azonosítás

címke rss
Rogán Antal: Jövő nyáron indul a Digitális állampolgárság program

Rogán Antal: Jövő nyáron indul a Digitális állampolgárság program

Jövő július és szeptember között indul el a Digitális állampolgárság program, így az azonosítás, az igazolvány és az állam a mobilba költözik - mondta a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter csütörtökön Budapesten.

Sokkoló: kisgyerekek találtak rá egy vízen lebegő holttestre a Szegedi Vadasparknál

Itthon2023.10.05, 12:34

Csütörtök délelőtt találtak a Vadasparkhoz közeli Sancer-tavaknál egy vízen lebegő holttestet – elmondások alapján gyerekek fedezték fel.

Azonosították a szörnyű buszbaleset halálos áldozatait: egy várandós nő is meghalt, éppen nászúton volt

Life.hu2023.10.05, 09:33

Azonosították az észak-olaszországi Mestrében történt buszbalesetnek mind a 21 halottját - közölték a helyi hatóságok.

A II. világháborúban elhunyt magyar katonák azonosításához kér segítséget a honvédség

Life.hu2023.09.07, 13:15

Huszonhét, a második világháborúban elhunyt magyar honvéd földi maradványai kerültek elő a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Apagyon. A hadisírgondozók hét hős katona azonosításához kérik a lakosság segítségét, hogy a soha haza nem tért hősök családjai végre megtudhassák, mi történt szeretteikkel.

Több hősi halott azonosításában kérték a lakosság segítségét a szabolcsi Apagyon

Itthon2023.09.07, 08:22

Huszonhét, a második világháborúban meghalt magyar honvéd földi maradványai kerültek elő a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Apagyon; a hadisírgondozók hét hős katona azonosításához kérik a lakosság segítségét, hogy a soha haza nem tért hősök családjai végre megtudhassák, mi történt szeretteikkel.

Eláruljuk, miért vannak apró matricák a gyümölcsökön és zöldségeken a szupermarketekben

Life.hu2023.08.31, 09:28

Gondolkodtál már azon, hogy a körtének vagy a kaliforniai paprikának miért van egyedi matricája? Ha azt feltételezed, hogy az egyetlen cél az élelmiszerbolt pénztáránál található árszkenner, akkor tévedsz.

Azonosítani sem tudják a tűzvészben meghalt embereket Mauin

Nagyvilág2023.08.21, 06:33

A hawaii Maui szigetén változatlanul több mint 1000 embert keresnek a közel két héttel ezelőtti tűzvész után, amelyben gyakorlatilag elpusztult a történelmi Lahaina városa. A halálos áldozatok többségét még nem tudták azonosítani.

Egy férfi holttestét találták meg Tiszaeszlárnál

Itthon2023.06.19, 15:57

Közel három hónapja próbálják azonosítani a rendőröok annak a férfinak a holttestét, akit március végén találtak meg a Tiszában. 

Több mint száz embert még mindig nem azonosítottak az indiai vonatbalesetnél

Nagyvilág2023.06.06, 10:47

Folytatódott kedden a múlt héten történt, több száz halálos áldozattal járó indiai vasúti szerencsétlenség áldozatainak azonosítása.

Újabb olyan rejtélyes holttestet azonosítottak, ami a kiszáradt amerikai tóból került elő

Nagyvilág2023.04.27, 15:44

Újabb, a Mead-tóban talált emberi maradványokat azonosítottak. A holttest egy negyedszázada eltűnt Las Vegas-i férfié lehet. A halál okát egyelőre nem sikerült tisztázni - írta a CBS.

Így akarta ellopni a több százezer forintnyi luxus parfümöket a vecsési drogériából - videó

Itthon2023.04.06, 12:35

Hátrahagyott személyes tárgyai alapján azonosították azt a férfit, aki egy alufóliával kibélelt sporttáskába rejtve próbált ellopni tizenegy üveg értékes parfümöt egy vecsési üzletből, majd kimenekült az őt tetten érő biztonsági őr kezei közül.

30 évvel brutális meggyilkolása után azonosítottak egy nőt az Egyesült Államokban

Nagyvilág2023.03.22, 10:23

Az amerikai rendőrség 31 évvel a halála után azonosította azt a nőt, akit kalapáccsal megvertek, megfojtottak és felgyújtottak 1991-ben.

