Az alapító

címke rss

Gyorsan kiebrudalták a mozikból a magyar akciófilmet

Film2017.02.06, 17:02

Forrás: Amego Film middle on 2560 1020 A kör bemutatója óta eltelt tizenöt évben úgy tűnik nem csupán a 2005-ös második részről feledkeztek meg a magyarok, hanem már az első rész okozta sokk is elhomályosult bennük. Ezért történhetett meg az, hogy a Körök alacsony érdeklődés mellett rajtolt el a mozikban, 10 509-en ültek be rá, ami csak a toplista ötödik helyére volt elég. A tavalyi év horrorszenzációja, a Vaksötét közel 24 ezer nézővel rajtolt el, a Széttörvé-re még most, a harmadik hétvégéjén is sokkal többen, egészen pontosan 23 987-en váltottak jegyet.  A múlt hét másik amerikai újdonsága, A McDonald’s felfutásáról szólóó ...

Michael Keaton elvette a kedvünket a McDonald'stól

Film2017.02.05, 14:00

Már megint egy eredettörténet, szinte halljuk is, ahogy ásítással reagál erre az olvasók jelentős része. Pedig most egy érdekes és tanulságos sztorit ástak elő Hollywoodban. Az alapító című filmben a McDonald’s kezdeti éveiről hullik le a lepel, kiderül, hogyan forradalmasította a vendéglátóipart egy testvérpár, majd hogyan vált a családi vállalkozás néhány év leforgása alatt országos hálózattá. A konvencionális elbeszélésmód alapból középszerűségre kárhoztatta volna a filmet, de a lelőhetetlenül pörgő Michael Keaton alakítása kiemeli Az alapítót az átlagból. 

Nézze meg, mekkora kavarás ment a McDonald's alapításakor!

Film2017.01.30, 10:49

Kíváncsi arra, hogyan vált a kaliforniai családi vállalkozásként  indult McDonald's a világ legnagyobb gyorsétterem-láncává? Ha igen, játsszon válunk, és jegyet nyerhet Az alapító premier előtti vetítésére. Ez lehet Michael Keaton következő nagy dobása a Birdman és a Spotlight után. 

Előző
  • 1
Következő