Bábolna

címke rss
A szomszédait akarta megölni egy bábolnai férfi

A szomszédait akarta megölni egy bábolnai férfi

Egy bábolnai férfi az ablakon keresztül mászott be a szomszédjához, ahol benzint locsolt szét és azzal fenyegetőzött, hogy felgyújtja a házat.

Halálra gázoltak egy gyalogost Bábolnánál

Itthon2023.08.25, 10:25

Elgázoltak egy gyalogost az M1-es autópályán Bábolna térségében. A gázolás miatt a forgalom a sztráda mindkét oldalán egy-egy sávon haladt, azóta a forgalom újraindult.

Lerobbant egy menekülő család autója, rendőrök segítettek rajtuk

Itthon2022.03.17, 14:30

Az M1-es autópályán, Komárom területén állt le az ukrán menekültek autója, úgyhogy a nyolctagú család nem jutott el Svájcig, ahová menni akart.

Börtönbe került a bábolnai sorozattolvaj

Itthon2022.02.15, 16:52

Egy év börtönre ítélte a bíróság azt a férfit, aki egymás után három bábolnai épületbe tört be azért, hogy lopjon. Az egyik betörést biztonsági kamera rögzítette.

Amikor a magyar lónak köszönhetően száguldott a GDP

Gazdaság2021.11.14, 20:25

Mi, magyarok lovas nemzetnek valljuk magunkat, hiszen honfoglaló őseink lóháton érkeztek a Kárpát-medencébe. Történelmünk során mindvégig fontos szerepet játszott ez a gyors lábú hátasállat, sőt, volt olyan időszak, amikor a magyar lótenyésztés ipari méreteket öltött. Ennek az ágazatnak a legnagyobb sikerei alig százéves múltra tekintenek vissza, amikor az osztrák-magyar közös hadsereg magyar tenyésztésű lovakra állt át, sőt az export is alaposan felpörgött, a Horthy-korszakra pedig Magyarország már Európa legnagyobb lóellátója lett. Ebben az időszakban a lótenyésztés nem kis mértékben hozzájárult az ország GDP-jének növekedéséhez.

Felfeszítette a bábolnai fürdő ajtaját, de több másik épületbe is betört egy férfi - videó

Itthon2021.11.11, 21:32

A komáromi ügyészség lopás miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki egymást követően három épületbe tört be, egy alkalommal pedig biztonsági kamera buktatta le.

23 migránssal bukott le az embercsempész Bábolna közelében

Nagyvilág2021.09.26, 10:31

Az M1-es autópályán, Bábolna térségében fogták el az illegális bevándorlókat és az embercsempészt - írja a Police.hu.

Baleset miatt lezárták az M1-es autópályát

Itthon2021.06.19, 12:44

Az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalán, Bábolna előtt hátulról kamionnak ütközött egy autó, a baleset miatt az autópályát lezárták - közölte a police.hu.

Harisnyákat lopott, kocsikat rongált, és egy óvodába is betört egy férfi Komárom-Esztergom megyében

Itthon2021.01.26, 14:35

Letartóztatása meghosszabbítását javasolta az ügyészség annak a férfinak, aki tavaly nyáron és ősszel több településén is lopott, illetve rongált.

Illegális módszerrel próbálta megsemmisíteni a szemetet egy férfi

Itthon2020.11.19, 11:33

Az ügyészség hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt emelt vádat egy bábolnai férfi ellen,  a telkén felhalmozott nagy mennyiségű hulladékokat égetéssel akarta megsemmisíteni.

Még a csomagtartóban is migránsok voltak az M1-esen elfogott embercsempésznél

Itthon2020.09.16, 11:04

Két autóban összesen 13 illegális migránst találtak a rendőrök szerda hajnalban az M1-esen. A román sofőrök ellen embercsempészés miatt indult eljárás.

Huszonhárom milliót lopott egy takarítónő a munkahelyéről

Itthon2020.07.02, 11:55

A komáromi nyomozók kihallgatták azt a 65 éves nőt, aki fél éven keresztül heti rendszerességgel lopott a munkaadójától. A pénz egy részét lefoglalták az abból vásárolt termékekkel együtt.

Átadták a Bábolna Strand- és Termálfürdőt

[origo] utazás2020.06.30, 14:43

Háromhektáros területen megnyílt a Bábolna Strand- és Termálfürdő, amelyben három termálmedence, élmény-, gyermekmedence és szauna kínál kikapcsolódási lehetőséget nyáron közel ezer, télen pedig 340 látogatónak.

