Ázsia Expressz

címke rss

Egyetlen bugyiban mutogatja magát az Ázsia Expressz új sztárja - kép

Tévé2023.09.19, 12:51

Kecskés Enikő 2018-ban lett Miss Universe Hungary, majd egy évvel később a világversenyen bekerült a top 20-ba. Bár sosem ismerték el nyilvánosan a kapcsolatukat, úgy tudni, nemrég szakított T. Dannyvel, így újra szingli. Hamarosan az Ázsia Expresszben láthatják a TV2 nézői, Kafiya Said Mahdi modellel járták egy hátizsákkal Guatemala és Mexikó tájait. A modell nagyon büszke a tökéletes idomaira, az Instagram-oldalán pedig néha felbukkan egy-egy szexi kép is róla.

Elárulta az igazat a válásáról Kucsera Gábor

Tévé2023.09.18, 18:12

Az idei válások közül az egyik legmegdöbbentőbb Kucsera Gábor és Tápai Szabina esete volt, akik tíz év és három gyerek után döntöttek úgy, hogy külön folytatják. A részletekről sosem beszéltek igazán, most az egykori kajakozó elárulta, hogy mit tett azért, hogy túlélje a szakítás utáni időszakot.

Megvan, mikor indul a TV2 egyik leglátványosabb, legizgalmasabb műsora

Tévé2023.09.18, 13:33

Már nem kell sokat várni, premier hétvégével október 7-én elindul az Ázsia Expressz – Felfedezzük Amerikát. A TV2 közönségkedvenc szuperprodukciójában ezúttal hét kalandvágyó pár próbál szerencsét Mexikó és Guatemala csodás vidékén, hogy megszokott, kényelmes életüket hátrahagyva egy nem mindennapi küldetés során megküzdjön a 10 millió forintos fődíjért. Többek között olyan népszerű hírességek szállnak versenybe, mint Kucsera Gábor, Tóth Dávid, Hegyes Berci, Völgyi Zsuzsi, Nagy Alekosz vagy Kempf Zozo - közölte a TV2. 

Így reagált a szakításról szóló pletykákra a TV2 sztárja - kép

Tévé2023.09.14, 17:47

Mint írtuk, olyan hírek terjednek, hogy egy párt alkothatott a TV2 két sztárja, T. Danny és Kecskés Enikő, de a titkos kapcsolatnak hamarabb vége szakadt, minthogy felvállalták volna. A népszerű zenész jelenleg a Dancing with the Starsra készül, míg a szexi modell az Ázsia Expressz következő évadában tűnik fel a csatorna őszi szezonjában.

Kórházba megy és panaszt tett egy üzlet ellen a TV2 sztárja

Tévé2023.09.07, 13:22

Az Ázsia Expressz győztesének egy gép esett a lábára, attól tart, eltört vagy megrepedt a lábfeje.

Épp hét éve lett szépségkirálynő Gelencsér Tímea, így nézett ki akkor

Tévé2023.08.08, 16:12

2016-ban megnyerte a Miss World Hungaryt, Washingtonban képviselte hazánkat a világversenyen, ahol bekerült 120 induló közül a legszebb 20 versenyző közé a Miss Worldben. Eztán három évad Exatlon következett, az elsőben versenyző volt, utána kétszer fél évig riporter. A Dancing with the Stars után tavaly az Ázsia Expresszben tűnik fel, barátnője, Balogh Szimi oldalán, most pedig nosztalgiázott egyet, alább újabb Insta-posztja. 

Szexi képeken mutatta meg őrjítő dekoltázsát az Ázsia Expressz győztese - képek

Tévé2023.08.02, 15:41

Nemazalányt, azaz Halastyák Fannit az Ázsia Expressz tavalyi évadából ismerhette meg a közönség szélesebb körben, melyben párjával vettek részt a kemény megmérettetésen. Majd a Sztárban sztárban is feltűnt, de a műsorból elég hamar távozott. A fiatal énekesnő azóta is a zenei karrierjére figyel, szabadidejében pedig szexi képekkel halmozza el követőit a közösségi oldalain.

Ördög Nórához írt dalt az Ázsia Expressz versenyzője - videó

Tévé2023.08.01, 13:58

Pető Brúnó, a Bruno x Spacc formációból ismert előadó vadonatúj szóló száma az Ördög Nórika címet viseli. A dal egy igazi nyári sláger, latinos, fiatalos és vidám, mivel a Mexikóban töltött versenyhetek inspirálták. A videoklipben Nóriról egy régi felvétel látható, nem véletlenül, hiszen Brúnó gyerekkori plátói szerelme a csinos műsorvezető volt. Az Ázsia Expressz forgatása során pedig lehetősége volt élőben is találkoznia vele, az udvarlásra pedig minden alkalmat megragadott. Ördög Nóra még a klipben való szereplésre is igent mondott, szuper hangulatban telt a forgatás. Emellett a zenész jó barátja, Marics Peti, Ázsia Expresszes cssapattársa, ...

