Az AC Parma

címke rss

Cannavaro, a madridi védelem királya

A nyári világbajnokság második legjobb játékosa, az aranyérmes olasz válogatott kapitánya a másodosztályba visszasorolt Juventus FC-től szerződött a Real Madridhoz, amelynek híresen szellős védelmét kellene olyan áthatolhatatlan fallá formálnia, mint amilyenné korábban az AC Parma, a Juventus FC, illetve az olasz válogatott hátsó alakzatát is tette.

Szuperrangadók hétvégéje Angliában

Archívum2006.09.15, 14:52

Parádés meccseket ígér az angol labdarúgó-bajnokság hétvégén, ugyanis vasárnap rendezik a Chelsea-Liverpool és a Manchester United-Arsenal rangadókat. A Bundesligában az UEFA-kupában szereplő csapatok párharcai emelkednek ki a forduló műsorából, Olasz- és Spanyolországban pedig az a nagy kérdés, hogy a BL-ben betliző Inter, illetve Real Madrid tud -e javítani hazai porondon.

Egy sziget, két futballklub, húsz meccs

Archívum2006.04.28, 08:25

Fortuna néha furcsa játékot tud űzni a klubcsapatokkal, hiszen a sorsolás szeszélye során nemegyszer előfordult már, hogy két együttes pár hét alatt többször is találkozott. A Real Valladolid és az RC Deportivo például néhány éve egy hét alatt három mérkőzést is játszott egymással (egyet a bajnokságban, kettőt pedig a spanyol kupában), az AC Parma és a Juventus FC pedig 1995 tavaszán alig valamivel több, mint egy hónap leforgása alatt ötször mérkőzött meg (kétszer az UEFA-kupában, kétszer az olasz kupában, egyszer pedig a bajnokságban).

Baldini vezetheti ki a gödörből a Leccét

Archívum2005.09.27, 17:05

Az olasz élvonalbeli Lecce labdarúgócsapatának vezetői Silvio Baldinit, az AC Parma volt trénerét nevezték ki a hétfőn menesztett Angelo Gregucci helyére a vezetőedzői posztra.

Volt Real-elnök vette meg a Parmát

Sport2005.09.03, 17:29

A pocsék szezon után szinte borítékolható volt, hogy a parmai klub háza táján forradalmi változások várhatóak, hiszen még egy olyan idényre senki nem vágyik, mint a 2004-2005-ös. Hogy esély legyen a javulásra, ahhoz először pénzt, azaz új tulajdonost kellett szerezni. Ez sikerült is, ráadásul nem is akárki vette meg a klubot: a Real Madrid korábbi elnöke, Lorenzo Sanz. De nemcsak új elnök van az Ennio Tardini stadionban, hanem néhány új játékos és egy új edző is, valamint a klub neve sem AC Parma többé.

Ki megy ma? - Bucci, Tomasson

Archívum2005.07.13, 07:10

Az AC Parma fiatal csatára, Francesco Ruopolo az orosz Lokomotiv Moszkvába szerződött. A pármaiak emellett meghosszabbították veterán kapusuk, a 36 esztendős Luca Bucci szerződését egy évvel.

A Milannak már nem kell Gilardino

Archívum2005.07.07, 09:14

Adriano Galliani, az olasz pontvadászatban és a labdarúgó Bajnokok Ligájában is ezüstérmes AC Milan alelnöke kijelentette, hogy kiszállnak az Alberto Gilardino megszerzéséért zajló versenyből, mert az AC Parma túl sokat kér a játékosért.

Gilardino túl drága, Sevcsenko nem eladó

Sport2005.06.22, 16:00

Továbbra sem tudott megállapodni egymással az AC Milan és az AC Parma Alberto Gilardino átigazolásáról, így még korántsem biztos, hogy az olasz labdarúgás egyik legnagyobb reménységének tartott csatár Milánóban folytatja pályafutását. 

Csak a csoda mentheti meg a Parmát

Sport2005.06.15, 07:48

Hazai pályán 1-0-s vereséget szenvedett az AC Parma labdarúgócsapata az olasz labdarúgó-bajnokság osztályozóján a Bologna együttesétől, így idegenben kellene kiharcolnia a bennmaradást érő sikert.