Szabadidőparkot és csónakházat adtak át Bábolnán

[origo] utazás2020.06.12, 13:02

Bábolnán átadták a volt téglagyár területén kialakított szabadidőparkot, valamint a hozzá kapcsolódó csónakházat. A beruházás 780 millió forintos pályázati támogatásból valósult meg a 9 hektáros területen.

Buszmegállót rongált két fiatal

Itthon2020.05.18, 12:08

A komáromi rendőrök még aznap elfogták az elkövetőket: egy 16 éves fiút és egy 20 éves nőt.

Több helyen is történtek balesetek az országban

Itthon2020.04.16, 14:29

Autó karambolozott egy kamionnal az M1-es autópálya 94-es kilométerszelvényénél - olvasható az Útinform honlapján, ahol arra is felhívják a figyelmet, hogy útburkolati munkák miatt lassabban lehet közlekedni az autópálya egyes részein. Az M3-as autópályán két kamion, a 4-es főúton pedig három autó is egymásba rohant. Súlyos baleset történt a 6-os főúton is Baranya megyében. 

Különleges gyógyfürdő nyílik Bábolnán

Gazdaság2020.03.12, 12:53

Bábolnán átadtak egy metángázos kiserőművet, amely a 37 éve megtalált termálvízben lévő gázt hasznosítja, a gyógyhatású vízre alapozva május végén termálfürdő nyílik a településen.

Acetilén palack gyulladt ki egy bábolnai üzemben

Itthon2020.01.14, 12:19

Tűz keletkezett egy felújítás alatt álló üzemcsarnokban Bábolnán, egy acetilén palack gyulladt ki. A palackot kilőtték, az akció idejére 168 embert biztonságos távolságba telepítettek.

Még idén csobbanhatunk Bábolna új medencéiben

Travelo2019.11.22, 10:27

Csak jövő tavasszal adják át a bábolnai termálfürdő vadonatúj strandrészlegét, de már most bejelentették milyen belépőjegy-árak lesznek a fürdőben.

Bábolnára látogatott Kako japán hercegnő

Itthon2019.09.21, 17:47

Kako japán császári hercegnő, a császár öccsének lánya szombaton meglátogatta a Komárom-Esztergom megyei Bábolnán a Lovasmúzeumot, a Nemzeti Ménesbirtok udvarán, Nagy István agrárminiszterrel pedig ötösfogaton kocsiztak és lovasbemutatón vettek részt a lovardában.

Tizennégy kocsiról lopta le a kerekeket egy győri férfi

Itthon2019.08.12, 09:22

Öt településen tizennégy autóról lopta le a kerekeket tavaly ősszel egy 53 éves győri férfi, akit a Győri Járási Ügyészség minősített lopások elkövetésével vádol.

Légycsapóval verte nevelt fiát egy bábolnai férfi

Itthon2019.07.30, 16:22

Súlyosan bántalmazta nevelt fiát egy bábolnai férfi. Mivel a fiú rosszul tanult, és verekedett az iskolában, nevelőapja büntetésként légycsapóval vert végig a hátán olyan erővel, hogy több helyen bevérzett. A Komáromi Járásbíróság pénzbüntetés kiszabását javasolja  - írja az Ügyészség oldala. 

Három autó karambolozott az M1-esen, lezárták az autópályát

Itthon2018.09.21, 12:04

Három kocsi ütközött össze délelőtt az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalán Bábolnánál, a pályát teljes szélességében lezárták - közölte a helyi rendőrség.

Kigyulladt egy bábolnai gyár

Itthon2018.06.08, 16:22

A KEMMA szerint hatalmas lángokkal ég egy bábolnai tésztagyár. A lángok eloltásán 30 tűzoltó dolgozik.

Felborult egy autó, miután vadállatot gázolt Bábolna közelében

Itthon2018.01.02, 20:28

Oldalára borult egy furgon Bábolna közelében, a Tárkány felé vezető úton, miután elgázolt egy vadállatot.

Adjon nevet a bábolnai fürdőnek, és egy évig ingyen ázhat benne!

Travelo2018.10.13, 15:37

Adjon nevet a bábolnai fürdőnek, és egy évig ingyen ázhat benne!

A biztonsági őr segített a lopásban

Itthon2017.09.01, 09:11

Egy bábolnai cég telephelyéről lopták el a fémhulladékokat, földkábeleket, augusztus 13-án.