Megnapoztatta hatalmas melleit az Ázsia Expressz győztese - fotó

Tévé2023.07.28, 09:17

Egy medencénél készült a kép, mutatjuk, lapozzon!

Alekosz megmutatta a barátnőjét bugyi nélkül - videó

Tévé2023.07.24, 10:46

Nagy Alekosz részegen töltötte fel legújabb videóját a Facebookra, talán észre sem vette, hogy mögötte a barátnője bugyi nélkül látható.

Több mint tíz kilót fogyott az Ázsia Expressz sztárja, elmondta, mire figyelt

Tévé2023.06.16, 14:49

Nyári Darinkát a TV2 utazós valóságshow-jában és a Jóban Rosszbanban ismerhették meg a nézők.

Horváth Gréta az Ázsia Expresszről: "Az, hogy játszottam a hülyét, még nem jelenti azt, hogy az is vagyok! Sőt!"

Life.hu2023.05.06, 14:22

Van olyan műsor, amit nem vállalna el Horváth Gréta, az Ázsia Expressz 2. évadának nyertese, akitől követői kérdezhettek, ő pedig készséggel válaszolt a legkellemetlenebb kérdésekre is. 

Drogkartell veszélyeztette Alekoszék életét

Life.hu2023.04.26, 23:07

Az idei Ázsia Expressz Mexikóban és Guatemalában forgott, ahol a versenyzők és a stábtagok több veszélyes helyen is megfordultak.

Kitört a pánik, kihívták a rendőröket Alekoszra

Tévé2023.04.26, 17:09

Legalábbis ilyesféle eseményekről számolt be az Ázsia Expressz forgatásáról hazatért realityszereplő.

Itt van Ördög Nóra nagy bejelentése

Tévé2023.04.25, 16:17

Lezárult az év egyik legkalandosabb, legszínesebb, legfárasztóbb szakasza.

Ördög Nóra hivatalos bejelentést tett: befejezi a forgatásokat

Life.hu2023.04.25, 22:24

A műsorvezető nemrég bejelentette, hogy véget értek az Ázsia Expressz forgatási munkálatai Észak-Amerikában.

Megmutatta szerelmét az Ázsia Expressz sztárja

Tévé2023.04.24, 09:28

Az Ázsia Expressz harmadik évadában Gelencsér Tímea oldalán tűnt fel Balogh Szimóna, akik jó barátnőkként vettek részt a TV2 kalandrealityjében. Balogh most barátnője példáját követve elárulta, hogy ő is bolgod kapcsolatban él, követőinek meg is mutatta az új párját a hivatalos Instagram-oldalán.

Elbúcsúzott Ördög Nóra - videó

Tévé2023.04.22, 12:47

Ördög Nóra újabb egyperces Instagram-videót mutatott az Ázsia Expressz – Felfedezzük Amerikát forgatásáról, ezúttal azonban szomorú eseményről számolt be, hiszen ismét búcsút kellett vennie a családjától. Nánási Pál és a gyerekek ugyanis már elhagyták Guatemalát, a műsorvezető csak pár nap múlva követi őket – nézze meg, hogyan töltötték az utolsó közös napjukat!

"Maga a környezet az nagyon szép, a hotel az botrány" - Ördög Nóra beszámolt a guatemalai helyzetről

Life.hu2023.04.21, 09:38

Ördög Nóra az Ázsia Expressz forgatásáról jelentkezett: elárulta, akadtak nehézségeik.

Alekosz beteg lett, káromkodva szidta a mexikói ételeket

Tévé2023.04.18, 21:31

Nagy Alekosz jelenleg az Ázsia Expressz – Felfedezzük Amerikát stábjával forgat Mexikóban és Guatemalában, de sok mindennel nem elégedett.

Ijesztő helyről jelentkezett Ördög Nóra - videó

Tévé2023.04.18, 20:20

Ördög Nóra újabb egyperces videót mutatott az Instagramon az Ázsia Expressz – Felfedezzük Amerikát forgatásáról, amely Mexikó után már Guatemalában zajlik. A stáb itt kelt át egy stabilnak nem igazán tűnő függőhídon is, ahol valószínűleg sokan feladták volna a versenyt – nézze meg ezt is a napjukat összefoglaló felvételen!