Kamera rögzítette, hogy lopják el egy férfi pénzét az ATM-es csalók - videó

Itthon2023.03.16, 11:09

Az erzsébetvárosi rendőrök elfogtak egy férfit, aki társaival együtt 200 ezer forintot csalt ki egy külföldi férfitől, miután felajánlotta neki, hogy segít pénzt felvenni egy automatából. A férfi négy társát még keresik.

Több liternyi partidrogot találtak két embernél Erzsébetvárosban - videó

Itthon2023.03.14, 11:38

Több liternyi randidrog vagy gina néven ismert kábítószert foglaltak le az erzsébetvárosi rendőrök két férfitól, akiket őrizetbe is vettek. Mint kiderült, az interneten rendelték a drogot, mellyel nemcsak barátaikat látták el, de ők is fogyasztottak belőle.

Azonosították az ausztrál cápatámadás áldozatát, csak tizenhat éves volt

Nagyvilág2023.02.06, 11:13

Stella a barátaival jet-skizett a Swan folyón. A rendőrség szerint egy csapat delfint láttak a közelben, és a lány vélhetően azért ugrott be a vízbe, hogy az állatokkal ússzon. Ekkor támadt rá a cápa.

Lopásokra szakosodott bűnszervezet tagjaira csaptak le az érdi rendőrök

Itthon2022.12.21, 11:00

Milliókkal károsított meg idős embereket egy öttagú bűnbanda Érden és más Pest megyei településeken. Három férfit már elfogtak és kihallgattak, két társukat még keresik a rendőrök.

Szívrohamot kapott miután áthívott magához három nőt, akikkel a Tinderen ismerkedett meg

Nagyvilág2022.12.14, 19:46

A rendőrök egy 60 éves, falklandi veterán katona, Daniel Alfredo Rusticane halálának ügyében nyomoznak. A boncolási jelentés szerint az idős férfi szívrohamot kapott, közvetlenül azután, hogy eltöltött egy estét három nővel, akiket a Tinderen ismert meg - írja a DailyStar.

Hátborzongató, horrorisztikus tetemet mosott partra az óceán

Tudomány2022.12.12, 18:24

Az új-zélandi Plenty-öbölhöz tartozó Pukehina strandján egy félig a homokba ágyazott, horrorisztikus kinézetű állati tetemre bukkantak a környéken sétálók.

Covid mintavételi pontot raboltak ki Debrecenben - Videó

Itthon2022.12.12, 17:22

A debreceni rendőrök befejezték a viozsgálatokat azzal a két külföldi férfival, és egy helyi társukkal szemben, akik tavaly október végén feltörtek egy COVID mintavételi pontot a városban.

Szenzációs felfedezés: megvan Mátyás király DNS-e, azonosíthatják a maradványait

Tudomány2022.11.22, 20:03

A magyar történelem egyik leghíresebb, ám legrövidebb életű uralkodócsaládja, a 15. század második felében Magyarországot a kor európai nagyhatalmává tevő Hunyadiak archeogenetikai kutatását még 2014-ben kezdték el. A nemzetközi kooperációban zajló kutatás, amelyben a Szegedi Tudományegyetem, a Magyarságkutató Intézet, a Pécsi Tudományegyetem, továbbá a Magyar Igazságügyi Kutatóintézet szakemberei, valamint a horvát Kulturális és Médiaügyi Minisztérium, illetve a Praxis Genomics LLC kutatói vettek részt, kétséget kizáró bizonyossággal azonosította Hunyadi Mátyás fiának és a király által megtett örökösének, Corvin Jánosnak, valamint ...

Ismeretlen nőt gázolt el a vonat Tatán: a rendőrség kéri, aki tud, segítsen

Life.hu2022.11.15, 21:21

A rendőrség a lakosság segítségét kéri annak az elhunyt nőnek az azonosításában, akit tegnap este elgázolt egy vonat Tatán.

Késsel a kezében tört be egy nyugdíjashoz egy tiszalúci férfi

Itthon2022.11.11, 15:20

A rendőrök néhány órán belül azonosították, majd elfogták azt a tiszalúci férfit, aki berontott egy idős férfi házába és pénzt követelt tőle, miközben kést szegezett rá.

Megérkezett a megrázó hír: a budai topmenedzser holttestét találták meg a Dunában

Itthon2022.11.04, 15:03

Néhány napja Adonyban emeltek ki egy holttestet a rendőrök a Dunából. Már akkor többen azt gondolták, hogy azt a budapesti top-menedzser találták meg, aki nemrég egy budapesti szórakozóhelyről tűnt el, és azóta semmit sem lehet róla tudni. A rendőrség mostani közlése szerint egyértelmű, hogy ő az. Ugyan szűkszavúan annyit írnak, hogy az igazságügyi szakértői vizsgálat szerint a halott egy 32 éves férfi, aki szeptember 28-án tűnt el a főváros egyik IX. kerületi szórakozóhelyéről, ezek alapján minden kétséget ki lehet zárni.

