Az Úr sötét anyagai

címke rss
Sorozatok otthonmaradáshoz: íme, néhány széria, amibe érdemes belevágni

Sorozatok otthonmaradáshoz: íme, néhány széria, amibe érdemes belevágni

Valószínűleg ebben az időszakban még azok is belefognak egy-egy sorozatba, akik eddig tartózkodtak attól, hogy ilyesmivel üssék el az idejüket. Az biztos, hogy kezdő sorozatozóknak, és gyakorlottaknak is van bőven miből válogatniuk mindegy, hogy milyen műfaj iránt érdeklődnek. Annak, aki teheti, most a legfőbb programja az otthonmaradás, íme, néhány sorozat, ami talán enyhíti az elvágyódást, és úgy utazhatunk vele a múltba, vagy éppen egy teljesen másik, nem létező világba, hogy ki sem tesszük a lábunkat. Ám a pusztán szórakozni vágyóknak, vagy mélyebb tartalmak iránt érdeklődőknek is ajánlunk valamit.

Itt a magyar előzetes egy várva várt sorozathoz

Tévé2019.07.19, 10:19

A San Diegó-i Comic-Conon bemutatták Az Úr sötét anyagai első előzetesét, amely a hazai HBO jóvoltából már magyar felirattal is elérhető. A csatorna a BBC-vel közösen készítette el a sorozatváltozatot Philip Pullman regénytrilógiájából, amelyből eddig csak az első részt filmesítették meg Az arany iránytű címmel. Az ősszel érkező fantasy akár a Trónok harca rajongóinak is pótlék lehet – itt ajánlottuk egy összeállításban –, a főbb szerepekben egyébként James McAvoyt, Ruth Wilsont, Lin-Manuel Mirandát és Dafne Keent láthatjuk majd.

Előző
  • 1
Következő