Küzdelmes napja volt a TV2 stábjának Mexikóban

Tévé2023.04.11, 19:33

Ördög Nóra rendre egyperces Instagram-videókban számol be az Ázsia Expressz – Felfedezzük Amerikát mexikói forgatásáról, a kisebb videók alapján pedig úgy néz ki, izgalmas lesz a következő széria is.

Ördög Nóra épp forgatott, amikor kitört mögötte egy vulkán - videó

Tévé2023.04.10, 10:27

Ördög Nóra rendre egyperces Instagram-videókban számol be az Ázsia Expressz – Felfedezzük Amerikát mexikói forgatásáról, amely a napokban épp egy aktív vulkán közelében zajlott. "A hátunk mögött elkezdett pöfékelni a vulkán. Nem tudom, ez probléma?" – kérdezte a műsorvezető, de komolyabb baj nem történt, végül nem kellett a láva elől menekülnie a stábnak.

Szörnyű frontális karambolja volt Ördög Nórának

Tévé2023.04.05, 21:54

Egy autó és egy busz tört össze, egy másodpercen múlt minden.

Nem akárhol mutogatta meztelen combjait az Ázsia Expressz csinos szereplője - fotók

Tévé2023.04.04, 12:04

"Mexikói utam fénypontja idáig! A Yukatán-félszigeten, egy 1000 lelket számláló faluban található ez a pink lagúnaszerű képződmény. A tó vize a magas sótartalomtól és a különféle algák, baktériumoktól ilyen színes" - írta az Instagramon Balogh Szimi, akit a TV2 nézői a tavalyi Ázsia Expresszben láthattak Gelencsér Timi oldalán. Alább a (lapozható) posztja. 

Különleges helyszínről jelentkezett az Ázsia Expressz sztárja - képek

Tévé2023.04.03, 18:19

Különös egybeesés lehet, hogy az Ázsia Expressz előző évadából ismert Balogh Szimóna is éppen Mexikóban van, amikor a TV2 stábja is ott forgatja a kalandreality következő szériáját. Az biztos, hogy Gelencsér Tímea egykori csapattársa most nem a forgatás miatt tartózkodik a különleges helyszínen, bár lehet, tartogat még meglepetéseket a közönség számára.

Váratlan haláleset rázta meg Ördög Nórát - videó

Tévé2023.04.03, 08:50

Ördög Nórával már a családja is kint van Mexikóban, ahol a műsorvezető az Ázsia Expressz – Felfedezzük Amerikát adásait forgatja a TV2-vel, és az Instagramon egyperces videókban számol be a történtekről. A stábbal hőlégballonozni is voltak, a családdal foglalt időpontot azonban lemondta, miután két ember meghalt ugyanazon a programon. "A sors időről időre kíméletlenül az arcunkba tol egy-egy jelet, hogy miért kell megbecsülni minden egyes együtt töltött percet... Olyan törékeny az élet" – írta a bejegyzéséhez Ördög Nóra.

Többen elsírták magukat Ördög Nóra legújabb videóján

Tévé2023.04.02, 15:39

Ördög Nóra már javában forgatja az Ázsia Expresszt Mexikóban, de többször említette, hogy már nagyon hiányzik neki a családja. A napokban írtunk róla, hogy Nánási Pál elindult hozzá a gyerekekkel Mexikóba, azóta pedig közös fotó is készült a családról a forgatás helyszínén. Mint ahogy minden napját, ezt is megmutatta egy egyperces videóban a TV2 műsorvezetője - több kommentelő arról írt, hogy nem bírták sírás nélkül végignézni, ahogy több hét után megölelte a gyerekeit.

Megérkezett Ördög Nórához a családja - kép

Tévé2023.04.01, 17:51

Ördög Nóra már javában forgatja az Ázsia Expresszt Mexikóban, de többször említette, hogy már nagyon hiányzik neki a családja. A napokban írtunk róla, hogy Nánási Pál elindult hozzá a gyerekekkel Mexikóba, a friss fotójuk szerint pedig szerencsésen megérkeztek, újra együtt vannak.

Különös dolog derült ki Ördög Nóra mexikói testőréről

Tévé2023.04.01, 14:05

Ördög Nóra már javában forgatja az Ázsia Expresszt Mexikóban, az Instagram-oldalán pedig minden nap beszámol egy percben az aznapi eseményekről. Korábban már beszélt arról, hogy emberrablókkal és skorpiókkal is vigyázniuk kell odakint, rá külön testőr vigyáz. A mai videójából kiderül az is, hogy Hector vigyázott korábban Madonnára is, mikor az énekesnő Mexikóban járt.

