babona

címke rss

Tíz eset, amikor péntek 13-a tényleg szerencsétlen volt

Tudomány2016.05.13, 16:30

A péntek 13-a évszázadok óta szerencsétlen napnak számít, pedig statisztikailag semmivel sem problémásabb, mint az év bármely másik napja. Mégis, azért akadt olyan péntek 13-a bőven, ami felerősíthette a babonásabb emberek félelmeit - ekkor nyilvánították halottnak például Tupacot, a nácik lebombázták a Buckingham-palotát, a hetvenes években pedig olyan repülőgép-szerencsétlenség történt ezen a napon, amelynek túlélői végül kannibalizmusra fanyalodtak az Andok hegycsúcsai között.

Így hoz majd bőséget és szerencsét az új év!

Gazdaság2016.12.31, 19:01

Ki babonából, ki a szokások tisztelete miatt, de a legtöbben elfogadjuk, végigcsináljuk az óév búcsúztatásához, egyben az új fogadásához kapcsolódó ceremóniákat. Ezek közül 13 olyat gyűjtöttünk össze, amelyek az anyagi jólét, bőség alapjai lehetnek (legalábbis a hiedelmek szerint)... és persze szerencsét hozhatnak, hisz minden vállalkozó tudja, hogy a sikerhez a jó ötlet, a körültekintő tervezés és a rengeteg munka mellett kell egy csipetnyi Fortuna kegyéből is.

Ezért lett péntek 13 egy szerencsétlen nap!

Life.hu2017.01.13, 09:10

Te tudod, hogy miért szerencsétlenebb nap péntek 13-a, mint bármelyik másik az évben? Ez a magyarázat! 

Lányok százai menekülhetnek meg a körülmetéléstől egy babona miatt Kenyában

Life.hu2017.02.02, 11:15

Lányok százai menekülhetnek meg 2017-ben - és talán tartósan is - nemi szervük megcsonkolásától egy számbabona miatt Kenyában, mivel a kuria etnikum tagjai elátkozottnak, balszerencsét hozónak tartják a 7-es számot.

Megcsonkították a holttesteket, nehogy feltámadjanak

Tudomány2017.04.03, 15:34

Bizonyos emberek annyira babonásak voltak a középkori Angliában, hogy feldarabolták, összezúzták majd elégették a holtakat, nehogy azok visszatérjenek az élők sorába – derült ki egy új kutatásból, amely a korabeli Yorkshire megyében élők szokásait vizsgálta. E brutális hagyományok még ma is élnek a világ bizonyos részein. 

Tudja-e, mi az a frászkarika és a nyavalyatörés?

Tudomány2017.04.09, 17:21

Még manapság is gyakran használunk olyan kifejezéseket, amelyeknek már nem is ismerjük az eredeti jelentését. Ilyen például, amikor bosszúságunkban a frászkarikát emlegetjük, vagy amikor valakit mérgünkben elküldünk a francba. Na de honnan is ered a frász, a frászkarika?

Népi hagyományok és húsvéti babonák

Life.hu2017.04.16, 06:35

Tudtad, hogy a húsvéthoz is számos népi szokás, hiedelem és babona kapcsolódik?

Tudja-e, miért hoz szerencsét a kéményseprő?

Tudomány2017.05.11, 19:57

A tűz az ősidőktől kezdve meghatározó szerepet játszott valamennyi kultúrában. Babonás tisztelet övezte az élet forrásának tekintett tüzet, amely azonban nemcsak meleget és ételt adott, hanem, ha elszabadult, tömegkatasztrófákat okozott. A középkori városiasodással együtt jött létre egy új és köztiszteletben álló mesterség, a kéményseprők hivatása.

Hihetetlen babonáik vannak a sztároknak

Tévé2017.11.17, 14:56

Akadnak néhányan a sztárvilágban is, akik kimondottan babonásak, bizonyos tárgyak nélkül útnak sem indulnak, netán különös szokásokat vettek fel, amikről azt gondolják, hogy megvédik őket. Jennifer Aniston sosem lép bal lábbal repülőre, Cameron Diaz mindent lekopog, Christian Bale pedig mindig keresi az alkalmat, hogy átsétálhasson egy létra alatt. Lássuk, kinek milyen furcsa szokásai vannak!

Babonák - tudatlanság vagy hagyományőrzés?

She2017.08.15, 15:29

Jó, ha tudod: ha viszket a tenyered, nem biztos, hogy allergiád van, hanem azt is jelenti, pénz áll a házhoz. De csak akkor, ha a bal, mert amennyiben a jobb kezedet kell megvakarnod, sajnos kiadásokra számíthatsz.