Máris beindult az olasz edzőkeringő

Archívum2005.06.15, 07:48

Épp csak hogy véget ért az olasz bajnokság 2004-2005-ös szezonja (sőt, az osztályozón részt venni kénytelen AC Parma és Bologna FC számára még tart a küzdelemsorozat), máris beindult az itáliai holtidények hagyományosan egyik legizgalmasabb kiegészítő sportága, az edzőkeringő. A dobogón végzett klubok egyelőre nem szálltak be a "táncba", de rajtuk kívül minden klubnál az volt az elmúlt hét nagy kérdése: ki legyen az új mester? Vannak, akik már megtalálták a választ, de a legtöbben még keresik az ideális szakvezetőt.

Jobban ment a Parmának az UEFA-kupában

Sport2005.05.28, 12:37

Az AC Parma számára valóságos pokoljárás ez a szezon - legalábbis a bajnokságban. A gárdán a decemberi edzőváltás sem segített sokat, hiszen a Silvio Baldinit váltott Pietro Carmignanival is a kiesőzónában tanyáznak Alberto Gilardinóék. Az UEFA-kupában viszont remekelt az együttes, hiszen csak a CSZKA Moszkva elleni elődöntő jelentette a végállomást a Parma számára, pedig a nemzetközi mérkőzéseken a csapat legjobb játékosai elvétve léptek pályára.

50 millió eurót kér Gilardinóért a Parma

Archívum2005.05.10, 15:07

Az élvonalban maradásért küzdő, ám az UEFA-kupában az elődöntőig menetelő AC Parma vezetősége 50 millió euróban határozta meg az olasz futball egyik legnagyobb reménységének tartott Alberto Gilardino vételárát.

Az UEFA elutasította a Parma óvását

Archívum2005.05.08, 21:56

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága vasárnap elutasította az olasz AC Parma által benyújtott óvást, így a CSZKA Moszkva játszhat az UEFA-kupa döntőjében. 

Sporting-CSZKA döntő lesz az UEFA-kupában

Sport2005.05.06, 12:06

Hazai pályán játszhat UEFA-kupa-döntőt a Sporting Lisboa, amely 3-2-es veresége ellenére a hosszabbítás hosszabbításában szerzett plusz egy idegenbeli találatával kiharcolta a továbbjutást az AZ Alkmaar otthonában. A portugálok ellenfele a fináléban CSZKA Moszkva  lesz, amely az olaszországi döntetlent követően hazai pályán háromgólos győzelmet aratott az AC Parma felett.

Megóvja UEFA-kupa-meccsét a Parma

Sport2005.05.06, 17:29

Eldőlt, hogy a labdarúgó UEFA-kupa május 18-i, lisszaboni fináléjának egyik résztvevője a saját pályáján szereplő Sporting Lisboa lesz. Az azonban még nem biztos, hogy a végső sikerért a CSZKA Moszkvával mérkőzik, mert bár az orosz alakulat az elődöntőben búcsúztatta az AC Parmát, az olaszok megóvják a moszkvai találkozót. Amennyiben Sporting-CSZKA döntőre kerül sor, új bajnokot avatnak a sorozatban.

Otthon játszhatná az UEFA-döntőt a Sporting

Sport2005.05.05, 21:25

Csütörtökön rendezik a labdarúgó UEFA Kupa elődöntőjének visszavágóit: az orosz CSZKA Moszkva az olasz AC Parmát fogadja, míg a holland AZ Alkmaar a portugál Sporting Lisboát látja vendégül.

41 év után UEFA-döntőbe juthat a Sporting

Archívum2005.04.28, 09:18

Csütörtökön rendezik a labdarúgó UEFA-kupa elődöntőinek első mérkőzését: az olasz AC Parma az orosz CSZKA Moszkvát fogadja, míg a portugál Sporting Lisboa a holland AZ Alkmaart látja vendégül.

Nyáron elhagyja Parmát az olasz gólzsák

Archívum2005.04.25, 16:19

Az olasz labdarúgás egyik legnagyobb reménységének számító Alberto Gilardino a nyáron biztosan elhagyja az UEFA-kupában elődöntős AC Parmát, de még egyáltalán nem biztos, hogy a Milanhoz igazol.

Hozta a kötelezőt a Milan a Parma ellen

Sport2005.04.24, 00:38

A címe megvédéséért harcoló, BL-elődöntős AC Milan könnyedén győzött a vendég AC Parma ellen az olasz labdarúgó-bajnokságban. A múlt vasárnap a Milant, hétközben pedig az AS Romát megverő Siena ezúttal kikapott hazai pályán az Udinesétől.