Földrengés volt Bábolna közelében

Itthon2017.02.18, 09:06

Péntek este 21 óra 39 perckor kisebb földrengés keletkezett nyolc kilométeres mélységben a Komárom-Esztergom megyei Bábolna közelében – írja közleményében a Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium A földmozgás a Richter-skálán 2,4-es erősségű volt. A rengést a lakosság is érzékelhette, de erről sem az obszervatóriumba, sem pedig a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megyei ügyeletére nem érkezett bejelentés.

Földrengés volt a Komárom-Esztergom megyei Bábolnán

Life.hu2015.12.15, 21:25

A 2,3-es erősségű rengést a lakók is érezték.

Megszületett Overdose csikója Dióspusztán

Travelo2017.12.05, 12:38

Megszületett Overdose csikója Dióspusztán

Kisebb földrengés Bábolnánál

Itthon2013.10.19, 10:46

Kisebb, 3,3-as erősségű földrengés volt Bábolnánál. Károkról nem érkezett bejelentés.

Tojóhibrid-keltető 2 milliárdért

Archívum2013.08.02, 19:11

A kft. mintegy 2 milliárd forint értékű beruházásához az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap a Darányi Ignác Terv keretében 40 százalékos, azaz több mint 769 millió forintos támogatást nyújtott.

Európát eteti az új bábolnai tésztagyár

Gazdaság2012.12.19, 14:45

Ötven új munkahelyet hozott létre új bábolnai tésztagyárában egy kínai cég, amely 1 milliárdot költött az üzemre. A gyár 1500 tonna fagyasztott tésztaterméket képes előállítani, ennek négyötödére van vevő az európai piacon.

Kész a McDonald's új csirkegyára

Archívum2012.06.28, 17:46

Kibővítette bábolnai csirkehús feldolgozó üzemét az amerikai OSI Food Solutions. A fejlesztéssel több mint megháromoszorozták kapacitásukat és 16 ország McDonald's éttermének termelnek

Kisbusz ütközött kamionba az M1-esen Bábolnánál

Itthon2012.06.23, 10:34

Négy ember meghalt, amikor kisbusz rohant bele egy kamionba az M1-es autópályán a bábolnai pihenő után szombat hajnalban. A helyszínelés idejére lezárták az útpálya felét.

Budai Gyula megsértette a bábolnai polgármester jó hírnevét

Itthon2012.01.23, 14:09

A bíróság jogerős ítélete szerint Budai Gyula, valamint a jelenlegi elszámoltatási kormánybiztos kijelentései alapján közleményt kiadó Fidesz két ízben is megsértette a bábolnai polgármester, Horváth Klára a jó hírnév védelméhez fűződő jogát.

Meghalt az apa is az egy hete Bábolnánál balesetet szenvedett belga családból

Itthon2011.07.17, 11:52

Az anya, egy másik nő és egy hétéves kisfiú után az apa is életét vesztette abból a belga családból, amely múlt szombaton kamionnal ütközött az M1-es autópályán. Két kislány él.

Levették a lélegeztető gépről a Bábolnánál megsérült ötéves kislányt

Itthon2011.07.14, 09:43

Stabil az állapota, ezért levették a lélegeztetőgépről azt az ötéves belga kislányt, aki szombaton, a Bábolna mellett történt balesetben sérült meg. A kislány egyik testvére szerdán meghalt a kórházban, hároméves húga továbbra is lélegeztető gépen van, édesapját egy másik kórház intenzív osztályán ápolják.

Kicsi az ország egy szélkerék tetejéről

Időjárás2011.05.20, 10:45

"Jobb, mint a szex" - mondta elragadtatásában egyik újságíró kollégánk, amikor feljutott a 110 méter magas szélkerék tetejére a sajtónak szervezett rendkívüli bemutatón. Mi is szétnéztünk odafentről: valóban nagy élmény volt, és azt is megtudtuk, miért csökkenne a lakossági áram ára, ha több ilyen monstrum lenne az országban.

Ásványvíz helyett cigit szállító csempészek buktak le az M1-esen

Itthon2011.05.03, 10:13

Majdnem hatvanmillió forint értékű cigarettát próbált meg átcsempészni Örményországból Németországba két férfi Magyarországon keresztül, Bábolna közelében fogták el őket a pénzügyőrök.

Bábolnán bővíti autóipari textilüzemét a Ziegler

Archívum2011.02.04, 13:12

Hét millió eurós beruházással új csarnokkal bővíti bábolnai üzemét  a J. H. Ziegler Pannonia Kft., melyben autóipari textíliákat, hangcsillapításra használt anyagokat gyártanak.