Az eltűnt cégvezető holttestét találhatták meg a Dunában?

Life.hu2022.11.03, 16:28

Egy hónapja nem adott magáról életjelet Szűcs Tamás, a Pátria Nyomda termelési igazgatója. A férfinak egy szórakozóhelyen veszett nyoma. Szerettei részletes személyleírást adtak róla, és a részletek alapján elképzelhető, hogy a Dunából előkerült holttest az övé.

Közzétette a rendőrség a Dunában talált holttest személyleírását

Life.hu2022.11.02, 15:37

Az ismeretlen holttestet DNS alapján fogja azonosítani a rendőrség.

Nyugdíjas gyújtogatott egy budapesti templom kertjében

Itthon2022.10.25, 16:01

A 16. kerületi nyomozók befejezték a nyomozást az ellen a férfi ellen, aki nyáron kétszer is felgyújtotta egy helyi plébánia tujáit.

Rablással végződött két férfi közös iszogatása egy kecskeméti fesztiválon

Itthon2022.09.27, 13:51

Néhány óra alatt azonosították azt a 36 éves, kecskeméti férfit, ai idén nyáron kirabolt egy másikat, akivel elötte együtt ittak, korábban pedig egy szállodába is betört. A rendőrök őrizetbe vették és javasolták a letartóztatását.

Gázolt és elhajtott egy nő Gödön

Itthon2022.08.31, 11:16

Elfogták és cserbenhagyás miatt kihallgatták azt az 51 éves nőt, aki elütött, majd sorsára hagyott egy biciklis férfit Gödön. 

Kalocsai telephelyről lopott gázolajat egy férfi

Itthon2022.08.18, 14:01

A kalocsai rendőrök őrizetbe vették azt a férfit, aki egy telephelyről 80 liter gázolajat lopott, mint kiderült, nem először.

A lakosság segítségét kéri a rendőrség: ha felismerik ezt a férfit, azonnal telefonáljanak

Life.hu2022.08.09, 18:01

Ismeretlen tettes ellen indított nyomozást a Váci Rendőrkapitányság, miután egy férfi botrányosan viselkedett az egyik, menetrend szerint közlekedő vonaton.

Szabadon engedtek egy ismert pedofilt Németországban, megerőszakolt és megölt egy kislányt

Nagyvilág2022.08.03, 07:27

A rendőrök egy tóban találtak rá a 14 éves lány holttestére, néhány nappal azután, hogy bejelentették az eltűnését. Egy pedofil férfit tartóztattak le, aki a lány eltűnése napján elcsalta magával a fiatalt. Mint kiderült, a férfi már ismerős volt a rendőrök számára: korábban ugyanis pszichiátrián kezelték, miután még kamaszkorában megerőszakolt egy másik gyereket.

Két évig feküdt kómában, de felébredt és megnevezte támadóját a bárddal összevert nő

Life.hu2022.07.23, 21:01

Wanda Palmert 2020-ban támadák meg egy bárddal, és olyan súlyos fejsérüléseket szenvedett, hogy az orvosok sem bíztak abban, hogy meg lehet menteni az életét. Az operáció végül sikerrel járt, ám Wanda kómába esett.

Így azonosítják az ismeretlen holttesteket (18+)

Life.hu2022.07.09, 20:22

A napokban mi is beszámoltunk róla, hogy mumifikálódott holttestet találtak Óbudán. A Metropol felkeresett egy igazságügyi orvosszakértőt az esettel kapcsolatban, aki elmondta, hogyan dolgoznak ilyenkor a hatóságok.

Több tízmilliót próbált ellopni egy férfi egy szigetszentmiklósi telephely irodájából

Itthon2022.07.07, 16:57

A rendőrök két nappal ezelőtt fogták el azt a szigetszentmiklósi férfit, aki gyorsan akart sok pénzt szerezni, ezért tavasszal betört egy irodaházba, és megpróbált magával vinni egy lemezszekrényt a benne lévő több tízmillió forinttal. De be kellett érnie néhány százezerrel, mert időközben megzavarták, így kénytelen volt elmenekülni. 

Kifosztott egy kisboltot egy férfi Józsán

Itthon2022.07.01, 14:26

Elfogták a debreceni rendőrök azt a hajdúböszörményi férfit, aki június 19-re virradó éjjel betört egy józsai kisboltba.