Ördög Nóra védelmére kelt Farkasházi Réka: visszaszólt a negatív kommentelőknek

Life.hu2023.03.31, 22:51

Ördög Nóra két hete utazott ki Mexikóba, azóta zajlik az Ázsia Expressz - Fedezzük fel Amerikát! forgatása. A műsorvezető rendszeresen tudósít közösségi oldalain, az egyik videója miatt pedig kőkemény kritikákat kapott. Farkasházi Réka azonnal a kétgyermekes édesanya védelmére kelt.

Skorpió zavarta meg az Ázsia Expressz forgatását - videó

Tévé2023.03.30, 09:00

Ördög Nóra rendszeresen jelentkezik Mexikóból az Instagramon, egyperces videókban számol be az Ázsia Expressz – Felfedezzük Amerikát forgatásáról. Korábban már beszélt arról, hogy emberrablókkal és skorpiókkal is vigyázniuk kell odakint, az utóbbiból pedig most fel is fedeztek egy példányt a díszletben. Nézze meg a rövid felvételt!

Kucsera Gábor a kisfiától kért engedélyt az Ázsia Expresszre: "Megkérdeztem, hogy elmenjek-e"

Life.hu2023.03.29, 15:58

Kucsera Gábor több társával együtt elindult, hogy megmérettesse magát az Ázsia Expressz következő évadában. Elárulta, kisfiától is kapott engedélyt a versenyzésre. 

Komoly veszélybe került Ördög Nóra és az Ázsia Expressz stábja

Tévé2023.03.28, 14:32

Ördög Nóra legújabb videójában arról is beszélt, hogy a szereplők és a stábtágok milyen veszélyeknek vannak kitéve az Ázsia Expressz – Felfedezzük Amerikát forgatásán.

Dübörög az Ázsia Expressz forgatása: Ördög Nóra mexikói indiánokkal fotózkodott

Life.hu2023.03.27, 16:50

Elkezdődött az Ázsia Expressz című műsor új évadának forgatása, amit ezúttal Amerikában forgatnak. A gyönyörű műsorvezető, Ördög Nóra rendszeresen tudósít a helyszínről, és örömmel mutatja meg a követőinek, milyen az élet Mexikóban.

A skorpiókkal is vigyáznia kell az Ázsia Expressz csapatának

Tévé2023.03.26, 14:34

A TV2 utazós kalandrealityje pár napja forog, Ördög Nóra most megmutatta röviden, milyen volt az első nap.

Borzalmas baleset okozott gondot az Ázsia Expressz magyar stábjának

Tévé2023.03.25, 12:46

"Az Ázsia Expressz nem csak a versenyzőknek tartogat kalandos fordulatokat. A stáb is megtapasztalja olykor, hogy nem is olyan egyszerű eljutni egyik helyről a másikra" - írta videója mellé Ördög Nóra.

Alekosz barátnője döbbenten nézi a mexikói nők viselkedését

Tévé2023.03.24, 20:15

Állítólag tetszik a helyi nőknek, mert azt hiszik, az USA-ból jött - holott Érdről.

Kucsera Gábor látványos változáson ment keresztül: nagyon lefogyott

Life.hu2023.03.24, 11:37

Hónapokkal ezelőtt jelentette be Tápai Szabina, hogy ő és Kucsera Gábor elválnak egymástól. Az egykori sportoló azóta látványos változáson esett át: lefogyott. 

Hegyes Berci a barátnőjével vág neki az Ázsia Expressznek: Fannival utazik a táncos Mexikóba

Life.hu2023.03.23, 15:40

A TV2 a napokban leleplezte, hogy kik azok a sztárpárok, akik idén nekivágnak az embert próbáló realitynek. Ezúttal tizennégy híresség vállalkozik arra, hogy teljesítsék a vadonatúj, Mexikót és Guatemalát érintő távot.

Kiderült, mikor indul az új Ázsia Expressz

Tévé2023.03.23, 12:16

Mint írtuk, az idei évadban Kucsera Gábor és Tóth Dávid, Kempf Zozo és Pető Brúnó, Hegyes Berci és szerelme, Vágner Fanni, Nagy Alekosz és barátnője, Varsányi Réka, Völgyi Zsuzsi és Kunovics Katinka, Sipos F. Tamás és fia, Dani, valamint Kecskés Enikő és Kafiya Rea Milla modellek vetélkednek. 

Ázsia Expressz: Kucsera Gábornak már a kiutazás sem volt egyszerű

Life.hu2023.03.22, 16:04

Kedden indult útnak az Ázsia Expressz új évadának versenyzőcsapata, de van, akinek már a Mexikóba vezető út sem volt problémamentes. 