Megbuktak a topligák csapatai az UEFA-kupában

Sport2005.04.14, 23:53

Három, előzetesen némileg esélyesebbnek tartott csapat is kiesett a labdarúgó UEFA-kupa negyeddöntőjében: a spanyol Villarrealt a holland AZ Alkmaar, a francia Auxerre-t az orosz CSZKA Moszkva, az angol Newcastle-t pedig a portugál Sporting búcsúztatta. A Sáfár Szabolccsal felálló Austria Wien bár egyszer sem kapott ki a Parmától, idegenben lőtt gólokkal az olaszok mentek tovább.

Shearer gólt lőtt, Sáfárék ikszeltek az UEFA-kupában

Sport2005.04.07, 23:32

Hazai pályán 1-1-es döntetlent ért el a kapus Sáfár Szabolccsal felálló Austria Wien az olasz AC Parma ellen a labdarúgó UEFA-kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén.

Csak az Austria volt boldog vendég az UEFA-kupában

Sport2005.03.18, 13:38

A csütörtöki játéknapon a CSZKA Moszkva, a Sporting Lisboa, az AC Parma, az Auxerre és az Austria Wien jutott be a legjobb nyolc közé a labdarúgó UEFA-kupában.

Szabicsék Parmába látogatnak az UEFA-kupában

Sport2005.02.16, 10:59

Az idén már a szokásosnál is korábban, február 16-17-én megkezdik szereplésüket az UEFA-kupában érdekelt csapatok, ekkor rendezik ugyanis a legjobb 16 közé jutásért vívandó párharcok első mérkőzéseit. Az ebben a szezonban először megrendezett csoportkört túlélt együttesekhez csatlakoznak a Bajnokok Ligája csoportjainak harmadik helyezettjei, melyek nincsenek könnyű helyzetben, és nem csak azért, mert valamennyien hazai pályán kezdik UEFA-kupa-szereplésüket. Jó néhány neves gárda található a mezőnyben, de egyértelmű esélyes nincs, így igazán izgalmas mérkőzések várhatók - már az első fordulóban is.

Ki megy ma? - H. Yakin, Bellamy

Sport2005.01.27, 15:13

A Real Madrid fiatal középpályása, Juanfran 2008-ig meghosszabbította szerződését. A Sampdoria balhátvédje, Stefano Bettarini (aki ebben az idényben eltiltása miatt még nem lépett pályára) kölcsönbe az AC Parmához került. A Manchester City a szezon végéig kölcsönvette az Atlético Madrid szélsőjét, Kiki Musampát.

Ki megy ma? - Ramelow, Ramos

Archívum2005.01.21, 08:44

A Borussia Mönchengladbach leigazolta a török Genclerbirligi belga védőjét, Filip Daemset. Az AC Parma szerződtette egykori kapusát, a 37 esztendős Luca Buccit, aki legutóbb az Empoliban védett. A Feyenoord megszerezte az amerikai Dallas Burn védőjét, Corey Gibbset.

Ki megy ma? - Zewlakow, Dellasz

Sport2005.01.20, 07:23

Az AC Parma szerződtette a másodosztályú Modena csatárát, Fabio Vignarolit. A Middlesbrough FC ausztrál kapusa, Mark Schwarzer 2008-ig meghosszabbította szerződését. A Crystal Palace fiatal szélsőjét, Wayne Routledge-et a Tottenham Hotspur szeretné leigazolni.

Ki megy ma? - Zidan, Djemba-Djemba

Sport2005.01.04, 11:55

Az AC Parma csatára, Massimo Maccarone kölcsönbe a Sienába igazolt. A Newcastle United a Fulham portugál szélsőjét, Luis Boa Mortét szemelte ki. A Werder Bremen a dán FC Midtjílland egyiptomi csatárát, Mohammed Zidant figyeli.

Carmignani mentheti meg a Parmát

Archívum2004.12.24, 08:53

A nyáron alaposan meggyengült az AC Parma játékoskerete, így a kék-sárgáktól senki sem várta, hogy megismétlik tavalyi ötödik helyezésüket, de a legtöbb szakértő a középmezőny elérését azért reális célnak tartotta a csapat számára. A szezon rajtja óta kiderült, hogy mindez csak álom, a gárda ugyanis kezdettől fogva a táblázat vége felé foglal helyet, és a 16. forduló után a 19., azaz kieső helyen áll. A tragikus szereplésnek meg is lett a személyi következménye: a Livorno elleni vereség után menesztették Silvio Baldini vezetőedzőt, utóda pedig Pietro Carmignani lett.