Milliókat lopott az egyik dolgozó egy siófoki benzinkútról

Itthon2022.06.20, 13:38

Börtönbe kerülhet az a férfi, aki tavasszal egy siófoki benzinkút üzletének több millió forint összegű bevételét elvitte az iroda páncélszekrényéből.

Egy bakonyszombathelyi férfi otthon termesztett kábítószert

Itthon2022.06.03, 14:49

Egy bakonyszombathelyi férfi az otthonában temresztett kábítószert, amit fogyaszott is. A rendőröknek sikerült azonosítaniuk és elfogniuk.     

Azonosították a szerbiai bombafenyegetések feladóinak egy részét

Nagyvilág2022.06.01, 15:09

Azonosították mindazokat, akik az utóbbi hetekben Szerbia területéről bombafenyegetést tartalmazó leveleket küldtek szerbiai intézményeknek - közölte Aleksandar Vulin belügyminiszter.

A delfinek a vizelet ízéről is felismerik egymást

Tudomány2022.05.22, 18:09

Egy most publikált tanulmány megállapította, hogy a delfinek képesek egymást felismerni csupán a vizelet íze alapján. A St. Andrews Egyetem kutatói fedezték fel, hogy az emlősök így azonosítják a barátokat és a családtagokat anélkül, hogy látnák vagy hallanák őket. Ez az egyedülálló ízérzék teszi lehetővé az állatok számára, hogy különbséget tudjanak tenni társaik között.

Keresik az állatkínzót, aki kismacskákat dobott egy kukába

Itthon2022.05.11, 16:49

Az állatvédők egy feltűnő mintájú pólóba rejtve találtak rá a cicákra Budapesten. Most abban bíznak, hogy ez alapján sikerül rájönniük, ki dobta ki őket a kukába.

Részegen tört-zúzott a Dohány utcában egy négytagú társaság, mielőtt levizelték a zsinagógát

Itthon2022.05.04, 15:13

A rendőrök tegnap elfogták és kihallgatták azt a négy fiatalt, akik május 1-jén reggel a Dohány utcai zsinagógát megdobálták és levizelték. Csoportos garázdaság miatt folytatnak nyomozást ellenük.

Közölte a NASA: a valaha látott legnagyobb üstökös közeledik a Naprendszer belseje felé

Life.hu2022.04.17, 14:25

A Hubble űrteleszkóppal végzett megfigyelések megerősítik, hogy a csillagászok által valaha észlelt legnagyobb, mintegy 130 kilométer átmérőjű üstökös közeledik a Naprendszer belseje felé - közölte az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA.

Volt munkahelyéről lopott egy fiatal férfi Lajosmizsén

Itthon2022.04.14, 14:42

Több lopás miatt is eljárás alatt áll az a fiatal, aki legutóbb a volt munkahelyéről vitt magával több mindent. Mivel nyoma veszett, elfogatóparancsot adtak ki ellene, így fogták el.

Harminc éve keresett sorozatgyilkos nyomára bukkantak

Nagyvilág2022.04.07, 12:34

Harminc éve keresett sorozatgyilkost sikerült azonosítani - írja a Bild. Az amerikai hatóságok DNS-minták alapján tudták azonosítani azt a férfit, aki 1987 és 1989 között három nővel végzett egy útmenti motelben.

Portrévá varázsolja a beszédet a mesterséges intelligencia

Tudomány2022.04.06, 13:07

Egyes bűnüldöző és hírszerző ügynökségek a mesterséges intelligenciával kísérleteznek, hogy hangfelvételek és különböző adathalmazok segítségével azonosítsák a keresett személyeket. Úgy tűnik, hogy ezek rendszerek továbbra is értékes információkat szolgáltathatnak ebben a feladatban. Az MIT kutatói például egy új gépi tanulási algoritmust mutattak be a közelmúltban, amely képes szintetizálni egy személy portréját, pusztán a hangjának rövid hangfelvétele alapján.

Rendszeresen visszajárt birkákat lopni egy kiskunmajsai férfi

Itthon2022.03.18, 16:18

A kiskunmajsai rendőrök még a bejelentés napján rájöttek, ki lehet a birkatolvaj, akit elfogtak és visszaszerezték tőle a lopott állatokat.