Ördög Nóra már Mexikóban van, hamarosan indul a TV2 sikerműsorának forgatása

Tévé2023.03.22, 09:01

Hamarosan elindul az Ázsia Expressz – Felfedezzük Amerikát forgatása, Ördög Nóra már megérkezett Mexikóba.

Ők utaznak Mexikóba: itt az Ázsia Expressz negyedik évadának celebnévsora

Life.hu2023.03.21, 10:51

Március elején érkezett a hír, hogy teljesen új útvonalon, Ázsia helyett az amerikai kontinensen forog majd az Ázsia Expressz, a TV2 nagy sikerű sztárrealityjének új évada. Ördög Nóra, a műsor házigazdája nemrég a reptérről jelentkezett be, mutatva, hogy indul a forgatás, a csatorna pedig most nyilvánosságra hozta a versenyzők névsorát.

Ők lesznek az Ázsia Expressz legújabb évadának szereplői

Tévé2023.03.21, 09:23

A csapat már úton van és hamarosan elindul az Ázsia Expressz – Felfedezzük Amerikát forgatása. A TV2 szuperprodukciójában ezúttal hét kalandvágyó pár próbál szerencsét Mexikó és Guatemala csodás vidékén, hogy megszokott, kényelmes életüket hátrahagyva egy nem mindennapi küldetés során megküzdjön a 10 millió forintos fődíjért. Többek között olyan népszerű hírességek szállnak versenybe, mint Kucsera Gábor, Tóth Dávid, Hegyes Berci, Völgyi Zsuzsi, Nagy Alekosz vagy Kempf Zozo.

A reptérről jelentkezett be Ördög Nóra: a műsorvezető nagy bejelentésének sokan örülnek majd

Life.hu2023.03.21, 10:32

Március elején derült ki, hogy hamarosan elkezdődik a TV2 nagy sikerű sztárrealityjének, az Ázsia Expressz új évadának forgatása, ám a készítők ezúttal a világ másik felére utaztatják a celebeket. Az új úti cél Mexikó és Guatemala lesz, ezért kissé megváltozik a műsor címe is, mely kiegészül a Felfedezzük Amerikát! szlogennel.

Hatalmas bejelentést tett Ördög Nóra

Tévé2023.03.20, 13:37

Ördög Nóra a reptérről jelentkezett egy fotóval, és hatalmas bejelentést tett: elindul az Ázsia Expressz forgatása. A realityt idén nem Ázsiában, hanem Mexikóban és Guatemalában forgatják, 2023-ban így a következő címmel látható majd a képernyőn: Ázsia Expressz – Felfedezzük Amerikát. A műsorvezető a családja nélkül érkezik, de később ismét csatlakoznak majd hozzá.

Baukó Éva Alekoszról: Engem is lek*rvázott mindig

Tévé2023.03.16, 12:39

Baukó Éva nem fogta vissza magát, egy Reddit-csoportban elmondta, hogy miért nem volt hajlandó Alekosszal menni az Ászia Expresszbe.

Baukó Éva nem vállalta Alekosszal az Ázsia Expresszt: ezért mondta vissza a szereplést

Life.hu2023.03.16, 16:05

Baukó Éva és egykori játákostársa, Alekosz viszonya nem csak a ValóVilágban volt viharos, a civakodások, beszólogatások a villán kívül is folytatódtak, sőt, még most is tartanak. Éva elmondta, most éppen miért nincsenek jóban.

Alekosz is ott lesz az Ázsia Expresszben

Tévé2023.03.10, 14:14

Alekosz szerepelni fog az Ázsia Expresszben, és az új barátnője is vele tart.

Mexikóból, új névvel folytatódik a TV2 sikerműsora

Life.hu2023.03.06, 09:49

Tavaly ősszel már a harmadik évad került képernyőre a TV2 nagy sikerű utazós realityjéből, az Ázsia Expresszből. A Nemazalány és Szlépka Armand győzelmével záruló szezon minden korábbi rekordot megdöntve, kiemelkedő nézettséget hozott, így nem meglepő, hogy folytatódik a produkció.

Összeállt újra az Ázsia Expressz legcsinosabb párosa - fotók

Tévé2023.01.26, 12:48

Gelencsér Timi és Balogh Szimóna barátsága a műsor óta töretlen, most a francia Alpokban múlatják az időt. 

Hisztérikusan káromkodott az Ázsia Expressz győztese

Tévé2023.01.09, 12:06

A Nemazalányként ismert Halastyák Fanninak elege lett, Instagram-sztoriban osztotta ki azokat az internetezőket, akik szerint plasztikai beavatkozásokat végeztek rajta. 