Földrengés volt Bábolnán

Itthon2011.01.27, 06:51

Kisebb földrengés rázta meg szerdán késő este Bábolnát. A város lakói érezték a rengést, de károkról nem érkezett jelentés.

Négy balesetet okozott az M1-esre rossz irányba felhajtó részeg

Itthon2011.01.10, 11:50

Rossz irányba hajtott fel az M1-es autópályára egy 25 éves győri férfi. Négy balesetet is okozott, a rendőrségi vérvétel során kiderült, hogy részeg volt.

MN: Vádemelést javasol a rendőrség egy százmilliós bábolnai átutalás miatt

Itthon2010.08.28, 10:00

Vádemelést javasolt a rendőrség a bábolnai ménesbirtok korábbi gyanús átutalása miatt - írja a Magyar Nemzet. A rendőrök szerint a ménesbirtok több száz millió forintot mozgatott meg jogcím nélkül, és az ügyben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő volt vezetése is érintett lehet.

Népszabadság: Bábolna iránt érdeklődnek a sukorói befektetők

Itthon2010.08.17, 06:47

A Népszabadság értesülései szerint nem zárható ki, hogy a Sukoróra tervezett kaszinóváros befektetői is indulnak Bábolna élményfürdő központnak szánt területének versenytárgyalásán, amelyet hétfőn hirdetett meg a város közgyűlése.

Műdugóval fogták el a román rablókat az M1-esen

Itthon2009.12.04, 13:21

Egy román rablópárost fogtak el a rendőrök az M1-es autópályán. A 200 eurót zsákmányoló, autóval elhajtó tolvajokat úgy kapták el, hogy megállították az autópálya forgalmát, így a rablók sem tudtak a kialakuló dugóban elmenekülni.

Egymilliárdot ér a bábolnai takarmányvagyon

Archívum2008.10.09, 07:28

Az állami tulajdonban lévő Bábolna Takarmányipari Premix és Takarmánykereskedelmi Kft. megmaradt vagyonelemeit harmadszor hirdette meg a felszámolást végző ÁFI Zrt. A hitelezőinek csaknem hatmilliárd forinttal adós társaság legértékesebb ingatlana a nagyigmándi takarmánykeverő, amelyért most nettó 917 millió forintot kérnek, szemben az első, tavaszi pályázaton megszabott 1,128 milliárddal - tájékoztat a Napi Gazdaság

Baleset az M1-esen, lépésben haladnak Martonvásárnál

Itthon2008.08.02, 15:48

A Balaton felé nehéz közlekedni, az M1-es sztrádán Bábolnánál a főváros felé vezető szakaszon pedig egy baleset akadályozza a forgalmat.  

A Bábolna lehúzza a rolót

Archívum2008.05.22, 09:06

Minden dolgozóját elküldi a Bábolna Mezőgazdasági Termelő Fejlesztő és Kereskedelmi Zrt., miután a cég felszámolásra kerül. A társaság vagyonelemeit föld nélkül félmilliárd forintért hirdette meg a felszámoló - tudósít a csütörtöki Napi Gazdaság.

Magosz: az új földtörvény-terv külföldi érdekű

Gazdaság2008.04.08, 14:51

A földtörvény módosításának tervezete hátrányos helyzetbe hozza az egyéni gazdálkodókat és külföldi befektetők érdekeit szolgálja - mondta a MAGOSZ szövetségi igazgatója, aki állítását a Bábolna Zrt. felszámolása kapcsán kialakult helyzet bemutatásával támasztotta alá.

Kölcsönt kap a Bábolna Ménesbirtok

Archívum2008.04.02, 12:59

A Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. 800 millió forint kamatmentes tulajdonosi kölcsönt kap a felszámolásba került Bábolna Mezőgazdasági Zrt. földhaszonbérletében lévő termőföldek kényszerhasznosításával kapcsolatos költségekre - derül ki a 2007. március 29-i kormányhatározatból, ami szerdán jelent meg.

Gyorsan nő a bioetanol-kutak száma

Archívum2008.04.01, 07:47

Magyarországon már tíz töltőállomáson tankolhatnak bioetanolt az autósok- Az E85-ös üzemanyag 70-100 forinttal olcsóbb a 95-ös benzinnél - olvasható a Napi Gazdaságban.