Carmignani a Parma új edzője

Archívum2004.12.15, 11:21

Az AC Parma elnöksége Pietro Carmignanit nevezte ki az olasz labdarúgó-bajnokság 18., kieső helyén álló együttes vezetőedzőjévé.

Beindult az Inter, jól hajrázott a Milan

Sport2004.12.05, 16:58

A utóbbi időben döntetlent döntetlenre halmozó, s a 49. perctől emberhátrányban játszó Internazionale Adriano mesterhármasának is köszönhetően 5-0-ra legyőzte a Messinát a az olasz labdarúgó-bajnokság 14. fordulójának első szombati mérkőzésén. Az AC Milan az utolsó tíz percben 0-1-ről fordított a bennmaradásért küzdő AC Parma vendégeként. 

A vártnál gyengébben kezdett a Parma

Archívum2004.10.14, 09:07

A nyári átigazolási időszak egyik főszereplője volt az AC Parma Olaszországban, hiszen a kék-sárgák anyagi gondjaik miatt kénytelenek voltak megválni jó néhány kulcsemberüktől. Ugyan a legnagyobb sztár, Alberto Gilardino maradt a klubnál, a többiek (Matteo Ferrari, Manuele Blasi, Simone Barone) távozása azonban a jelek szerint megviselte a csapatot, amely öt forduló után még nyeretlen, és kieső helyen áll a bajnokságban.

Martins segített az Interen, Völler távozott

Sport2004.09.26, 22:29

Nagy csatában, a cserecsatár Martins két egyenlítőgóljával sikerült pontot mentenie az Internek a Parma ellen az olasz labdarúgó-bajnokság 4. fordulójában. Idegenben győzött a Sampdoria, amely a Fiorentina otthonából vitte el a három pontot, meglepetésre a Brescia Udinében nyert. A Lecce sokáig csak szenvedett az emberhátrányban vezetést szerző Cagliari ellen, végül csak sikerült 3-1-re legyőzni a szárdokat. A szombati vereség után Rudi Völler bejelentette lemondását, amelyet az AS Roma elnöksége elfogadott. A lapok Luigi del Nerit emlegetik, mint lehetséges utód.

Torinó-Milánó versenyfutást ígér a Serie A 102. szezonja

Sport2004.09.10, 12:43

Szokás szerint az európai topligák közül a Serie A rajtol el legutoljára, még annak ellenére is, hogy az olasz élvonalban az előző idényhez képest kettővel több klub szerepel majd, a campionatóban húsz együttes küzd a pontokért. A bajnoki cím esélyeseit viszont még a korábbinál is kevesebb névre lehet szűkíteni: a megszokott nagy ötösből a két római gárda kihullani látszik, így várhatóan az FC Internazionale, az AC Milan és a Juventus FC vetélkedik majd az elsőségért.

Nagy lépést tett a BL felé az Inter

Sport2004.05.09, 18:37

Az Internazionale hatalmas lépést tett a még Bajnokok Ligája-indulást - pontosabban selejtezőt - érő 4. hely megszerzése érdekében, ugyanis az olasz labdarúgó-bajnokság 33. fordulójában hazai pályán legyőzte az AC Parmát.

Pontokat vesztett a Juventus Parmában

Sport2004.04.18, 22:31

A Juventus döntetlent játszott az AC Parma otthonában, s ezzel a torinói gárda gyakorlatilag elveszítette az esélyét arra, hogy megvédje címét, miután négy fordulóval az olasz labdarúgó-bajnokság zárása előtt 12 pont a hátránya az éllovas AC Milannal szemben. A Roma viszont modenai győzelme után még befoghatja a listavezetőt,  ehhez azonban a továbbiakban sem szabad hibáznia.  Az Internazionale hazai pályán simán legyőzte a Bologna együttesét.

Kétgólos hátrányból fordított a Milan a derbin

Sport2004.02.21, 22:56

Az AC Milan kétgólos hátrányból fordítva nyerte meg a városi rangadót az Internazionale ellen az olasz labdarúgó-bajnokság 22. fordulójában. Az AC Parma kisebb meglepetésre idegenben legyőzte az újonc, de rendkívül jól szereplő Sampdoriát

Duplán örülhet az Inter

Sport2004.01.22, 06:54

A Lazio után a Juventus, valamint az Internazionale is bejutott jutott a labdarúgó Olasz Kupa elődöntőjébe, miután a visszavágón előbbi otthon is legyőzte a Perugiát, utóbbi pedig 3-1-re verte az Udinese együttesét. A milánói csapat erősödött is szerdán, ugyanis szerződtette a csőd közelbe jutott Parma brazil csatárát, Adrianót.