Borosüveggel támadtak egy kunszentmártoni nyugdíjasra egy buszmegállóban

Itthon2022.03.18, 14:52

A kunszentmártoni rendőrök őrizetbe vettek egy 20 éves, helyi férfit, aki borosüveggel akart leütni egy nyugdíjast, hogy megszerezze a pénztárcáját. 

Szántóföldön driftelő sofőrt fogtak a rendőrök

Itthon2022.03.17, 16:40

A pásztói rendőrök elfogták azt a 27 éves férfit, aki egy búzamezőn driftelt.

Építkezésről lopott egy férfi Kisbéren

Itthon2022.03.17, 15:05

A kisbéri rendőrök azonosították azt a 43 éves férfit, aki szerszámot lopott egy zárt konténerből.

Hatvan éve eltűnt kislány rejtélyét sikerült megoldani: négyévesen rabolták el

Life.hu2022.03.16, 22:15

Hat évtized után DNS-vizsgálattal sikerült azonosítani egy korábban ismeretlen kislányt, akinek megégett maradványait még 1960-ban találták meg az arizonai sivatagban.

Rátámadtak egy utcán sétáló férfira Ózdon

Itthon2022.03.16, 16:47

Az ózdi rendőrök őrizetbe vették azt a fiút, aki a városban az éjszaka közepén az utcán bántalmazott egy férfit, majd elvette a pénzét.

Hatvan éve találták meg a kislány holttestét, most tudták csak azonosítani

Nagyvilág2022.03.16, 13:07

Egy hatvanéves rejtélyt sikerült megoldani az Egyesült Államokban, miután egy DNS-vizsgálat megállapította, ki volt az a négyéves gyerek, akinek a holttestét 1960 júliusában megtalálták Arizónában. Sharon Lee Gallegost az otthonuk mögötti sikátorból rabolták el, a halálának körülményei máig tisztázatlanok. 

Kétmillió forintnyi árut loptak el egy debreceni építkezésről

Itthon2022.03.11, 15:49

A rendőrök azonosították azt a debreceni férfit, aki novemberben többmilliós értékben lopott műszaki cikkeket és klímaberendezéseket egy építkezésről. A rendőrök szerint nem ez volt az első lopási ügye, ezért tovább folynak ellene a vizsgálatok.

Ellopták egy mozgáskorlátozott kerekesszékét

Itthon2022.03.04, 16:57

A rendőrök elfogták azt az 59 éves, helyi férfit, aki besurrant egy társasház lépcsőházába, és magával vitt egy kerekesszéket.

Több szatyornyi kolbászt, szalámit és szalonnát loptak egy füstölőből

Itthon2022.03.03, 16:21

Még aznap azonosították és elfogták a pilisvörösvári rendőrök azt a két férfit, akik egy piliscsabai ház udvarán lévő füstölőből két szatyornyi kolbászt, szalonnát, és szalámit zsákmányolt.

Biztonsági kamera buktatta le a tolvajt, aki kifosztott egy kerekesszékest - videó

Itthon2022.03.01, 14:00

A kispesti rendőrök egy nappal a bejelentés után elfogták azt a férfit, aki kifosztott egy mozgáskorlátozottat. Egy héttel ezelőtt letartóztatták.

Sci-fibe illő módszerekkel mentenék meg a vadon élő állatokat

Tudomány2022.02.23, 09:24

A mesterséges intelligenciát a három legfontosabb feltörekvő természetvédelmi technológia egyikeként azonosították a tudósok, hiszen világszerte segíti a fajok védelmét. És bár a sci-fi filmek néha talán azt sugallják, hogy a mesterséges intelligencia (AI) az emberek végzetét jelentheti, a természetvédők mégis egyre gyakrabban fordulnak az irányába, mint egy innovatív technológiai megoldáshoz, ami segíthet a biológiai sokféleség válságának kezelésében és az éghajlatváltozás mérséklésében. A szakemberek most összeszedték ennek az öt legfontosabb módját.

38 év után végre kiderült, ki ölte meg a csoda szép amerikai modellt

Nagyvilág2022.02.21, 18:40

38 év után ítéltek egy gyilkost egy új DNS-technológiának köszönhetően - írja a Bild. Mary Jane Thompsont 1984 februárjában ölték meg.

Kifosztottak egy ékszerüzletet Nyíregyházán

Itthon2022.02.15, 14:45

Elfogták azt a férfit, aki kővel törte be egy nyíregyházi ékszerbolt kirakatát, hogy kifoszthassa.