Felszámolják a Bábolnát

Gazdaság2008.03.11, 08:00

A Bábolna állami tulajdonosa kezdeményezte a tegnapi közgyűlésen, hogy jelezzék a Bábolna Zrt. fizetésképtelenségét a cégbíróságnak. A Népszabadság szerint a felszámoló adhatja el a nagy múltú vállalat ötezer hektár földjét.

Felszámolják a bábolnai takarmánygyárat

Gazdaság2007.08.16, 08:01

A napokban a bíróság elrendelte a Bábolna Takarmányipari Kft. felszámolását. A Népszabadság értesülései szerint komoly érdeklődő a Tendre Kft., amely február végén hosszú távú bérleti szerződést kötött a bábolnai társaság üzemeinek működtetésére.

Hétmilliárd forint lehet a Bábolna ára

Archívum2007.07.16, 08:10

Hamarosan várhatóan elhárul az utolsó akadály is magyar mezőgazdaság egykori zászlóshajójának magánosítása elől. A ma már csak nevében patinás Bábolna Zrt. eladásáért mintegy hétmilliárd forintot remél az állam.

Megnyílt az első bioetanolkút

Archívum2007.07.09, 15:27

Megnyílt az ország első bioetanol-töltőállomása Bábolnán az OIL! benzinkútjánál. Az E85-ös üzemanyag 85 százalékban bioetanolt és 15 százalékban szuperbenzint tartalmaz.

Kiborult jeges meggy miatt áll az M1-es

Itthon2007.06.11, 08:15

Baleset miatt áll az M1-es autópálya forgalma Hegyeshalom irányába Bábolnától kezdve. Egy teherautó ugyanis beleszaladt egy kamionba, és az egyik jármű szállítmánya - fagyasztott meggy - az úttestre borult.

Sikertelen magánosítás a Bábolnánál

Gazdaság2007.01.23, 22:18

Eredménytelennek nyilvánította a saját gazdaságainak értékesítésére kiírt pályázatait a Bábolna Zrt. igazgatósága. A két gazdaság eladása a rövid határidő miatt lett sikertelen, pedig a Bábolna privatizációja, a kormány döntése szerint csak akkor lehetséges, ha túladtak ezeken az üzemeken.

Még idén eladják a Bábolnát

Gazdaság2006.09.14, 10:15

A Bábolna Zrt. pontos piaci értéke csak októberben derül ki, ám a még idén értékesítendő társaságból a privatizációs szervezet hétmilliárd forintot vár.

Nem Bábolnáról terjed a madárinfluenza

Archívum2006.05.23, 15:15

Magyarországról nem kerülhetett madárinfluenzával fertőzött háziszárnyas Romániába, mivel Magyarországon háziszárnyasoknál több mint harminc évvel ezelőtt észleltek ilyen betegséget - mondta Takács László, a Baromfi Terméktanács igazgatója az MTI-nek kedden.

Pénznyelők a nagy állami vállalatok

Archívum2006.05.22, 09:06

Csaknem száz állami óriásvállalat öt év alatt, ezermilliárd forint állami támogatásból háromszázmilliárdos veszteséget hozott össze az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentése szerint - írja a Népszabadság.

Állami milliárdokból élesztik fel Bábolnát

Archívum2006.01.10, 08:22

Állami milliárdokkal sikerül életben tartani a Bábolna Rt-t. A több sebből vérző egykori mintagazdaságnak nem kell visszafizetnie az ÁPV Rt. tulajdonosi kölcsönét. Kölcsön és visszafizetési kötelezettség eltörlése formájában Bábolna közel 20 milliárd forint állami pénzt kap. Bábolna a jövőben csak növénytermesztéssel foglalkozik majd - írja a Népszabadság.

Patkányveszélyre figyelmeztetik a fővárost

Itthon2005.05.02, 08:01

A '70-es évek elején Budapestről kiirtott patkányok visszatérésétől tartanak a szakemberek. Az irtást negyedszázada végző cég ügyvezetője arra figyelmeztet, hogy az illegális szemétlerakók, a szabálytalan haszonállattartás, és a hajléktalantelepek mind-mind a rágcsálók elterjedésének kedveznek - írja a Népszabadság.

Érem nélküliek a magyarok a távlovagló-Vk-n

Sport2005.05.02, 15:39

A II. Bábolna Derby keretében megrendezett távlovagló Világkupa-versenyen 160 km-en az osztrák Teresa Gumhalter, míg 120 km-en a német Klaudia Samarrale nyert.