Bőr miniszoknyában karácsonyozott az Ázsia Expressz győztese - fotó

Tévé2022.12.27, 12:41

Együtt vannak Szlépka Armanddal, látszólag nagy a harmónia, a TV2-es valóságshow-ban látott veszekedéseket is elfeledték. 

Gáspár Bea vallomása: "Győzővel az élet nem volt könnyű soha"

Life.hu2022.12.21, 15:27

Gáspár Bea és férje, Győző évtizedek óta a kamerák kereszttüzében élik az életüket. A róluk szóló számtalan tévéműsor hatással volt nemcsak a házasságukra, hanem a gyermekeikre is.

Tűszúrásokkal szépül Mérai Kata: így küzd a fiatalos megjelenésért

Life.hu2022.11.25, 20:30

Mérai Kata elárulta fiatalos megjelenése titkát, és egy pillanatig nem tagadja, hogy egy speciális szépészeti beavatkozással is küzd azért, hogy minél tovább fiatalos legyen a megjelenése.

Évek óta szóba sem áll egymással Gáspár Zsolti és Gáspár Evelin

Tévé2022.11.22, 10:57

Gáspár Evelin a TV2-nek mesélt arról, hogy amikor az Ázsia Expressz műsorában szerepelt, az nem volt túl jó hatással nagybátyjával, Gáspár Zsoltival való kapcsolatára. Gáspár Evelin és Gáspár Zsolti azóta sem állnak szóba egymással. 

Halastyák Fanni a betegségéről vallott - az Ázsia Expressz győztese disszociatív személyiségzavarral küzd

Life.hu2022.11.21, 22:49

Nemazalány, azaz Halastyák Fanni és párja, Szlépka Armand nyerték meg az Ázsia Expressz legutóbbi évadát. A műsorban a nézők gyakran láthatták Fannit kiborulni, de ő és szerelme igyekeztek megnyugtatni mindenkit: nem hisztivel telnek a mindennapjaik. 

Az Ázsia Expressz győztesének halálát kívánják

Tévé2022.11.21, 17:08

A Nemazalány művésznéven ismertté vált Halastyák Fanni és párja, Szlépka Armand nyerték az Ázsia Expressz idei évadát, melynek köszönhetően egyre nagyobb hírnévre és népszerűségre tett szert a fiatal énekesnő. Bár a hírnévnek árnyoldala is van, most erről mesélt megdöbbentő részleteket Halastyák Fanni.

Meglepő helyen bukkant fel az Ázsia Expressz győztese - fotó

Tévé2022.11.21, 15:54

Az Ázsia Expressz nézőinek meglepő lehet, hogy jégpályán tűnt fel Szlépka Armand, aki Halastyák Fannival párban megnyerte az utazós valóságshow-t, hiszen a jordániai sivatagban nem derült ki róla, melyik a kedvenc sportja. Interjút itt olvashat vele, amúgy a Vasasban jégkorongozik, a képen pedig láthatóann fáradt, de boldog. 

Nagyon megijedt Ördög Nóra: infúziót kap, lázas, hányt folyamatosan

Tévé2022.11.20, 16:02

Ahogy korábban  megírtuk , váratlan fordulattal indult az Ázsai Expressz harmadik évadának döntője, ugyanis Gyebnár Csekka váratlan betegsége miatt fel kellett adni a párosnak a versenyt. Most Ördög Nóra adott egy kis betekintést abba, ők hogy élték meg a játékos rosszullétét.

Erre költi 10 milliós nyereményét az Ázsia Expressz győztes párosa

Tévé2022.11.19, 13:54

Egy váratlan fordulatot követően Szlépka Armand és Halastyák Fanni nyerték az Ázsia Expressz harmadik évadát, a páros férfi tagja pedig hosszú interjút adott az Origónak a győzelem után, amit itt talál.

Az Ázsia Expressz mindenkinek extrém élmény volt - interjú a győztessel

Tévé2022.11.19, 08:30

Egy váratlan fordulatot követően Szlépka Armand és Halastyák Fanni nyerték az Ázsia Expressz harmadik évadját úgy, hogy az első napokat a lány lázas betegen csinálta végig. A szerencse olykor elpártolt tőlük, de a végén így is sikerült elvinniük a 10 milliós fődíjat. Szlépka Armand a négy országból Jordániát emelte ki, szerinte ott voltak velük a legkedvesebbek az emberek. Sokat tanult magáról és arra is büszke, hogy nem vesztek össze a többiekkel, kimaradtak a nagy botrányokból. Interjú a győztes pár férfi tagjával.