Halálos veszélyt jelenthet a Magyarországon elszökött fekete párduc

Itthon2022.01.10, 19:02

Csak azért nem rémültünk halálra, mert a kocsinkból készítettük a felvételeket - ezt mondta a nő, aki vasárnap videóra vette az egy hónapja keresett fekete párducot, amely már több megyét bejárt. Legutóbb Szolnokon, az úttól nem messze egy erdőben tűnt fel. Az emberre valószínűleg nem táplálékként tekint, ennek ellenére is támadhat, ha veszélyben érzi magát. Mivel több, mint száz kiló is lehet a súlya, életveszélyes, vagy akár halálos sebeket is ejthet. Pont ezért a szakemberek szerint az a legfontosabb, hogy senki se menjen a közelébe az állatnak, amely eddig minden bizonnyal emberek mellett élt, akik etették. 

Újabb részletek derültek ki a tapolcai áldozatok azonosításáról: ez vezethetett a súlyos tévedéshez

Life.hu2022.01.05, 07:30

A tragikus tapolcai baleset következtében négyen vesztették életüket. Az öt utas közül ketten voltak lányok, egyikük élte túl csak a szörnyű ütközést. Kiderült, hogy a túlélő lány szülei napokig azt hitték, az ő lányuk halt meg. 

Rossz szülőt értesítettek a rendőrök a négy halálos áldozatot követelő tapolcai vonatbalesetnél

Itthon2022.01.04, 12:28

Négy fiatal meghalt, egy kamasz pedig életveszélyes állapotba került az új év első napján, amikor az autójuk vonattal ütközött Kisapátinál. A tilos jelzés ellenére hajthattak a sínekre egy olyan átkelőben, ahol amúgy sok baleset történik és nincs sorompó. A vonat legalább 60 méteren keresztül tolta magával az autót. Tegnap késő este rendőrök jelentek meg a tapolcai halálos vonatbaleset egyik résztvevőjének édesanyjánál és közölték a hírt. A lánya, Melani az, aki túlélte a tragédiát, nem Dóra, ahogy eddig tudni lehetett. Az asszony a közösségi oldalán posztolt erről. Azt írta, tévedésre hivatkoztak a hatóság emberei - írja a Blikk. 

Ismeretlen holttestet találtak Sárszentmihályon - A rendőrség a lakosság segítségét kéri

Life.hu2021.12.30, 18:12

December 16-án érkezett a rendőrségre a bejelentés, hogy Sárszentmihály közelében, a Nádor-csatornában ismeretlen személyazonosságú holttestet találtak. Az elhunytnál nem voltak azonosításra alkalmas iratok.

Holttestet találtak Sárszentmihályban karácsony előtt, de azóta sem tudták azonosítani - fotó

Itthon2021.12.30, 12:50

Karácsony előtt egy héttel Sárszentmihály közelében, a Nádor-csatornában a helyiek egy holttestet találtak. A férfinál semmilyen irat nem volt, így azóta sem tudták azonosítani, így a rendőrök most azt kérik, aki bármit tud róla, jelentkezzenek.

Több százezret lopott főnökétől egy férfi Kazincbarcikán

Itthon2021.12.17, 16:29

Több hónap nyomozás után elfogták azt a férfit, aki 300 ezer forintot lopott főnöke lakásából Kazincbarcikán. Ezzel próbálta ideiglenesen megoldani anyagi problémáit.

Édesanyja azonosította az Angliában meggyilkolt magyar tanárnő holttestét

Life.hu2021.12.16, 21:28

Angliába utazott B. Borbála, a meggyilkolt fiatal magyartanárnő édesanyja, hogy azonosítsa gyermeke holttestét, akit november végén egy lengyel férfi ölt meg. 

40 év után azonosították egy meggyilkolt zenész maradványait

Tévé2021.12.15, 16:54

Kiderült, hogy az O'Jays gitárosához, Frank Little Jr.-hoz tartoztak azok az emberi maradványok, amelyeket egy szemeteszsákban találtak meg 1982-ben Ohióban.

Ebédszünetben fogtak el egy körözött bűnözőt a rendőrök

Itthon2021.11.11, 16:16

A kőbányai rendőrök közvetlenül ebéd előtt fogták el azt férfit, aki egy nap alatt két embert, köztük egy kisfiút is kirabolt a X. kerületben.

Koronavírus-mintavételi pontról lopott három férfi Debrecenben

Itthon2021.11.09, 11:44

A tolvaj olasz férfi megszökött az országból, két segítőjét Debrecenben fogták el a rendőrök. Egyiküket le is tartóztatták.

