak nevezte a tanú állításait.

Az államkincstár is falazhatott Zuschlagnak

Itthon2009.09.29, 22:17

A Magyar Államkincstár delegáltja hátráltatta a Nemzeti Civil Alapprogram kollégiumában, hogy belső vizsgálat induljon a Zuschlag Jánoshoz kötődő egyesületek ellen - vallotta a bíróságon a kollégium egyik tagja. Emiatt a vizsgálat csak akkor indulhatott volna el, amikor már az ügyészség is nyomozott a jogtalanul felvett pályázati pénzek miatt.

Bombariadó miatt csúszik a Zuschlag-per tárgyalása

Itthon2009.09.23, 11:11

Bombariadó volt a Bács-Kiskun Megyei Bíróság épületében, ezért félbe kellett szakítani Zuschlag János perének tárgyalását. A kecskeméti épületet kiürítették.

Zuschlag-per: Csiha és Baráth sem tudta, miből kampányol

Itthon2009.09.15, 16:01

A Zuschlag-perben tanúként meghallgatott szocialista képviselők állításuk szerint nem tudtak arról, hogy áttételesen az MSZP pártalapítványából finanszírozták volna a kampányukat. Baráth Etele és Csiha Judit szerint csupán a törvényben előírt egymillió forintot fordították a kampányra. A Táncsics Alapítvány annyi pályázatot írt ki, ahány választókörzet van, de a korábbi elnök, Baja Ferenc szerint ezek nem kampánycélt szolgáltak.

Arató állítja, nem tudott Zuschlag ügyeiről

Itthon2009.04.30, 13:45

Kihallgatták Arató Gergely MSZP-s oktatási államtitkárt a Zuschlag-ügyben. A politikus az ügy csütörtöki tárgyalásán azt mondta, nem tudott arról, hogy Zuschlag és társai számlákat hamisítottak volna. Arató és Zuschlag korábban közös képviselői irodában dolgoztak.

Zuschlag-per: begurult a bíróságon az egyik ügyvéd

Itthon2009.04.22, 15:59

A Zuschlag-per szerdai tárgyalásán zavaros felszólalásban támadt neki a bíróságnak és az ügyészségnek az ötödrendű vádlott védője, Sándor László. Az ügyvéd elfogultsággal vádolta meg a Bács-Kiskun Megyei Bíróságot, majd azt kérte: mentsék fel kirendelt védői tisztsége alól.

Megtörheti a hallgatást Zuschlag János

Itthon2009.02.11, 10:32

Vallomást tesz ügye szerdai tárgyalásán Zuschlag János volt MSZP-s politikus - közölte a volt képviselő ügyvédje a Blikkel. A csalással és okirat-hamisítással vádolt Zuschlag eddig nem kívánt vallomást tenni, csak egy nyilatkozatot olvasott fel. A bíróság szerdán dönt arról, megidéz-e tanúként egy sor vezető politikust.

Zuschlag a tárgyalóteremben

Itthon2008.11.25, 19:06

Kedden folytatódott a Zuschlag-ügy tárgyalása. Mit csinál az ügy főszereplője, a bűnszövetkezetben elkövetett csalással vádolt korábbi MSZP-s képviselő, Zuschlag János egy tárgyaláson? Nézze meg a képriportunkat!

Vécészünet közben szökött meg egy vádlott

Itthon2006.06.19, 16:21

A bíró által elrendelt szünetet kihasználva szökött meg egy kábítószer-kereskedésért elítélt férfi a Bács-Kiskun Megyei Bíróságról az ítélethirdetés közben. A férfi ellen nemzetközi körözést adtak ki.

Tagadták bűnösségüket a maffia-per vádlottjai

Itthon2005.05.03, 17:13

Tagadta bűnösségét a kecskeméti maffia-per első- és másodrendű vádlottja a Bács-Kiskun Megyei Bíróság keddi tárgyalásán. A Radnai László és tíz társa elleni büntetőperben az ügyészség emberölés előkészülete, fegyvercsempészet és lőfegyverrel való visszaélés miatt emelt vádat. A másodrendű vádlott még hozzátette, hogy nemhogy semmilyen bűnszövetkezetben nem vett részt, de húsz éve még a piroson sem ment át.

Fegyelmit kaphat a Fidesznek kampányoló bírónő

Nagyvilág2004.12.14, 20:57

Fegyelmit kaphat az a kecskeméti bírónő, aki részt vett a Fidesz december másodikai kampányrendezvényén. A Bács-Kiskun Megyei Bíróság elnöke szerint Boda Ilona azzal, hogy több helyi közéleti személyiséggel kiült az emelvényre Orbán Viktor mögé, politikai szerepet vállalt, amely a bíróknak tilos.

Megkezdődött a pedofíliával gyanúsított képviselő pere

Itthon2004.01.19, 19:27

Malinák Árpádnak, a kiskorúak megrontásával gyanúsított önkormányzati képviselőnek a büntető pere hétfőn megkezdődött a kunszentmiklósi városi bíróságon - közölte a Bács-Kiskun megyei Bíróság elnöke.

Összesen tíz évet kaptak a marihuána-termelők

Itthon2003.02.21, 19:47

Összesen tíz év börtönre ítélte jogerősen a Bács-Kiskun Megyei Bíróság azt a három férfit, akiket még 1999-ben tartóztattak le vadkender termesztése miatt. A harmadik elítéltet szökése miatt távollétében marasztalták el.

Négy és fél év fogház Stadler Józsefnek

Itthon2003.02.12, 14:25

Négy év és hat hónap fogházbüntetésre ítélte a Legfelsőbb Bíróság Stadler József vállalkozót. Az üzletembert különösen nagy kárt okozó csalásért ítélték el. Ezzel az ítélettel a Legfelsőbb Bíróság enyhítette a Bács-Kiskun megyei Bíróság korábban hozott ítéletét.

Nógrádi Ádám beperelte a bíróságot

Itthon2002.11.29, 14:40

Az apja megölésével vádolt, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő Nógrádi Ádám beperelte az ügye tárgyalására kijelölt bírót és a Bács-Kiskun Megyei Bíróságot. Szerinte a bíró megsértette személyiségi jogait. Fodor Endre, az érintett bíró szintén pert indít Nógrádi ellen, hamis vád miatt.

Felmentették a dávodi ügy vádlottait

Itthon2001.10.31, 18:39

A különleges személyes adatokkal való visszaélés vétségének vádja alól bűncselekmény hiányában szerdán a Bács-Kiskun Megyei Bíróság jogerős ítéletében felmentette az úgynevezett dávodi ügy vádlottait. Az ügy egy 13 éves dávodi lány terhessége kapcsán kapott nagy nyilvánosságot.

Előző
  • 1
Következő