A Parmalat-csőd az AC Parmát is magával ránthatja

Sport2004.01.14, 08:08

Az AC Parmát egészen a legutóbbi ideig úgy emlegették, mint az egyik példáját annak, miként válhat egy kis klub a megfelelő vezetéssel európai élcsapattá. Az egyesület felemelkedését a tulajdonos, Calisto Tanzi, illetve az ő élelmiszer-ipari vállalata, a Parmalat eredményezte, és könnyen lehet, hogy a klub vesztét is ez okozza majd. A Parmalatról ugyanis kiderült, hogy minden idők egyik legnagyobb pénzügyi csalását követte el, és a csődeljárás a futballklubot is magával ránthatja.

Nakata a Bologna kölcsönjátékosa lesz

Sport2003.12.25, 13:40

A Nikkan Sports című japán sportnapilap szerint az idény hátralévő részét a Bolognában tölti Nakata Hidetosi, az AC Parma labdarúgója.

Ki megy ma? - Frey, Kompany

Sport2003.10.29, 10:31

Az RSC Anderlecht új szerződést kötött fiatal, mindössze 17 esztendős védőjével, Vincent Kompanyval. Az Olympique Marseille-nél cáfolták, hogy belga középhátvédjük, Daniel van Buyten a Manchester Uniteddel tárgyalna. Az AC Parma francia portása, Sebastien Frey kijelentette, hogy tudomása szerint a Chelsea és a Manchester United is érdeklődik iránt.

Ki megy ma? - Rivaldo, Stam

Sport2003.10.12, 09:51

Az AC Milan brazil középpályása, Rivaldo elismerte, hogy a Chelsea-vel és a Tottenhammel is felvette a kapcsolatot esetleges januári leigazolásáról. Az AC Parma brazil csatára, Adriano iránt a Chelsea is érdeklődik. Eközben a Chelsea fiatal portugál támadója, Felipe Oliveira próbajátékon szerepel a francia Stade Rennes-nél.

Ki megy ma? - Adriano, Ballack

Sport2003.10.11, 13:01

A Leeds United edzője, Peter Reid azt szeretné, ha veterán középpályása, David Batty meghosszabítaná szerződését a klubnál. A Barcelona állítólag az AC Parma brazil támadóját, Adrianót szemelte ki az Anglia felé kacsintgató Patrick Kluivert pótlására.  

Most is ötesélyes a Serie A

Sport2003.08.24, 18:17

A Serie A a legkiszámíthatóbb és a legkiszámíthatatlanabb topliga is egyben: a dobogós helyezettek évek óta ugyanabból az öt klub közül kerülnek ki, és ezt az ötöst valószínűleg most sem nagyon fogják megszorítani, mögöttük azonban évről évre más gárdák tűnnek föl a középmezőny élén, hogy egy-egy remek szereplés után megint visszasüllyedjenek a középszerűségbe. A legnagyobb kérdés persze továbbra is az, hogy sikerül-e végre az Internazionalénak elhódítani a scudettót, esetleg a városi rivális Milan végez az élen, vagy a Juventus végrehajtja a triplázást, de beleszólhat még a versengésbe a két fővárosi csapat, a Lazio és a Roma is.

A Parma kis költségvetéssel épít új csapatot

Sport2003.08.10, 14:48

A Serie A előző szezonjában az egyik legpozitívabb meglepetést az AC Parma együttese szolgáltatta, amely annak ellenére is az ötödik helyen végzett, hogy a bajnokság előtt Fabio Cannavarót és Marco di Vaiót is eladta, és jelentősen csökkentette az egyesület költségeit - beleértve a fizetéseket is. A mostani átigazolási időszakban ez a trend folytatódik, hiszen a parmaiak nem adtak ki nagy pénzeket új focistákra, és könnyen elképzelhető, hogy megint megválnak pár sztárjuktól - bár ezzel kapcsolatban a klubon belül is megoszlanak a vélemények.