DNS-vizsgálat buktatott le két törökbálinti rablót - Videók

Itthon2021.10.07, 15:24

Fegyveres rablás miatt emelt vádat az ügyészség azzal a két férfival szemben, akik 2010-ben az éjszaka közepén rátörtek egy alvó nőre Törökbálinton, majd késsel támadtak rá, és több százezer forint értékben vittek magukkal pénzt, és egy fényképezőgépet.

Több mint három év nyomozás után felszámoltak egy Dominikáról irányított, ingatlancsalásokra szakosodott bűnszervezet

Itthon2021.10.06, 20:33

A budapesti rendőrök rács mögé juttatták azt a férfit, aki egy csalásokra szakosodott szervezet irányítója volt. A férfi a Dominikai Köztársaságban élt, és évekig fantomként tevékenykedett, még bűntársai számára is ismeretlen volt, közel 500 áldozatától 1,2 milliárd forintot csalt ki. Három év nyomozás és nemzetközi együttműködés után szeptember 28-án repülővel érkezett Budapestre az évekig Dominik C. fedőnéven tevékeykedő T. Alexszel. A 30 éves férfi elfogásakor nem véletlenül próbálta titkolni valódi személyét: most 487 bűncselekmény miatt kell felelnie.

Besurranó tolvajokat keresnek Érden

Itthon2021.09.17, 14:43

Az érdi rendőrök lopás miatt nyomoznak három férfi ellen, és a lakosság segítségét kérik az azonosításukhoz.

Fiatal férfi holttestét találták meg Szolnoknál

Itthon2021.09.17, 13:59

Egy 20-30 év körüli férfi holttestére találtak rá a vízirendőrök a Tiszában, Szolnok közelében. Mivel iratok nem voltak nála, még nem sikerült azonosítaniuk. 

Két nap alatt elfogtak egy cserbenhagyó sofőrt Cegléden

Itthon2021.09.16, 16:49

Megállás és segítségnyújtás nélkül hajtott el a helyszínről az a sofőr, aki szeptember 13-án 17 óra körül elsodort egy férfit. A gyalogost súlyos sérülésekkel vitték kórházba.

Kamerafelvételek buktattak le egy férfit Kaposváron - videó

Itthon2021.09.16, 13:38

Elzárásra ítélték azt a lopással vádolt férfit, aki Kaposvár egyik szórakozóhelyén ellopott egy őrizetlenül hagyott hátizsákot, majd szeszes italt vásárolt a benne talált bankkártyával.

Női holttestet találtak a Tiszában - Nem tudni, hogy ki lehet az áldozat

Life.hu2021.08.29, 08:33

A rendőrség lakossági segítséget kér egy elhunyt nő azonosításához. A 60 év körüli áldozatot Tiszabecsnél találták meg.

Több tízmilliós kárt okoznak a bérlethamisítók - most razzia indult ellenük

Itthon2021.08.26, 14:50

Óriási, több tízmilliós kárt okoz egy banda, amely bérleteket hamisít. Három embert már elfogták a rendőrök, de még többet keresnek. Magát a hamis bérletet az aluljáróban árulják. Jóval olcsóbban az eredeti árnál. Az ellen, akit ilyennel elkapnak az ellenőrök, eljárás indulhat.

Visszajárt egy tolvaj egy diósjenői házhoz

Itthon2021.08.17, 11:51

A rétsági rendőrök azonosították és elfogták a 30 éves férfit, aki egy diósjenői családi ház udvaráról nyulakat és szerszámokat lopott.

Buszbaleset az M7-esen: azonosították az áldozatokat, 7 nő és a buszsofőr halt meg

Life.hu2021.08.17, 12:23

Hét nő és egy férfi halt meg az M7-es autópályán, Szabadbattyánnál vasárnap hajnalban történt buszbalesetben - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője hétfőn az MTI-vel.

Pénzmosó bűnbandát számoltak fel a zalai rendőrök

Itthon2021.07.08, 16:38

A Zala megyei rendőrök 2018-ban rendeltek el nyomozást pénzmosás miatt akkor még ismeretlen bünőzők ellen. Az ügyben 25 embert azonosították, és hallgattak ki, a szervezet élén álló két férfit pedig letartóztatták. 

Három fiatal rabolt ki egy férfit Nyíregyházán

Itthon2021.06.23, 13:31

A nyíregyházi rendőrök rablás miatt nyomoznak H. M. 19 éves nyíregyházi lakos, és 16 éves, valamint 15 éves, nyíregyházi társai ellen.