Gyebnár Csekka azonnali orvosi segítségre szorult, állapota súlyossá vált - videó

Tévé2022.11.18, 20:46

Ahogy korábban megírtuk, Gyebnár Csekkának és Mérai Katának fel kellett adnia az Ázsia Expressz verseny döntőjét, ugyanis Gyebnár súlyos vesegyulladást kapott. Állapotáról versenytársa, Mérai Kata számolt be, aki elárulta, hogy napok óta látta Gyebnáron, hogy egyre romlik az állapota. Így a döntőben Halastyák Fanninak és Szlépka Armandnak adták meg az esélyt a győzelemre, akik Kiss Ernő Zsolttal és Nyári Darinkával csaptak össze a fődíjért.

Könnyek között, drámai fordulattal indult az Ázsia Expressz döntője

Tévé2022.11.18, 20:07

Ahogy korábban megírtuk, valóban hatalmas fordulattal indult az Ázsia Expressz idei évadának fináléja, mivel Gyebnár Csekka egészségi állapota miatt kérdéses volt, hogy folytatni tudja-e a játékot. A színésznőért hajnalban érkezett a mentő, épp a döntő előtti napon. Mérai Kata könnyek között mesélte el a történteket és váratlan bejelentést tett.

Ázsia Expressz: mentőt kellett hívni Gyebnár Csekkához

Life.hu2022.11.18, 20:40

Ma este láthatják a nézők az Ázsia Expressz fináléját, de lehet, hogy Gyebnár Csekka rosszulléte miatt képtelen részt venni a döntőben.

Könnyek között búcsúzott Gáspár Győző: "Én, a szemétláda azt mondtam..."

Life.hu2022.11.18, 10:57

Gáspár Győző és Bea számára véget ért az Ázsia Expressz, Győzike sírva búcsúzott.

Nem várt fordulattal érkezik az Ázsia Expressz fináléja

Tévé2022.11.18, 10:19

Hathetes küzdelmet követően péntek este lezárul a négy országon át ívelő kaland. A TV2 népszerű kalandreality-jében a nyolc sztárpár Jordánián, Törökországon, Grúzián és Üzbegisztánon át küzdött a nem mindennapi kihívásokban, az otthon kényelmét hátrahagyva, élelem és pénz nélkül.

Dráma az Ázsia Expresszben: mentőt kellett hívni a TV2 sztárjához

Tévé2022.11.18, 08:30

Mentő érkezett az Ázsia Expressz forgatási helyszínére.

Fontos változás a TV2 esti műsorában

Tévé2022.11.17, 16:35

Különösen hosszú lesz az Ázsia Expressz döntője pénteken, ezért változik a program.

Gáspár Győzőék sírva búcsúztak az Ázsia Expressztől

Tévé2022.11.17, 09:39

Mint írtuk, újabb páros távozott az Ázsia Expresszből, Gáspár Győző és Bea számára a döntő hetében ért véget a játék. 

Három páros maradt versenyben az Ázsia Expresszben - videó

Tévé2022.11.16, 20:26

Az Ázsia Expresszben még a vége előtt hazaküldtek egy párost, Gáspár Győző és Bea számára a döntő hetében ért véget a játék – vagyis már csak Mérai Kata és Gyebnár Csekka, Halastyák Fanni és Szlépka Armand, valamint Nyári Darinka és Kiss Ernő Zsolt maradtak versenyben, közülük fog kikerülni a műsor idei győztese. Nézze meg videón, hogy mi történt!

Sokan támadták, megvédte magát az Ázsia Expressz szereplője

Tévé2022.11.14, 13:39

Pár néző szerint valaki segített a Mérai-Gyebnár párosnak az Ázsia Expresszben, de ez teljesen kizárható egy ilyen versengős realityben, amit több tucat kamera vesz. Másoknak az nem tetszett, hogy a gyengébb párost vitték magukkal a döntő hétre, holott ez logikus döntés, ha valaki nyerni akar. A reality a legizgalmasabb hetéhez érkezett, pénteken kiderül, kik nyerték a harmadik évadot. 

Szoros verseny után újabb páros esett ki az Ázsia Expresszből

Tévé2022.11.11, 21:36

Az Ázsia Expressz november 11-i adásában újabb három páros versenyzett a hajszában, végül Gelencsér Tímea és Rozs Gergő esett ki.

"Mindjárt el fogok ájulni" - Nyári Darinka kikészült és összerogyott az Ázsia Expresszben

Life.hu2022.11.11, 20:14

Nagy pánikot keltett Nyári Darinka, aki az Ázsia Expressz egyik feladatának teljesítése közben rogyott le a földre. Nem sokon múlt, hogy elájuljon. 

Gelencsér Tímeáék nagyon felidegesítették az Ázsia Expressz egyik párosát

Tévé2022.11.11, 10:48

Kiss Ernő Zsolték nagyon dühösek voltak, amiért elvitték előlük a fuvart.