Adrian Mutu megverte a feleségét

Sport2003.07.10, 12:42

A román rendőrség nyomozást indított Adrian Mutu, az AC Parma labdarúgója ügyében, aki állítólag megverte a feleségét.

Sztárokat nevel a Parma

Sport2003.01.24, 09:51

Az AC Parma a kilencvenes években rendre az élcsoportban végzett a Serie A-ban, egyszer sem fejezte be a bajnokságot a hatodik helynél hátrább, és szép lassan a sztárklubok közé küzdötte fel magát. Mindezt aztán a legutóbbi szezonban alaposan "sikerült" szétrombolni, így a mostani bajnokságban a vezetőség és a játékosok mindent kezdhettek elölről - a jelek szerint nem is rossz eredménnyel.

Del Piero pontot mentett a Juventusnak

Sport2002.09.29, 13:04

Az olasz labdarúgó-bajnokság 4. fordulójában a Juventus hazai pályán döntetlent játszott az AC Parma ellen, mint ahogy a Lazio ésa Milan is osztozkodott a pontokon Rómában.  

Szuperkupa-győztes a Juventus

Sport2002.08.26, 08:41

A líbiai fővárosban, Tripoliban került sor az olasz labdarúgó Szuperkupára a bajnok Juventus és a kupagyőztes AC Parma között.

A nap játékosa: Massimo Donati (AC Parma)

Sport2002.08.03, 13:31

Az AC Milannál Rivaldo váratlanul jött leigazolásával alaposan megnőtt a pályára küldhető középpályások száma, és a vezetőség is úgy érezte, hogy a keretben túl sok futballista szerepel. Ennek eredményeképpen a fiatal Massimo Donatit a következő szezon erejéig kölcsönadták az AC Parma együttesének.

A nap játékosa: Alan Boghossian (RCD Espanyol)

Sport2002.07.12, 09:00

A világbajnokságon alaposan leszerepelt francia válogatott tagjai mostanában nem nagyon keresettek a nemzetközi játékospiacon, ám az egyik focista, Alan Boghossian így is talált új csapatot magának. A vébén egy meccsen sem szerepelt labdarúgó az AC Parmától az Espanyolhoz igazolt, mégpedig ingyen, hiszen lejárt a szerződése.

A nap játékosa: Júnior (AC Parma)

Sport2002.05.11, 13:02

Az Arsenallal ellentétben a Juventus nem tudott duplázni hazájában, a torinóiak a bajnoki cím után ugyanis elbukták a Coppa Italiát. A hazai 2-1-es győzelem után Pármában is a pályaválasztó örülhetett (1-0), így idegenben rúgott góllal az AC Parma lett a kupagyőztes. A sárga-kékek gólját a brazil légiós, Júnior szerezte.

Parmában nagy változások várhatóak a nyáron

Sport2002.05.10, 12:45

Az AC Parma szurkolói tudták, hogy Gianluigi Buffon és Lilian Thuram tavaly nyári eladását követően nehéz idény vár rájuk, de az a legsötétebb rémálmukban sem fordult elő, hogy a csapat csak az utolsó előtti fordulóban biztosítja majd be élvonalbeli tagságát. Azonban éppen így történt, és ez idő alatt két edzőcserét is meg kellett élniük. Úgy tűnik, hogy a nyáron egy újabb tréner érkezik a klubhoz, és a játékoskeretben is nagy változások várhatóak.

A nap játékosa: Mario Stanic (Chelsea FC)

Sport2002.04.23, 11:06

A londoni csapat az olasz Claudio Ranieri mester keze alatt aránylag jól szerepel az angol bajnokságban, ám nem minden futballista elégedett a szakvezetővel. A horvát Mario Stanic például az utóbbi időben kevés játéklehetőséget kapott, ráadásul nem egyszer előfordult, hogy nem a megszokott posztján kellett szerepelnie, így szívesen visszatérne egykori klubjához, az AC Parmához, amely tárt karokkal várja.

A nap játékosa: Marcio Amoroso (Borussia Dortmund)

Sport2002.04.05, 11:43

A Borussia Dortmund együttese a nyáron rekordösszeget fizetett ki az AC Parmának a brazil Marcio Amorosóért, a németek ugyanis 51 millió márkát adtak a futballistáért - igaz, ebből csak 15,5 milliót készpénzben, a maradék ösezeget Evanílson játékjoga adta ki. Amoroso ugyan többször is konfliktusba került trénerével, Matthias Sammerrel, de góljai önmagukért beszélnek: a Milannak mindjárt hármat rúgott.