Súlyos balesetek, lezárták az M1-est és a 6-ost

Itthon2004.11.13, 14:53

Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt szombat reggel az M1-es autópályán Tatabánya és Bábolna között. A baleset következtében két személy vesztette életét, hárman pedig megsérültek Az útpályát reggel teljes szélességben lezárták Budapest irányába, délelőtt a lezárást feloldották. Két halottja és tízenhárom súlyos sérültje van a jelenlegi információk szerint annak a balesetnek, amely a 6-os főúton történt, amelyet szintén lezártak.

1200 munkahelyet veszélyeztet a Bábolna-üzlet

Itthon2004.08.06, 16:16

Nagy tiltakozást váltott ki a napokban, hogy a Bábolna Rt. a privatizáció egyik lépéseként eladná békéscsabai baromfifeldolgozó üzemét. Ha az üzemre - amelyet a városi vezetés szerint a Bábolna Rt. lehetetlen körülmények között, feldarabolva akar eladni - egy hónapon belül nem érkezik vételi ajánlat, bezárják. Ezzel 1200 ember munkahelye szűnne meg. A megyei és városi vezetés az ÁPV Rt.-nél és a kormánynál tiltakozik az értékesítés módja ellen, és közgyűlés összehívását kezdeményezi.

20 milliárdot vár az ÁPV az agrárcégek privatizációjából

Gazdaság2004.05.03, 17:55

A tíz agrártársaság privatizációjából augusztus 23-ig kell befolynia a bevételnek az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-hez, közölte a társaság. Kamarás Miklós, az ÁPV Rt. vezérigazgatója a tíz agrártársaság értékesítéséből származó várható bevételt nem közölte, de elmondta: a 15-20 milliárd forintot biztosan eléri.

Szellemautós okozott karambolt az M1-esen

Itthon2003.11.14, 21:49

A rendőrség rövid idő alatt elfogta annak a balesetsorozatnak az okozóját, aki pénteken a kora esti órákban az M1-es autópálya 98-as kilométerszelvényében, Bábolna közelében szemben haladt a forgalommal, s emiatt több jármű karambolozott - közölte a rendőrség.

Tizenegy állami gazdaságot adnak el

Gazdaság2003.08.04, 10:17

Tovább szűkül az állami agrártulajdon. A kormányzat újabb állami agrárcégek privatizációjáról dönt augusztus közepén. A privatizáció nyílt versenyeztetéssel zajlik majd, előnyben részesülnek a cégek dolgozói. Az eladásra kínált cégek között van a Bábolna Rt., és a Tokaj Kereskedőház Rt. is - értesült a Népszabadság.

Meggyilkoltak egy benzinkutast Bábolnán

Itthon2003.04.04, 12:17

Hátba szúrtak egy benzinkutast péntek hajnalban Bábolnán, a háromgyermekes családapa holttestét a benzinkút közelében találták meg. A rendőrség már elfogott egy helybéli felnőttet és két tizenéves fiatalt, akik alaposan gyanúsíthatók a gyilkosság elkövetésével. 

Tartósan állami tulajdonban marad a Richter

Archívum2002.11.18, 13:29

A privatizációs törvény várhatóan decemberben sorra kerülő módosítását követően a kormány egyenként dönt az eladásra szánt állami társaságok és tulajdonrészek értékesítéséről - mondta Mészáros Tamás az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. igazgatóságának elnöke. Közlése szerint a Richter Rt. állami tulajdonrészének eladása nincs napirenden.

Eladhatták a Bábolnát

Gazdaság2002.04.18, 08:04

A Magyar Hírlap értesülései szerint kedden a Magyar Fejlesztési Bank adásvételi szerződést írt alá a Bábolna Rt. eladásáról. A sebtiben történt értékesítést a fejlesztési bank szóvivője cáfolta, de több forrásból származó információink megerősíteni látszanak az üzletet.

Jövőre már nyereséges lehet Bábolna

Archívum2001.06.21, 08:43

Ez év végére teljes egészében eladhatóvá válik a Bábolna Rt., előtte azonban sor kerülhet a tetra- és a sertéságazat értékesítésére, valamint lezárulhat a Bábolnai Ménesbirtok Kft. leválasztása a cégről. A döntéshozatalt az utóbbi hónapokban lelassították a tulajdonos ÁPV Rt. vezetésében bekövetkezett változások is. Heimann Zoltánnal, az agrárnagyüzem vezérigazgatója a Magyar Hírlap kérdésére elmondta, vajon milyen okokra vezethető vissza a cég veszteséges gazdálkodása.

Előző
  • 1
Következő