Megszólalt Gáspár Bea az ázsiás botrányról: "Timiben nem volt meg a kellő tolerancia"

Life.hu2022.11.10, 15:04

Hatalmas indulatokat generált a párcsere az Ázsia Expresszben. Gáspár Győző Gelencsér Timivel került egy csapatba, ám az este nem várt fordulatot vett: a showmannek ugyanis egy szobában kellett volna aludnia az egykori szépségkirálynővel, de családapaként ezt nem akarta vállalni.

Botrány az Ázsia Expresszben: Gáspár Győző megríkatta Gelencsér Timit - Videó

Life.hu2022.11.09, 19:43

Az Ázsia Expressz tegnap esti adásában összecserélődtek a párosok, Gelencsér Tímea Gáspár Győzővel került egy csapatba. A viszonyuk korábban sem volt felhőtlen, az együtt töltött nap után ez csak még rosszabb lett.

Gáspár Bea a feladást fontolgatja az Ázsia Expressz mai adásában: " Én innen kilépek, Győző, nekem ez nem kell"

Life.hu2022.11.09, 16:40

Az Ázsia Expressz kedd esti adásában látható párcsere után a szereplők szerdán ismét visszatérnek az eredeti felálláshoz. A kezdeti öröm azonban néhány párosnál hamar elszáll. Gáspár Bea az esti szálláskeresésnél minden eddiginél jobban kiakad, a feladást fontolgatja.

Gelencsér Timi külföldre menekült az Ázsia Expressz adása elől

Tévé2022.11.09, 12:00

Gelencsér Tímea és Győzike nagy vitáit tegnap lehetett látni a TV2-n, a modell azonban ezt az adást semmiképp nem akarta visszanézni.

Gelencsér Timi nem szerepel többé valóságshowban: "Szeretném mihamarabb elfelejteni"

Life.hu2022.11.08, 21:03

A gyönyörű modell komoly döntést hozott: az Ázsia Expressz ma esti adásában várható események arra késztették őt, hogy örökre felhagyjon a realitykben való szerepléssel.

Kiderült, miért tért haza Ázsiából a ValMar: "Utólag visszanézve fáj a szívünk..."

Life.hu2022.11.08, 20:59

Bár a múlt hét pénteki feladatnapon nem a ValMar végzett az utolsó helyen, a fiúk mégis úgy döntöttek, hogy Győzikéék javára feladják a versenyt és inkább visszatérnek Magyarországra.

Összejött az Ázsia Expressz két sztárja? Ördög Nóra tiszta vizet öntött a pohárba

Life.hu2022.11.07, 11:09

A valóságshow-k világában megszokott, hogy egyes szereplőket időnként összekovácsolnak a kihívások és a felfokozott érzelmek. A Reddit népe is erre gyanakodott az Ázsia Expressz két szereplőjével, Gelencsér Timivel és Rozs Gerivel kapcsolatban. 

Életképtelen, hisztis kisgyereknek tartják az Ázsia Expressz szereplőjét

Tévé2022.11.06, 20:14

Nagy tiszteletem, hogy el tudod viselni - írták a párjának.

Önként távoztak a versenyből az Ázsia Expressz szereplői - Ők maradhattak játékban helyettük

Life.hu2022.11.06, 00:57

A pénteki feladatnapon Gáspárék végeztek az utolsó helyen az Ázsia Expresszben, ám mégsem ők mentek haza. 

Durván beverte a fejét az Ázsia Expressz szereplője, káromkodva rogyott össze - videó

Tévé2022.11.04, 19:22

A Nemazalány néven ismert énekesnőt, Fannit szerencsétlen baleset érte Ázsiában.

Kiderült, hogy tényleg összejött-e két szereplő az Ázsia Expressz alatt

Tévé2022.11.04, 19:22

Ördög Nóra szerint alaptalanok a pletykák, miszerint két sztár összejött a forgatáson.

Mentő vitt el valakit a TV2 forgatásáról - videó

Tévé2022.11.04, 16:06

A népszerű török nyaralóhelyen, Ölüdenizben forgatott a TV2, amikor baleset történt.

Pánikrohamot kapott az Ázsia Expressz sztárja: egy ló váltotta ki a heves reakciót

Life.hu2022.11.04, 17:28

Az Ázsia Expresszben nemcsak a természettel, az extrém feladatokkal kell megküzdeniük a játékosoknak, hanem le kell birkózniuk saját félelmeiket is. Nemazalányt, vagyis Halastyák Fannit korábbi rossz élményei kerítették ismét hatalmukba.