A nap játékosa: Nakata Hidetosi (Japán)

Sport2002.03.28, 11:09

A világbajnokság egyik házigazdája a szintén vébérésztvevő Lengyelország ellen lépett pályára, és némi meglepetésre idegenben is magabiztos győzelmet aratott. Az ázsiai együttes egyik legjobbja az a Nakata volt, aki az utóbbi időben csak kevés játéklehetőséget kap klubjában, az AC Parmában, és ezért veszélybe került a válogatottsága is, de most bebizonyította, hogy helye van a nemzeti csapatban.

Holland-brit párharcok az UEFA-kupában

Sport2002.02.21, 08:14

Az UEFA-kupa nyolcaddöntői közül hat maradt csütörtökre, és a legérdekesebb párosításnak a két holland-brit párviadal ígérkezik: a Leeds United a PSV Eindhoven otthonába látogat, míg a Feyenoord a skót Rangersszel mérkőzik meg. Magyar résztvevője is lesz a kupanapnak Halmai Gábor és Pisont István személyében, akik a Hapoel Tel-Aviv színeiben az AC Parma ellen lépnek majd pályára.

Nem született gól a Roma-Juventus rangadón

Sport2002.02.10, 23:13

Meglepetésre az Internazionale és a Lazio is vereséget szenvedett idegenben a Serie A 22. fordulójában. Előbbi a Bologna, utóbbi az AC Parma otthonában kapott ki. A Milan az utolsó percekben már kettős emberhátrányban játszó Perugiával szemben sem tudta megszerezni a három pontot. A szezon rangadóján a Roma gólnélküli döntetlent játszott a Juventussal.

Roby Baggio visszatér

Sport2002.02.08, 13:50

Olaszországban mindenki a két éllovas fővárosi csatájára kíváncsi. A bajnok AS Roma ugyanis a Juventust fogadja, és bár egy éve gól nélküli döntetlenre végzett a két csapat, a Stadio Olimpicóban a Roma az esélyesebb. A Parma elleni kupameccsen súlyos sérülést szenvedő Roberto Baggio cáfolta a visszavonulásáról szóló híreket.

Hakan Sükür a Parmába igazolt

Sport2002.01.08, 14:22

Alig kezdődött el az esztendő, az olasz átigazolási piac máris mozgásba lendült, és alig van olyan klub, amelyet ne hoznának kapcsolatba néhány futballistával. A némi meglepetésre a kiesés ellen küzdő AC Parma például az Interben legtöbbször még a kispadra sem kerülő Hakan Sükürt igazolta le annak ellenére, hogy a csapatban szerepel a góllövőlistát holtversenyben vezető Marco di Vaio, valamint olyan támadókkal rendelkezik, mint Patrick Mboma és Savo Milosevic.

A nap játékosa: Marco di Vaio (AC Parma)

Sport2002.01.07, 14:23

Nem akármilyen mérkőzést játszott egymással az AC Parma és a Venezia együttese, hiszen a kiesési rangadón összesen hét gól született. Ebből hármat a vendégek csatára, Di Vaio szerzett, aki ezzel utolérte a góllövőlista élén álló Dario Hubnert, és szintén 12 találattal áll.

Sacchi harmadszor is Parmába szerződött

Sport2001.12.21, 11:01

Újabb rangadóra készül a Chievo együttese, amely ezúttal a bajnok AS Romát fogadja Veronában. Nagy napja lehet vasárnap a Parmának is, hiszen a tisztjében megerősített Carmignani edző, kiegészülve Arrigo Sacchi technikai igazgatóval hat vesztes mérkőzés után sikerre vezetheti a sárga-kéket.

Carmignani a Parma új edzője

Sport2001.12.20, 22:16

Olasz lapértesülések szerint az eddigi pályaedzőt, Gedeone Carmignanit nevezik ki az AC Parma labdarúgócsapatának trénerévé. Arrigo Sacchi, az olasz válogatott egykori szövetségi kapitánya pedig technikai igazgató lesz.

Passarellát menesztette a Parma

Sport2001.12.18, 13:28

Az AC Parma labdarúgócsapatának elöljárói menesztették Daniel Passarella vezetőedzőt. Az ok: a szakvezető irányításával játszott mind az öt bajnoki mérkőzését elveszítette az együttes.

