Az emlékmás

címke rss
Schwarzenegger elhozta a magyaroknak a Nyugat szelét

Schwarzenegger elhozta a magyaroknak a Nyugat szelét

Hetvenéves Arnold Schwarzenegger, a Terminátor, a világ egyik legnagyobb akciósztárja, aki megannyi legendás egysorost ajándékozott a filmtörténelemnek tört angolságával. Testépítőből lett filmsztár, majd filmsztárból kormányzó; nem szégyellte kifigurázni magát a vásznon, de volt annyira hiú, hogy évekig rivalizáljon Sylvester Stallonéval. Összeállításunkban átvesszük, melyek voltak a majdnem ötvenéves karrier legfőbb fordulópontjai, melyik a legtipikusabb Schwarzi-film, mely szuperprodukcióval került a mélypontra, és mely filmje kedves főként nekünk, magyaroknak.

Gerendába vágtuk egymás fejét, miközben Kate Winslet sikongatott

Archívum2017.05.15, 14:18

James Cameron kedvéért a Titanic tatjáról ugrott le húszméteres mélységbe, a Transformers 3-ban orosz tudósként halt szörnyet. Schwarzeneggerrel sakkozott, Bud Spencer kamupofont adott neki, most pedig mesét ír, amit Steven Spielbergnek akar eladni. Piroch Gábor, miután végigmászta a kaszkadőr-szamárlétrát Magyarországon, szerencsét próbált Amerikában, és a legnagyobb hollywoodi filmekbe dolgozta be magát. Verekedett Az emlékmásban, lovagolt a Thorban, kaszkadőrszakértője volt az Evitának, az új Szárnyas fejvadász magyar részlegének, legutóbb pedig a Kincsemnek. Ennek apropóján mesélt az Origónak fantasztikus karrierjéről. Elárulta,, ...

Sharon Stone melle ötvenöt éves

Film2013.03.16, 16:14

Egy színésznő, akiről mindenkinek ugyanaz jut az eszébe. A filmtörténet legtöbbet kimerevített jelenetében a hősnő szemtelen mozdulattal adja a nyomozók tudtára, hogy az égvilágon semmi rejtegetnivalója. Ez a frivol gesztus aztán meg is pecsételi Sharon Stone karrierjét. Hiába a számos remek színészi alakítás a későbbiekben, ha őt látja a közönség, elemi ösztöne úgyis mindig azt követeli majd, hogy egy elérhetetlenül csábító szépség meztelenkedésében gyönyörködhessen. A Kamaszkorunk legszebb mellei című sorozatunk különkiadása következik.

Már az amerikaiak sem ették meg

Film2012.12.23, 13:16

Sem a Wachowski testvérek, sem Tim Burton agymenésére nem volt vevő a nép, de a húszéves sci-fi újrahasznosítása, a görög istenek felélesztése, a méregdrága Marsbéli kaland és Tom Cruise bőrgatyás parádézása sem bizonyult jó befektetésnek.

Szuperhőssel nem lőttek mellé

Film2012.08.25, 21:54

Batman és az alienek teljesítették a kötelességüket, a füvező maci és a meztelenkedő pasik minden elvárást felülmúltak, Johnny Depp átment unalmasba, Kristen Stewart pedig összetörte az Alkonyat-rajongók szívét. Ez történt a nyáron.

Meggyalázták az emlékeinket

Film2012.08.23, 16:42

Az 1990-ben készült Az emlékmás idei újragondolása az összes olyan jellegzetességet felmutatja, ami miatt utálni szokás a remake-eket. Az eredetihez képest egy fantáziátlan, üres, és bosszantó ökörségekkel telehányt tucatakciófilm. Ha ezt az emlékcsomagot ajánlották volna fel Schwarzeneggernek, biztosan visszautasította volna.

Az akciótaták nem robbantak akkorát

Archívum2012.08.20, 12:31

Sylvester Stallone és korosodó akciócsapata A feláldozhatók második részével 28,8 millió dollárt zsebelt be az amerikai mozikban. A Jean-Claude Van Damme és Chuck Norris részvételével erősített folytatás hétvégi bevétele 17%-os visszaesést jelent az első rész 35 milliós nyitásához képest. Viszont még így is könnyedén lepipálták A Bourne-hagyaték-ot, ami múlt héten még képes volt átvenni a vezetést A sötét lovag - Felemelkedés-től. A Jeremy Renner főszereplésével újraindított Bourne-sorozat a második hétvégéjén 17 millió dollárt hozott. A feláldozhatók 2 | Sylvester Stallone és Chuck Norris Christopher Nolan utolsó Batman-filmje mosttanra ...

Jessica szuperszexi lett

Archívum2012.08.16, 14:44

Jessica Biel pompásan festett Az emlékmás berlini premierjén.

Colin Farrell nem tejel

Archívum2012.08.06, 11:33

Colin Farrell fantasztikusan jó színész és van rajongótábora is, de nem olyan sztár, aki tömegeket képes bevonzani a mozikba. Ez az utóbbi időben már többször bebizonyosodott (Frászkarika, London Boulevard), most pedig a Sony esett pofára a Farrell főszereplésével készült Az emlékmás-remake-kel (hazai premier: augusztus 16.). A film legalább 125 milliós büdzséjéhez képest nem túl ütős 26 millió dolláros bevétellel, a toplista második helyén nyitott az amerikai mozikasszáknál. Az 1990-ben bemutatott Az emlékmás akkor 25,5 millióval indult, ami ma nagyjából 45 millió dollárt érne. Az új feldolgozásnak nem jósol fényes jövőt, hogy a köözönség ...

Előző
  • 1
  • 2
Következő