Elkapták az őrült autóst, aki frontális karambollal ijesztgette a szembejövőket a Pesti úton - videó

Itthon2021.03.03, 13:30

Közúti veszélyeztetetéssel gyanúsítja a rendőrség azt a férfit, aki a Pesti úton többször szándékosan áthajtott a szembejövő sávba, ezzel ijesztgetve a szembejövőket.

Neptun: Mire jó az elektronikus aláírás?

Unilife.hu2021.02.22, 09:30

A Neptun rendszernek ez az izgalmas funkciója könnyebbé és gördülékenyebbé teheti az ügyintézést. De tudod egyáltalán, mi is az elektronikus aláírás?

DNS-e buktatta le azt a férfit, aki évekkel ezelőtt megkötözött és kirabolt egy nyugdíjast

Itthon2021.02.04, 14:29

Az ügyészség csoportos rablás miatt emelt vádat azzal a többszörösen büntetett előéletű férfival szemben, aki társaival együtt még 2013-ban megkötözött és kirabolt egy 80 éves asszonyt Egerben.

Azonosítanák Mátyás király csontjait

Itthon2021.01.25, 09:32

Új kutatásokba kezd a Magyarságkutató Intézet, amellyel esély nyílik rá, hogy meg lehessen állapítani a Hunyadi-család, így Mátyás király származását. A vizsgálatról Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere nyilatkozott a Magyar Nemzetnek.

Szobrot rongált két kamasz Dombóváron

Itthon2021.01.19, 17:19

A fiúk feldöntöttek és összetörtek egy 180 centis mészkőszobrot.

Kétszer is betörtek ugyanabba a házba Veszprém megyében

Itthon2021.01.18, 17:06

Egy Pápa melletti településen élő lakó értesítette 2021. január 16-án, délelőtt a rendőröket arról, hogy a falu egyik lakatlanul álló családi házába betörtek.

Ismeretlen holttestet találtak Baján, ezek a ruhák voltak rajta - fotók

Itthon2020.12.15, 09:28

A bajai rendőrök három hete találtak holttestet a Petőfi-szigeten. A férfi zsebeiben semmilyen irat nem volt, így nem tudták azonosítani. Ahogy azóta sem, így most az emberek segítségét kérik.

Hivatalosan is dzsihadista terroristaként azonosították a luganói késes támadót

Nagyvilág2020.11.25, 13:39

Dzsihadista merénylőként azonosították a svájci hatóságok azt a nőt, aki késsel megtámadott egy másikat, egy harmadikat pedig torkon ragadott a svájci Ticino kantonbeli Lugano egyik áruházában kedden.

Többször is betört egy éjszaka alatt ugyanabba a házba, és a fél kamrát kifosztotta

Itthon2020.11.05, 12:13

A kecskeméti rendőrök azonosították, és őrizetbe vették a helyi férfit, aki a lopással több százezres kárt okozott.

Ruhájáról ismerték fel a Blaha Lujza téri betörőt

Itthon2020.11.04, 13:49

A józsefvárosi rendőrök elfogták a kettős betörést elkövető férfit.

Holttestet találtak a Dunában Paksnál

Itthon2020.11.02, 12:21

Egy ismeretlen nő holttestét találták meg a Duna paksi szakaszán. A rendőrség a lakosság segítségét kéri az azonosításban.

Halála után sem hagyta magára magára gazdáját egy kutya

Itthon2020.08.14, 16:35

Kedvenc kutyájával, Mackóval indult sétálni egy nagybakónaki férfi, ám családja soha többé nem látta viszont. Másfél hónapig hiába keresték, most azonban rábukkantak a holttestére. A kutya még ekkor is mellette őrködött. A rendőrök még vizsgálják a történteket.

A lakosság segítségét kérik az ázsiai tigrisszúnyogok felmérésében

Tudomány2020.07.02, 17:56

Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózathoz (ELKH) tartozó Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézete ismét felhívásban kéri a lakosságot, hogy segítsék a kutatókat a hazai tigrisszúnyog-populáció feltérképezésében.

Hamis receptekkel próbált gyógyszereket kiváltani egy szegedi patikában

Itthon2020.05.19, 13:42

A szegedi rendőrök hamis magánokirat felhasználása miatt nyomoznak egy idegen férfi ellen.

Pénztárcatolvajt keresnek a miskolci rendőrök

Itthon2020.05.19, 13:26

A miskolci rendőrök lopás miatt nyomoznak egy idegen férfi ellen, a lakosság segítségét kérik az azonosításához.

Előző
  • 1
  • 2
Következő