Terimet Ancelotti miatt menesztették

Sport2001.11.06, 14:18

Adriano Galliani, az AC Milan labdarúgócsapatának alelnöke kedden kijelentette: azért kellett hétfőn meneszteni Fatih Terimet és helyére kinevezni Carlo Ancelottit, mert az AC Parma is közel állt az ő kiszemeltjük szerződtetéséhez.

Passarella lett az AC Parma edzője

Sport2001.11.06, 16:31

Az argentin Daniel Passarella lett az AC Parma labdarúgócsapatának vezetőedzője. Elődje, Renzo Ulivieri egy héttel ezelőtt mondott le a gyenge bajnoki szereplés miatt.

Lemondott a Parma edzője

Sport2001.10.31, 18:18

A gyenge bajnoki szereplés miatt lemondott Renzo Ulivieri, az AC Parma labdarúgócsapatának vezetőedzője. Utódjáról később döntenek.

Cannavaro Manchesterbe tart

Sport2001.10.08, 09:53

Az angol Manchester United labdarúgócsapata kész 28 millió fontot fizetni az AC Parma együttesének az olasz válogatott védőért, Fabio Cannavaróért. Amennyiben az Observer című brit lap állítása igaznak bizonyulna, úgy a 28 éves Cannavaro lenne a világ legdrágább hátvédje.

Nehéz ellenfeleket kaptak a "magyar" csapatok

Sport2001.09.28, 13:39

Nyonban pénteken kisorsolták a labdarúgó UEFA Kupa második fordulójának párosítását. A magyar játékosok klubjai közül a Hertha BSC (Király Gábor és Dárdai Pál) a Viking Stavangerrel, a Maccabi Tel-Aviv (Horváth Ferenc) a Roda Kerkradéval, a Hapoel Tel-Aviv (Halmai Gábor) a Chelsea-vel, az Utrecht (Dombi Tibor) pedig az AC Parmával csatázik a továbbjutásért. A Debrecent búcsúztató Girondins Bordeaux a Standard Liege-zsel találkozik.

Romario Parmába tart, Ronaldo megsérült

Sport2001.09.28, 19:08

Brazil lapértesülések szerint Romario, a Vasco da Gama labdarúgócsapatának csatára az AC Parmához igazol. Kisebb sérülés miatt újabb pihenőre kényszerül a honfitárs Ronaldo, az Internazionale támadója.

A nap játékosa: Pascal Cygan (Lille OSC)

Sport2001.08.23, 14:22

A Bajnokok Ligája-selejtező legnagyobb meglepetését kétségtelenül a Lille okozta azzal, hogy kiverte az esélyesebbnek tartott AC Parmát. A visszavágón különösen a franciák védelme volt nagy nyomásnak kitéve, de a csapat középhátvédje, a kopasz Pascal Cygan emberfeletti teljesítményt nyújtott, és vezérletével a galloknak sikerült kihúzniuk egy kapott góllal.

A hét világválogatottja (július 30. - augusztus 5.)

Sport2001.08.06, 19:12

Az elmúlt hét álomcsapatának összeállításakor kizárólag a német és a francia bajnokságra fókuszáltunk. A Bajnokok Ligája selejtezőiben ugyanis nem akadt olyan teljesítmény, amellyel fel lehetett volna venni a versenyt a Division 1 vagy a Bundesliga 1 sztárjaival. Ezen a héten azonban már várhatóan nagyobb lesz a harc, hiszen BL-selejtezőn pályára lép az AC Parma, a Lazio, a Liverpool FC és az FC Barcelona is.

Kirabolták Savo Milosevicet

Sport2001.07.31, 19:21

Kirabolták Savo Milosevicet, az AC Parma labdarúgócsapatának jugoszláv csatárát - ismét. Tavaly áprilisban két autóval, ezúttal "csak" egy aranyórával rövidítették meg.

A nap játékosa: Martin Djetou (AC Parma)

Sport2001.07.22, 01:15

A francia élvonal az elmúlt években amolyan hátországnak számított a többi patinás európai pontvadászat számára. A gall futballisták már korábban is rendkívül keresettek voltak Olaszországban vagy Spanyolországban, és a válogatott világbajnoki és Európa-bajnoki címe csak tovább erősítette ezt a folyamatot. Manapság a nemzeti tizenegyben szereplő játékosok szinte egytől egyig külföldön játszanak, szinte csoda, hogy az AS Monaco védője, Martin Djetou ilyen sokáig húzta Franciaországban.

Előző
  • 1
Következő